2017. április 29., szombat

Megint egyszer : Köztes - Európa

A Köztes-Európa fogalmát sokan, sokféle értelemben használták. A magyar közgondolkodásban az utóbbi évtizedekben leginkább Szűcs Jenő nagy tanulmánya a hivatkozási alap. Európa kettéosztottságának 1990-körüli megszűnése után ez a fogalom jobbára a múltra vonatkoztatva szerepelt, mert már a közeljövőt is e régió nyugathoz való felzárkóztatása formájában gondolták el. A poszt - Jugoszláv háborúk vége és az Európai Unió keleti bővítése ennek az álomnak a  megvalósulását ígérte.

Ma már elmondhatjuk, hogy a Nyugathoz felzárkózás a szubrégió országainak többségében az eltelt negyedszázad alatt nem járt sikerrel. Ebben egyaránt közrejátszott a múlt öröksége, a világgazdasági átrendeződés, amelyhez egész Európa nem tudott megfelelően alkalmazkodni, valamint a felzárkóztatási terv felületes volta és mögötte az igazi politikai elkötelezettség hiánya. Ezeken felül azok a keleti hatalmak, amelyek korábban hatalmi befolyással rendelkeztek e térségben, újra jelentkeztek (Oroszország), illetve a közeljövőben jelentkezni fognak (Törökország) a maguk befolyási igényével. Azt a sérelmi attitűdöt pedig, amely a régió sok országának lakosságát jellemzi, hatalomcentrikus politikai csoportok kihasználják és erősítik, s ezek a természetes szövetségesei az újraéledő keleti befolyási törekvéseknek.

Az idők folyamán világossá vált, hogy a jelenlegi EU számos okból nem alkalmas a saját válságjelenségeivel való megbirkózásra. Ám a görcsös törekvés az Unió egybentartására, amelyet a siker elengedhetetlen kritériumának tartottak, felülírta az eltökéltséget a sorozatos patthelyzet feloldására. Ennek vetett véget a Brexit. Az Unió egyik, politikai különutakra mindig is hajlamos tagországa népszavazáson úgy döntött, hogy él a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye által a gyakorlatban is lehetővé tett kilépés jogával. Ezzel egy tabu megdőlt és a vezető hatalmak politikusai szembenézhettek az Unió egyik fő problémájával, a tagországok eltérő fejlettségével. A Köztes- Európában ez nem csak gazdasági és társadalmi  dimenziót jelent, hanem a politikai tradíció eltérő voltát is: a centralizált tekintélyuralmi rendszer az utóbbi évtizedekben ismertebb és megszokottabb ebben a szubrégióban, mint Európa többi, akár periférikus részén.

Az EU vezető hatalmaiban megoldásként a többsebességes Európa gondolata kerekedett felül, s ezt az EU, mint egész határozat formájában tudomásul is vette. A végrehajtás kezdete attól függ, hogy a magországok kormányai mikor kerülnek ehhez elég erős politikai felhatalmazás birtokába választópolgáraik akaratából. Ám a hogyant illetően a Köztes-Európa alighanem kiemelt fontosságú probléma lesz. Az ugyanis nyilvánvalónak tűnik, hogy e szubrégió országait változatlanul nem szívesen látnák mondjuk a FÁK szervezetéven. s ami igaz az EU-ra, az még fokozottabban igaz a NATO-ra is, jóllehet az USA NATO-politikája minden, csak nem kristálytiszta. Mindebből az következik, hogy nem lehet cél az, hogy ezek az országok formálisan hagyják el az euro-atlanti integrációt. Ezért a "hosszú póráz" is elegendő előnyt kell nyújtson az érintett országoknak (és azok mindenkori kormányainak), hogy a kilépés ne váljon vonzó alternatívává.

Távlatokban azonban mindez nem jelenti azt, hogy a Köztes - Európa léte olyan fátum, amely elől nem lehet kitérni. A többsebességes Európa terve az u.n. megerősített együttműködés formájában látszik megvalósíthatónak, amelyhez bármelyik tagország csatlakozhat, s amelyik nem, később az is megteheti. Tehát amennyiben az új EU projekt sikeres lesz és vonzó, akkor az 1990-es álomtól, illetve annak praktikusan működő formájától nem kell végérvényesen elbúcsúzni.

2017. április 23., vasárnap

Megállt Európában a jobboldali nacionalista gőzhenger

A Kelet-Középeurópából indult, feltartóztathatatlannak tűnő és az atlanti térséget is beborítani készülő jobboldali nacionalista hullám, amely a választópolgárok frusztráltságát felhasználva a liberális demokráciát akarta a térségben eltörölni, láthatóan kifulladt. Ez megmutatkozik abban is, hogy Donald Trumpot hiába választották meg az USA elnökévé, nem tudta a demokratikus rendszert rohammal maga alá gyűrni és legfrappánsabb politikai lépései megbuktak. Nem különbözve Nagybritanniától.,ahol a nacionalista illúziók megszavazta Brexit végrehajtása mindent látszik ígérni, csak a remélt diadalmas, prosperáló Egyesült Királyságot nem. A trendforduló első, bátortalan lépése az volt, hogy Ausztriának nem lett szélsőjobboldali államelnöke. Ezt követte az, hogy a holland választásokon Wilders reményei oszlottak el a szavazók jóvoltából. S most ezt tetőzi b e a francia elnökválasztás első fordulójának eredménye.

Persze korántsem arról van szó, hogy az európai választók visszaszerettek volna abba a döntésképtelen, nemegyszer cinikus leválthatatlan establishmentbe, amely Európát nemzetközileg versenyképtelenné tette és ennek árát azokkal a széles társadalmi rétegekkel fizettette meg, amelyek vagy közvetlen anyagi helyzetükben, vagy státusukban és perspektívájukban ennek a lecsúszásnak a kárvallottjai voltak. Pusztán abban csalódtak az elégedetlen csodavárók, hogy a magyar és lengyel nacionalista, a korábban elfogadott értékekkel szembeforduló tekintélyuralmi model lenne a gyógyír problémáikra.

A francia elnökválasztás első fordulójában a korábbi kormányzati váltópártok jelöltjei súlyos vereséget szenvedtek. A jobboldali nacionalista Le Pen bejutott az elnökválasztás második fordulójába és primitív rátekintésre komoly befolyása van és marad a "vidéki Franciaországra". Váratlanul jó eredményt ért el a baloldali populista Mélenchon, aki most szavazóit kérdezi, hogy a második fordulóban vajon Macront vagy Le Pent támogassa-e. S itt van maga Macron, aki ugyan nyilvánvalóan az establishment köreiből jön,(a népszerűségi verseny első vesztesének, Hollande elnöknek a kormányából lépett ki,) de új és fiatal voltát hangsúlyozza és gazdasági és politikai dinamizálást ígér. Vagyis nem múlt el nyom nélkül a korábbi establishmentből való kiábrándulás. Macron komoly esélyese ugyan az elnökválasztás második fordulójának, de első lépéseivel semmiképpen sem szabad majd csalódást okoznia a változást akaróknak, különben azok visszacsaphatnak neki a nemzetgyűlési választásokon.

Macron új politikája egyértelműen EU-pártinak és a Németországgal való szoros szövetség hívének ígérkezik. De a nagykoalíció kormányozta Németország se a régi politika folytatójaként határozza meg immár magát, hanem a többsebességes Európa iniciátoraként, amelyben - kiszabadulva az Unió visszahúzó erőinek tehertételétől - egy dinamikus fejlődést lehetővé tevő mélyebb integrációt tud megvalósítani, amelynek sikereiből az egész lakosság tud részesedni. Ez máris visszaszorította a német szélsőjobb támogatottságát és a két nagy mai kormányzó erő választási küzdelmét sem fogja élet-halálharccá tenni. S az ígérkező francia-német EU-s magnak az is kifejezett előnyös, hogy a Brexit révén már eleve megszabadult a föderális törekvések örök fékjétől.

A francia elnökválasztás első fordulójának kimenetele azért összeurópai jelentőségű kiindulópont, mert nem csak hangsúlyosan megállít egy baljós gőzhengert, hanem mert - mint jeleztük - egy új, a régi, sehová sem vezető helybenjárást felváltó dinamikus regionális politika kiindulópontjának ígérkezik. Hogy azután az alacsonyabb sebességfokon maradó EU-tagok kormányai hogyan birkóznak majd a kialakuló új helyzettel, mit kezd majd ezzel a a török (nacionalista, tekintélyuralmi) kérdéssel is megáldott NATO  és mit fognak mindehhez szólni a kimaradó EU országok választói - az még a jövő zenéje.

2017. április 16., vasárnap

Franciaország: Európa sorsdöntő szavazása

Egyesek vészterhesnek látják a tegnapi török népszavazás révén kialakult helyzetet. Az aggályos ugyan, de  előrelátható volt és kevés új elemet hoz. Erdogan - nevezzük így - ellenpuccsa azt a tekintélyuralmi - diktatórikus rendszert már megvalósította, amit a népszavazás most csekély százalékos többséggel kiteljesíteni enged. Európa szempontjából a különbség csekély. Továbbra is Erdogan belátásán múlik, hogy a társult tagság továbbfejlesztésének igényével és a menekültkérdéssel mikor és mennyire akarja zsarolni Európát, illetve mennyit áldoz be a működő gazdasági kapcsolatokból a nyugati relációban. Sok fronton harcolván kevés annak a valószínűsége, hogy hirtelen akarna nagy akut válsághelyzetet előidézni. Nagyobb az esélye annak, hogy egy permanens húzd meg - ereszd meg politikát akar, ami gond ugyan Európának, de nem közvetlen fenyegetés. Ha már, akkor a török rendszer a NATO-nak nagyobb kihívás, lévén ott geopolitikailag fontos teljesjogú tag. Az összekötő és a széttartó érdekek azonban ebben a relációban  is inkább a folyamatos kötélhúzás felé mutatnak, semmint a látványos szakítás felé.

Ezzel szemben a jövőheti francia választások a lét vagy nem lét kérdését jelentik egy működőképes, a nemzetközi színtéren is komoly tényezőként szereplő Európa kialakítása szempontjából. A Brexit után erre egy nagyon szoros német- francia közös politika kínál lehetőséget, amiben egy középutas francia elnök logikus és nélkülözhetetlen partnernek ígérkezik. Ha ilyet választanak és az alku megköttetik vele, az Európa tisztán látó mérsékelt kormányaira ez alighanem elutasíthatatlan vonzóerőt fog jelenteni. Ezzel szemben egy szélsőséges francia elnök hatalomba kerülése ennek a lehetőségnek az abortálását jelentené.

A korábbi választási előrejelzések Franciaországban a mérsékelt elnök megválasztására utaltak. Az látszott, hogy a nacionalista, az euro-ővezetből , de akár még az EU-ból kilépést is lebegtető szélsőjobboldali Le Pen bekerül ugyan a választások második fordulójába, de ott a "köztársasági reflex" működésbe lépése révén a mérsékelt jelölt fölényesen legyőzi. Most azonban változott a helyzet: egy héttel a választások előtt: négy jelöltnek van egymáshoz hasonló esélye a második fordulóba jutáshoz. S ez ugyan azt a lehetőséget is hozhatja, hogy Le Pen be se jut oda, de azt is, hogy a második fordulóba bekerülve ott a baloldali populista Mélenchont  találja magával szemben. S ekkor egyáltalán nem világos, hogy a mérsékelt francia szavazók mit tesznek a második fordulóban, de bármit is, már nem korrigálhatják az Európa szempontjából katasztrófát jelentő első fordulót: az új elnök nem lesz partner a német Európa-tervekhez..

A következő hetet tehát feszült odafigyeléssel és szurkolással tölthetjük, remélve, hogy a választás végül felhúzza a sorompót a szoros német-francia ihletésű megerősített együttműködés előtt, amely egy új, immár potens, demokratikus és versenyképes  Kis - Európát lesz képes megalkotni.

Európa sorsdöntő választása: Franciaország

(A szerkesztést javítanom nem sikerült, ezért feltettem mégegyszer - kicsit változtatott címmel.)

Egyesek vészterhesnek látják a tegnapi török népszavazás révén kialakult helyzetet. Az aggályos ugyan, de  előrelátható volt és kevés új elemet hoz. Erdogan - nevezzük így - ellenpuccsa azt a tekintélyuralmi - diktatórikus rendszert már megvalósította, amit a népszavazás most csekély százalékos többséggel kiteljesíteni enged. Európa szempontjából a különbség csekély. Továbbra is Erdogan belátásán múlik, hogy a társult tagság továbbfejlesztésének igényével és a menekültkérdéssel mikor és mennyire akarja zsarolni Európát, illetve mennyit áldoz be a működő gazdasági kapcsolatokból a nyugati relációban. Sok fronton harcolván kevés annak a valószínűsége, hogy hirtelen akarna nagy akut válsághelyzetet előidézni. Nagyobb az esélye annak, hogy egy permanens húzd meg - ereszd meg politikát akar, ami gond ugyan Európának, de nem közvetlen fenyegetés. Ha már, akkor a török rendszer a NATO-nak nagyobb kihívás, lévén ott geopolitikailag fontos teljesjogú tag. Az összekötő és a széttartó érdekek azonban ebben a relációban  is inkább a folyamatos kötélhúzás felé mutatnak, semmint a látványos szakítás felé.

Ezzel szemben a jövőheti francia választások a lét vagy nem lét kérdését jelentik egy működőképes, a nemzetközi színtéren is komoly tényezőként szereplő Európa kialakítása szempontjából. A Brexit után erre egy nagyon szoros német- francia közös politika kínál lehetőséget, amiben egy középutas francia elnök logikus és nélkülözhetetlen partnernek ígérkezik. Ha ilyet választanak és az alku megköttetik vele, az Európa tisztán látó mérsékelt kormányaira ez alighanem elutasíthatatlan vonzóerőt fog jelenteni. Ezzel szemben egy szélsőséges francia elnök hatalomba kerülése ennek a lehetőségnek az abortálását jelentené.

A korábbi választási előrejelzések Franciaországban a mérsékelt elnök megválasztására utaltak. Az látszott, hogy a nacionalista, az euro-ővezetből , de akár még az EU-ból kilépést is lebegtető szélsőjobboldali Le Pen bekerül ugyan a választások második fordulójába, de ott a "köztársasági reflex" működésbe lépése révén a mérsékelt jelölt fölényesen legyőzi. Most azonban változott a helyzet: egy héttel a választások előtt: négy jelöltnek van egymáshoz hasonló esélye a második fordulóba jutáshoz. S ez ugyan azt a lehetőséget is hozhatja, hogy Le Pen be se jut oda, de azt is, hogy a második fordulóba bekerülve ott a baloldali populista Mélenchont  találja magával szemben. S ekkor egyáltalán nem világos, hogy a mérsékelt francia szavazók mit tesznek a második fordulóban, de bármit is, már nem korrigálhatják az Európa szempontjából katasztrófát jelentő első fordulót: az új elnök nem lesz partner a német Európa-tervekhez..

A következő hetet tehát feszült odafigyeléssel és szurkolással tölthetjük, remélve, hogy a választás végül felhúzza a sorompót a szoros német-francia ihletésű megerősített együttműködés előtt, amely egy új, immár potens, demokratikus és versenyképes  Kis - Európát lesz képes megalkotni.