Fb. bejegyzésem a magyar kormány orosz-propagandájáról

 Az orosz oltóanyag

A nemzetvezető nagymértékben Putyinnal politizál - ha nem is tudjuk igazán, hogy mi okból, miben és mennyire. De ennek keretében a központi agitpropnak szüksége volt arra, hogy a korábban erősen oroszellenes szavazótáborát átprogrammozza. Ez a felméréseik szerint fő vonásaiban meglepően gyorsan sikerült is nekik. Kételkedésre az átprogrammozást illetően eddig is okot adott szavazóik változatlanul erős kötődése az EU-hoz.

Erre jön az orosz vakcina körüli lebegtetés - édesgetés - fenyegetőzés. Ami a bizalmatlanság melegágya lett - mértékadó szakmai vélemény hiányában. Ez egyrészt a mindenféle covid-oltás tömeges elutasításához vezetett, másrészt visszahozta hagyományos idegenkedést mindentől, lenézést minden iránt ami orosz.

Az agitprop kígyó a saját farkába harapott.

Fb. bejegyzésem a válságkezelésről

 Válságkezelés

Aki vezetői hatáskörben van, annak minden körülmények között bizonyítania kell. Ha rajta kívülálló okokból válsággal kerül szembe, akkor a válságkezelésből. Abból, hogy hogyan birkózik meg a válsággal és mit tesz a válság utáni világra való felkészülésért - a saját hatáskörében. De mi a saját hatásköre? Semmiképpen nem az, amit a mindenkori törvények, rendeletek, előírások megaszabnak, hanem az a tényleges mozgástér, amit neki biztosítanak, vagy ő ki tud alakítani magának. Az egyszeményes tekintélyuralmi berendezkedés esetén a hatáskor, mozgástér majdhogynem nullla. !Ez világos mindazokra nézve, akik formálisan is annak az egy személynek alárendeltjei. De belátható azokra nézve is, akik formálisan nem az alárendeltjei, mint a polgármesrerek. Ha a hatalom tényleges gyakorlóját a tényleges válságkezelés nem érdekli és végtelenül féltékeny, akkor szinte napról napra tud gondoskodni arról, hogy a polgármestereknek ne legyen mozgástere. Így Magyarországon kizárólag a főhatalom birtokosa

- aki ráadásul azért is felelős, hogy az országot, annak intézményeit milyen állapotban érte a világválság - egyedül kezeli a válságot és vizsgázik válságkezelésből.

Horror vacui ?

 Sokan nem értik, hogy az erőcentrumok miért folytatnak következetlen, elvtelennek is mondható politikát. Miért tűrnek meg a szövetségi rendszerükön - az EU esetében tagjaik között - olyanokat, akik távol kertültek a közös elvektől és normáktól és ezt nem csak nem titkolják, hanem akár provokatívan is hangoztatják, bomlasztva ezzel a belső kohéziót és a szavahihetőséget. Struccpolitika? Gyávaság? Szklerózis? Esetenként ezek a magyarázatok se zárhatók ki. De feltehetőleg van ennél általánosabb és erősebb megyarázat: a horror vacui.

A globalizált világban - kevésbé formalizált formában, mint a gyarmatosítás korában, viszont földrajzilag az egész glóbuszra kiterjdten - léteznek befolyási zónák. Ez nem jelenti azt, hogy a valahová tartozó országok, országcsoportok izolálva lennének más erőcentumoktól. Éppen azért nem, mert a világ globális. De a fontos helyeken nem kétséges, hogy mely erő ott a domináns. Önmagában az, hogy egy ország igyekszik többfelé kapcsolatot építeni és ezt kihasználni, semmiképpen se hibáztatható. Lehet azonban ezt a sokfelé kapcsolódást számtalan konkrét formában rosszhiszeműen folytatni. S itt lép be a helyben domináns centrum dilemmája: igyekezzen-e a rosszhiszeműség okozta károkat a paraván mögött esetről esetre elhárítani, vagy vigye a nyilvánosság elé az ügyet - végső esetben vállalva a szakítást is. De itt jön a bőkkenő: egy kiközösített országban azonnal megjelennek a rivális centrumok, igyekezve dominánssá válni. S magának a saját politikája következményeképpen magára hagyott országnak (a kormánynak és ha vannak erős tulajdonosi csoportok, azoknak) sincs más választása, mint választani egy új fő "patronust", hogy új helyzetben folytathassa azt, amivel korábban próbálkozott. Tehát egy kiközösítő "büntetés" valójában egy ország, országcsoport átengedését jelentené egy ellenérdekelt félnek, nem pedig olyan lyuk keletkezne általa, amitől ok nélkül fél.

Az általános esetről az euroaatlanti térség és ezten belül az EU problémáira térve előszöris azt lehet megállapítani, hogy a II. Világháború utáni viszonyok nem örökkévalóak. Már Obama elnök  külpolitikai érdeklődése is áttevődött az Atlanti-ról a Csendes Óceán térségére, Trump elnök meg a szélsőséges bilaterális elképzeléseivel egybevágóan megbízhatatlan vezetője lett a NATO-nak és fellazítója az EU-nak. Az EU előtt az az alternatíva állt, hogy vagy önmagát  önálló, mindenoldalú középhatalommá fejleszti, vagy a nagyobb erők játékszerévé süllyed - akár egyben marad, akár szétesik. Feltehető, hogy az új USA adminisztráció törekedni fog az euroatlanti térség újrafogalmazására, amihez alighanem az EU partner lesz, de talán nem felejtkezik meg a 12 éves közjáték tanulságaitól sem. Az újrafogalmazás (akár nyilvános doktrínává formálják, akár hallgatólagos megállapodás formáját ölti) egyik kulcstémája kell legyen az Oroszországgal kapcsolatos hosszútávú politika. Ennek kapcsán az EU-nak tisztáznia kell, hogy geopolitikai és kohéziós okoból meddig akar és tud még bővülni. Az azonban kevéssé valószínű, hogy vissza akarna szűkülni a mag-Európára. Ha pedig nem, akkor a Kelet-középeurópai problematikus tagállamokat aligha akarja kiszorítani az Unióból. Inkább jobban integrálni próbálja azokat - ahogy lehet.

Döntő hetek

 

Az évek óta válságban lévő EU-nak időben összetorlódott számos eddig halogatott és most új kihívásokkal (mint a pandémia és a nyomában járó gazdasági-társadalmi krízis) akut kényszerhelyzetbe hozott feladat-tömege.. Hogy még cifrább legyen a helyzet, még mostanra esik a 7 éves Uniós költségvetés elfogadásának, továbbá az első EU-ból való kilépés perfektuálásának időpontja is. És megváltozóban vannak az EU belső erőviszonyai is: a Tanáccsal szemben most vált ellentartó szereplővé a Parlament. Végül most áll alapvető változás előtt a "nagybácsi", az USA politikája- ezen belül az Európa-politikája.

Akkora feladattömeg, annyi eltérő érdek, hogy egy meglehetősen szklerotikus szervezet összeroppanhatna a súlya alatt. Ám váratlan segítség érkezett. Jelentkezett két lator állam, amely hazai autokratikus uralmát az integrálódó EU végleges kisiklatásával szeretné stabilizálni. Ez olyan támadás, amely gyors döntéssorozatot igényel, de amihez képest az összes belső érdekkonfliktus és széthúzás eltörpül.

Ha a két lator, látva, hogy nagyétvágyú célját el nem érheti, hajlandó kisebb koncokért elállni a vétótól. akkor az EU irreverzibilis múdon rálép az integráció útjára. Ha viszont nem áll el tőle, azzal kikényszeríti, hogy az EU úgy alakuljon át, hogy kikapcsolja a zsarolókat és valamilyen új szervezeti formában induljon az élet-halál kérdést jelentő integráció elmélyítésének útjára. Hetek alatt választ kell kapnunk, hogy melyik verzió válik valósággá.

Fb. kommentem a magyar vezér elkeseredett EU elleni támadása okáról

 A Nemzetvezető más nemzetközi környezetre számított

Sokan nem értik, hogy miért most és miért így rontott neki sisakrostély nélkül az EU-nak. Pedig érthető. A nemzetközi színtéren illiberális gőzhengerre számított. Az első csalódás az EU parlamenti választással érte. A második azzal, hogy a Brexit ott se járt drasztikus szálsőjobb hullámmal. És akkor itt van Trump veresége. Ez már azt jelenti, hogy az ő aktív időszakában nem ülhet fel egy neki tetsző euroatlanti hullámra. Akkor pedig hadd lám uramisten, mire megyünk ketten.

Van-e értelme az EU-n belül a külön migránspolitikának?

 A szó procedúrális értelémében van. Egy ország a legális migrációt illetően úgy válogat a kritériumok szempontjából, ahogy jónak látja. Az illegális migrációval és a menekültekkel kapcsolatban választhatja azt, hogy határvédelmi és rendőri eszközökre költ az egyéb lehetőségek helyett. Ezzel kivívhatja a migációban leginkább érintett országok kormányainak és népeinek haragját, illetve a velük szolidáris többi tagország súlyos rosszallását. Hogy ennek később mikor és hogyan fogja megadni az árát, az előre nem látható.

Ha azonban túllépünk a procedúrális részen, akkor azt kell látnunk, hogy azok a migránsok, akik bármelyik EU tagállamban legális státust nyertek, attól kezdve bármelyik másik  tagállamban szabadon mozoghatnak és sokféle tevékenységet diszkriminációmentesen folytathatnak. Erre a migrációellenes politikát folytató országoknak semmi törvényes befolyása nincs.

Így oda jutunk vissza, hogy egy tagországnak vajon akkor van-e nagyobb befolyása országa migrációs helyzetére, ha mindenben maga akar dönteni, vagy ha részvesz egy olyan közös EU-s migránspolitika kialakításában és működtetésében, amely egységesen szabályoz és közösen (így hatékonyabban és olcsóbban) látja el a külső határok védelmét is. Más kérdés, hogy a közös politika elutasítása milyen agitációs és propagandalehetőséggel ját, amihez egy kormány belpolitikai érdekből ragaszkodhat.

Van azonban a z EU-n belüli migránsellenes különútnak egy tovább problematikus vonása is. Ha egy ország ez EU-n belül tagja a schengeni ővezetnek is, akkor a belső határokon keresztül való teljes, korlátok nélküli szabad mozgásnek különleges fontossága van. Ha a a különutas törekvések miatt egy ország kimarad ebből az ővezetből, annak igen súlyos gazdasági ára van számára, amit érdemes előzetesen alaposan számbavenni,meggondolni.

Fb. bejegyzésem az USA republikánusokról a választások után

 A republikánusok láthatólag elengedték Trump kezét

Létezik olyan, hogy republikánus politika, vannak céljai, prioritásai. Ennek számukra legjobb érvényesítési eszköze Trump újraválasztása lett volna az elnök ki-és beszámíthatatlansága ellenére is. Azt viszont belátták, hogy a választások eredményének "megfordítása" csak olyan otromba újraszámoltatási és bírósági eszközökkel vagy pedig puccsal lehetséges, amely széles körben kétségessé tenné legitimitásulat otthon és a világban. Ezért belenyugodtak az elnöki ciklus tartamára az ellenzéki szerepbe - nyilván kombattáns ellenzékként ott akadályozva az elnök politikáját, ahol csak tudják. Ennek kritikus területe a szenátus, amelyben van esélyük többségük megtartására. Ám a folyamatos belső hideg polgárháború árthat az USA nemzetközi pozíciójának. A két elit józanságán és kompromisszumkészségén múlik, hogy különféle kérdésekben konszolidálni lehet-e az USA zilált belső helyzetét és nemzetközi pozícióját.