Már nem Pax Americana - de akkor micsoda?

Sokan Pax Americanak nevezték azt a világállapotot, amely a II. Világháborút követő bipoláris rendszer felbomlása után előállt. Mindenképpen az USA volt az a domináns gazdasági, katonai, politikai és tudományos - technikai szuperhatalom, amely megadta (és többé-kevésbé garantálni tudta) a globális világrend karakterét. Ez soha nem jelentette az USA mindenhatóságát. Katonai értelemben Vietnam után erről semmiképpen nem beszélhetünk, és Vietnam nem kivétel volt, hanem a katonapolitikai USA- kudarcok sorában az első. Gazdasági tekintetben statisztikákkal tetszés szerint illusztrálható az USA dominanciájának fokozatos  visszaszorulása, de a világrendszerre az igazi megrendítő ütést a 2008-as világválság mérte. Ezt ugyan a világ (nem utolsó sorban kínai segítséggel) átvészelte s ezt követőleg az utóhatásokat a FED pénzhigító politikája világszerte tünetileg kezelni tudta, de az expicitté vált, hogy a bretton woodsi rendszer felbomlása óta valójában nincs kézzelfogható nemzetközi pénzügyi rendszer, s ez a hiány bármikor újra manifesztté válhat.

Tovább lehetne sorolni azokat a tényezőket, amelyek megkérdőjelezik azt, hogy jogosult-e a mai világállapotot még mindig "Americana"-ként címkézni. De egyre inkább kétségessé válik a "Pax" minősítés is. Kisebb- nagyobb helyi háborúk és polgárháborúk a II. Világháborút követő "stabilitás" félévszázadában is voltak, de a koreai háborút (esetleg a kubai rakétaválságot) követően a nagyhatalmak biztosítani tudták, hogy ezek ne eszkalálódhassanak világméretűvé. Az utóbbi években az USA már ezt nem tudja garantálni. Önkényesnek tűnhet, ha ebben a tekintetben elsősorban az IS-re és az orosz - ukrán háborúra utalunk, abban is vita lehet, hogy ez a két konfliktus pontosan hogyan alakult ki és mi volt ezekben az USA szerepe, de akárhogy is bogozzuk a szálakat, mindkét régióval kapcsolatban sem békéről, sem kézben tartottságról nem beszélhetünk.

A Pax Americana alapvető eszköze a (diplomáciai, gazdasági, katonai) nyomásgyakorlás volt és csak ultima racióként szerepelt a direkt intervenció. Nem mondhatjuk kategórikusan, hogy ez mára mindez hatástalanná vált. Így például az íménti akut görög válság lecsillapításában is  alighanem az USA nyomásgyakorlása volt a döntő elem. Ami nagyon leromlott, az ennek a hatásfoka. Ezzel már mindenki kalkulál (ki pozitív, ki negatív előjellel) és nem lát garanciát a konfliktusok eszkalálódása ellen. Aggodalom kíséri az USA elnökválasztási kampányát is: az önjelölteknek aligha van áttekintésük a valós világhelyzetről és ezen túl is a szavazatszerzés logikája nincs alárendelve az első számú világhatalom államrezonjának. Ami azonban a leginkább okot ad aggodalomra a gyengülő Pax Americanaval kapcsolatban, az az, hogy egy jövőbeni nagy kihívásra (legyen az bármilyen természetű) hogyan lesz képes többé- kevésbé hatékonyan válaszolni.

A Pax Americana semmiképpen nem volt valamiféle jó rendszer, aminek elmúlásán sajnálkozni kéne. Jó nem volt, de úgy-ahogy működött. Ám a globalizálódás következtében olyan interdependencia jött létre a túlnépesedett, drasztikus ökológiai  változásoknak kitett, gazdasági, politikai, katonai és kulturális konfliktusokkkal terhelt Földön, amelynek sorsa sokrétű és működőképes koordináció nélkül csak a katasztrófa lehet. Márpedig alternatív globális koordinációnak se a valóságban, sem a reális elképzelésekben nyomát sem lehet találni.

Fb. kommentem aqrróol, hogy diktatúrában élünk-e

Az EU-nak és a NATO-nak elvileg nem lehet tagja diktatúra. Ezért nem hajlandóak annak nevezni. Mi tudjuk, amit tudunk, de az nemzetközi szempontból nem jelent semmit.

Fb. kommentem sikerpropagandáról, huhogásról

Azért a dolog nem ilyen egyszerű. A fővárosi lakáspiaci boom nem propaganda, hanem tény. Ilyen körülmények között van bizonyos hitele a sikerpropagandának és nincs a folyamatos, monoton huhogásnak. Sajnos tényleg nem árt figyelni a közhangulatot.

Fb. bejegyzésem a világpolitika média - közegéről

A világpolitika média - közege
A látványos válságok ma már nem feltétlenül azonosak önmagukkal, hanem gyakran mélyben húzódó válság(ok) kijelzői. A média meg ráharap, rágja, marcangolja a kijelzőt - a mélyről meg néma csend

Zsarolás és ellenzsarolás az EU-ban?

Az EU központi magja kitüntetetten érdekelt az Únió egybentartásában, egységének (vagy látszategységének) fenntartásában. Eszébe se jutott elindulni olyan irányba, amely bármelyik renitens tagország kizárásához vezethetne. Ha pedig valamelyik ország kilépéssel fenyegetőzik, azt is minden eszközzel megbékíteni igyekszik. Nincs igazán B - tev az Unió átszabására, legfeljebb nem operacionalizált próbaléggömböket eresztenek fel a kétsebességes Európáról. Ez pedig - tetszik, nem tetszik - a renitens, adott esetben a zsarolás eszközéhez nyúló kormányoknak kedvez. A renitens kormányok ezáltal verbálisan és tetteikkel egyaránt folyamatosan aláássák az Unió politikája iránti közbizalmat, amely amúgy sem áll túl magas szinten.

A Sziriza kormányra kerülése révén kialakult görög válság újabb eszkalációt jelent az EU hitelvesztésében. A görög kormány igen messze ment el az Unió és egyéb közös nemzetközi intézmények elveinek és politikájának lejáratásában, zsarolt, de hangoztatta, hogy véleménye ellenére nem akar kilépni nemcsak az EU-ból, de az euro - zónából se. Az Unió nem vágott vissza verbálisan, de a létét fenyegető zsarolásnak nem engedhetett. Így kiderült, hogy a görög kormány blöffölt - valójában kész elfogadni kisebb korrekciókkal olyan megállapodást a hitelezés folytatódása érdekében, aminek a visszautasításával az egész válságot előidézte.

Ugyan ma még nem lehet tudni, hogy mi lesz a görög válság kimenetele, de úgy látszik, hogy a zsarolás kezdi megszülni a saját ellenpólusát is. Ez részint abban nyilvánul meg, hogy az EU igyekszik elkerülni az olyan egyezmény megkötését a görög kormánnyal, amelyben a szerződésben enged ugyan az adós, de az fenyeget, hogy majd de facto nem fogja betartani a vállalt kötelezettségeit. Ami ennél is érdekesebb, az a finn kormány önálló ellenakciója. Míg a "nagyok" változatlanul hajlamosak a görögök megbékítésére, engedményekre, egy kis és közvetlenül nem érintett kormány bekeményít és azzal fenyeget, hogy szavazatával szembemegy az engedményekkel. Ha ez nem múló epizód lesz, hanem precedens, az új helyzetet teremthet az EU-ban. A rosszhiszemű, zsaroló renitenseknek számolni kell a jövőben a kemény visszavágásra is.

A közeljövő fogja megmutatni, hogy milyen lesz az EU, ha nem igyekszik minden problémát és konfliktust a szőnyeg alá söpörni. Milyen, és talán milyen földrajzi kiterjedésű.