Ha közvéleménykutatók hosszú évek óta a lakosság pártválasztására kérdeznek rá, vagy 10 év óta - kisebb-nagyobb ingadozással ugyanazt az eredményt kapják. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormány eleve olyan pályára tette a választásokat, amelyek úgy lejtenek, hogy neki legyen kedvező, s a szabályokon pedig bármikor képesek a maguk javára változtatni, akkor joggal látjuk úgy, mint ha a politikai vélemények világa befagyott volna. Egyik párt se képes olyasmivel előállni, amely ebben tektonikus mozgásokat indítana el.
Ha azonban nem az országos közvéleménykutatást, hanem az időközi választások, az utcai ,megmozdulásokat és egyéb civil akciókat nézzük, akkor távolról sem ugyanazt a fagyott, mozdulatlan állapotot látjuk. Az utóbbi két évben még a médiában is sokkal több a mozgás - ott sem a befagyott állapot napról napra újjászülése folyik , vagy amennyiben mégis, az a változó státusú orgánumok fantáziátlanságát és a kormányzati pénz dominanciáját tükrözi.
A rendszerkritikus ellenzéki pártokról mind gyakrabban elhangzik az a vád, hogy valójában beépültek a rendszerbe és egymás közötti kicsinyes pozícióharcaikon és a pártokon belüli helyezkedéseken kívül az ég világon semmi nem érdekli őket. A megújulási szándékok folyamatos hangoztatása ellenére ez azért van így, mert meg is vannak győződve politikájuk egyedül üdvözítő voltáról és úgy is gondolják, hogy sérelmeik akkorák, amiken nem tehetik túl magukat. Mint a kataton elmebetegek, ugyanazt ismételve abban bíznak, hogy ami eddig nem hatott, az egyszer majd hatni fog. Hogy közben a világ is változik, az nekik smafu. Vagyis (tetszik-nem tetszik) aktív tényezői a befagyott állapotok őrzésének ők, akiknek elvben leginkább érdeke lenne az olvadás. Olyannyira aktív tényezői, hogy amint valaki megpróbál kilépni a rögzült sémákból, azonnal heves szitok-átok pergőtűz zúdul a nyakába.És ezt a pergőtűzet a pártok gyakran akár ráhagyhatják a kinevelődött önszorgamú kutyákra.
Ha tehát a kialakult struktúrában a pártoktól komoly rianásokat és ezáltal a befagyott választási helyzet felbomlását nem lehet várni, akkor ezt csak a pártok világán kívülről lehet remélni.Akár úgy, hogy a meglévő pártok szavazótábora mondja föl nyíltan a lojalitást az elmeszesedett, önmagukon túl nem néző pártoknak, akár pedig úgy, hogy karakteres politikai mondanivalójú és innovatív módszereket használó új erők lépnek a színre, Hogy ebben is lenne kockázat, az igaz. de lényegesen kisebb, mint a befagyott állapot prolongálásában. Ha a politikai hatalom nélküliek nem veszik át a prímet, akkor garantáltan marad régiben a bús magyar élet.
Nem csak a pártoknak, a teljes lakosságnak megfelelő ez a rendszer. Éppen ez a "befagyottság". Mert ez a stabilitás (a stabilitás illúziója), ami úgy tűnik, az egyetlen vágya mindenkinek. Sokáig fog ez még tartani...
VálaszTörlésEz az agyaglábakon álló rendszer egy elképesztő szerencsesorozat eredményeként tartott eddig is. Vonatkozik ez a külpolitikára és a nemzetközi pénzpiaci, valamint konjunkturális helyzetre egyaránt. Minthogy a társadalom le nem szakadt része első sorban fogyasztani akar, a válság után úgy érzi, hogy most egy jobb korszak köszöntött rá. Hogy milyen áron és milyen perspektívával, azt nem nézi. De látható, hogy amint ezt adottnak gondolják, a relatív kárvallottak és azok, akiket egyébként elfogadhatatlan körülmények közé kényszerít, máris elégedetlenkednek. Ha pedig a külső körülmények drasztikus fogyasztáscsökkenést hoznak, a rendszer fenntarthatatlanná válik.
VálaszTörlés