Fb. bejegyzésem a "zöldekről" Európában a kánikula kapcsán

Zöldek Európában és a kánikula

1., Európában nyilvánvalóan megváltozott az éghajlat. Hozzáértés hiányában nincs véleményem arról, hogy ebben mi volt a szerepe az emberi tevékenységnek - és ezen belül annak, amit az emberek ezen a kontinensen tettek. Arról sincs véleményem, hogy mit lehet tenni mostantól a klíma számunkra elviselhetőbbé tétele, illetve a további negatívumok megelőzése érdekében. Arról viszont van véleményem, hogy a klímaváltozás miatt a jelenleginél átfogóbb alkalmazkodásra van szükség egyéni szinten és közfeladatként egyaránt.

2., A zöld mozgalmak és pártok egyfelől kompetensnek hirdették magukat környezeti kérdésekben, másfelől a beavatkozás szükségességének és gyakorlati tennivalóinak tudását is vindikálták maguknak. Ezzel elérték, hogy a közismert szinten rákerültek a politikai térképre és a lakosság egy része kisebb léptékű gyakorlati kérdésekben is hallgat rájuk. Átütő befolyásra azonban nem tettek szert. Annál is kevésbé, mert ágendájuk valamilyen mértékben átkerült a rivális politikai irányzatok frazeológiájába is a nélkül, hogy valóban fordulatot idézett volna elő az európai választók és a politikusok prioritás - rangsorában.

3.,A most már évek óta egyre irritálóbb kánikula - hullámok érzékenyebbé tehették volna az európai lakosságot a zöld tematika iránt és ezért elvben ennek hullámán bekövetkezhetett volna egy fordulat a prioritásokban. Ez azonban láthatólag nem történt meg, mert a különféle zöld pártoknak és mozgalmaknak vagy nincs is meg ehhez a fordulathoz az érdemi muníciója, vagy legalábbis nem tudják ezt hatékonyan kommunikálni.

Ment-é a parlamenti választásokkal az EU elébb?

A kérdést nézhetjük különféle politikai szándékok oldaláról is, de ezt hagyjuk meg azoknak, akiknek politikai tényező mivoltukban vannak ilyen szándékai. Korlátozzuk nézőpontunkat annak felvillantására, hogy vajon javult-e a szervezet döntésképessége, látszik-e jele annak, hogy az EU képes lesz valamire jutni az ismert idült, mindig szőnyeg alá söpört problémáiban, illetve fel tud-e nőni a változó világ új és új kihívásainak megválaszolására. Ám igazságtalan lenne minderre kizárólag az előrelépés esélyei szempontjából tekinteni. Voltak és vannak törekvések az integráció jelenlegi fokáról való visszalépésre, a kontinensnek a nemzetközi színpadon játszott szerepe alakulásának negligálására, az Unió alapértékeinek csupán írott malasztként kezelésére.

Ha ilyen komplex módon szemléljük az Unió helyzetét egy új szakasz kezdetén, akkor azt megállapíthatjuk, hogy a tagországok választói nem adtak felhatalmazást a visszalépésre, az EU eljelentéktelenítésére. Ugyanakkor azzal, hogy a Parlament érdemlegesen elmozdult a sokpártiság irányába, nem javította a komoly előrelépés esélyeit se .Nem látszik esély az EU statútumainak érdemi módosítására, így a Tanács és a Parlament kötélhúzásának feltételei sem változtak és ezen az új Bizottság aligha fog tudni változtatni akkor sem, ha netán akarna. Sőt a Tanács szerepének további alakulása is nyitott, mert az összetétele az 5 éves periódusban annyiszor változhat, ahányszor a tagállamok bármrelyikében kormányválság lenne, ami megváltoztatja az ország kormányát, vagy egyenesen a kormányfő/államfő személyét potenciálisan megváltoztató új választásokat tartanak.

Hogy az EU választások mennyire nem determinálták az Unió nsorsának alakulását, azt jól mutatja a kezdő periódus, a tisztségviselők megválasztásának procedúrája, ami a szemünk előtt zajlik. Szó nincs arról, hogy a szereplők kényszerpályán mozognának. Bő tér nyílik a taktikának és intrikának, a fontos, a csak valakiknek fontos és a csak presztizsszempontból- vagy érzelmileg motivált szempontok szinte esetleges koincidenciájának. Ez magyarázza, hogy a Bizottság leendő elnökét egy heterogén összetételű szűk többség választotta meg (v.ö. a szabad mandátum elve) és kevésen múlt, hogy ez a procedúra nem nyúlt a végtelenbe és nem járatta le végképp az EU-t a választók előtt.

Amit a tisztségviselők megválasztása körül láttunk, azt nincs okunk nem előlegnek tekinteni a majdani érdemi vitákra nézve is. Így alaposak a kérdőjeleink, hogy az új periódus előre viszi-e az EU szekerét. Amit viszont még nem tudunk, az az, hogy az új felállás mit tud produkálni, ha bármiféle  "helyzet" lesz, amikor gyorsan kell(ene) dönteni és cselekedni. És szinte biztosra vehető, hogy a következő periódusban számos ilyen helyzet lesz. Aki optimista, az remélheti, hogy ezek során az EU apparátus és/vagy a tagországok kulcsszereplői fel fognak nőni a feladatukhoz, adódó lehetőségeikhez.

Fb. bejegyzésem az értelmetlen izmozásról az EU-ban a tisztségviselők megválasztása során

EU - értelmetlen izmozás

Jól hangzó demokratikus érvek felhasználásával folyik a kötélhúzás a tisztségviselők megválasztása ügyében. Mintha nem látnák, hogy a jelölés a Tanács kezében van és marad, a Parlament ugyan választ, de ez abban áll, hogy elutasíthatja a jelöltet - gyakorlatilag az obstrukció jegyében. Ennek kizárólag akkor van értelme, ha ténylegesen a jelölt személye ellen van kifogás. Ha csak "elveket" akarnak demonstrálni, az kétszeres öngól: kaphatnak rosszabb jelölteket is és a folyamat elhúzódása sokkal jobban lejáratja az EU-t a választók előtt, mint bármilyen procedúrális szépséghiba.- ami még csak nem is közérthető.

 Rossz duma a választók közvetlen akaratára hivatkozni Ursulával szemben. Ha azt mondanák, hogy az EPP vagy a szocikkal és a liberálisokkal akar megállapodni, de annak politikai feltétalei vannak, vagy szélsőjobb szavazatokat is elfogad, de akkor rájuk ne számítson - ennek lenne értelme.

A Népszövetség sötét árnya

Mint tudjuk, a Népszövetség az I. Világháború után abban a reményben alakult, hogy tartósan biztosítani fogja a békét és a szabadságot az egész világon. E helyett - addig, ameddig - egy illúzió leplét borította a nemzetközi kapcsolatokra, amely végül alig 20 év után egy minden korábbinál pusztítóbb világháborúban enyészett el. Utólag lehet elemezni, hogy a kudarcban mennyi szerepe volt a rossz békekötésnek, mennyi a hipokrita "játékszabályoknak", mennyi a vezető politikusok hibás problémaértelmezéseinek, mennyi a kezelni nem tudott nagy gazdasági világválgságnak és mennyi a háborúra törekvő, a Népszövetségből kilépő diktatórikus tengelyhatalmaknak.

A II. Világháború után a hasonló ideálokkal létrejött ENSZ alapító atyái tisztában voltak a Népszövetség gyengeségeivel, de nem a konstrukció "kijavításának" köszönhető, hogy a szervezet máig fennáll és több, mint 70 év alatt világháború se tört ki. Mindjárt az első években a nemzetközi kapcsolatokat beárnyékolta az egyoldalú atomfenyegetés, a hidegháború és pár év múlva Koreában az egyik oldal ENSZ lobogó alatt harcolt a másik ENSZ Biztonsági Tanács tag erős fél hangos verbális egyet-nem-értése ellenére.. Mindez azért nem verte szét a szervezetet, mert a szemben álló fő erők úgy ítélték, hogy jobb nem formális kenyértörésre vinni a dolgot,, hanem hol szemhúnyással, hol színfalak mögötti tárgyalásokkal elviselni az elfogadhatatlant, de elkerülni a "nagy" háborút. Amikor ezt a hozzávetőleges atomegyensúly és az "overkill" önmagában stabilan is biztosítani tudta, a heveny hidegháborút felválthatta a detente, amely a nemzetközi légkört valamelyest közelíteni tudta az eredetileg elképzelt békés világrendehez. (Bár egymás szándékainak félreértése a kubai rakétaválság során kis híján ekkor is nagy háborúhoz vezetett.) Az ENSZ azóta is a formákat betartva folyamatosan működik, de mindenki tisztában van vele, hogy nagy kérdések megoldására teljességgel alkalmatlan és szerepe inkább egy nagy konzultációs fórumé, amely az országok, országcsoportok közötti beszélő viszony fenntartása szempontjából fontos mindenek előtt..

A két világháború tűzfészke az akkor világhatalmi helyzetben lévő Európa volt. Ezért a II. Világháború óta a különböző fázisokon keresztül kialakult európai egységszervezetet is bizonyos értelemben lehet a Népszövetség egyik (regionális) utódjának tekinteni. A ma Európai Uniónak nevezett szervezet ambiciózusabb integrációs törekvések jegyében fejlődött  a mai formájára, mint csupán egy háborút elkerülni kívánó fórum. A részletek mellőzésével elég utalni az euroővezet és a schengeni zóna létrejöttére. Am mindkettő esetében fontos kiemelni, hogy csak az EU-tagok egy része csatlakozott hozzájuk, belső problémáik folyamatos korszerűsítése minden, csak nem egyszerű és mindkettőt fenyegeti az, hogy a kisebbségben maradó felek esetleg ki is léphetnek belőle. Mint ahogy a Brexit formájában egy tagország éppen napjainkban mutat látványos példát az Unió elhagyásának lehetőségére is.

Az EU stabilitását nem csak belső problémák fenyegetik. A világ nagyhatalmai (USA, Kína és katonai és titkosszolgálati tekintetben Oroszország) a múlt század végén a gazdasági és katonai kooperációban látszottak érdekeltnek lenni, az utóbbi évtizedben viszont inkább a durvuló rivalizálás útjára lépnek. Ez közvetlenül hat az Európán kívüli feltörekvő országokra is. De - akarja, nem akarja - más erőteret alakít az EU körül is - alkalmat adva a belső centrifugális erőknek, hogy megkíséreljék az Uniót eredeti koncepciójától eltérő módon átfotmálni, netán szétzilálni.

Most az EU éppen túlkerült egy 5 évre szóló parlamenti választáson és most folyik - nem túl épületes ceremónia keretében - a vezető pozíciók szétosztása. Akár meg is nyugodhatnánk, mert az állampolgárok és az általuk megválasztott képviselők többsége a korszerűsítés, az integráció folytatása pártján áll. Ám korai lenne megnyugodni, hiszen a tényleges döntések előttünk vannak és távolról sem egyértelmű, hogy a pozitívnak tartott erők rendre és időben jól azonosítják a problémákat - és nemkülönben azok súlyát és az ilyen vagy olyan döntés illetve annak elmaradásának hosszabb távú következményeit - és meghozzák, majd következetesen végre is hajtják a szükségesnek látszó döntéseket. Az előttünk álló, nyugalmasnak nem ígérkező években jó, ha mind az ENSZ-ben, mind az EU-ban kellő figyelmet kap a Népszövetség sötét árnya, mint intő példa, hogy mit nem szabad a mai körülmények között újra elkövetni.