2015. szeptember 27., vasárnap

Az Obama - Putyin találkozó elé

Nem tudjuk, hogy ma Obama és Putyin milyen szándékkal ülnek le egymással. Vagy történt a háttérben egyeztetés a legalább részleges közös fellépés lehetőségéről, vagy valamiféle paktumról, vagy mindketten elmondják a tervezett beszédüket és utána akár rögtönöznek valami megnyugtató közleményt, akár az egyet nem értéseiket szögezik le, a tárgyalás csak alibi jellegű lesz. Miszerint ők megpróbáltak egyeztetni, de ennek sikertelensége miatt a szembenállás tartós lesz.

Európa és különösen annak keleti fele a deeszlalációban érdekelt, ezért bizonyára aggodalommal figyeli egy olyan érdekszféra - felosztás lehetőségét, amely középtávon a konfrontáció kiújulását is magában rejti aq kontinensen. Nevezetesen azt hogy ha Sziria tekintetében Oroszország, Ukrajna tekintetében az USA enged korábbi határozott álláspontjából.

Ha az USA -t és Oroszországot nézzük, akkor nem világos az a cél, hogy milyen hosszabbtávú víziót szolgál a pillanatnyi feszült helyzet. Ezért a valamiféle megegyezés sem látszik érdekeikkel ellentétesnek. Nem egészen ez a helyzet Obamával és Putyinnal, mint politikusokkal. Mindketten - más-más okokból - sikerre éhesek. Putyinnak a feltorlódó belső nehézségek közepette azt kell bizonyítania, hogy rendszere és ezen belül ő maga olyan nemzetközi sikereket, pozíciókat ígér, amelyek elhomályosítják a különféle egyéb ellentéteket.Obama meg azért küzd, hogy elnöksége hátralévő idejében ne legyen béna kacsa és az elnökválasztási küzdelem ne arról a versenyről szóljon,  hogy a jelöltek egymást múlják felül az ő szidalmazásában. Taktikailag tehát mindketten érdekeltek lennének valamiféle közös modus vivendiben, feltéve, hogy ezt mindketten sikerként tudják otthon kommunikálni.

Mi, nem tájékozott külső szemlélők nem tudhatjuk, hogy van-e ilyen taktikailag win - win megoldás és a felek megtalálják-e azt. Attól azonban joggal tarthatunk, hogy a tárgyaló felek egyikének sincs koherens koncepciója, amely az élhető és fenntartható világ irányába mutat. Ezért egy rövid távú enyhülés után is joggal tarthatunk újabb és újabb konfliktusok kiéleződésétől.

2015. szeptember 24., csütörtök

Az "ütközőállamok" és a menekülthullámok

Mostanra már komoly alternatívává vált az otthon lehetetlen helyzetbe került ázsiaiak és afrikaiak számára a tömeges menekülés a gazdagabb és békésebb régiókba. Ebből a szempontból másodlagos, hogy a lehetetlen helyzet polgárháborús életveszély, kilátástalan gazdasági helyzet, vagy pedig klimaváltozás következtében jött létre. A menekülési folyamat korábban is megindult, de a helyzet most vált kritikussá.

Korábban voltak olyan ütközőállamok, amelyek a menekülthullámot ezért vagy azért felfogták. Az okok között nem kis szerepe volt annak is, hogy a gazdag országok jelentős összeget fizettek nekik ezért. Az ütközőállamok egy része diktatúra volt, amely áldozatul esett az "arab tavasznak". Európa utolsó "védvonala" Törökország volt, amely gazdaságilag és politikailag stabilnak tudta magát és a világpolitika önálló játékosává szeretett volna válni. Törökország különféle okokból meggyengült és egyre inkább meg akar szabadulni az eddigi menekültjeitől is, nemhogy új tömegeket fogadna be.

Európa későn ébredt, hogy a felé irányuló menekültáradat minőségét tekintve új, megoldást igénylő problémává vált a számára. A nemzetállamokra tagolt Uniónak csak humanista alapelvei vannak, közös bevándorláspolitikája és határőrizete nincs. Eddig meg volt e nélkül is, mert az immigráció nagyságrendje nem lépte át azt a határt, amivel meg tudott birkózni. Most, tehát 2015 szeptember közepén jutott el addig a felismerésig, hogy hatványozódó számú menekültet nem képes befogadni és integrálni. Meg akarja erősíteni a közös határőrizetet, áramvonalasítani a menekültek státusának adminisztrációját, de legfőképpen anyagilag támogatni az ütközőállamokat, hogy fogják fel a menekültáradatot.

Erősen kérdéses azonban, hogy ez kecsegtet-e sikerrel. A megmaradt ütközőállamok nem biztos, hogy egyáltalán képesek erre, meg az sem, hogy akarják -e. Ez utóbbit alighanem motíválhatná, ha Európa együtt tudna ebben működni az USA-val, Oroszországgal és a mediterrán térség fontosabb államaival. De ha ez még sikerülne is - ami egyáltalán nem magától értetődő - akkor is kérdés, hogy mi van, ha az ütköző zóna a feladat megoldására mindenképpen alkalmatlan.

Ha az derül ki, hogy a jelenlegi EU eszköztelennek bizonyul a nemzetközi térben a probléma kezeléséhez, akkor kérdés, hogy mit tehet. Előremenekül-e és megpróbál egységesen, integráltan válaszolni a felmerülő gazdasági és társadalmi kihívásokra, vagy visszalép a korábbi, nemzetállami keretek közé. Az előbbi gigászi politikai feladat lenne, az utóbbi technikailag és társadalomlélektanilag látszólag könnyebb. Az viszont aztán több, mint kétséges, hogy a nemzetállamok mihez kezdenének egy ilyen nagyságrendű és karakterű problémával.

2015. szeptember 20., vasárnap

A nemzetállamok alkonya

Akármennyi egyedi variációt produkáltak is az idők folyamán a nemzetállamok, két alapvető attributum nélkül nem biztosíthatták saját  alapjukat: a viszonylag nagyfokú gazdasági autarkia és az ország védelmére megfelelő hadsereg. E nélkül csak vagy egy erőszakos politikai - rendőri rendszer, vagy éppenséggel a külső körülmények szerencsés összejátszása tarthatta fel azokat addig - ameddig.

Ma már a világgazdaság előrehaladott interdependenciája miatt kvázi autarkiának egyáltalán a lehetőségéről is csak kontinensnyi országok esetében gondolkodhatunk. Kisebb országok autark törekvései csak az eszkalálódó erőszak és a tömegnyomor kombinációjával lehetségesek. Ezek azután külső biztonságukat immár nem tényleges katonai erejükre, hanem a valamiféle zsaroló potenciáljukra tudják csak alapozni.

Eme tényhelyzet ellenére sok országban van fogadókészség a nacionalizmus és a gazdasági önellátás lidércfénye iránt. Ennek oka nyilvánvalóan az önmagát meghaladott világrenddel való tömeges elégedetlenség. Az általános prosperitás időszakában a fogyasztás expanziója volt az a materiális és mentális tényező, amelyik a békés és alapjában elégedett közállapotokat fenntartotta a fejlett és a felzárkózó országokban. Ha ez kimerült, érthető, hogy labilissá vált a belső kohézió. Ám éppen, mert ténylegesen a nemzetállami megoldás sem képes a "jó élet" biztosítására, a vele való kísérletezés igazán csak addig vonzó, amíg ez elsősorban a jövőre irányuló ábránd, törekvés. Ha győz és jelenné válik, a csalódást a belső erőszakon kívül csak a háborús fenyegetéssel lehet majd féken tartani. Ha pedig ebből tényleges háborúk robbannak ki, akkor a romok fogják megmutatni e vélt "megoldás" csődjét.

2015. szeptember 13., vasárnap

Lábon lőtte magát a Brit Munkáspárt?

Történelmi hátraarcot hajtott végre a Labour Corbyn elnökké választásával. Blair középosztály felé nyitó fordulata után vissza akar térni az államosítások meg a szénbányászat támogatásának politikájához. A  visszafordulás annak az elégedetlenségnek a következménye, hogy a blairi politika semmilyen tekintetben nem hozta meg választóinak azokat az előnyöket, amelyekkel egy fellendülő időszakban kecsegtetett. Így a markáns ellenzékiség iránti igény és a régi idők iránti nosztalgia felülkerekedett.

Miután a 20. sz. - ban a Labour vált a toryk egyedül esélyes váltópártjává, magától értetődő, hogy a párt minden híve csak ennek a szerepnek a megtartásában gondolkodhat. A hátraarc csak abban a reményben történhetett, hogy ezzel a programmal kormányra lehet jutni és kormányon be lehet bizonyítani, hogy programjuk működőképes és sikeres. A bizonyítást nyugodtan zárójelbe tehetjük, ha a feltételét jelentő kormányra jutásra sohase kerül sor. Ismerve az angol választási rendszert, nehezen képzelhető el, hogy a mai társadalomban ezzel az ideavilággal sok körzetben győzni tudjanak, még akkor sem, ha valahogy a még korábbi követelményt, a kampányfinanszírozást meg is tudnák oldani. Tehát örökké tennék a toryk választási győzelmeit?

Még ez sem biztos. Ugyanis a Labour múltba fordulása alighanem űrt okoz a politikai kínálatban. Mennél kevésbé sikeres a tory - kormányzás, annál nagyobb a késztetés új, vagy régi-új pártok sorompóba állására. Ha egy új szereplő nem tud mindjárt tarolni a választásokon, akkor a tradícióktól eltérőleg létre jöhet egy nem két, hanem valóban többpárti brit parlament. Ebbe a "keresztbeverések" miatt nyilván mandátumokhoz juthatna a Labour is. A kérdés csak az ebben az esetben, hogy a meghirdetett politikájával koalícióképes lenne - e. Mert ha nem (és ez a valószínű), akkor bárhogy is alakul a brit belpolitika, nagy az esély rá, hogy a mostani döntésével a Labour végképp marginalizálta magát a brit politikai életben. Aztán vagy helyreáll más szereplővel a kétpárti váltógazdaság, vagy ez a tradíció is csak a múlt emléke lesz.

2015. szeptember 12., szombat

Meg kell újítani az EU-t - de ki álljon a kezdeményezés élére?

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a más történelmi és világgazdasági körülmények között létrejött EU megújulásra vár, különben ellehetetlenül. Az Unió kritizálói - és ez természetesnek mondható - azok az országok, amelyek ilyen vagy olyan partikuláris érdekeik miatt "kevesebb Uniót" szeretnének, de ugyanakkor megtartanák belőle mindazt, ami számukra előnyös. Ebből szinte automatikusan következik, hogy az Unió "védelme" azokra a magországokra marad, amelyek a nem csak a legnagyobb súllyal rendelkeznek az EU-n belül, de legvilágosabban látják, hogy annak nincs perspektivikus markáns alternatívája. A sajnálatos azonban az, hogy a támadásokkal, centrifugális tendenciákkal szemben leginkább az Unió jelenlegi formáját is védik. Ezzel olyan helyzetbe kerülnek, hogy egyes konkrét kérdésekben gyakran a populista különutasok mondanak "igazat". Ha ez így megy tovább, az elkerülhetetlenül az EU folyamatos eróziójához vezet és egy váratlan nagy kihívás esetén akár széteséséhez is.

Ezzel szemben az Unió magját képező országok politikai erőinek (ezek közül is első sorban a németeknek és a franciáknak) még lenne idejük szakértői szinten elemezni, hogy mi minden változott meg a világban, ezen belül Európa helyzetében és milyen elvi alapú vízió az, amihez ma létre kellene hozni egy új, hatékony európai szervezetet, valamint, hogy milyen úton lehetne eljutni a maiból a kívánatos állapotba. Ez nyilván az integráció egy új, magasabb rendű formája lehetne, lehagyva róla a lényeget nem érintő, történelmileg kialakult sallangokat. Egy ilyen terv birtokában az egymással összetartó országok lehetnének a mai EU leghatározottabb bírálói - kivéve ezzel a fegyvert a destruktív szereplők kezéből. A hírfogyasztó polgárok ettől kezdve elégedetlenségük harcos képviselőinek nem az utóbbiakat kellene, hogy lássák. Világossá válhatna előttük, hogy a politikai választás egy korszerű, integrált Európa és az egymással elfoglalt nemzetállamok között van.

Egy ilyen politikaváltás nem pusztán spekuláció. A német és a francia gazdasági miniszter már feleresztett egy "kísérleti léggömböt" néhány hónapja ebben a zsánerben. Az azonban elveszett az európai és világméretű hangzavarban és a látványosabb, közvetlenül kézzel fogható kérdések, mint amilyen a görög adósságválság vagy a menekültválság elvonják előle a figyelmet. Ha ez a figyelem - elvonás nem csak látszat, hanem a színfalak mögött sem folyik felkészülés egy Euorópa 2.0 -ra, az végzetes következményekkel járhat nemcsak a kontinensre nézve, hanem globálisan is.

2015. szeptember 10., csütörtök

Egy Fb. kommentem a történelmi Magyarország nemzetiségi arányaival kapcsolatban

Abban a bizonyos Nagy -Magyarországban a magyar nemzetiségűek aránya éppen csak hogy meghaladta az 50 %-ot. Ezt úgy tessék érteni, hogy a közel 1 millió zsidó is túlnyomórészt magyar nemzetiségűnek vallotta magát.

2015. szeptember 9., szerda

Az európai tradíció egyetlen komoly ellenszere a vallási fundamentalizmussal szemben

A humanizmus, a felvilágosodás nyilvánvalóan válasz volt a domináns egyháznak az állammal való összefonódására és az azon keresztül érvényesülő szellemi hatalmára. Így a vallási tolerancia az egyik talpköve a westfaliai béke utáni Európának. Ám az állam és az egyház teljes, rigorózus szétválasztása már nem volt általános követelmény - a modernitásnak nem mindenhol volt egyáltalán szüksége erre. Ám mind az ultramontán katolicizmus, mind a fundamentalista protestantizmus megpróbálkozott (végülis eredménytelen) utóvéd - harcokkal egyes helyeken és időszakokban. (A vallási béke olyan csődjét, mint Írország, periferikus jellege miatt figyelmen kívül hagyhatjuk.)

A vallási tolerancia azonban természeténél fogva csak ritkán, harci helyzetekben folyamodott a szekularizáció kemény eszközeihez. Ilyenek voltak például azok a csetepaték, amelyek a kereszt állami intézményekben való elhelyezése körül folytak. És ilyen az a háborúság, ami Franciaországban a közelmúltban folyt a burka viselésének iskolai tilalmával kapcsolatban.

Ha a jövőben a vallási fundamentalizmus bármelyik országban vagy országcsoportban fenyegetővé válna a társadalmi békére nézve, vagy legalábbis megzavarná a vallási békét, az államoknak, illetve az integrációjuknak nincs más hagyományos ideológiai - jogi eszköze ennek megakadályozására, mint a konzekvens szekularizáció. Ha kell, kemény alkotmányos eszközökkel és azok gyakorlati érvényesítésével.

2015. szeptember 7., hétfő

Igaz tanmese a magyar nyilvánosság rejtekútjairól

(Ezúttal a fatalista átmegy visszaemlékező szubjektumba)

1968 egy későőszi napján felszálltam egy eléggé tömött 12-es buszra. Megpillantottuk egymást kollégiális ismerősömmel, Hegedűs Andrással.* Ő felém csörtetett és mosolyogva megkérdezte: -Tudod, hová megyek? (Mindaddig magázódtunk.) -Nem.- A pártközpontba. És tudod miért?  - Nem. - Most közlik, hogy kizártak a pártból.** Aztán még elmesélte, hogy a Valóság c. folyóirat éléről is kirúgják. -Tudod, mindig vannak olyan "problémás" kéziratok, amiket az ember félretesz, hogy alkalom adtán egynek - kettőnek a közlése átcsúszik. Most javasoltam a szerkesztőbizottságnak, hogy hozzuk le egyszerre mindet - most már úgyis mindegy. Elfogadták.  Legalább egyszer lesz egy jó számunk! - mondta mosolyogva és leszállt a buszról.

*Hegedűs írta alá a Varsói Szerződés megalakulásakor az alapító okmányt a Magyar Népköztársaság részéről. Ugyancsak ő vállalta, hogy antedatálva aláírja azt a papírt, melyben 1956 okt. 23.-án "behívta" a szovjet csapatokat. Ezt követőleg rövid ideig Moszkvában volt emigráns, majd hazatérte után lépésről lépésre átértékelte korábbi politikai nézeteit. Az érintett időszakról a 60-as évek közepén ezt mondta: - Maguk azt hiszik, hogy én azt képzeltem magamról, hogy Magyarország miniszterelnöke vagyok? Egy percig se gondoltam. Tudtam, hogy most én vagyok az az elvtárs, akit ebbe a funkcióba helyeztek.

**Később megtudtam, hogy a kizárás oka az volt, hogy levelet írt a vezető pártszerveknek, amelyben elítélte a csehszlovák intervenciót azzal nyomatékosítva, hogy ő 1956-ban a magyar intervenció híve volt és vállalta ennek felelősségét.

2015. szeptember 6., vasárnap

Kézben tartható-e a menekült - problematika az USA aktív közreműködése nélkül?

Ha igy tesszük fel a kérdést, evidens a nemleges válasz. A menekülthullámokat kibocsájtó országok (régiók) nemzetközi válsággócok. A menekültek útjuk során szinte mindenütt geopolitikailag kiemelkedő pontokat és útvonalakat érintenek. A nemzetközi embercsempész hálózatok számos tekintetben nem különböznek a fegyvercsempész és a drogcsempész hálózatokról. Minderről a legtöbb és legsokrétűbb információja az USA-nak van - párhuzamosan a beavatkozáshoz szükséges legnagyobb politikai, gazdasági, katonai és logisztikai erővel. Ha a területileg közvetlenül nem érintett USA a menekült - válságokban mégis az előkelő idegen szerepét játszhatja, annak oka, hogy nincs olyan más nemzetközi erő, amely be akarná és be tudná vonni az USA-t a válságkezelésbe.

A probléma léptékét tekintve tragikomikusak azok a nemzeti próbálkozások, amelyeket a menekültügy kezelésében megfigyelhetünk. Ép ésszel elképzelhetetlen, hogy nemzeti eszközökkel meg lehetne gátolni, vagy legalábbis mérsékelni lehetne az útnak indulók tömegét. Így eleve csak tüneti kezelésről lehetne szó.  S arról is csak abban az értelemben, hogy az egyik ország a szomszédjára (szomszédaira) tolja át a menekültáradat pillanatnyi terhét.

Különösen elképesztő a nemzeti korlátoltság az EU tagállamok részéről. Létezik az EU mint szervezet, amely méreténél, katonai és politikai pozíciójánál fogva képes lehetne a szövetséges USA - hoz fordulni a probléma gyökere megtalálásában és közös, hatékony fellépésben a kezelhetőség irányában. Feltéve persze, hogy az EU ebben egységes volna és akarná ezt. Azt is látniuk kellene a tagállamoknak, hogy nagyobb léptékben az európai országok csak együtt lehetnek sikeresek, egymás rovására viszont csak negatív összegű játékot játszhatnak. Nem látják és nem is akarják látni.

Ez az az értelmezési keret, amelyben szemlélni érdemes az egyes EU tagországok szavait és tetteit a menekült - problematikában. Jó jegyet alighanem egyik tagország se érdemel. De a rossz jegy fokozatai nagyon is szembeötlőek.

2015. szeptember 4., péntek

Fb. bejegyzésem a magyarországi menekültügy új szakaszáról és az ország nyugati kapcsolatairól

Egy fejezet lezárult - hogyan tovább menekült ügy?
Pillanatnyilag a magyar hatóságokkal legfrusztráltabb viszonyban lévő menekültek Ausztriában vannak, a magyar és osztrák - német viszony a mélyponton. A többi itt lévő és még úton lévő menekült a történtekből más következtetést nem vonhat le, mint azt, hogy most már végképp az irány Németország. Ha ehhez a magyar kormány továbbra is asszisztál, azzal szembemegy az EU-val és ennek súlyos következményei lesznek rá nézve. Ha viszont mostantól megpróbálja szigorúan betartani a Dublin 3-at, nem lesz rá ereje - újra indul a szökdösés - kitörés a táborokból. Mindez addig, amíg az időjárás nem csökkenti le az érkezők számát.
Az EU-val való viszony alakulásától függetlenül kiéleződött a viszony a német kormánnyal. Merkel aligha fogja a jövőben Orbánt védeni az EPP-ben. Most már tényleg kitessékelik onnan és mehet euroszkeptikus frakcióba? És akkor mi lesz az EU-s pénzekkel?

2015. szeptember 3., csütörtök

Fb. bejegyzésem arról, hogy európai vagy német probléma-e a megekültválsá

Európai, vagy német kérdés?
Istenverte ostoba ember, aki a menekült - áradatról nem látja, hogy ez egy világpolitikai és jelenlegi konkrét következményeiben európai probléma. Aki van olyan sötétagyú és beképzelt, hogy ezt magyar nemzeti kérdésnek nyilvánítja és azt hiszi, hogy kezelni tudja. És amikor ezzel kudarcot vall, még mindig úgy gondolja, hogy minden sikerült volna neki,. ha a német illetékesek nem szervezik keresztbe. (Egyébként azok a németek, akik eddig politikai támaszai voltak és akiknek Magyarország gazdasági működőképességét köszönheti.)

2015. szeptember 2., szerda

Fb. kommentem a menekült kérdésről

Egy kommentem: leegyszeűsített metafora menekült kérdésről.
Ez az egész menekültügy olyan, mint a jéghegy, vagy inkább egy vizipóló meccs. Amit a víz fölött látunk az egyfelől undorító és vészjósló, másfelől zagyva és érthetetlen. Ami meg a víz alatt van, arról azon túl, hogy létezik, fogalmunk sincs.