Fb. bejegyzésem arról, hogy hungarikum-e az orbanizmus

• 
  

Az orbanizmus hungarikum?

Az éppígylétében persze igen. A tartóelemei viszont nemzetközi vándorpanelek - leöntve ilyen-olyan kolorittal. Ez utóbbiak persze feltűnőek. Éppolyan hiba ezért a rendszer minősítésénél, vagy akár puszta leírásánál nem venni észre a nemzetközi panelt, mint figyelmen kívül hagyni az egyediséget.

A problémát az okozza, hogy a hasonló rendszerek, politikák beazonosításánál hiányzik a közmegegyezés, hiányoznak közkeletű definíciók a relevánsnak választott elemzői körön belül is. Ezért minden efféle próbálkozás sajnálatos módon egyéni. De ugyanez üt vissza akkor is, ha a rendszert egyediségében próbálják értelmezni ad hoc elemeivel együtt.

Ám felvethető. hogy itt nem pusztán, sőt nem is elsősorban elemzői problémáról van szó. A beazonosítás bizonytalansága lehet az oka annak, hogy az Orbán-rezsim külpolitikai ellenfelei nem tudnak hatékony eszközöket találni az "ellenjátékhoz" és nem utolsó sorban az EU és a NATO tehetetlenségének egyik tagjuk egységbontó, a szervezetet züllesztő politikájával szemben.

 

Ha rövid a kardod-toldd meg magánhadsereggel

 Könyvárnyi irodalma van annak, hogy századunkban hol mindenhol tűntek - tünnek fel magánhadseregek. Ezek lehetnek a szolgálataikat igénybevevő államok bürokráciájától távolabb - vagy közelebb, de az a konstrukció mögött meghúzódó indítékok mindig azonosak. A magánhadseregek a feladatokat általában olcsóbban képesek ellátni, mint a regulárisak,hozzáértésük a kontraktus megkötésekor adott, és - ami talán a legfontosabb - a bérbevevő felelősségvállalása lényegesen kisebb, mint ha reguláris erőket alkalmazna. Ez utóbbinak a skálája igen széles. Kezdve attól, hogy a zsoldossereg létét is akár le lehet tagadni, azon keresztül, hogy a zsoldosok - s ezáltal de facto a megbízói -  be nem vallva túlteszik magukat a tételes jog mellett létező ilyen - ilyan megállapodáson, szabályozáson,  befejezve a tételes jog egyértelmű megsértésén. A megbízók ezen túlmenően szándékaik szerint  kibújnak a politikai felelősségvállalás alól is, ha nem a "saját zászló alatt" manővereznek.

Ami a politikát illeti, természetes dolog, hogy egyes zsoldosvezérek ambiciói nem állnak meg annál, hogy igénybeveszik szolgálataikat, később elbocsjthatják őket és kereshetnek új megbízót. Saját hatalmi - politikai törekvéseikkel egyelőre világpolitikai szinten még senki se számol. Ez azonban a jövőben megváltozhat.

Külön világ a fegyverkereskedelem, amiben a zsoldosok a szürke, illetve fekete zónát képezhetik az eladó és a végső felhasználó között. Már ha a fegyvereladás egyáltalán rászorul a zsoldoshadseregek közvetítésére.

Az orosz - ukrán háború a zsoldosokkal való hadviselésben annyiban jelent szintlépést, hogy míg az korábban a tág értelemben vett periférián jutott szerephez  a "helyettesekkel vívott háborúk" keretében, most  nagy lépést tett a centrum felé. Igaz, az ukrajnai frontokon a zsoldosok eddig nem váltak főszereplőkké. Ám ha a harcoló felek valamelyike terhére elbillenne a katonai helyzet, az aligha léphetne mást, mint hogy egyre inkább zsoldosokra támaszkodjon. Ennek bekövetkezése esetén a világpolitikai következmények előre nem láthatóak, de aggodalomra adnak okot.

Fb. bejgyzésem a magyar kormány brutális politizálásának implikációiról

 A szándékosan brutális politizálás implikációi

Az Orbán rendszer időről időre olyan lépéseket tesz, ahol a látszata sincs meg annak, hogy egy mérsékelt, a történéseket mérlegelő gondolkodó igazat adhasson neki. A szándékosság nyilvánvaló. A cél nyilvánvalóan a megfélemlítés, nem pedig az, hogy a radikálisainak a tábora duzzadjon fel.

Ez a politizálás a megfélemlítést ténylegesen szolgálja. Akik eleve átlátnak rajtuk, azok számára az a tanulság, hogy esetleges akcióik marginálisak maradnak, akik pedig kedvük szerint "középre" helyeznék magukat, azok hallgatni fognak. Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy a hatalom, amíg erős, bármit megtehet, a másik, hogy ténylegesen mindig kisebbségben van. Így aztán a brutális politizálás haszna vagy kára attól függ, hogy a rendszer ebben a formájában meddig tartható életben. Ha hosszú ideig, akkor ez egy választható politika. Ha nem, akkor úgy fog összeomolni, mint egy kártyavár.

Most már csak azt a kérdést kellene megoldani, hogy mitől függ Magyarországon egy ilyen rendszer fennmaradása. A jelek arra mutatnak, hogy a világpolitikai és világgazdasági helyzet alakulásától, illetve ezek érzékelésétől a "nagyok" által.

Fb. bejegyzésem a magyar kormány csődelkerülési lehetséges manővereiról

 Kétszer ugyanúgy becsapni?

Az Orbán rendszer egyszer már került csőd közelébe. Akkor egy huszárvágással látszólag megváltoztatta addigi politikáját és az IMF-hez fordult kölcsönért. Ez megnövelte a tőke bizalmát, a magyar fél tárgyalt és tárgyalt és juszt se vett föl IMF hitelt. A tárgyalások ködfátyolán át kimászott a csődhelyzetból így is. Most az EU-s pénzekhez hozzájutással tudná elkerülni a fenyegető csődöt. Adva lenne a recept: megígéri az EU-nak hogy megváltoztatja a kifogásolt dolgokat, hogy megkapja a pénzt, de valójában időt húz és végül nem teljesíti igéreteit. Ez akkor működőképes, ha a másik oldalon kötözni való idióták ülnek, akik nem ismerik az IMF történetet, vagy nem akarnak tudni róla.

EU - a la carte?

 A Pax Americana keretei között az egyre fejlődő európai egység a pontosan, jogszabályokban rögzített integráció útján haladt. Ahol nem alakult ki egységes döntés, ott igyekeztek kerülő úton jutni el ugyan oda vagy ha ez sem ment, akkor a kérdés lekerült az aktuális napirendről. Az fel sem vetődött, hogy ne az egységes jog és a rend kérdőjeleződjék meg. Jobban mondva a belépéskor a tagok kaphattak különféle derogációkat, s ezek hosszú ideig meg is maradtak, ám kalkulálhatók voltak.

A külső és belső körülmények változásása megkövetelte volna az EU radikális reformját, de ehhez mindmáig hiányzik az egyöntetű közös akarat. Sőt a nyugati világ szerkezete is alapvetően megváltozott. Korábban gazdaságilag, katonailag, politikailag az USA dominálta azt, amelynek az európai pozíciója első számú prioritás volt. Mára az USA első helye legalábbis megkérdőjelezhető és nem minden amerikai érdekcsoportnak  Európa a magától értetődő első számú partnere. Ha tehát korábban se került sor az EU reformjára, most még kevésbé van esély erre egy egységes rend és jog keretei között. Annál is kevésbé, mert ma már nem lenne elég az elitek kompromisszuma. Az egyes tagországokban a választások is minden alkalommal kockázati tényezőt jelentenek, minthogy a már nem eleve egy párthoz kötődő választó nem láthatja át a sok meghatározó tényezőt, illetve azok együttállását, ezért nem ezt mérlegelve szavaz, hanem indulatok vezérlik. Ez pedig mindenfajta politikai tervezést megkérdőjelez. Most például az Európa sorsába leginkább beleszólni tudó három ország közül USA-ban és Franciaorszáhban politikai társbérlet van kilátásban, Németországban meg olyan hárompárti koalíció adja a kormányt, amely alapvető kérdésekről másképp gondolkodik. Tehát előrehaladni akkor lehet, ha az érdekek és értékek történetesen egybe esnek és ennek megtalálják az adekvát politikai formáját.

A világ, a régió fejleményei azonban nem mindig blokkolják az integráció előrehaladását. Az Ukrajna elleni orosz agresszió éppenhogy egységbe rántotta az EU és a NATO tagországait és többé kevésbé közös fellépésre késztette. Az agresszió kiváltotta sokk és a válaszul adott szankciók hosszabb távon is kikényszerítik e két szervezet valamilyen reformját. S ennek nem mond ellent, hogy az első hetek evidensnek látszó közös akcióit hónapok elteltével már több kétség kíséri és nem evidens a további közös lépések tartalma és formája sem. Ám kénytelen-kelletlen valahogy folytatni kell a közös akciókat akkor is, ha az egyes államok egymástól eltérő utak megalapozását igyekeznek ennek során biztosítani.

A kényszer-alkalmazkodást tekinthetjük a pillanatnyi zűrzavar következményének, amit később szisztematikus megállapodássá kell fejleszteni. De láthatunk ebben más lehetőséget, jövőképet is. Fejlődhet mind a NATO, mind az EU olyan irányban is, hogy az aktuális evidens közös lépéseket minden olyan tagország önként meglépi, mely egyetért vele és ha lesz, amelyik orszá kimarad belőle vagy a megoldás jogilag "kócos", azt a többség elviseli abban a reményben, hogy az idő fog mindent elrendezni. (v.ö. Ukrajna és Moldova valamiféle csatlakozása az EU-hoz). Vagyis egy a la carte megoldás lehet korszerűbb és hatékonyabb, vétójoggal nem terhelt, mint a korábbi, rendezettebb, de a felszín alatt ellentéteket hordozó model.

Fb. bejegyzésem az EU-ról és a NATO-ról: mit tudnak Magyarországról és azt hogy mérlegelik

 Nehogy véletlenül

bárki is azt higgye, hogy az EU-nál és a NATO-nál minden számot tevő ember ne tudná grammra, hogy mi folyik Magyarországon. Pontosan mérlegelik, hogy ha mást csinálnának, mint amit, az milyen következményekkel járna számukra - és ennek alapján döntenek. Persze tévedhetnek - és akkor megisszák a levét. De végig róluk van szó és nem rólunk. Nekem is voltak téves elképzeléseim, hogy talán nem tudják, de idővel megértettem, hogy miről van szó.

Hülyék voltak-e az EU alapító atyái?

 

Olyan alapszerződést alkottak meg, amely a Liberum veto elvét tartalmazta. Ez a szabály méltán rosszhírű a lengyel történelemből: sikerült egy országot évszázadokra tönkretennie. Ezt az alapítók nyilván tudták de nem tartottak tőle, mert egyrészt a közös érdeket erős kapocsnak tudták, másrészt a tagok tárgyalási kultúrája olyan volt, hogy méltán lehetett számítani a mindenkori kompromisszum megtalálására. A mérleg úgy nézett ki, hogy a szuverenitásról való részleges lemondás ára a döntések gyakori elhúzódása, mely utóbbi az akkori körülmények között nem látszott túl nagy bajnak.

Azóta sok minden megváltozott. Egyfelől a világ felgyorsult, ami az elhúzódó döntéseket igen nagy bajjá tették, másfelől ma már a tagok között nem közös a tárgyalási kultúra. De arra se lehet számítani, hogy a közös érdek olyan erős kapocs, mely felülír minden váleménykülönbséget. Ha egy ország kormányfője a csatlakozás mellett úgy érvelhet, hogy jelenleg valamivel több érv szól a belépés mellett, mint ellene, az előrejelzi, hogy ez meg is fordulhat és az Unióban széthúzás keletkezhet.

Ilyen formán a Liberum veto összes keserve bármikor mindennapos valósággá válhat és tönkreteheti az Uniót. Hogy ez mégse közvetlen veszély, annak oka, hogy az EU rokonszervezete, mintegy kiegészítője a NATO, ahol a rutinszerű vétózás nem működik. Ez az oka, hogy a bénító Liberum veto kiiktatása az alapszerződésből csak erős érdek, de nem a nap parancsa.