2020. március 29., vasárnap

A neocon után

Közel 50 éve a jóléti állam koncepciója kezdett kifáradni és helyére a politikában Thatcher és Reagan nevéhez kötve a neokonzervativ fordulat lépett. A jóléti rendszer bizonyos fokú lebontásának, a deetatizálásnak, az adócsökkentésnek és a deregulációnak a növekedés és a struktúraváltások tekintetében mutatkoztak eredményei, a kárvallottaknak ígért "lecsorgó hatás" viszont kevésbé mutatkozott. Szélsőségesen megnőttek a jövedelemegyenlőtlenségek és a piaci allokáció kárvallottja a szegények mellett a középosztály lesüllyedő része lett.A gazdaságban lépten-nyomon buborékok keletkeztek és kipukkadással fenyegettek. A 2008-as pénzügyi buborék ki is pukkadt, ami váratlanul világválságot eredményezett. Kihívást jelentett a neokonzervatív berendezkedésre a nem transzparens kínai berendezkedés kiemelkedő növekedési sikere is.

Bár a 2008-10-es válságot igyekeztek nem rendszerhibaként, hanem irányítási hibaként kezelni, gyógyítása a minimális szabályozási vátoztatásokon túl szinte kizárólag a központi bankok "könnyű pénz" politikájával történt. Ez a felszínen hatásos volt a növekedés és a foglalkoztatás terén, de kiderült, hogy a rendszer nem képes elviselni a később elengedhetetlennek vélt pénzügyi szigorítást. A hagyományos elit poltikai pozíciója is meggyengült a bizalomvesztés miatt.

A bizonytalan, borulással fenyegető rendszert végülis egy exogén tényező, a koronavírus-világjárvány zökkentette ki korábbi helyzetéből. A prioritások egy pillanat alatt átmenetileg átrendeződtek és az államok és a hozzájuk kapcsolódó alrendszerek szerepe megnőtt, a tőzsdéé pedig minimalizálódott. A gazdaság számos szektora lebénult. Átmenetileg. Merthogy minden járvány egyszer végetér, akár jól, akár rosszul "kezelik", akár nem kezelik egyáltalán. De vajon mi áll helyre utána?

Naiv feltételezés, hogy a status quo ante áll helyre. Vajon embertömegek jövedelem nélkül maradnak? Ha kapnak valamilyen jövedelmet, akkor honnan és milyen jogcímen? Mit változtat a járvány tartósan a lakosságok életvitelén és fogyasztói preferenciáin? Egy ország lakói között a bizalom erősödik meg, vagy az ádáz indulatok? És a más országokkal kapcsolatos attitüd? Ezen belül a földrajzilag és kultúrálisan közeli. illetve távoli régiókat illetően? Mi lesz a sorsa a nemzetközi egyezményeknek és megállapodásoknak? Ha a nemzeti öncélúság évada jön, akkor a kínai és orosz modelből merítenek? Igyekeznek-e nysilvános jövőképeket kialakítani, vagy csak máról holnapra gondolkodnak "fent" és "lent"? Mindezek következtében nő-e a fegyverkezési hajsza és a háborús veszély? A sort folytatni lehet. Csupa kérdés, amire ma nincs válasz. De ha egyhamar nem is lesz, akkor semmi jóra nem számíthatunk.

És akkor még olyan, eddig is létező globális kihívásokat nem is említettünk, mint a fenyegető környezeti katasztrófák, a modern népvándorlás és az újabb, küszöbön álló technikai.technológiai változások társadalmi hatásai, amikre a neocon szemléletnek eddig sem volt működőképes válasza.

2020. március 23., hétfő

Fb. bejegyzésem 8 évvel ezelőtt a magyar politikai berendezkedésről

Ez - ugye - már látszott 8 évvel ezelőtt!
Totális hatalommegragadás
Itthon szerencsétlenkedés folyik az Orbán- rendszer minősítése körül. Tekintélyuralom? Diktatúra? Kemény demokrácia? Autokrácia? Elhangzanak a pro és kontra érvek és nem jutnak vele előre. Ugyanígy külföldön is folyik ez a terminológiai bizonytalankodás a politikusok és a publicisták részéről. Az Orbán - féle politika egészét sokan az EU szellemével ellentétesnek minősítik, de ennek mibenlétét nehezen tudják markánsan megragadni. Ha pedig a magyar alkotmányt és az egyes törvényeket bírálják, hosszú listák születnek a kifogásokról, amit bele lehet fullasztani egyes részletek kiragadásával előidézhető káoszba.
A rendszer pedig világosan megnevezhető: az élet minden területére kiterjedő hatalommegragadás folyik, amit egyedül az EU-s jog legkeményebb falai korlátoznak. Így nem jön szóba a halálbüntetés visszaállítása, az utazási szabadság korlátozása, a forint konvertibilitásának megszűntetése, a formális intézményrendszer egyes elemeinek teljes felszámolása és néhány más alapjog megkérdőjelezése. Lényegében ezek a kemény korlátok akadályozzák a rendszer egyértelmű minősítését is.
Ha viszont azt nézzük, hogy mi mindenre terjesztik ki a rendszer totális kontrollját, akkor a lista végtelenül hosszú. A politikai intézményrendszertől a gazdaság kulcspozícióiig, a közigazgatástól az igazságszolgáltatásig, a közoktatástól a felsőoktatásig, az egészségügytől a környezetgazdálkodásig, az egyházi ügyektől az iskolai világnézeti nevelésig, a médiától a kultúrális életig, a kiskereskedelemtől a közszolgáltatásokig, a szakmai autonómiák kiiktatásától a szakszervezeti jogok kiheréléséig, a sporttól a szimbolikus szféra egészéig a sort a végtelenségig lehet folytatni. A "foglalás" hol brutális erőszakkal, hol perfid tartuffei módszerekkel történik. De a lényeg ugyanaz: mindent a "központi erőtér" hatalma, sőt pillanatnyi szeszélye alá rendelni. Ez utóbbi, a pillanatnyi szeszély zavarja meg időnként a kiszolgáltatott, alkalmazkodni kényszerülő emberek tisztánlátását is, hogy ne kelljen folyamatosan tudomásul venniük az egy akarattal való szembetalálkozásukat.
A totális hatalommegragadás és annak leplezetlensége megbénítja az állampolgárok cselekvési lehetőségét. De megbénítja az Uniót is: szelleme és intézményrendszere nem a totális szembeszegülésre van berendezve egy ilyen elfajuló tagállammal szemben. Rémlátásra hajlamos szemlélők a mostani állapotot hosszabb időtávra is kivetítik. Holott nem nehéz belátni, hogy éppen ez a fékezhetetlen túlterjeszkedés hordozza magában a hübriszét: ilyen világgazdasági és politikai környezetben ez az irracionális túlvállalás szükségképpen végzetes karambolhoz vezet. Mennél később következik ez be, a kontár, személyes hatáskör nélküli nem hatékony csatlósuralom, a romló életkörülmények és a személyes sérelmek mind több állampolgárt fordítanak szembe magával a Hatalommal.
Amíg ez be nem következik, célszerű, hogy aki nem híve a rendszernek, lehetőleg ne csak saját nyomvonalán próbálja az általa érzékelt bajokat megnevezni, hanem közös fogalmi ernyőként helyezze bele azokat a totális hatalommegragadás világába.

2020. március 18., szerda

Koronavírus: ébresztő vagy alibi

A járvány a glóbusz szinte minden helyén felforgatta az élet szokásos menetét. A szűken vett egészségügyi problematikán túl a közlekedési hálózat és a világ tőzsdéinek összezuhanása talán a legnyilvánvalóbb, de az államok és a cégek kényszerintézkedései az állampolgárok, a fogyasztók eddigi viselkedését, preferenciáit és lehetőségeit  is felülírták.

A járványoknak az a természete, hogy egy idő után elmúlnak és az élet normalizálódik. Ez egyesek fejében (és tényleges gyakorlatában) visszatérést jelent a járvány előtti állapotokhoz. Bizonyos tekintetekben azonban a járvány alatt irreverzibilis változások jöttek létre, amihez a továbbiakban alkalmazkodni kell. Mindezt első szinten  részben spontán folyamatokként kell értelmezni, részben egyes államok, cégek, intézmények koordinálatlan ad hoc döntéseiként.

Van azonban egy felszín mögötti, átfogó síkja is a sokk utáni helyreállításnak. Ez egyrészt a gondolkodó fejekben (esetleg think tankokban) zajlik, másrészt nagy politikai és/vagy gazdasági erőközpontokban. Két fő kiindulás lehetséges ezek körében. Vagy úgy gondolják, hogy a járvány előtti világ alapjában rendben volt és a sokk (és tartós következményei) csak zavaró tényező a "normális" viszonyok visszaállításában. A másik abból indul ki, hogy korábban is számos tekintetben válaság felé tartott az addigi berendezkedés és az, hogy a járvány felborította a szokásos működést, alkalmat teremt egy új, fennterthatónak tűnő világrend kialakításához. (Van persze számos olyan kisebb-nagyobb erőtényező is, amelyik a korábbi rend felborulásából azt a következtetést vonja le, hogy alkalom kínálkozik a partikuláris érdekei érvényesítésére mindenki másra való tekintet nélkül. Ha ezek válnának meghatározóvá, akkor a továbbiakban világrendről már nem lehetne beszélni.)

Ezek a problémák ugyan globálisak, de a nagy földrajzi - politikai - gazdasági egységekben nyilván nem azonos formában jelentkeznek.. Minket ezek közül elsősorban az EU jövője kell foglalkoztasson. Még távolról sem vagyunk a járvány csúcsán - nemhogy a végén. Eddig az EU szervei semmi érdemlegeset nem tettek a járvány hatása korlátozása érdekében. Ha azonban a közös pénz, vagy a schengeni rendszer működőképessége kerülne veszélybe, az automatikusan EU szintű megoldást követelne - ha erre a szervezet képsnek bizonyulna. A ma még nem látható fejleményektől függetlenül mindenképpen kérdés , hogy egyrészt a polgárok, másrészt a nagy gazdasági ágensek végülis egy világjárványból a nemzetközi kooperáció fontosságát látják irányadónak, vagy éppenséggel a nemzeti kormányok egyedi rátermettségét vagy gyengeségét. Ugyanilyen nyitott kérdés, hogy a politikai döntésképesség - döntésképtelenség tekintetében milyen választói megítélés válik dominánssá és ha a döntésképességet preferálják, igyekeznek-e garanciát kapni a döntéshozók kompetenciájáról, vagy egy fajta karizma iránt vágyódnak annak alapjától függetlenül. E preferenciák függvénye, hogy napirendre kerülhet-e a közeljövőben az EU mélyítése, vagy ez csak egy másfajta válság révén merülhet újra föl.

Maga a világjárvány tehát lehet ébresztő egy új, működöképes világrend kialakításának szükségessége, ennek szabályai és intézményi rendszere kialakításának halaszthatatlan volta irányában. De szolgálhat alibiként az új rend kialakításának elmulasztására, mondván, hogy vannak olyan elháríthatatlan katasztrófák, amikről senki se tehet és ezért szükségtelen bármilyen újrarendezés, jóllehet sok megállapodás és intézmény eróziója sokak számára nyilvánvaló.Ez utóbbi érvelés végképp nem állja meg a helyét a másik aktuális "járvány", a tőzsdekáosz tekintetében. De ez se garancia az intézmény érdemi újrarendezésére.

2020. március 2., hétfő

Fb. bejegyzésem attól, hogy hogyan hathat O. pozíciójára az új migációs hullám

Használ vagy árt Orbán pozíciójának az újabb migrációs hullám?
A kérdés biztosan jogosan vetődik fel, hiszen négy éven át ez a téma volt, amivel leginkább szignalizálta magát. Azokkal szemben, akik szerint árnyékra vetődött, most joggal igazolhatja tematizálását. Ennyiben alighanem a BELPOLITIKÁBAN a valódi veszély használhat a pozíciójának..De nyitott kérdés és a konkrét eseménysortól függ, hogy hogyan fog megoszlani a közfigyelem a koronavírus-járvány és a migrációs fejlemények között.
Nem ilyen egyértelmű a helyzete az EU-ban a kérdés kapcsán. Igaz ugyan, hogy ott is állandóa felszínen tartotta a migráció-témát. Viszont komoly kísérletet se tett egy közös európai migránspolitika kialakítására, sem pedig a közös határvédelem hatékonnyá tételére.Ezzel szemben látványosan a nemzeti megoldások propagálója volt, amely nyilvánvalóan alkalmatlan a probléma kezelésére, sőt akadályozza azt. Felhánytorgathatják neki sajátos török politikáját is.
Ennek ellenére nem egyértelmű, hogy a migráció napirendre kerülése ártani fog Orbán pozíciójának az EU-ban. Attól függ, hogy a nyilvánvalóan kialakuló vitában a továbbiakban konstruktív vagy destruktív magatartást fog-e tanusítani. Valamint, hogy az EU a vitán túlmenően ténylegesen milyen lépéseket tesz, vagy nem tesz és mindennek mi mi lesz az eredménye.