2016. április 30., szombat

Kiesett a Felcsút a focibajnokság első osztályából

Orbán köztudottan focimániás. Ennek kapcsán sem a mértéket, sem az ízlést nem ismeri. Szülőfalújába egy a lakosságszámhoz képest durván elméretezett focistadiont építtetett, oda előbb fociakadémiát szervezett, majd addig manipulált, amíg az ottani csapatot felhozatta az első osztályba. Minthogy pénzzel és zsarolással a Magyar Labdarúgó Szövetséget kezesbáránnyá tette és mértéktelen stadionépítési lázzal tartós elkötelezettjévé, a rivális klubok többségének élére pártkádereit, oligarcháit juttatta, vagy legalábbis zsaroltjait - saját települése csapata előtt nem volt akadály. Külföldről, belföldről olyan játékosokat vásárolt a csapat, amilyeneket akart. Csak szurkolók nem akartak mutatkozni, hogy meg is töltsék a stadiont. Pedig az abszurd fejlesztések ott is folytatódtak: tegnap adták át a kisvasútat, amely a környék lakosságát a stadionhoz hordhatnák.

A körülményekre fittyet hányó álmokba azonban ijesztő felhő csúszott. A csapat a játékosanyagához mérten pocsékul szerepelt a bajnokságban és megcsapta a kiesés réme. Lett is nagy kapkodás: edzőkirúgás és mindenekelőtt a szervezkedés: nem eshet ki a csapat! Alakuljanak úgy a kiesőjelölt csapatok eredményei az utolsó fordulókban, hogy ne a Felcsút, hanem a több-kevesebb joggal a Kádár rendszer kedvencének tartott Vasas legyen a kieső! Azzal azonban, hogy a jó formában lévő MTK (a közfelfogás szerint "zsidó csapat", elnöke a fideszes Deutsch Tamás) váratlanul kikapott a Felcsúttól, kiborult a bili. Ezt boldog és boldogtalan manipulált, bunda eredménynek tartotta. De ez még nem zavarta volna meg a hivatalos forgatókönyveket. Az azonban igen, hogy a Vasas megtáltosodott és a következő fordulóban legyőzte a Felcsútot.Ezáltal az utolsó fordulóban két pesti csapatra hentesmunka várt. Kispesten a Honvédnak ki kellett kapnia a Felcsúttól,. az MTK-nak pedig le kellett győznie a Vasast. Ráadásul ez utóbbit az MLSZ úgy akarta segíteni, hogy a meccset Dunaújvárosba viszi és a Vasas szurkolók nagy részét kizárja az ottani stadionból. Ez már sok volt a "jóból". Az MTK törzsszurkolói bejelentették: annyira szégyellik, amit vezetőségük csinál, hogy a Vasas ellen nem hajlandók szervezetten szurkolni. A közhangulat hatására a dunaujvárosi pályára mégis beengedték a Vasasnak szurkolókat. Az utolsó forduló bunda - menetrendjének egyik fele működött: a Felcsút gyorsan vezetést szerzett Kispest ellen és győzött. A másik meccs sokáig 0:0-ra állt, mígnem a Vasas egy 35 méteres kapura íveléssel gólt szerzett, majd a lefújás előtt még egyet. Kiesett a Felcsút.

Idáig ez egy szokásos orbanisztáni sztori lenne. Ám a vezér személyesen ki is ment szurkolni Kispest elleni meccsre  és utána nyilatkozott is. Borongva elismerte, hogy a Felcsútot a magyar focitábor őhozzá köti és ezért sokan ellene szurkoltak. S hogy ez a szurkolótáborokat szinte egyesítette a Vasas pártolásában. Rezignáltan tette hozzá, hogy a fociban ilyen előfordul - tudomásul kell venni.

Tehát az Orbán maga választotta szimbolikus szfélában nagyonis történt valami. Persze - ha a hatalom nem csinál újabb utánrúgásokat - ezt is belepheti a feledés pora. Nyilván nem lesz változás a politika egészében, de talán a kormányzati fociprogram is változatlanul folyik tovább. Ám a magyar foci iránt még mindig érdeklődő tábor ellenzéki érzelmű "együttes élménye" nem válik ettől semmivé. S hogy az utcán, az utca emberénél ez az élmény mikor fog váratlanul aktivizálódni, azt mi nem tudhatjuk. Na de Orbán sem!

2016. április 25., hétfő

Fb. bejegyzésem a jogtisztelet tönkretételéről Magyarországon

Az igazi vesztes: a jogtisztelet
A Horthy rendszer joga is lejáratódott, de azt a rendszer számlájára írták. Az államszocializmusé is, de annak ódiumát is a rendszer vitte el. A rendszerváltás a jogállam ígéretével jött. Az, hogy 2010 után jogászkodva csináltak riasztó bohóctréfát a jogból és a nemzetközi jog is tehetetlennek bizonyult,. évtizedekre semmissé tette a jog tiszteletét és becsületét - bármi is következzen utána a politikában.

2016. április 23., szombat

A befagyott politikai helyzet - és akik ragaszkodnak hozzá

Ha közvéleménykutatók hosszú évek óta a lakosság pártválasztására kérdeznek rá, vagy 10 év óta - kisebb-nagyobb ingadozással ugyanazt az eredményt kapják. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormány eleve olyan pályára tette a választásokat, amelyek úgy lejtenek, hogy neki legyen kedvező, s a szabályokon pedig bármikor képesek a maguk javára változtatni, akkor joggal látjuk úgy, mint ha a politikai vélemények világa befagyott volna. Egyik párt se képes olyasmivel előállni, amely ebben tektonikus mozgásokat indítana el.

Ha azonban nem az országos közvéleménykutatást, hanem az időközi választások, az utcai ,megmozdulásokat és egyéb civil akciókat nézzük, akkor távolról sem ugyanazt a fagyott, mozdulatlan állapotot látjuk. Az utóbbi két évben még a médiában is sokkal több a mozgás - ott sem a befagyott állapot napról napra újjászülése folyik , vagy amennyiben mégis, az a változó státusú orgánumok fantáziátlanságát és a kormányzati pénz dominanciáját tükrözi.

A rendszerkritikus ellenzéki pártokról mind gyakrabban elhangzik az a vád, hogy valójában beépültek a rendszerbe és egymás közötti  kicsinyes pozícióharcaikon és a pártokon belüli helyezkedéseken kívül az ég világon semmi nem érdekli őket. A megújulási szándékok folyamatos hangoztatása ellenére ez azért van így, mert meg is vannak győződve politikájuk egyedül üdvözítő voltáról és úgy is gondolják, hogy sérelmeik akkorák, amiken nem tehetik túl magukat. Mint a kataton elmebetegek, ugyanazt ismételve abban bíznak, hogy ami eddig nem hatott, az egyszer majd hatni fog. Hogy közben a világ is változik, az nekik smafu. Vagyis (tetszik-nem tetszik) aktív tényezői a befagyott állapotok őrzésének ők, akiknek elvben leginkább érdeke lenne az olvadás. Olyannyira aktív tényezői, hogy amint valaki megpróbál kilépni a rögzült sémákból, azonnal heves szitok-átok pergőtűz zúdul a nyakába.És ezt a pergőtűzet a pártok gyakran akár ráhagyhatják a kinevelődött önszorgamú kutyákra.

Ha tehát a kialakult struktúrában a pártoktól komoly rianásokat és ezáltal a befagyott választási helyzet felbomlását nem lehet várni, akkor ezt csak a pártok világán kívülről lehet remélni.Akár úgy, hogy a meglévő pártok szavazótábora mondja föl nyíltan a lojalitást az elmeszesedett, önmagukon túl nem néző pártoknak, akár pedig úgy, hogy karakteres politikai mondanivalójú és innovatív módszereket használó új erők lépnek a színre, Hogy ebben is lenne kockázat, az igaz. de lényegesen kisebb, mint a befagyott állapot prolongálásában. Ha a politikai hatalom nélküliek nem veszik át a prímet, akkor garantáltan marad régiben a bús magyar élet.

2016. április 16., szombat

Útelágazásnál a pedagógus tiltakozó mozgalom

Az Orbán rendszer első ciklusában a civil mozgalmak a rendszer alapjait támadták Pátoszukat a NER elutasítása és a bukott parlamenti pártok iránti kritika adta, bízakodásukat meg a különféle narancsos és egyéb permanens tüntetések kormánydöntése. Viszonylag hamar kiderült, hogy befolyásuk növekedése limitált, nincs széleskörű elszántság a rendszerrel való utcai leszámolásra. Ugyanez lett a sorsa a partikuláris felsőoktatási tiltakozó mozgalomnak is. És az ellenzéki napirendet ettől kezdve a 2014-es választásokra való készülés, az egységes demokratikus ellenzéki fellépés lehetősége határozta meg. Bajnai zászlóbontása egy pillanatra felcsillantotta a civil mozgalmak és a pártok egyesülését egy kormányváltó konglomerátumba, de ezt a pártok kicsinyes önzése, konclesése módszeresen szétverte. Az eredmény ismeretes.

Lehetett volna várni, hogy a pártok észreveszik, második választási bukásuk után nem lehet ott folytatni, ahogy eddig csinálták. Nem vettek észre semmit. A diadalmas Orbán azt hitte, hogy egyedül maradt a politikai terepen és kíméletlen eszközökkel saját hátországának újraformálásába fogott és egyidejűleg a lakosságot sértő, helyenként provokáló intézkedéseket hozott. Ebbe a térbe robbant bele az internet - adó elleni tömegtiltakozás, amelyik politikai szimpátiáktól függetlenül vitt sok embert, köztük fiatalokat az utcára. A kormány meghátrált. De csalódtak azok is, akik az egytémájú ügybe egy rendszerellenes tömegmozgalom kiindulópontját látták bele. A kormány a migráns - kérdés brutális kezelésével visszaállította tematizálási hegemóniáját.és látszólag ismét egyedül maradt a politikai porondon is.

A közoktatási tiltakozások megjelenésével ismét fordult a kocka. Egyetlen középiskola tanárai és vezetése egy az alágazat legfontosabb sérelmeit és követeléseit fogalmazták meg, tették közzé - és ehhez önként tömegesen csatlakozott az ország iskoláinak, pedagógusainak egész sora, s szimpatizál velük a szülők, sőt a diákok nem kis része,, Ismét egytémájú mozgalomról volt szó, ismét politikai szimpátiáktól független volt a bekapcsolódás, azzal a nagy és fontos különbséggel, hogy a résztvevők a nevükkel is hajlandók voltak vállalni a kormánypolitikával szembenálló véleményüket. A pedagógus mozgalom példát mutatott ugyan, de szintén nem indított láncreakciót más ágazatokban. A kormány szokott taktikáival próbálkozott: kalács és korbács, divide ez impera, karaktergyilkosság, időhúzó, ellaposító tárgyalások - de ezzel csak félsikert ért el. a pedagógus civil mozgalom és az ágazati szakszervezetek makacsabbak és virulensebbek, mint a kormány várta, de lendülete kétségtelenül megtört és kevésbé tudja magára vonni a közfigyelmet. Más ágazatok és más szakszervezetek is mozgolódnak, de ezek is megmaradnak saját bázisuk körében.

A kormány most láthatólag arra játszik, hogy elhúzza a kérdést a nyári iskolai szünetig és úgy gondolja, hogy kisebb,. nem lényegi engedményekkel az egész problémát múltidejűvé teszi. Azok, akik ellenzéki szemüveggel szurkolták végig a folyamatot és nem vették figyelembe, hogy a pedagógus - mozgalom politikailag sokszínű,  máris csalódottak. Nem számítanak már kormánydöntő permanens utcai megmozdulásra, sem pedig kombattáns új pártcsíra megjelenésére. Nem tulajdonítanak jelentőséget annak sem, hogy a NER táborában eddig szokatlan törésvonalak, belső konfliktusok jelei mutatkoznak.

Rövid távon a pedagógus civil mozgalom áll a "hogyan tovább?" kérdés megválaszolása előtt. Nem valószínű, hogy a tanév hátralévő részében ismét fel tudnák szítani a lángot. Ám ha nem lesznek kreatívok, őket is utóléri az eljelentéktelenedés sorsa, Példa, minta maradnak csupán újabb, egy témájú jövőbeni mozgalmak számára. A permanens tiltakozó mozgalommá válás és a pártcsírává alakulás mellett van azonban egy még ki nem próbált lehetőségük is. Ez pedig a networkösödés. Ha ez nem csak a legharcosabb elit szűk hálózata lesz, de nem is a szimpatizánsok laza, magát igazan el nem kötelező hálózata, ugyanakkor szétterül az ország különböző településein, akkor ezzel át tudják hidalni a nyári iskolai szünet dekonjunktúráját, reagálni tudnak a maguk körében minden fontos új fejleményre és ősszel nem előről kell kezdeni mindent a csalódott kollégák közegében, hanem lendületből használhatják ki az akkori szituációban, közhangulatban bizonyára meglévő lehetőségeket.

2016. április 11., hétfő

Fortélyos félelem

Már korábban láttuk, hogy a Rendszernek a 2014-es győzelme után módjában állt volna a konszolidációt választani, de nem ezt tette. Ennek vannak objektív okai is, de nem kis mértékben az autoriter hatalmat gyakorló személyiségéből következik. A kettő, tehát az objektív és a szubjektív okok között helyezkedik el annak a frontnak a megnyitása, amely az új ciklusban az oligarchák vagyonának és befolyásának újraosztását célozta. Egyfelől megelégelte a "kettőshatalmat", másfelől csökkent az elosztható zsákmány, Így az osztogatást újraosztással lehetett csak kipótolni. Ezáltal növelni lehetett az oligarchák függését és állandó félelmét a kegyvesztéstől, ami közvetlenül az engedelmessé tételük eszköze. Ez a politikai potentátok le- és felcserélhetőségével is együttjárva az egy kéz erejét látszott növelni. Más kérdés, hogy az erős emberek félelemben tartása egyben arra a gyanakvásra is okot ad, hogy körükben bármikor feltámadhat a pártütés gondolata.

A konszolidáció objektív akadályát jelentette a külföld is. Orbán tudta, hogy mennyi külső politikai és gazdasági érdeket sértett meg gátlástalan és kiszámíthatatlan akcióival. Azt bemérte, hogy - ha nem is kockázatok nélkül - van esélye arra, hogy mindezt a külvilág egyenként lenyeli. de nem lehetett kétsége a felől, hogy a különböző erős szereplőkben gyűlik ellene a harag, amelyik bármikor visszacsapást eredményezhet - akár kamatostul. Erre a válasza a tét, a provokáció állandó emelése volt. Így egyre többen, egyre jobban féltek tőle, de egyben neki is egyre több félnivalója halmozódott fel.

Ahol 2014 után biztosra ment, az a lakosság. Úgy gondolhatta, minden valóságos hatalmi pozíciót, benne a médiát a kezében tartja, a politikai ellenzéket pedig ártalmatlan statisztává miskárolta a civil tiltakozó mozgalmakkal együtt. Ebbe a számításba is hiba csúszott. Az országos választásokat símán nyerte, a közvéleménykutatásokban is erősnek mutatkozott a helyzete. És akkor a szinte semmiből időközi választási vereségek és utcai tiltakozó mozgalmak bukkantak föl. A centrális erőtér gondolatából is kudarcot vallott az, hogy a bal-és jobboldali ellenzék egymással fog árnyékboxot vívni és a Hatalom moshatja a kezeit. Minden egyes konkrét kihíváson eddig úrrá tudott lenni egzisztenciális félelemkeltéssel, a migráns - hisztéria felépítésével és táplálásával és egyéb hatalmi praktikákkal. Ám mostanra már nyilvánvaló, hogy a hatalomnak saját paranoiáján felül immáron visszavonhatatlanul reálisan is van félnivalója "az emberektől".

A fortélyos félelemnek ez a komplex rendszere mindennek nevezhető, csak stabilitásnak nem. Bármikor bármitől felborulhat, és első számú vesztese csak maga a Rendszer lehet.

2016. április 4., hétfő

Fb. bejegyzésem arról, hogy a magyar hatalom elgyávult


Mi is van a tömeges elbocsájtásokkal a közszférában?

Nagy dérrel-durral bejelentették, hogy készülnek a közszféra karcsúsítására, átalakítására. Intézkedések, időpontok híre keringett. Aztán sehol semmi.

Nyilván azok az okok és törekvések, amik ezek mögött a hírek mögött álltak, változatlanul fennállnak. Aligha ejtették el ezeket a terveket. Visszariadtak azonban a végrehajtásuk megkezdésétől, mert úgy vélték, hogy az sokakból elégedetlenséget, szembeszállást váltana ki, ami összegerjedhetne a pedagógus-tiltakozásokkal. Márpedig az elégedetlenségi gócok összegerjedése lavinaveszélyt jelentene a rendszer számára.
Pillanatnyilag a közoktatással kapcsolatos elégedetlenség van még mindig a kihívás-lista élén. A kormány ezt próbálja homokba futtatni. Annyit elért, hogy a mozgolódásból nem lett futótűz, de valódi békét ezen a területen már nem remélhet. Csak annyit, hogy ha elevickélnek a nyári iskolai szünetig, akkor az ezzel kapcsolatos elégedetlenség nem fog már akut politikai veszélyt jelenteni.
Ugyanilyen defenzív taktikázással érték el, hogy a pedagógusok mozgolódásához nem zárkózott fel sem az egészségügy, sem a közlekedés. De ettől a feszítő problémák és az azokkal kapcsolatos elégedetlenség ott is fennmaradt.
A lényeg a defenzíva. A közszféra idült megoldatlan problémái, romló teljesítménye és az, hogy ezt az ott dolgozók és az érintett lakosság felismerte, változatlanul ketyegnek a politika fundamentuma alatt. S a kormány e területeken cselekvésképtelenné vált, mert bármihez érdemben megpróbálna hozzányúlni, tudja, hogy kalkulálhatatlan következménysort indítana el vele, aminek brutális letöréséhez nincs ereje.

2016. április 2., szombat

Médiaállapot és közhangulat

A NER egy olyan médiaállapotot hozott létre, amelyben a hatalom propagandája egyértelműen hegemon helyzetbe került. A közvetlenül kormánybefolyás alatt álló médiumok azt terjesztették, hogy Magyarországon a létezhető világok legjobbika épül. Ami mégse olyan csodálatos, az az előző sátáni korszak bűne, vagy a kormányzat éppen aktuális ellenfelének áskálódása, ami ellen hősies és sikeres háborút viselünk. A két nagy kereskedelmi televíziót és a bulvársajtót pedig tökéletesen depolitizálták - így innen se juthattak el "rossz hírek" a potenciális kormánypárti szavazókhoz, vagy a választásokon otthon maradókhoz. A hegemónia nem jelentett monopolhelyzetet. A centrális erőtér logikájához is tartozott az is, hogy mindkét oldalon legyenek olyan ellenzéki erők, amelyeknek hívei hozzá tudhatnak jutni a hataloméval ellentétes információkhoz. A lényeg, hogy az ezt nyűjtó médiumok relatíve gyengék, izoláltak legyenek és a tényleges vagy potenciális fenyegetettség lengje körül létüket. Ezek az állapotok vezettek 2014-ben az újabb kétharmadhoz.

Az új ciklusban a hatalom politikája megváltozott. Mégpedig nem a konszolidáció irányában, hanem új frontvonalakat nyitva, s egyben a propaganda gátlástalanságát is növelve. A részletek mellőzésével elég arra utalni, hogy ez nem szándékoltan a média - hegemónia megzavarásával, végső soron meggyengülésével járt. Ismeretes, hogy az RTL híradója elkezdett valós politikai információkat adni, akárcsak a Simicska birodalom médiumai. Érdemi tömegkommunikációs kutatások nélkül is megkockáztatható, hogy ez volt az oka a kormánypárti szavazók és a nemszavazók egy részének politikai elbizonytalanodásának, a kormányzati sikerpropaganda részleges hatástalanodásának. Ha egyszer a magyar világ nem olyan verőfényes, mint magáról állítja, akkor emberek képesek hinni saját szemüknek, tapasztalataiknak. Talán nem túlzás a mindenki számára váratlan heves tüntetéshullámot, amit az internet-adó kérdése kiváltott, ezzel a változással hozni összefüggésbe. Akik ezektől a mozgalmaktól a rendszer bukásáig elvezető ellenzéki tömegmozgalmat vártak, súlyosan csalódtak. A Fidesz pozíciója mind a közvéleménykutatásokban, mind az időközi választásokon gyengült ugyan, de szó se volt politikai fordulat  érlelődéséről. Sőt, a kormánynak a gátlástalan és minősíthetetlen migráns- politikája ls propagandája túldimenzionálásával sikerült visszaszerezni korábbi pozícióit. De ez csak a látszat volt. A migráns - téma lecsengésével a pedagógusok mozgalma ismét tömegtámogatást tudott szerezni a korábbi Fidesz szavazó és a közömbösek körében is. Ezt adatok is bizonyítják

Ha indokolatlan is a pedagógus tiltakozásba, annak további alakulásába.a rendszer bukásáig elvezető folyamatot belelátni, nem túlzás azt állítani, hogy a jelenlegi Magyarország politikailag nem azonos a két évvel ezelőttivel. A médiahegemónia megbicsaklása irreverzibilis hatású. ettől kezdve a rendszer nem képes önmagát szélesebb választótömegek előtt "jó"-ként prezentálni, legfeljebb "kisebbik rossz"-ként. a palackból kiszabadult szellemet nem lehet oda visszagyömöszölni.Ez az új, kialakult helyzet erősen instabil. Bármilyen probléma, népszerűtlen kormányintézkedés, szakmai tiltakozó mozgalom gyors változásokat képes előidézni a közhangulatban a kormánnyal szemben. S nem tudhatjuk, mikor történik a lakosság életében olyan drasztikus negatív változást jelentő országon kívüli, vagy országon belüli olyan fejlemény, amely már valóban a rendszer alapjait ingatja meg. Ez vezethet a hatalmi körön belüli hasadáshoz, vagy végső soron rendszerváltást követelő tömegmozgalomhoz. A közhangulat alakulása nálunk aligha fogja a választási ciklusok rendjét és a politikai váltógazdaság logikáját követni. Bármikor bekövetkezhető konkrét fejlemények függvénye.