2016. október 31., hétfő

Koherens jövőkép kerestetik

A világszerte lappangó polimorf válság mélységének jellemzője, hogy sehol se bukkan föl olyan koherens jövőkép, amely megkerülhetetlen vitákat szülne. Bárhol bárki állna elő ilyennel (ilyenekkel), azt aligha lehetne sokáig agyonhallgatni. Ha nem a "főútvonalon", rejtekutakon beszivárogna minden hatalmi és szellemi centrumba. Először alighanem a cáfolatait ismernénk meg, de lassanként kikerülhetetlenül közismertté válna és vitatkoznának az egy vagy több elképzelésről tudományos műhelyekben, kormányzati és gazdasági centrumokban, a médiában - de még a kocsmákban és más helyeken is, ahol emberek rendszeresen vagy alkalmilag összeverődnek. Tehát mindenki vitatná az "új"-at, akit a globális világ működési zavarai így vagy úgy érintenek.

E helyett a működő világrenddel,. annak egyes jelenségeivel kapcsolatos elégedetlenség világszerte nőttön nő és mindenféle elitellenességben kap hangot. A pergőtűz alá kerülő elitek pedig a legrosszabb oldalaik leplezésére se fordítanak gondot. A széthúzó csoportjaik egymás szennyesének kiteregetésén buzgólkodnak, nem foglalkozva azzal, hogy az általános elitellenesség a "purifikátorokat" is utol fogja érni. Az ellenoldalon primitív, vacak ideológiákat és mitológiákat fel-felkapó népvezéreket vagy népvezér - önjelölteket találunk, akik eltanulták a fogásokat a kereskedelmi és a bulvár "agytrösztöktől", de tényleges programjuk a zavarkeltésen, indulatgerjesztésen túl néhány frázis és ígéret. Könnyű dolguk van, mert a közgondolkodás szinte mindenütt megrekedt a zéró összegű játékok és az autarkiás ábrándok szintjén, amelynek hétköznapi vágya nem terjed túl a másé elvételén. A globalizáció hozzájuk is lecsurgó hasznairól meg egyszerűen megfeledkeznek.

Naivitás azt hinni, hogy ebből a furcsa álomból természetes, fokozatos módon föl lehet ébredni "fent" és "lent" egyaránt. Csak egy olyan megrázkódtatás, katasztrófa lehet az ébresztő, amely méreténél fogva vagy láncreakció kiváltásával nem temeti maga alá ugyan az egész mai globalizált világrendet, de kikényszeríti a veszteségek leírását és valami új, járható kiút keresését. Keresését - és csak esetlegesen a megtalálásáét. Mert ellenkező esetben csak a negatív utópiák forgatókönyveinek valamelyike valósulhat meg - bár ezek prófétáinak se hallatszik ma a hangja nagy erővel.

2016. október 23., vasárnap

Fb. bejegyzésem Bibóról és szemléletének realitásáról

Bibó és a szemléletének realitása
Bibó alapgondolata alkalmasint úgy fogalmazható meg egy mondatban , hogy úgy lehetséges és kívánatos egy országban legitimált társadalmat létrehozni, ha az ellenérdekű osztályok, csoportok, irányzatok elitjének képviselői leülnek, meghallgatják egymást és kiizzadják magukból a tartós közös nevezőt. Ennek az egyenlőtlen erőviszonyok miatt nem volt realitása se 1945-ben, se 1947-48-ban, se 1956-ban. Ezzel szemben volt egy pillanat, a békés rendszerváltás hónapjai 1989-90-ben, amikor erre elvben a külső és belső feltételek adva voltak. A szereplők egy része ismerte és dícsérte Bíbó írásait. Ennek ellenére eszükbe se jutott követni koncepcióját, hanem a többpártrendszer, a nyílt konfliktusvállalás lehetőségének és a megszerezhető zsákmány bűvöletében törzsi háborúba taszították az országot. Ezzel a kivételes lehetőség örökre elúszott.

2016. október 21., péntek

Tényező lesz-e a világpolitikában Európa a következő években?

Induljunk ki abból, hogy jelenleg nem tényező. Nem tényező azért, mert az USA jelenlegi politikájában nem tekinti annak, valamint azért mert - ettől nem függetlenül - maga az Unió és annak nemzetközi tartalékként funkcionáló valutája válságjelenségek egész sorát mutatja. A különböző széttartó belső erőkkel szemben és a rá kívülről befolyásra törekvőkkel szemben defenzivában van. Minthogy szervezetének, az EU-nak nincs világos és a választópolgárok számára vonzó jövőképe, lényegében átengedi a terepet a különféle nacionalistáknak, akik jövőkép nélkül is a múlt idealizálásával és az emberek számára kézzel foghatónak tűnő autarkiás maszlagokkal egészítik ki a jelenlegi, népszerűtlen  rendszer folyamatos támadását.Ezt a helyzetet tudja kihasználni körmönfont módszerekkel a nemzetközi befolyását növelni akaró Oroszország is és az önálló középhatalmi helyzetre vágyó Törökország is. A tömeges migráció problematikája pedig napi szinten jelent kihívást a mélyrepülésben lévő EU-nak.

Európa a maga erejéből semmiképpen sem tud kivergődni válságos helyzetéből. Külső tényezőként pedig egyedül az USA kezében lehetnek olyan kártyák, amelyek olyan új erőteret tudhatnak kialakítani, amely Európa számára is kínálhat új fogódzókat. Kínálhat - de ennek sok előfeltétele van. Mindenekelőtt az USA választások (elnök- és szenátusi választás) kimenetele. A Demokrata Párt egyértelmű győzelme nélkül ugyanis bár változni fog az Európát körülvevő nemzetközi erőtér, de semmiképpen nem Európa megerősödése irányában. Ám egy Demokrata győzelem se több kérdőjelnél. Tudjuk róluk, hogy tradicionálisan jobban érdeklődnek az európai kontinens iránt, mint ellenfeleik, de nem adták jelét annak, hogy koherens világpolitikai elképzelésük lenne s ezen belül lenne valamiféle markáns Európa-politikájuk. Ez majd csak egy esetleges új adminisztráció kialakítása során derülhet ki. Mennél előbb, annál jobban képes esetleg hatni a soronlévő német és francia választások tematikájára és kimenetelére. Mert európai (kormányzati és lakossági ) fogadókészség híján hiába lenne az USA adminisztrációnak szövetségesi terve Európával, az partnerek nélkül nem valósítható meg.

Arról természetesen szó sincs, hogy egy esetleges Demokrata adminisztráció talán létező koncepciójában Európának lenne központi helye. Ez csak - kényszerűségből - a két világháború következtében alakult így.a 20. században. Egy ilyen program középpontjában a nagy világgazdasági és világpolitikai kérdéseknek kellene állnia, amelyben egy megújuló Európa csak a logikus, nehezen nélkülözhető szövetséges szerepét kaphatná. Tehát rengeteg a "ha". Ám e nélkül a sorozatos "hák" nélkül elképzelhetetlen, hogy a következő években - de akár a távolabbi jövőben - Európa pozitív, stabilizáló tényező legyen a világpolitikában. Negatív tényező, konfliktus-góc viszont annál inkább lehet, hacsak eljelentéktelenedésével, belső viszályaival ki nem esik a "nagy játszmák" számottevő szereplői, tényezői közül.

2016. október 17., hétfő

Percekkel a válaszút előtt

Óriási a tétje az USA választásoknak. Nem csak az elnökválasztásnak, hanem a szenátusi és képviselőházi választásoknak is. Ha a választópolgárok aktív szavazataikkal és otthonmaradásukkal a Rosszat választják, akkor az többé nem korrigálható és globális apokalipszisnek nézünk elébe.

A biztos rosszal távolról sem a jó áll szemben. Hillary Clinton az elnökválasztás során messzemenően nem nyújtott biztató teljesítményt se az alkalmassága, se a programja tekintetében. A régi establishment embere ő, akiről nem látszik, hogy akár az általa bőségesen ismert tények, akár a kétféle riválisa, Trump és Sanders népszerű szövegeiből levonta volna azt a következtetést, hogy valami nagy gazdasági - politikai fordulatra lenne szüksége a világnak. Igaz, ez nem is zárható ki. Nem ígér annyit, mint a megválasztásakor szintén ki nem számítható Franklin Roosevelt. De akár tudja és el van rá szánva valamilyen fordulatra ő és majdani csapata, akár nem, az objektív kihívásokra mindenképpen válaszolniuk kell. Erről fog szólni a következő 4 év. S hogy megtalálják-e a katasztrófa elkerüléséhez elégséges szükséges lépéseket, s hogy egyáltalán vannak-e ilyenek, azt előre nem tudhatjuk.

Vagyis a tét a Rossz és az Esély közötti válaszút. Reménykedjünk - és legfőképpen fogjuk fel ( ottani választók és itteni szurkolók ), hogy egyáltalán miről van szó.

2016. október 10., hétfő

Merkel és vállalhatatlan védencei

Merkel azt a régebbi német politikát képviseli a megváltozó világban, ami körül évtizedeken át konszenzus volt a meghatározó gazdasági és politikai vezető körök és a választók nagy tömegei között. Vagyis - más fontos elemek mellett - az erős európai elkötelezettséget, a feltétlen USA-barátságot, a német hegemóniát Európa keleti fertályán és az erős pénzt. Ennek ő bármelyik elemén változtat, az egész sikeres konstrukció összeomlással fenyeget. Vagyis nem önálló vízió vezeti, hanem a status quo őrzése. Természetesen nem csak a politika nagy kérdéseiben, hanem az a mögött korábban meglévő deklarált értékekben is.

A világ azonban változik. A 2008-as nemzetközi pénzügyi válságot valójában a világ máig se tudta kiheverni. Németország aránylag jól vette a kanyart, de az euro-ővezet többi országa nem. Ez szükségképpen vezetett feszültségekhez, ami a görög válságban csúcsosodott ki. Ezt Merkel és környezete eddig erélyesen tudta kezelni, de az euró gyengülése állandó fenyegetést jelent az erős pénz politikájára.

 Az USA - német viszony lehet ugyan mindmáig problémátlan, de minthogy az USA jelenlegi elnöke szakított az Európa - centrikus nemzetközi politikával, ha a következő elnök ezen nem változtat, itt is komoly repedések várhatóak. Ami pedig a szilárd Európa- politikát  illeti, az is csak úgy működik, ha legalább a magországokban ugyanezt képviselő kormányok vannak hatalmon. A Brexit ezen máris nagy léket ütött. És itt a nagy kérdőjel nem is igazán a politika boszorkánykonyhája, hanem a fennálló viszonyokkal való választói elégedetlenség a különböző országokban.

Ami a keleteurópai hegemóniát illeti, tartós politikai feladványt jelent annak fenntartása. Az első komoly kihívást az Orbán-Magyarország egyre nyilvánvalóbban megmutatkozó putyinista fordulata jelentette. Kérdés volt, hogy Németország lépjen-e fel radikális retorzióval, vagy a puha ráhatás reményében tegyen-e sorozatos elvtelen kompromisszumokat. Merkel az utóbbi utat választotta: annak érdekében, hogy az EU-ban a magyar szavazat ne blokkolja a német törekvéseket és a Magyarországon működő német tőkét mentesíteni lehessen a legbrutálisabb sarcoktól. Ennek megfelelően Merkel a Fideszt benn tartotta az Európai Néppártban, s ezzel leblokkolta a komolyabb EU-szankciók alkalmazását is. Lengyelország esetében már nem is volt kérdés a hasonló rezsimváltás tolerálása, tekintettel a lengyel-német viszony történelmi terhére. Mindezzel összangban Németország Oroszország-politikája is békülékenynek mondható az atlanti szolidaritás keretein belül.

Keleteurópaí szélén külön történet Törökország. Mellőzve az előzményeket, a migráns- válság során azt láttuk, hogy Merkel a tétjét - más alternatíva nem lévén - az Erdogan - kártyára tette: Törökország zsilipelje az Európa felé törekvő migrációt és cserébe pénzt és közeledést kap az EU-hoz. Erdogan újabb politikai fordulata ennek a megállapodásnak a jövőjét erősen megkérdőjelezi.

Az eddigiekből úgy tűnik, mint ha Merkel status quo védő, és ennek érdekében vállalhatatlan védenceket is felhasználó politikája vezetett volna ahhoz a helyzethez, ami már a közelojövőben alighanem kezelhetetélennek bizonyul az eddigi eszközökkel. Látni kell azonban, hogy ezzel szemben álló alternatív német és európai politika nem fogalmazódott meg egyik erőközpontban sem., viszont Merkel részéről minden részleges változtatási kezdeményezés is erős vétóba ütközött volna. Így a korábbi konstrukciók eróziója, a működő centrifugális erők csak egy későbbi időpontban fognak explicitté válni - feltehetően nagy detonációval. De ennek kezelése alighanem már egy másik politikus-garnitúrára marad Európaszerte - ám nem függetlenül attól, hogy ilyen váltás az USA-ban következik-e, be elsőként, vagy ezidő szerint ott hatalmon marad a régi establishment. és annak kell birkóznia az új világhelyzettel.