Átalakulás - de nem venni észre

 A Covid-járvány végetért - avagy nem ért véget. A világgazdaság V alakban visszapattant, mint ha végetért volna. De hogy aztán ennek árnyékában kik véreztek el, milyen korábbi termelési láncok hogyan módosultak, azt csak a közelállók látják - s lehet, hogy ők se átfogó módon. Hasonló a helyzet a politikában: nem látszik markáns átrendeződés, sok az egymást keresztező törekvés, s hogy mindez egy átalakulás kezdő szakasza-e, vagy minden marad a régiben, annak megítélése perspektíva kérdése. Rákapcsolt a fegyverkezés is, de annak céljai, mögöttes forgatókönyvei se egyértelműek. A  titkosszolgálatok kiterjedt tevékenységéről ne is beszéljünk,

Ha a nagyhatalmakat nézzük, az nyilvánvaló, hogy Kínának van terve a világ átrendezésére, de ez  az ottani szokásoknak megfelelően nem nyilvános. Ezzel ellentétben az új USA adminisztráció meghirdet nagyléptékű terveket, de ott meg azt nem lehet tudni, hogy saját szenátusa ebből mint tud megakadályozni vagy eltéríteni, illetve a szövetségesei miben mennyire hajlandók partnerei lenni, illetve szélső esetben szövetséges partnerek-e még egyáltalán. Az sem világos hogy az USA és Kína hogyan képzelik és hogyan tudják majd megvalósítani a mindkettőjük által kívánt koegzisztenciát és sokrétű szembenállást egyidejűleg.

A katonai világhatalom Oroszország jövője még bizonytalanabb. A lépésenként haladó expanziv érdekszféra-politikájukat aligha fogják úgy folytathatni, hogy a nemzetközi sakktáblán nem köteleződnek el vagy a Nyugat, vagy Kína mellett. Az előbbi esetben az európai expanzióról, az utóbbi esetben  az önálló nagyhatalmi státustól kell elbúcsúzniuk.

A középhatalmak közül bennünket kitüntetetten az EU jövője érdekel. Az elég világosan látszik, hogy mennél erősebb a nemzetállami nosztalgia a tagállamokban, annál radikálisabban fel kell adni a középhatalmi aspirációkat. Ez utóbbit csak az integráció továbbvitelével lehet remélni, ami egyébként a kontinens lakói életszínvonalát tekintve is a kedvező irány. Ugyanakkor nincs az asztalon olyan integrációs terv, amely a fő tényezők körében elfogadottnak lenne tekinthető. Nyitott az a kérdés, hogy a szorosabb integráció a jelenlegi EU egészére vonatkozna-e, vagy annak csak egy erre leginkább kész államcsoportjára. De az se egyértelmű, hogy a pénzügyi-gazdasági egységfolyamathoz a politikai, a katonai és a tudományos terület milyen mértékben zárkózik fel. S az is döntést igényel, hogy az európai integráció erősen az USA-hoz kötődjön-e, vagy ambiciózusabb módon a több befektetést igénylő egyenlő partneri viszonyra törekedve alakuljon.

Számunkra, magyarok számára egy bennünket közelről érintő tesztkísérlet mutatja meg, hogy valójában merrefelé van alakulóban az európai integrációs folyamat. A magyar kormány az integráció elért szintjét visszafordító jövőre, a nemzetállamok Európájára tett javaslatot. S ezt a túlnyomó többség nem egyszerűen elzárkózva, hanem irritáltan elutasítólag fogadja.

FB. bejegyzésem a magyar kormány által kiváltott sinofóbiáról

 Kitűnő a magyar kormány sinofóbia-keltésből

Az országban nem volt sinofóbia. Ugyan egy szűk kisebbség száz éve próbál rémületet kelteni a "sárga veszedelemmel" kapcsolatosan, de ezt a túlnyomó többség úgy tekintette, mint egy szélsőséges szekta hülyeségét. A kínai immigráció sem keltett semmiféle animozitást. A közönség szívesen fogadta a szaporodó távolkeleti étkezőhelyeket is.

A kormány politikai U-kanyarjai sem váltottak ki heves ellenreakciókat. A Putyin zsoldjába álló politika nem ütközött népi russzofóbiába az ismert történelmi múlt ellenére sem. De nem váltott ki különösebb ellenhatást a kínai szolgapolitika sem, amikor még csak a kétes tartalmú és titkolózással ővezett Belgrád - Budapest vasútegyezmény született meg. Ezt fordította meg a Sinofarm-úgy kezelése. Maga az a tény, hogy az EU-s beszerzésekkel szemben a kormány kínai vakcinát szerzett be, vegyes fogadtatásra talált. De az a mód, ahogy titkolózva és erőszakosan kényszerítették rá olyanokra, akik idegenkedtek tőle, visszahatásként erős bizalmatlanságot keltett nemcsak a kínai vakcina, hanem általában a covid oltással kapcsolatban. Amit csak felerősítettek azok a hírek, hogy a drága saját pénzen elvégeztetett antitest-vizsgálatok gyakran nem mutattak ki védettséget.

Ám ez még mindig csak a kínai oltással szembeni ellenérzést jelentette, de korántsem sinofóbiát. Ebbe a közegbe robbant be a Fudan - ügy. Itt is a titkolózás és az erőszakosság lépte át a tűrési küszöböt. S hogy a kormány erre az egyezmény megsértése esetére durva kínai retorziókat helyezett kilátásba, olaj volt a tűzre. S ezt "hitelesítette" a kormány EU-s vétója kínai témában és a kínai diplomácia idétlen reagálása a Diákvárosért tartott tüntetésre. Mindez együtt kialakította azt a képet, hogy Kína gyarmatosítani akar bennünket, aminek saját érdekében a magyar kormány alájátszik.

Ezzel a sinofóbiával mostantól számolni kell. Ahhoz a magyar és a kínai politikában fordulatra van szükség, hogy ez ne mélyüljön tovább, majd idővel a feledés homályába vesszen.

Miért Putyin és Erdogan

 Biden első európai útja elnöksége során a G7 ülésére vezet. Az előzetes program szerint külön fog találkozni Putyinnal és Erdogannal. Miért épp velük?

A Biden - adminisztráció meghirdette, hogy -szemben a megelőző három adminisztrációval, amelyeknek ez a térség nem volt prioritás- újjá kívánja építeni az euro-atlanti szövetséget és a NATO-t. Ezek annak idején a Szovjetúnióval szemben  létrehozott szövetségek voltak. Funkciózavaruk akkor hatalmasodott el, amikor azt remélték, hogy idővel Oroszország is liberális demokráciává fejlődik. Ez a remény meghiúsult és Oroszország egyre inkább fenyegetést jelent az USA európai szövetségesei számára, sőt egyéb hasonló manőverek mellett az USA elnökválasztásába is be kívánt avatkozni. Célszerűnek látszik személyes találkozáson tisztázni, hogy milyen módon lehetséges békés egymásmellett élés Oroszország, illetve az USA és szövetségesei között, továbbá milyen álláspontot követ Oroszország az USA és Kína szembenállása esetén. Természetesen akár sikerül kölcsönösen elfogadható alapot találni, akár nem, a találkozó tanulságai mindenképpen bázist jelentenek az USA új geopolitikájának kialakításához ebben a térségben.

Nem kisebb a jelentősége a Törökországgal való viszony újrafogalmazásának sem. Törökország NATO tag, de Erdogan egészen más országot alakított ki, mint amelynek elnöke lett. Míg korábban a Nyugat szövetségese volt, most -fínoman fogalmazva - őnálló nagypolitikai tényező kíván lenni hangsúlyos iszlám jelleggel. Ha ez így marad, a korábbi NATO értelmét veszti. Ezért egy személyes találkozó segíthet tisztázni, hogy hogyan kell legalább informálisan, de lehet, hogy formálisan is átfogalmazni az USA déleurópai és közelkeleti politikáját és ezen belül a NATO-t, hogy Törökország valódi helyzete egyértelművé váljon.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ezeknek a találkozóknak az eredményei, következményei közvetlenül érintik Magyarország kül- sőt belpolitikai mozgásterét is. Minthogy az az eddigi viszonyokra,  azok aktív kihasználására épült, egy bármilyen átrendeződés közvetlenül kihat arra, hogy ilyen földrajzi és gazdasági adottságú ország a jövőben mit tehet és mit nem.

Fb. bejegyzésem az újgyarmatosításról

 Újgyarmatosítás

Megnyilvánulásait kerülgetjük, mint macska a forró kását. Így terminusként sincs használatban, nemhogy körüljárására, definiálására kísérlet történne. Pedig égetően szükséges lenne, hogy szakszerű viták (sorozata?) eredményeképpen többé-kevésbé azonosan értelmezve bekerüljön a szakmai- és a köznyelvbe. E nélkül sok esemény, politikai szándék értelme rejtve marad, vagy továbbra is tág tere lesz a félreértelmezésnek- legyen az szándékos, vagy pusztán felületes.