2016. március 29., kedd

Egy kommentem a sajátos magyar "polgárosodásról" és szocializációjáról

 A Kiegyezés nem egyetlen közjogi aktus volt, hanem egy óriási csomag,( benne többek közt a zsidó emancipációval is). Erre ráépült 50 év szocializációja a társadalom minden szegmensében. Ilyen - és nem másmilyen - volt a magyar "polgárosodás. A forradalmak és az ellenforradalom nyíltan felmondta ezt a Kiegyezést, de sem ideje, se képessége nem volt egy alternatív rendszer kiépítésére. A Horthy (helyesebben Bethlen) féle konszolidáció látványosan felemás valami volt: király nélküli királyság, a határokat el nem ismerő nemzetállam - építés, a nyílt és titkos választójog keverése stb. stb. De szocializációja nagyrészt visszautalt a Kiegyezés szocializációjára. Ebbe a keretbe kell belerakni a zsidó hitközség rendszerbe illesztését is. Gömbös óta nyilvánvaló átépítése kezdődött a Kiegyezés országának, de alternatív szocializációs séma nem létezett. Ezért a nem létezőre nem lehetett építkezni.

2016. március 27., vasárnap

A Trump - Sanders jelenség

Míg Európában az anti-establishment gondolatok és indulatok általában új, protest jellegű pártokban jelentkeztek és jelentkeznek, az USA-ban ez nem így van. Persze tudjuk, ott a két nagy párt nem egészen olyan, mint az európai pártok. De a II. Világháborút követő évtizedekben inkább konvergálást figyelhettünk meg ebben a tekintetben. Most azonban éppen történik valami, aminek kimenetelét még nem ismerjük. De hogy hatása lesz Európára is, az szinte bizonyos.

Az USA a háború óta egyre inkább hegemon hatalommá vált a világban és 1980 után nem jogtalanul beszéltek Pax Americanaról. Tehát ha valahol, akkor az USA-ban az establishmentnek globális volt a befolyása, döntő eleme volt az olyan, amilyen világrendnek. E világrend válságjelenségei eddig is nyilvánvalóak voltak. Most azonban különböző okból és módon az "anyaország" két nagy váltópártjának szavazói jelzik, hogy szerintük is alapvető változásokra van szükség. A republikánus jelöltek - a fölényesen vezető Trump csakúgy, mint még versenyben lévő ellenfelei - az USA világhatalmi szerepének visszaállítása, a különféle "korlátok" populista ledöntése irányában képzelik el a teendőket. A demokratáknál kicsit más a helyzet: az éllovas Hillary Clintont a vártnál lényegesen nagyobb mértékben szorongatja meg Sanders, akit a párt liberális, és még inkább a fiatal szavazói tömegesen és lelkesen támogatnak, elítélve a Reagen -Bush féle neokonzervatív fordulat különféle súlyos hazai és nemzetközi következményeit, a kialakult szélsőséges egyenlőtlenségeket. A két pártelit sokkal több információ birtokában van, mint az őket támadó jelöltek és sokkal jobban ismeri a világgazdasági és a külpolitikai realitásokat is. Lehetőségei azonban korlátozottak. a republikánus elit, még ha nem is tudja megakadályozni Trump hivatalos jelölését, alkalmasint a szenátusban, a képviselőházban és a kormányzói posztokon igyekszik megtartani befolyásából annyit, amennyit lehet. A demokratáknak viszonylag egyszerűbb a feladata. Ha Clinton lesz a hivatalos jelölt, akkor a politika fővonala tekintetében nem lesznek kitéve kockázatnak. De ez az egyszerűbb helyzet csak viszonylagos. Mind Clintonnak, mind a pártelitnek alaposan végig kell gondolni, hogy mind a sikeres választási kampány, mind a kormányzás stabilitása érdekében mit kell és lehet integrálnia Sanders meghirdetett programpontjaiból. De ezen túl még Trump sikerének okait is elemezniük kell és válaszaiknak kell lenni ezekre a problémákra is, mert bármilyenek is legyenek a választási eredmények, az általa megszólított szavazók továbbra is ott maradnak az országban, mint aktív polgárok.

A világban - és különösen a minket első sorban érdeklő Európában - minden politikai erő nyilvánvalóan odafigyel arra, ami az USA-ban történik. Nem csak a majdani választási eredményre és az annak nyomán hivatalba lépő új adminisztrációra, hanem az ahhoz vezető út különféle mozzanataira is. Közvetlen muníciót egyelőre csak az anti-establishment erők meríthetnek a kinti fejleményekből. Ha az USA elit viszonylag jól teljesít a közvetlen túlélési gyakorlatban, az középtávon lehetőségeket és támpontokat ad az európai mainstream erőknek is.

Ám a Trump-Sanders jelenségnek nem csak rövidtávú kontextusa van. Bármit mondjanak is a jelöltek és bármit gondoljanak amerikai választóik, a tömeges elégedetlenségnek szeizmikus olvasata is van. Ez azt jelzi előre, hogy egy történelmi periódusnak a végéhez közeledünk. S hogy mi jön utána, annak egyelőre még a körvonalai sem rajzolódnak ki.

2016. március 23., szerda

Miért hatásos Orbán migráns - terrorista hisztériakeltése?

A felszínen kaparászunk, ha a kétségtelen propaganda -sikert magából a migrációból, vagy a terrorveszélyből, illetve az ezek okozta ijedelmekből próbáljuk magyarázni. Annyira nyilvánvaló, hogy az emberek egyéni bajait nem ezek a jelenségek okozzák, hogy az ezekre irányuló mégoly raffinált és koncentrált propaganda magában nem tudná kiváltani a nyilvánvaló hatást.

Ha viszont kicsit visszagondolunk, azonnal kezünkben van a megoldás kulcsa. Orbán az egész kampányt a halálbüntetés - téma látszólag motiválatlan, értelmetlen előhozásával kezdte. Senki nem értette, hogy mit akar ezzel a politikailag keresztülvihetetlen, aktualitást nélküli témával. Hamar vissza is vonult vele  - mondván, hogy ennek az EU-ban nincs realitása. De ezzel elültette a magot. Tudjuk, hogy a halálbüntetés tilalma az EU deklarált értékrendjének fundamentuma. És azt is tudjuk, hogy a magyar lakosság számottevő része bevallottan híve a halálbüntetésnek. (Azt, hogy az EU-ban ennek máshol mennyi a látens híve, azt nem tudjuk.) A terrorizmus nyílt kihívás az emberi élet szentségével szemben. De ehhez a kérdéshez az egész mohamedán kultúra is másképp viszonyul, mint az európai kultúrának az a vonulata, ami az EU kategórikus állásfoglalásában öltött testet.

Míg az nyilvánvaló szemfényvesztés, hogy a magyar utca emberének félelmei, valóságos vagy vélt sérelmei a migránsokkal lennének kapcsolatban, az valós, hogy a halálbüntetés visszaállításának kívánsága valamilyen módon kötődik a sérelmek széles skálájához. Délibábos elképzelések élnek széles körben arról, hogy a halálbüntetés növelné mindennapi fizikai és vagyoni biztonságukat, sőt a korrupciónak és a hatalmi visszaélésnek is gátat szabhatna. Így ha tudják vagy érzik, hogy a kormánynak a nevetségességbe hajló biztonsági eszkalációja mögött az övékéhez hasonló alapelképzelés van, akkor számukra nem abszurd, hogy orbánék meg akarják őket védeni s így egész pánikkeltő politikájuk minimum megértésre, de esetleg támogatásra talál.

Ha ezt a hátteret azok, akik az EU-val azonos elkötelezettség talajáról opponálják a magyar biztonságpolitikai őrületet, az ország militarizálását, nem veszik figyelembe, akkor ismét eleve kudarcra ítélik magukat. Vagyis egy elfogadható antiterrorista politikának is nyíltan kellene beszélni arról, hogy ez, miközben hatékony, egyben a halálbüntetés tilalmának szilárd bázisán áll.

2016. március 20., vasárnap

Miért képzelhető el mégis Orbán ellenes zendülés a belső körökben?

Az elemzők egyet látszanak érteni azzal, hogy a Fidesz egyszemélyes párt, mindenki a vezértől függ. Minthogy ő nagy a belső játszmákban és a kamarilla politizálásban, kicsi az esélye, hogy egy személy vagy egy csoport a kihívójává válhat.Ha tisztán a politikát nézzük, ez nehezen cáfolható.

Van azonban egy másik, hasonlóan fontos metszete is a mai valóságnak: a Rendszer segítségével összeharácsolt magánvagyonok világa. A politikában még lehetséges lenne, hogy az egész nomenklatúra az utolsókig Orbán mellett marad, tudomásul véve, hogy ha egyszer Orbán bukik, az ő politikai szerepüknek vége. Egy látványos összeomlás után azonban nincs számukra semmi garancia, hogy a vagyonuk eredetét nem kezdik vizsgálni, ami elkobzással és börtönbüntetéssel is fenyeget. Ha azonban ők maguk távolítják el az egyre rosszabbul teljesítő Orbánt és kezdenek hozzá a rendszer lebontásához, vagy legalábbis résztvevői egy ilyen váltásnak, akkor komoly reményük van vagyonuk átmentésére.

A rendszer még nem tart ott, hogy a sok tekintetben elhibázott politika közvetlen összeomlással fenyegetne, sem ott, hogy Orbán örökös kalandor harcai válnának nyilvánvalóan önveszélyessé. De jelek mindkettőre vannak.Hogy az ettől való félelem - és a vagyonok féltése - mikor borítja fel a belső status quot és írja felül a belső játékszabályokat, azt nem tudjuk. Számítani nem lehet erre, de kizárni ezt a jövő lehetséges forgatókönyvei közül dőreség lenne.

Fb. kmmentem a társadalmi mobilitás és a jó iskolázás kapcsolatáról


A szociológiában a mobilitás - elmélet kezdettől megkülönböztette az egyéni és a csoportos mobilitást és az iskolázást mindkettő fontos eszközének tekintette. Aminthogy az is. Csakhogy akkor a csoportos mobilitás meg is valósult a nagymértékű középosztályosodás formájában. Minthogy ma a pauperizálódás valóságos veszély, az ellen megintcsak fontos eszköz a jó iskola - persze nem önmagában. Ahogy a középosztályosodás és a konzumerizmus idején sem önmagában hatott.

2016. március 18., péntek

A kurd entitás

A kurd problematikáról autentikusan az tud nyilatkozni, aki keresztül kasul ismeri a kérdést és ráadásul az egész közelkeleti szövedéket. A kurd entitás fejleményeinek fontosságát azonban fel kell ismernie mindenkinek, akit a régió lehetséges stabilitása érdekel.

Az első világháború óta a régióban a kurdok voltak azok, akiknek rovására az összes környező ország újra és újra kiegyezett. A török, a szír, az iraki, az iráni és egyes volt szovjet államok időről időre megpróbálták ugyan kijátszani egymás ellen a kurd kártyát, de abban végülis megegyeztek, hogy kurd autonómiáról, pláne kurd függetlenségről hallani se akartak. Ebben a nagyhatalmak status quo védő politikája végső soron támogatta őket. A sok, fordulatokban gazdag csapás, vérengzés, erőszakos áttelepítés stb. végső soron nem gyengítette, hanem erősítette a kurd törekvéseket és felülírta belső ellentéteiket. A háborgó régió sok hányattatása végső soron a kurdok modernizációját segítette elő nem csak katonai, hanem gazdasági és oktatási területen is. Így a régióban kiemelkednek abból a szempontból, hogy törzsi viszonyaikat ők tudták - tudják leginkább (európai értelemben vett) nemzeti irányba terelni. Ez pedig előre vetíti azt, hogy a jövőben egy gazdaságilag és diplomáciailag életképes, nem a vallás által dominált Kurdisztán kialakulását nem lehet megakadályozni és ez létével és tevékenységével újrarendezné az egész régió viszonyrendszerét.

Itt még nem tartunk. De a szétdúlt Irakban és Szíriában egy de facto kurd autonómia immár helyi és nemzetközi realitás. A további lépések már a kurd vezetőréteg összefogásán, politikai ügyességén és a sokat szenvedett nép töretlen harci kedvén múlnak. Kétségtelen tény azonban, hogy a kurd entitás a továbbiakban állandó és fontos, megkerülhetetlen  része lesz a gyarmati múlt utáni sokévtizedes káosz felszámolására történő próbálkozásoknak és komoly esély van arra, hogy a kurdok ne a dezintegráció egyik fontos ágense, hanem a stabilizálódás egyik sarokköve szerepét játsszák el. Így - többek között - a törökországi kurdok kivívott autonómiája is egyik tényezője lehessen az ország Európa felé fordulásának.

2016. március 16., szerda

Fb. komment a márc. 15.-i budapesti okatásügyi tömegdemonstrációról

Illuzió azt hinni, hogy ez a rendszer választások útján megdönthető. Még nagyobb illúzió forradalmat vízionálni. Először a rendszer gerincét kell megroppantani - s utána már sok minden lehetséges. A tegnapi tüntetés egy gerincroppantó esemény volt. Folytatást ígértek - alighanem lesz is.

2016. március 14., hétfő

Sakk a mainstream pártoknak, vagy több annál?

Az euro-atlanti világ két legfontosabb országában is sakkot kapott a mainstream politika. Az USA előválasztásokon a republikánusoknál egy kalandor populista jelölt megszerezheti az elnökjelöltséget, a demokratáknál egy"rendszerkritikus" baloldali jelölt szorongatja a "hivatalos" esélyest a fiatal szavazók buzgó támogatásával. Németországban a három tartományi választáson (nyilván a migráns - kérdés miatti zavar miatt) valamelyest visszaestek a kormánypártok. Alternatívájuk változatlanul nincs és a nacionalista jobboldali protestpárt korántsem jelent akkora erőt, mint francia megfelelője. Nagy Britanniában a miniszterelnök eresztette ki a palackból a Brexit népszavazás szellemét és kérdés, hogy vissza tudja-e gyömöszölni. Görögországban egy mainstream ellenes, lelkesen megválasztott kormány ígért könnyű álmot és most kénytelen küszködni a nehéz hétköznapokkal. Protest - pártok szinte minden európai országban lábra kaptak, a volt keleti tömb EU-tag országai meg egy nacionalista, a mainstream számos elemével szembeforduló tömböt ácsolnak. Mindezt nem lehet másnak tartani, mint  az euro-atlanti eddigi konstrukció és politika komoly fenyegetésének.

Ha a mélyebb okokat keressük, akkor a posztindusztriális globalizált gazdaság és társadalom fejleményeit, a világgazdasági és katonai erőviszonyok átrendeződését, valamint az ökológiai változásokat kellene elemezni .Ha meg csak a "nagypolitikára" szorítkozunk, akkor a hatalmon lévők elkényelmesedését, vízió nélküliségét, döntésképtelenségét, választási ciklusokra való szinte kizárólagos figyelmét kell a középpontba állítani, amelyből következően sem a rossz, sem az elmaradt döntéseknek nem volt igazi következménye.A mainsream elbizakodottságának és halogató magatartásának oka nyilván az volt, hogy nem láttak magukkal szemben működőképes, sikert ígérő alternatívát. Ilyen ugyan azóta se bukkant fel, de ideje lenne a sok sakkot végre komolyan venni.

Mitől mainstream a mainstream, mi tartja pozícióban? A világ legnagyobb gazdasági, katonai és politikai erői mind formálisan, mind informálisan kommunikálnak egymással és a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelő kompromisszumaikkal nyomást gyakorolnak a kormányokra, amelyek egyedül képesek világszerte a kvázi - rend, a kvázi koordináció fenntartására. Mindig voltak és vannak erők, amelyek ebből a kompromisszumból kimaradnak, s olyanok is,amelyek benne vannak ugyan, de éppen rosszabbul jártak. Így a szisztéma állandó mozgásban van, de fenntartja, hogy a nagy erők egyaránt érdekeltek a kvázi - rend és a kvázi koordináció fennmaradásában.

Most azonban egyre több olyan erő jelentkezik, amely saját céljait fontosabbnak tartja a rend és a koordináció fenntartásánál. Hogy ezt fanatizmus, hazárd kalkuláció vagy közönséges tudatlanság, netán elkeseredés mozgatja, az szinte mindegy. A mainstream politikának látnia kellene, hogy valóságos alternatívája akadt: a káosz. S ezzel csak akkor van esélye megküzdeni, ha képes átvezetni politikáján a világ valóságos változásait, hajlandó szembenézni  rendszeresen szőnyeg alá söpört problémákkal, a felismert sarokpontokon kemény, konfliktusokat felvállaló változtatásokat hozni és ezeket végigvinni. Ha erre képes, változatlanul maga mögé állíthatja mind a nagy gazdasági, katonai és politikai erők formális és informális támogatását, mind pedig országaik választópolgárainak többségét.

Lehet erre a lehetőségre szkepszissel nézni. Akkor azonban a káosz, vagyis a nemzetközi  rend és koordináció fokozódó felbomlása elkerülhetetlen.

2016. március 8., kedd

A török - szír kártya

Az EU csúcs elvben kimondta, hogy a török - szír kártyát fogja megjátszani a migrációs probléma kezelésére és közelesen kísérletet tesz annak operatív kidolgozására és elfogadására is. Ismerjük ezzel kapcsolatban mind a belső, mind a külső nehézségeket, buktatókat. De akkor mégis miért?

Egyszerűen azért, mert ennek a kártyának egyszerűen nincs békés alternatívája. Szíria ma a fő menekült - kibocsájtó ország a tágabb régióban, Törökország pedig a menekültáradat útjában elhelyezkedő ország, amely már eddig is zsilipelte a rajta keresztül érkezőket és továbbmenőket és a jövőben is egyedül lehet képes erre. Ezen túlmenően Törökország világi állam volt és még valamennyire ma is az. A NATO oszlopos tagja és régóta törekszik (változó intenzitással) az EU tagságra. Ehhez még hozzá tehetjük, hogy az EU lkegerősebb országában, Németországban évtizedek óta számottevő török kisebbség él.  Ha Törökországgal nem sikerül stabilizálni a kapcsolatokat általában is és a migrációs problematikában is és nem sikerül az országot valamilyen módon Európához kapcsolni, akkor ezt a funkciót más mohamedán ország nem töltheti be. Akkor ebben az irányban bezárulnak Európa, konkréten az EU kapui. Ami Szíriát illeti, a lakosság ott hosszú ideig élt, szocializálódott  világi uralom alatt és azóta rengeteget szenvedett az iszlamizmustól. Ha tehát valahogy sikerül az országot pacifikálni, van remény, hogy ez egy világi rendszer jegyében történjen.

Ez azt jelenti, hogy a török tárgyalások jelentik az EU számára az utolsó menedéket, hogy eddigi önmagát úgy változtassa meg, hogy az még a korábbi koncepciók folytatása maradjon.Érthető, hogy ez ügyben minden lehetségeset meg fog próbálni. A siker természetesen sok tekintetben kétséges. Az Unión belüli ellentétek mellett bizonytalan a török tárgyaló partner szavatartó volta, de az is, hogy ha tartja a szavát, képes-e megbirkózni mindazzal, amit elvállal. Ezek a kétségek lehetnek indokok garancia - keresési próbálkozásokra, de nem csökkenthetik a késztetést az eredményekre törekvő tárgyalásokra. Reálisan ezek a törekvések egybe kell essenek az USA geopolitikai érdekeivel is.

Ha a török - szír kártya nem hozza meg a remélt eredményeknek legalább a minimumát, akkor a jövőben az eddigi EU-ról nem beszélhetünk. Ráadásul a helyén egyre kevésbé látszik egy olyan működőképes alternatív képlet, amely funkcióit - legalább részben - átvehetné. Akkor Európa komoly tényezőkét eltűnik a világ politikai, gazdasági és katonai térképéről.

2016. március 6., vasárnap

Mi a kevés? erő vagy az erény? Nincsen remény!

Vörösmarty kérdésére a magyarok többsége úgy felelne: mindkettő. És osztaná a következtetést. Sok apró mozaik mutatja az általános kiábrándultságot mind a honi állapotokból, mind a a vezető réteg erkölcseiből. Ugyanakkor vágyteli gondolkodás azt várni, hogy a lakosság megelégeli ezeket az állapotokat és maga kiállt megálljt. Ezt mutatják az országos közvéleménykutatások is. Az "ebből elég!" kollektív kimondásához hiányzik a remény akár valamilyen létező politikai alternatívában, akár egy hatalmas vihar tisztító erejében. Aki nagyon mást akar, az egyénileg, családosan tartósan vagy végleg külföldre költözik.

Ebből a helyzetből a hatalmon lévők akár konszolidációt is csinálhattak volna. Ha itt egy kis engedmény, ott egy kis józan ész, amott meg tartósnak látszó stabilitás-sziget, akkor az emberek többsége nem firtatta volna, hogy miért sajátosak, néha meghökkentőek a magyar állapotok. A folyamatos morgás megmaradt volna könnyen kontrollálható szűk körben.A külföld meg tudomásul vette volna, hogy ez egy ilyen ország és esze ágába se jutott volna megingatni az olyan-amilyen stabilitást - különféle bajokat véve a nyakába.

A magyar hatalom azonban alkatilag és struktúrálisan képtelen a konszolidációra. Állandóan harcol, kockáztat, hazardíroz, mert semmi se elég neki és ugyanakkor látja, hogy minden milyen bizonytalan lábakon áll kezdettől fogva, Az országon kívüli környezetben is folyamatosan radikális változásokat vár és ehhez egyszerre fűz nagyravágyó reményeket és paranoid félelmeket. Tehát mindent megtesz a konszolidációval szemben. A hegemón agitprop apparátusával ezt a kettősséget (minden kitűnő, de rettegjetek!)folyamatosan közvetíti a csak tőle információt kapó többséghez.A folyamatos eszkalációnak az eredménye sem lehet más, mint a kifáradás, a reményvesztés, helyenként egy villanásnyi tisztánlátás és az elégedetlenség nyílt manifesztálódása hol itt, hol ott.

Összességében ezt nem tekinthetjük másnak, mint a magát 2014-ben potenciálisan stabilizált rendszer folyamatos, bár nem egyenesvonalú eróziójának. Hogy ez a folyamat időben meddig tarthat, azt nem tudhatjuk. Egyfelől nem tudhatjuk, hogy a hatalmi rendszeren belüli törésvonalak eljutnak-e a kritikus pontig, s ha igen, mikor és hogyan., másfelől az sem, hogy az országon kívül mikor következnek be olyan (a hatalom által egyszerre várt és félt) radikális változások, amelyek felborítják a belső, 2010 óta kialakított viszonyokat. Nem tudjuk, hogy a Rendszer mikor ér véget, de hogy jelen formájában történelmi léptékben közelesen, az aligha kétséges. De ezt önmagában aligha tekinthetjük reményteli, boldog jövőnek.

2016. március 1., kedd

Amatőr filmelemzés a Saul fiáról - Fb. kommentként


Azt hiszem, hogy a filmnek két fő lehetséges olvasata van. Ezt az alkotók nyilatkozatai is mutatták. Az egyik olvasatot Röhrig képviseli, a másikat Erdély és Rajk. Nemes talán valahol a spektrumon belül közelebb áll Röhrighez......
Ez alighanem igaz. De nem érinti azt az olvasatot, amely szerint Saul nem főszereplője a filmnek, csak úgy vezeti szemünket, hogy mögüle a gázkamra és krematórium komplex világát látjuk