Olyan alapszerződést alkottak meg, amely a Liberum veto elvét tartalmazta. Ez a szabály méltán rosszhírű a lengyel történelemből: sikerült egy országot évszázadokra tönkretennie. Ezt az alapítók nyilván tudták de nem tartottak tőle, mert egyrészt a közös érdeket erős kapocsnak tudták, másrészt a tagok tárgyalási kultúrája olyan volt, hogy méltán lehetett számítani a mindenkori kompromisszum megtalálására. A mérleg úgy nézett ki, hogy a szuverenitásról való részleges lemondás ára a döntések gyakori elhúzódása, mely utóbbi az akkori körülmények között nem látszott túl nagy bajnak.
Azóta sok minden megváltozott. Egyfelől a világ felgyorsult, ami az elhúzódó döntéseket igen nagy bajjá tették, másfelől ma már a tagok között nem közös a tárgyalási kultúra. De arra se lehet számítani, hogy a közös érdek olyan erős kapocs, mely felülír minden váleménykülönbséget. Ha egy ország kormányfője a csatlakozás mellett úgy érvelhet, hogy jelenleg valamivel több érv szól a belépés mellett, mint ellene, az előrejelzi, hogy ez meg is fordulhat és az Unióban széthúzás keletkezhet.
Ilyen formán a Liberum veto összes keserve bármikor mindennapos valósággá válhat és tönkreteheti az Uniót. Hogy ez mégse közvetlen veszély, annak oka, hogy az EU rokonszervezete, mintegy kiegészítője a NATO, ahol a rutinszerű vétózás nem működik. Ez az oka, hogy a bénító Liberum veto kiiktatása az alapszerződésből csak erős érdek, de nem a nap parancsa.
