2016. január 29., péntek

EU : kivárás vagy sírásás

Az EU-t számtalan politikai és szervezeti probléma feszíti - ezt mindenki tudja. Ezek közül szinte nincs olyan, amelyről remélni lehetne, hogy az idő magától meg fogja oldani. Ugyanakkor nincs olyan akút lépéskényszer, amely ne engedné meg a további időhúzást. Hetekig? Hónapokig? Egy - két évig lesz még ilyen a helyzet? Nem tudhatjuk.
Aminthogy azt se tudhatjuk, készülnek-e hadműveleti tervek arra az esetre, ha megindul a zajlás. S ha készülnek, azok kizárólag nemzetállami szinten készülnek, vagy van bilaterális vagy csoportos háttéregyeztetés.
Indok a kivárásra bőséggel van. Ha él a gyanú, hogy egyes országok kifelé tartanak az Únióból, ezt siettetni hiba volna. Ki kell várni, hogy az elhatározó lépést a kilépők tegyék meg.Ha Schengen válik tarthatatlanná, megváltoztatásához kell egy nyilvánvaló kényszerítő alkalom. Ha az Euro - övezet szorul változtatásra, annak is látványosan kell léket  kapnia. Ha a migráns - probléma válik tarthatatlanná a jelenlegi keretek között, az csak egy újabb nagy hullám révén következhet be. Ha az USA - EU kapcsolat érik meg újrafogalmazásra, az is csak az USA választások után kerülhet napirendre. Vagyis változás csakis lépéskényszer esetén következhet be, amikor már nem alternatíva a minden változatlanul hagyása.
Ami viszont nagyon nem mindegy, hogy lépéskényszer esetén rögtönzésekre kerül sor, vagy egy létező, valamennyire átgondolt tervet kell elővenni a fiókból és a pillanathoz illeszteni. Hogy aztán a terv működik-e, hogy kik járnak vele jól és kik rosszul, s ha működik, milyen időtávra jelent megoldást - ez mind további kérdés. De minden jel arra mutat, hogy ha nincsenek ilyen elővehető tervek, akkor csak olyan szétesés következhet be, amely Európát és annak mindenegyes országát véglegesen kiiktatja a világgazdaság és a világpolitika fontos szereplői közül.

2016. január 26., kedd

Fb. bejegyzésem arról, hogy mit jelent és mit nem jelent a különféle szakmák elégedetlensége

Elég sokan látják már, hogy a király meztelen?
Alighanem félreértik a különböző szakmák "Elég volt!" megnyilvánulásait azok, akik valami tömegtiltakozás, netán felkelés kibontakozását látják bele. Ilyen nem várható. Az azonban igen, hogy akik eddig azt gondolták, hogy a problémák ellenére itt olyan terv működik, amiből majd valami jó fog kisülni, elbizonytalanodtak. Azt hitték, a látszólagos hülyeségeknek, disznóságoknak is van valami tudatos célja, az alkalmatlan emberek is valami magasabb logikát követnek, amiből aztán a jó születik. Vannak, akik már felismerték, hogy a király meztelen - vagy valami ennél is rosszabb. Másokban ez a gondolat még csak lehetőségként merül fel.Ennél nem történt több, de ez is nagyon jelentős fejlemény.
Hogy mit hoz a jövő, hogy milyen váratlan fejlemények lesznek a világban, azt nem tudhatjuk. De nagyon más, ha ennek során sokan hisznek a jó és bölcs királyban, mint ha tudják, hogy eddig is meztelen volt.

2016. január 25., hétfő

Rövid komment a kormány propaganda főguruinak mocsok - szájtjáról

Egy dolgot kell világosan megérteni. Ez a Habony - G. Fodor féle mocsok a leglényege annak a morálnak, ami a migráns- és a család- kampány mögött áll. Ez az a cégér, amely minden érdeklődőnek megmutatja, hogy milyen az a cég, amely a rendszer propaganda - áruját termeli. Ezért beszélni kell róla, beszélni ma, holnap, egy hónap múlva és egy év múlva is!

2016. január 22., péntek

Politikai pártok: lehet-e kint s bent egeret fogni?

A magyar ellenzéki pártokat száz baj is sújtja - legyen ez az ő bajuk. A pártok ezekből következő tehetetlensége viszont már az ellenzéki érzelmű polgárok baja, akik helyettük szégyellik magukat, össze vannak zavarva tájékozódásukban és nem látják, tehetnek-e valamit egy valamikori rendszerváltozás érdekében.

A zavarnak talán az epicentruma a pártok viszonya a jelenlegi hatalom intézményrendszeréhez. Az ellenzéki pártok elindultak a rendszer által rendezett választásokon, de közben nem győzték hangsúlyozni, hogy a hatalom a maga számára kitalált szabályos révén eleve jogtalan előnnyel indul velük szemben, amit még különféle praktikákkal meg is tetéz. Így kétségesnek minősítették a választások szabad voltát és tisztaságát - ennek ellenére azonban kivétel nélkül elfoglalták a hivatalos szabályok szerint szerzett mandátumaikat. Azóta is tart ez a kettősség: részvételükkel, járandóságaik felvételével legitimálják, hogy demokratikus államban működnek - bár annak fogyatékosságaira rendszeresen rámutatnak, másfelől viszont időnként  a rendszert magát leplezik le, mint kirakat - demokráciát és felvetődik a részleges bojkott alkalmazása. s ezek után csodálkoznak, hogy mindkét politikai vonulatukkal hiteltelennek tartják őket.

Van-e indokoltsága annak, hogy ellenzéki pártok az adott konstellációban beülnek a Parlamentbe? Alighanem van. Ugyanezek a pártok ott ülnek az Európai Parlamentben is, ahol európai fórumon hivatalos minőségben nyilváníthatnak véleményt a közös és adott esetben a magyar ügyekről, meg ott ülnek a helyi önkormányzatokban is, ahol megmutathatják, hogy még az adott körülmények között is milyen alternatív politikát tudnak folytatni a helyi lakosság érdekében. Nem lenne logikus éppen a magyar országos szintet hagyni ki. Okos politikával parlamenti pártként olyan információkhoz jutnak az ország viszonyairól és a hatalom terveiről, működéséről, amihez "kívülről" nem jutnának hozzá, másfelől ki tudhatjá(ná)k használni a korlátozott nyilvánosságot a hatalom bírálatára, az EU és NATO tagságunkból következő kötelességeink rendszeres felemlegetésére,. valamint különféle alternatív javaslatok benyújtására. S mindezzel megtartják az esélyt arra, hogy egy következő választáson jobb eredményt érnek el - netán a többséget is megszerezhetik egyszer.

Ha ez így komplex módon összeáll, akkor mi a probléma vele? Az, hogy ezáltal ezek a pártok hiteltelenné válnak a rendszer egészének elutasításában. Nem képviselhetik azt az álláspontot, hogy ha Magyarország vissza akar térni a liberális demokrácia és a jogállamiság útjára, akkor azt tabula rasaval kell kezdenie mind törvényhozási és intézményi szinten, mind bizonyos személyi kérdésekben. Ugyanakkor ennek a radikális álláspontnak a képviseletére is politikai szervezetekre, netán pártokra lenne szükség. Csak nem ugyanazokra, amelyek elindulnak a NER által rendezett választásokon. A radikális kritika másokat szólít meg és más összefüggéseket igyekszik széles kör számára világossá tenni.

Ha ez a szükséges és kívánatos szétválás megtörténne, nem eleve adott hogy a kétféle pártoknak ellenséges viszonyban kellene lenni  egymással. Az eltérő szerepvállalás nem jár ilyen szükségszerű következményekkel. Így egyaránt elképzelhető, hogy egy rendszerkritikus párt egy adott választásnál a távolmaradásra szólítja fel híveit, vagy az, hogy X párt szavazatokkal való támogatására. Egy ilyen nem sarkosan körülhatárolt politizálás az ellenfelekből mindenféle gyanúsításokat, lejárató próbálkozásokat indukál, de okos és meggyőző politizálással ez többszörösen ellensúlyozható. Mint ahogy bizonyos civil törekvések is inkább a parlamenti, mások meg inkább a parlamenten kívüli pártokkal tudnak találkozni.

Az ellenzéki politizálás két vonalúsága annak az objektív helyzetnek felelne meg, hogy nem tudhatjuk, mit hoz rövid- és középtávon a világgazdaság, a világpolitika és ezen belül az európai viszonyok alakulása. Ebből következően azt sem, hogy a magyar politikai életben a kontinuitás vagy a diszkontinuitás fog-e dominálni. De a politikai stratégia és az azon alapuló szerep tisztázása a perspektíva mellett itt és most is szükségesnek látszik, mert az "kint is - bent is" politizálás egyértelműen kudarcba fulladt.És ez távolról sem csak a pártok baja.

2016. január 20., szerda

Fb. bejegyzésem a fasisztázásról

Szótár.
Vannak, akik szinte érzéki örömet éreznek, ha fasisztázhatnak egy sort. Pedig ez végülis nem több szidalomszónál- annyian használták mindenféle politikai környezeteben, akár különféle előtagokkal. Ezzel szemben a nemzeti szocialista megnevezés szinte elő sem fordul...

2016. január 19., kedd

Ütközőponton a hiánygazdálkodás frontján

A tekintélyuralmi rendszerek szükségszerű velejárója a hiány. Ennek kiterjedése és mértéke lehet nagyobb, vagy kisebb, de jelenléte a rendszer lényegéből fakad. A tekintélyuralom ugyanis mindig együtt jár valamiféle elzárkózással. Szétválik a belvilág és a külvilág. A hatalom igyekszik az élet és az erőforrások mennél nagyobb részét a maga kontrollja alatt tartani és szűrni a lakosság és a külvilág közötti kapcsolatokat. Ezáltal mind kevesebb az, ami tisztán szabadpiaci és mind több, ami a hatalom kezében lévő elosztáson keresztül jut el az emberekhez. A túlméretezett elosztási rendszer pedig szükségképpen a centrális erőforrások végességéhez vezet, amiből zömmel a felső politikai prioritásokból, döntésekből következő, de részben nem szándékolt mellékhatásokból is adódó hiányjelenségek. fakadnak.

Az efféle rendszernek van egy országos szintje, amit törvényekkel, rendeletekkel, erőszakszervezetekkel, a hatalmi ágak egy kézben tartásával, tömegpropagandával és kíméletlen kinevezési politikával tartanak kordában, illetve működtetnek. De van  helyi szint is, ahol a legszélesebb értelemben vett kliensek a "hatalom" képviselőivel kerülnek szemtől szembe. Ez nagyon tarka világ. A portástól a jegyellenőrig, az ügyfélszolgálati tisztviselőtől a tender eredményének kihirdetőjéig, a főnővértől a tanítónőig, a kisfőnöktől az eggyel nagyobb főnökig rengeteg féle - fajta találkozás van, amikor a kérelmező pozíciójában lévő állampolgár az elvont állam képviselőjével találkozik. A polgár többé kevésbé tisztában van azzal, hogy a vele szembenálló nem maga találta ki a szabályokat, hogy erősen meg van kötve a keze, de mégiscsak vele kéne zöld ágra vergődnie, vagy jobb híján rajta vezetheti le indulatát. Abban is tág keretek vannak, hogy a rendszer az ilyen "utolsó lancszemeknek" ad-e mérlegelési jogot, s ha nem, azok kezelhetik - e az eseteket szigorúbban, vagy elnézőbben., esetleg korrupció hatására behúnyhatják-e a szemüket. Mindenesetre amíg a rendszer működik, az állam minden rendű és rangú képviselői akarva - nem akarva kénytelenek eljátszani az állam, illetve az intézmény képviseletét, őrizni azt a fikciót, hogy alapjában rendben mennek a dolgok.

Ha azonban a tekintélyuralmi állam működése, erőforrás - elosztási rendszere elérkezik egy olyan pontra, ahol a hiányjelenségek egy-egy ágazatban vagy problematikában a közfelfogás szerinti működési minimumot sem képesek "kibocsájtani", akkor a különféle ütközőpontokon lévő emberek is válaszút elé kerülnek. Vagy védik a védhetetlent, vagy átállnak klienseik, illetve beosztottjaik mellé. Harmadik lehetőség - ha van - az, hogy elhagyják posztjukat, amihez addig ragaszkodtak.

A leírtak - általános séma. Nyilvánvaló, hogy a mai Magyarország is az itt vázolt keretekben működik. Nem lehet természetesen megmondani (bár sejteni lehet), hogy melyek azok az ágazatok, életterületek, amelyek mostanra a kritikus pont közelébe kerültek és hogy a krízis nyílt kibontakozása a sok tényező eredőjelént mikor következik be, átcsapva a lokális szinten. A séma arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendszer stabilitását nem a "tömegek", a választópolgárok kérdőjelezhetik meg, hanem az ütközőpontokon dolgozó, saját mérlegelési, döntési lehetőségektől megfosztottak lojalitás - felmondásának kritikus mennyisége.

2016. január 14., csütörtök

Hazárdjáték Magyarországon

Az év elején a magyarországi hatalom két markáns tervet szellőztetett meg. Az egyik az alkotmánymódosítás, amelynek révén a kormány terrorveszélyre hivatkozva bármikor bevezetheti a polgárok teljes jogfosztását. A másik egy hiperambíciózus terv az EU struktúrális és kohéziós alapjainak gyorsított megcsapolására.

Az alkotmánymódosítás előre vetít egy újabb konfrontációt azokkal az EU és NATO körökkel, akik amúgyis kitartóan bírálják a magyar hatalom demokrácia - és jogállam sértő politikáját. A pénzek gyorsított lehívása viszont hibátlan kooperációt feltételez, vagyis, hogy a gyors munkával szükségképpen együttjáró hibákkal, vitatható megoldásokkal az EU különféle szervei maximálisan elnézőek lesznek és részükről obstrukciós szándéknak még a gondolata sem merül fel.

A két törekvés közötti politikai ellentmondás áthidalására nem a szokásos pávatánc - politikára asszociálunk, hanem arra, hogy a magyar hatalom nagyonis stabilnak tekinti a pozícióját nemzetközi tekintetben is. Az a meggyőződése, hogy az EU a jelenlegi keretei között papírtigris a főáramlatával szembemenő tagállamok kormányaival szemben. Ezzel számol a következő 2-3 évet illetően is.

Egyetlen olyan feltételezés jelent meg a magyar közéletben, amely arra utal, hogy a kormányzat is számol azzal, hogy nem a számára optimális forgatókönyv valósul meg. Ez arról szól, hogy felmerülhetett az előrehozott választások gondolata is, ha ez szolgálja a rendszer érdekeit.

Mindazok, akik a kormányzattól eltérően értékelik e tervek várható sikerét, azok azt érzékelik, hogy a középtávon amúgy sem stabil kormányzat emeli a tétet és hazárdjátékba fogott. Nem sok időbe telik, hogy kiderüljön: ki tévedett?

2016. január 8., péntek

Fogáskeresés

Az elmúlt év tele volt eszkalálódó konfliktusokkal, de év végére ezek szinte mindegyikéből kiszerelték a gyutacsot. Ez a közvetlen robbanásveszélyt elhárította, de maga a robbanóanyag a szinen maradt. A Treuga dei halasztást jelentett,  nem megoldást.

Közben  egyes országoknak meg van a maguk saját napirendje. Az USA-ban a választási kampány kezd ráfordulni az előválasztási szakaszra, amikor a verbális nyelvet átveszik a számok: lesznek helyi szavazatarányok és kifogyhatnak és gyarapodhatnak az egyes jelöltek kampánypénzei. Nagybritannia változásokat kezdeményez au EU-nál, mert ötről hatra kell jutnia otthon az EU-s népszavazás ügyében. Lengyelországban az új kormánynak most kell kiépíteni saját rendszerét, különben ütemet veszít. A többi országnak meg valahogy reagálni kell a nemzeti napirendek különféle hozadékára.

Folynak azután napirendtől független aktív próbálkozások is Északkoreától a Közelkeletig. Olyan - formálisan nem politikai - események, mint a szilveszteri kölni tömeges inzultusok is olyan kihívások, amik aligha maradhatnak politikai válasz nélkül. De ahol nem kirívó események vannak, ott meg diplomáciai, szövetséges keresési akciók folynak.

Bizonyos távolságból olyan kép alakul ki, mintha a státus quo megbontói jelentenék az egyik oldalt, a fenntartásán munkálkodók a másikat. A fogáskeresés jelenlegi időszaka úgy is lefordítható, hogy egyelőre a status quo fenntartói az erősebbek. Korábban ezt úgy fogalmaztam, hogy lehetséges: 2016 az időhúzás éve lesz. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy vannak-e tervek különböző "vezérkarokban", hogy mit tegyenek, ha érzékeny pontokon felborul a világrend akár gazdasági, akár politikai, akár katonai tekintetben. Hogy ilyen esetben is görcsös egyensúly - politikát próbálnak-e követni, vagy eddig elzárt helyeken rejtőző forgatókönyveket próbálnak-e a gyakorlatba átültetni, vagy netán a rémült tehetetlenség a kontrollálhatatlan káoszhoz vezet-e.

Egy gondolkodó egyén számára a mostani helyzet azzal a szükségszerű következménnyel jár, hogy nem tudja megítélni: mik valójában a fontos kérdések, mire mennyire érdemes figyelnie, esetleg mi mellé kellene keményebben odaállnia. A szenzitívebb, aktivitásra hajlamos egyének meg nem tudhatják januárban, hogy a későbbiekben mik fogják elragadni őket akár olyan sodrások résztvevőjeként, amin ma igencsak meglepődnének.