Fb,bejegyzésem 2012.ből a nyugati magaskultúra ellenségeiről

h

201otsSd2.e htfpenbcoicShSrngsuoárhr itecl2d1.  · 

Láthatóság: Nyilvános

Amit kulturaellenességnek nevezünk, az a kormánypolitika leglényegéhez tartozik

Ha a nyugati típusú magaskultúra és a körülötte lévő értelmiségi közbeszéd magas státust kap, akkor elkerülhetetlenül a politika és a tömegmédia zsürijévé válik. Ha ettől a politika és a tömegmédia (mindkettő a modern, zsigerekre alapozó, erőszakos marketing módszereire épít) szabadulni akar, akkor eleve adódik, hogy el kell jelentéktelenítenie ezt a kultúrát és közbeszédet. Ennek eszköze a különféle eszközökkel (pl. pénzmegvonással) történő marginalizálás, de lehet élni a lejáratás, a szembetámadás, nevetségessé tenni próbálás eszközeivel is.

Mindennek nap mint nap tanúi vagyunk. De ez nem esetleges szeszély, hanem a dolog lényegéhez tartozik. És ebben a populista politika és a bulvármédia természetes szövetségesek. De meg van a valóságos társadalmi talaja is.

Egy hónap

Egy hónapja az érdeklődők és az aggódók izgatottan figyelték az USA új elnökének beiktatását és első lépéseit. Talán még soha nem került sor ilyen zűrzavaros és veszélyes hatalomátadásra. Ehhez képest az  esemény komoly, ünnepélyes és átgondolt volt.

A Biden adminisztráció mind személyi, mind a tennivalók szempontjából felkészülten kezdte meg a tevékenységét. Tudta, hogy mit akar ígéreteiből gyorsan  végrehajtani, de igyekezett végig "középről" irányítani és amihez volt lehetőség, azt kétpárti alapon oldani meg. Így - egyes várakozásoktól eltérően - az ország konszolidált maradt. A vesztesek is inkább négy év múlva bekövetkező revansban gondolkodnak, mint azonnali lázadásban.

Ugyanez történt a nemzetközi színtéren is. Az USA visszatért azokba a nemzetközi szervezetekbe, amelyekbe előre jelezte. Határozottan deklarálta, hogy mik lesznek a nemzetközi prioritásai, mit vár és mit helytelenít más országok politikájában, de tartózkodott bármiféle elhamarkodott lépéstől. A legfontosabb világhatalom, Kína tekintetében is egyértelmű dolgokat szögezett le, de egyben világossá tette, hogy nem szeretne új hidegháborút vele.

Mindezeket beborította az aktuális covid-járvány. Minthogy  a bölcsek köve az új USA adminisztráció kezében sincs, a járvány korábbitól eltérő kezelése legaktuálisabb feladatnak is, más dolgok elhalasztásának is jó okául szolgál. Bonyolultabb a helyzet a gazdasági válsággal. Ott ugyanis a meghozott döntések befolyásolhatják a válság utáni állapotokat és folyamatokat is A Biden adminisztráció gazdaság- és társadalompolitikai  elképzelései majd csak akkor fognak a gyakorlatban vizsgázni.

S itt jutunk el az igazi kérdéshez. Az adminisztráció startja az adott körülmények között jónak mondható- Ugyanakkor mind az USA, mind a világrend évtizedek óta sokrétű válságban van. Ezek megoldása sem a fennálló rendszer alapjait megtartva, sem valamiféle forradalmi módon nem látszik kivitelezhetőnek. Ilyet tehát ép ésszel egy USA adminisztrációtól nem várhatunk. De azt igen, hogy otthon és világszerte több legyen a többé-kevésbé elégedett ember s közben nagyobb zökkenők nélkül menjen végbe az aktuális technikai forradalom és ne fenyegesse kipusztulással az emberiséget a környezeti viszonyok megváltozása. Mert az ezeken való munkálkodás a Biden adminisztráció igazi történelmi feladata.

FB, bejegyzés 2012 február 16.án a magyar főváros helyzetéről

 

  · 

Láthatóság: Nyilvános

A budapesti csata

Budapestet szokás volt az ország vízfejének is titulálni. Az 1950-ben az agglomeráció egy részével kibővített főváros a lakosság ötödét jelentette, igazgatási, gazdasági,közlekedési, tudományos és kulturális szempontból szerepe kiemelkedő volt. A pártállam idején politikai szempontból viszont nem volt az, hiszen az egyközpontú hatalom úgy osztotta át a hatásköröket és személyi viszonyokat tetszés szerinti pillanatban, ahogy akarta.Így a központtal szemben rivális hatalmi pólussá nem válhatott. 1970 után pedig a pártállam olyan regionális politikát folytatott, amely a megyeszékhelyeknek adott lehetőséget arra, hogy a fővárossal szembeni történelmi hátrányukból - egyébként csak helyeselhető módon -sokat ledolgozzanak.

A rendszerváltás után a decentralizáció, az önkormányzatiság középpontba kerülése elvben nagy lehetőséget adott arra, hogy a főváros a hiányzó politikai súlyt is megszerezze magának. Nem így történt. A főváros lakosságának politikai orientációja többségében tradicionálisan is a baloldali és liberális volt, ezért a jobboldali pártok eleve nem voltak érdekeltek egy politikailag erős fővárosban. De az események úgy hozták, hogy a balliberális pártok sem. 1990-ben az országgyűlési választásokon a jobboldali pártok győztek, de a választók hamar kiábrándultak az új kormányból. Az őszi önkormányzati választásokon a proteszt - szavazás elsőrendű haszonélvezői a liberálisok voltak, a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban kiváltképpen. Ám a fővárosban nem csak önmagában, hanem ezenfelül a kerületek túlnyomó többségében is. Ez rejtette magában a viszály magvát.

Főpolgármester az a Demszky lett, aki saját pártjában is egyfajta különútas helyzetben volt. Ő nagy lelkesen önálló csapatot szervezett magának és nagyralátó terveket melenge költségvetés felől, a pártok a fővárosi kerületek felől helyezték nyomás alá a Városházát.tett. Gárdája igyekezett a fővárost pénzügyileg is függetlenné tenni a fővárost a kormánytól. Mindez nem volt kedvére sem a kormánynak, sem az ellenzéki pártoknak. A kormány a a pártok a fővárosi kerületek felől helyezték nyomás alá a Városházát.

Amikor 1994-ben átlendült a politikai inga bal-balközép irányba, akkor a főváros vezetése pürrhoszi győzelmet aratott. A főpolgármester közvetlen választásával ez a funkció presztizsben szinte a miniszterelnök mögé emelkedett. A fővárosi törvény azonban az összbudapesti önkormányzatot a kerületekkel azonos sorba helyezte - halálos sebet ejtve ezzel a főváros perspektivikus fejlődésén, nemzetközi szerepe kialakításán. A "baráti" kormány részéről sem lett kisebb a költségvetési nyomás, mint volt az első szabadon választott kormány alatt.

Minthogy tárgyunk a főváros körüli politikai csata, zárójelbe kell tennünk, hogy mi is történt magával a fővárossal a rendszerváltás óta. Összpontosíthatunk arra, hogy Demszky 20 éven át meg tudott maradni a főpolgármesteri poszton. Miért? Alkalmasint éppen azért, mert a közvetlen választás révén ez a cím szimbolikusan nagyon erős volt, tényleges hatóköre viszont egyre szűkült. Egyik nagy pártnak se állt érdekében a fungáló főpolgármesterrel szemben saját soraiból olyan jelöltet állítani, aki akarva - akaratlan a pártelnök mellett kiemelt arccá vált volna A tényleges pártbefolyást pedig célszerűbbnek látszott a kerületeken (polgármester, testületek, fontos bizottsági elnökök) keresztül juttatni érvényre. Amint a Fidesznek egyre inkább reménye volt a főpolgármesteri cím elhódítására, Tarlós személyében olyan jelöltet talált, aki demonstratívan nem tartozik a párthoz, következésképpen szóba se jön hatalmi riválisként.

Így jutunk el 2010-ig, amikor a Fidesz bárkit indított volna főpolgármester - jelöltként, azt szinte biztosan megválasztották volna. Ez kivételes alkalom volt: egy többségét tekintve karakterében baloldali és liberális választóközönség jobboldalit választott volna meg. De a korábbi logika nem változott: ismét a politikailag háttér nélküli Tarlós lett a jelölt, illetve a megválasztott főpolgármester.

Az igazi kérdés azonban nem a személyi volt, hanem az, hogy a bizonyosan újrarendezésre kerülő önkormányzati és közigazgatási rendszerben mi lesz Budapest sorsa. Felvetődtek különféle elképzelések és mindmáig nem dőlt el véglegesen, hogy hogyan fog alakulni a kerületek vagy más részegységek és az egész főváros jogi viszonya. De az már biztosnak látszik, hogy a főváros még az eddiginél is gyengébb lesz. Érthető: egy jobboldali politika joggal gyanakszik arra, hogy a fővárosi lakosság körében - egy szűk budai, illetve belvárosi magot leszámítva - soha se lesz erős a támogatottsága. Érdemes tehát jóelőre kihúzni a méregfogukat, meggyengíteni akaratnyilvánításuk hatókörét. Ezért a Tarlós körül jelenleg folyó hercehurca nem több viharnál egy pohár vízben. Az igazán szomorú azonban az, hogy sem az ellenzéki pártokban, sem a civil mozgalmakban nyoma sincs egy erős Budapestet támogató koncepciónak. Sőt ez maga nem olyan cél, hogy szerveződne köré egy civil mozgalom és vele együtt egy komplex szakpolitikai műhely. Partikuláris érdekek miatt nem látják, hogy egy európai léptékben lendületesen fejlődő főváros mekkora húzóerő lehetne az egész ország javára.

A budapesti csata tehát a főváros számára máris vereséggel végződött, a nélkül, hogy egyáltalán megvívták volna.

Professzionalizmus mérkőzik a kommunikációval

 Biden első órái professzionális magasiskolának mondhatóak: békülékeny hangütés, felhívás párbeszédre az egyik oldalon, előkészített, határozott döntések a másikon. A részletek ugyan még nem ismeretesek, de feltételezhető, hogy a lehetőségekhez képest a határozott döntések a különféle ellenérdekeket is igyekeznek a lehetséges mértékben eleve beszámítani. Eddig terjed a professzionalizmus esélye. A többi a hazai és nemzetközi partnereken és ellenfeleken múlik. Vagy elfogadják a felkínált  új"játékszabályokat", vagy - ki nyíltan, ki burkoltan -  szembemennek vele. Ez egyértelműen a nyilvános térre vonatkozik, minthogy a színfalak mögötti konfliktusok, alkuk eleve benne vannak az új adminisztráció elképzeléseiben.

Nyilvános tér is legalább kettő van. Az egyik a különféle gazdasági, politikai és katonai erőcsoportok formális képviselői és az általuk befolyásolt médiumok megnyilatkozásai, amelyek lehetnek dominánsan racionálisak, érvelőek, de lehetnek döntően az érzelmekre, indulatokra hatóak, a racionális érveket is szabadosan kezelve hidegháborús logikát követve.  A másik nyilvános tér a hagyományos és a szociális médiának eleve indulatkeltést szolgáló, a hamis híreket, dezinformációt is gyártó, ővön aluli eszközökkel tömegbefolyást szerezni akaró világa. Ez utóbbi - ha már egyszer kialakult - többé nem fog eltűnni és jogi eszközökkel is csak mérsékelten korlátozható. De ez a fajta nyilvánosság igazán részben akkor veszélyes, ha erősek a kapcsolatai bizonyos "tiszteletreméltó" körökkel, részben akkor, ha a választópolgárok körében eleve rossz a közhangulat, helyzetüket elfogadhatatlannak tartják és javulást az adott keretek között nem remélnek.

Mindebből az következik, hogy az új USA adminisztráció professzionalizmusának sorsa messzemenően nem önmagától, hanem a fogadtatásától függ. Ha az invitjére sok lényeges ponton nem kap pozitív választ, akkor nem dolgozhat a saját tervezett elképzelései szerint és a konkrét kialakuló harc logikáját kell követnie. Ilyen helyzetben is marad tere az egyes döntések, megnyilvánulások racionális végiggondolásának, súlyozásának és az érvelő kommunikációnak, de ez minőségileg más világ, mint amit eleve elképzeltek és amire javaslatot tettek

Fb. bejegyzésem az USA adminisztráció váltás milyensége jelentőségéről

 

A beiktatás hete

A "kemény" tényezők adottak. Az USA-ban mégis minden a közhangulattól függ. Ha a pozitív várakozások jegyében menne végbe az adminisztráció cseréje, egész más évekre számíthatnánk, mint ha a konfliktusok és a káosz dominál a váltás első napjaiban.

Fb. bejegyzésem a magyar kormány orosz-propagandájáról

 Az orosz oltóanyag

A nemzetvezető nagymértékben Putyinnal politizál - ha nem is tudjuk igazán, hogy mi okból, miben és mennyire. De ennek keretében a központi agitpropnak szüksége volt arra, hogy a korábban erősen oroszellenes szavazótáborát átprogrammozza. Ez a felméréseik szerint fő vonásaiban meglepően gyorsan sikerült is nekik. Kételkedésre az átprogrammozást illetően eddig is okot adott szavazóik változatlanul erős kötődése az EU-hoz.

Erre jön az orosz vakcina körüli lebegtetés - édesgetés - fenyegetőzés. Ami a bizalmatlanság melegágya lett - mértékadó szakmai vélemény hiányában. Ez egyrészt a mindenféle covid-oltás tömeges elutasításához vezetett, másrészt visszahozta hagyományos idegenkedést mindentől, lenézést minden iránt ami orosz.

Az agitprop kígyó a saját farkába harapott.

Fb. bejegyzésem a válságkezelésről

 Válságkezelés

Aki vezetői hatáskörben van, annak minden körülmények között bizonyítania kell. Ha rajta kívülálló okokból válsággal kerül szembe, akkor a válságkezelésből. Abból, hogy hogyan birkózik meg a válsággal és mit tesz a válság utáni világra való felkészülésért - a saját hatáskörében. De mi a saját hatásköre? Semmiképpen nem az, amit a mindenkori törvények, rendeletek, előírások megaszabnak, hanem az a tényleges mozgástér, amit neki biztosítanak, vagy ő ki tud alakítani magának. Az egyszeményes tekintélyuralmi berendezkedés esetén a hatáskor, mozgástér majdhogynem nullla. !Ez világos mindazokra nézve, akik formálisan is annak az egy személynek alárendeltjei. De belátható azokra nézve is, akik formálisan nem az alárendeltjei, mint a polgármesrerek. Ha a hatalom tényleges gyakorlóját a tényleges válságkezelés nem érdekli és végtelenül féltékeny, akkor szinte napról napra tud gondoskodni arról, hogy a polgármestereknek ne legyen mozgástere. Így Magyarországon kizárólag a főhatalom birtokosa

- aki ráadásul azért is felelős, hogy az országot, annak intézményeit milyen állapotban érte a világválság - egyedül kezeli a válságot és vizsgázik válságkezelésből.