2016. november 29., kedd

Atomernyő nélkül?

Trump bizonytalan tartalmú kijelentései közül nem kapott kellő visszhangot az, miszerint megszűnteti a NATO tagok automatikus védelmét külső támadás ellen és helyette szimmetrikusabb, elsősorban anyagi hozzájárulást vár a tagoktól. Konzekvenciáiban ez a jelenlegi, feltétlen atomernyő végét jelenti. Azét a kötelezettség - vállalását, amivel az USA több, mint 6 évtizedes békét teremtett az euroatlanti térségben. Ismeretes ugyanis, hogy a II. Világháború Hiroshimával és Nagaszakival ért véget és egy nukleáris III. Világháború rémét hozta a világra. Ez a fenyegetés szűnt meg akkor, amikor a Szovjetúnió elérte az atomparitást és a két nagyhatalom megállapodott az atomfegyverek terjedésének korlátozásáról és felosztották egymás közt a világot a nukleáris védernyőjük alá vont területekre. Ez manifesztálódott katonai szerződések formájában is, amely az atom-védőernyőt kibővítette a hagyományos haderővel is, s a védelem együtt járt az ernyő alatt lévők valamilyen fajta korlátozott szuverenitásával is.

Az atom - monopólium nem volt fenntartható és az idők folyamán nőtt is a deklarált és nem deklarált atomhatalmak száma. A "két nagy" döntő fölényének azonban visszatartó ereje is volt az atomfegyverek tényleges bevetését illetően. Ezt a világrendet annak olyan nyilvánvaló megsértése se bolygatta meg, mint amikor két NATO ország Cipruson háborúba keveredett egymással: a tekintélyt a fegyverszüneti döntőbíráskodással reparálták - jobb híján. Nem vetett véget a nukleáris világrendnek a Szovjetúnió felbomlása sem. A függetlenné váló szovjet tagállamok visszaadták a területükön elhelyezett atom - arzenált Oroszországnak. Ám az USA a status quo módosulását csak úgy vélte stabilizálhatónak, ha a volt szovjet szatellit országok egy részét felveszi a NATO-ba és ezzel kiterjeszti rájuk az atomernyőt. Ez a szisztéma mindmáig fennáll és katonailag teljesíti is a feladatát az euroatlanti országokban.

A változások, az erőeltolódások világszerte kikezdték az 1990-utáni Pax Americanat. Gazdaságilag is, politikailag is és katonailag is. Ha figyelmünket kizárólag az euroatlanti térségre korlátozzuk, nem lehet nem észrevenni a bomlási folyamatot az EU-n belül, Oroszország expanzív törekvéseinek felélénkülését, valamint Törökország számottevő önálló tényezővé válását a térségben. Az USA az Obama adminisztráció idején erre nem adott markáns választ. Pedig nyilvánvaló, hogy szerepe a NATO keleti szárnyán változatlan nem maradhat, mert fokról fokra erodálódik. Ha ezt nem kívánja passzívan tudomásul venni, akkor vagy friss elkötelezettséggel újra kell definiálnia a kialakult helyzetet, vagy a devolúció útjára kell lépnie. Trump mintha ez utóbbi mellett döntött volna - s ezt akarná a gyakorlatban is perfektuálni.

Ha Európa - és ezen belül különösen annak keleti része - atomernyő nélkül marad, az egy új világhelyzetet jelent. Az EU-nak és a kontinens egyes országainak végig kellene gondolni, hogy mit szeretnének tenni, ezzel szemben mik a tényleges választási lehetőségek. Ha ez elmarad, vagy téves feltételezéseken alapul, akkor a nagyrégiónak azt kell elszenvednie, amit az egyes erőszakos tényezők rámérnek.

2016. november 18., péntek

Budapestről nézve

Az euroatlanti világ békés polgárai, jóhiszemű értelmiségijei, de még mérsékelt politikusai is döbbenten nézik, hogy mi is folyik körülöttük. A Brexitet még felfoghatták kalkulációs hiba miatt beállt üzemzavarnak. Trump megválasztásával kapcsolatban ugyan szintén számba vehetik a kalkulációs hibákat, de kénytelenek a dolgokat a lehetséges következmények oldaláról nézni. Aggódhatnak a várható és a váratlan fejlemények miatt, de igyekeznek nem észrevenni, hogy a status quo ante többé már nem állítható vissza. Elképzelésük sincs a Pax Americana utáni világról. Idő kell hozzá, amíg megértik, hogy az eddigi világrend is egy ideje milyen bizonytalan lábakon állt és hogy milyen kikerülhetetlen tektonikus mozgások előjele volt a 2008-as pénzügyi világválság.

Budapestről nézve kissé más a helyzet. Itt 2010 óta megtapasztalhattuk, hogy szinte minden tekintetben szembe lehet menni az euroatlanti világ mainstream konszenzusával a nélkül, hogy ennek komoly visszavágás lenne a következménye. Ennek elvben két oka lehetne: vagy. hogy túl erős, vagy hogy túl gyenge ez a világrend. Az első okot a 2008-as válság és annak utótörténete eleve kizárja. Ha viszont adottnak vesszük a gyengeséget, akkor mindjárt láttuk-látjuk ennek a megnyilvánulását különféle területeken. Szembeötlő, hogy az USD-től kezdve a különféle kötvényekig teljesen bizonytalan a forgalomban lévő pénzek, pénzeszközök fedezete. Ez bármikor csődöket okozhat. Szembeötlő, hogy az USA-nak geopolitikai okokból minden szempontból elveivel össze nem egyeztethető tartós "szövetségesei" vannak, akiket nem tud kontrollálni. Ebből is bármikor válságos helyzet alakulhat ki. Szembetűnő, hogy az USA katonai beavatkozásai Vietnam óta sorra-rendre kudarcosak, ami kikezdte nemzetközi szerepe szavahihetőségét. Napnál világosabb az is, hogy amikor az USA meglévő fölényét különféle egyezményekben próbálja rögzíteni, akkor nem nő a stabilitás, hanem egyre gyakoribb, hogy a szerződő felek egyike másika bármikor sikeresen kijátszhatja ezeket az egyezményeket, vagy ha úgy tartja érdekében állónak, akár tüntetően meg is szegheti azokat. A terrorizmus elleni harcban az USA nem nyilvános sikereket és látványos kudarcokat mondhat magáénak. A példák tetszés szerint tovább sorolhatóak a korábbi hegemónia erejének csökkenéséről. Az EU tekintetében pedig nem is érdemes elősorolni a gyengeségeket, hiszen a szervezet egyre inkább a hajdani lengyel liberum veto ismertető jeleit mutatja, Az eurot illetően már vegyesebb a kép: sikereket és kudarcokat egyaránt fel tud mutatni. Ám egyre többen mutatnak  rá a közös pénz születési hibáira, amelyek egyre inkább változásokat tesznek szükségessé.

Budapestről nézve közelről láthatunk egy alapjában véve nevetségesen kiserejű, blöffökre hajlamos rendszert, amely előbb alattomban, aztán már provokatívan szembemegy azzal, amit ez a világ elvekben, értékekben, intézményi rendben, gazdasági játékszabályokban, nemzetközi pozíciókban képvisel. S nemcsak hogy ezt büntetlenül megteheti, de tagja maradhat az EU legerősebb parlamenti frakcióját adó Európai Néppártnak is. Ebből vagy annak gyengeségére vagy a titkos elvrokonságra következtethetünk. S a helyett, hogy ez a renitens rendszer az EU-n belül elszigetelődne, egyre több országban követőkre talál kormányon, vagy ellenzékben. S megengedheti magának azt is - elterjedt szállóige szerint - hogy az országban "az oroszok a spájzban vannak." Láthatjuk azt is, hogy bár a magyar rendszer minden tekintetben az ország lemaradását növeli, nacionalizmussal, populizmussal, gátlástalansággal és a médiahegemónia révén számottevő lakossági támogatással rendelkezik.

Így a Brexit és főleg Trump megválasztása innen nézve aligha látszik csupán kisiklásnak, amelyet az idő és a realitás majd szinte magától felülír. Ezzel szemben láthatólag a világrend eróziójára és azon belül a fejlett világ önkorrekcióra való képtelenségére adott egyfajta válaszról van szó, amellyel kapcsolatban nem hatásos érv, hogy nem ígér globális kiutat a valódi problémákból. .Valójában ugyanis amit ezek a kiszámíthatatlan, demagóg, a korábbi eszmei kereteket felrúgó politikusok és mozgalmak tesznek, az a II. Világháborúban győztes hatalmak világképének ( és az ezen alapuló "realitásnak"a ) megkérdőjelezése, amin  többek között az ENSZ is alapult, s amit a globalizáció nemzetközileg koordinált keretek között tartása érdekében az euroatlanti világon kívüli nagyobb erők is mindeddig figyelembe vettek. Ez a megkérdőjelezés (Trumptól le Orbánig) ugyan láthatóan egy fajta sajátos, virulens válasz a világrend alapjainak megrendülésére, amelynek sajátossága azonban a partikularitás, valamint az, hogy a kudarcokra nem korrekcióval, hanem radikalizálódással válaszol, Ez utóbbi lépésről lépésre véget vethet az euroatlanti térség hosszú ideje tartó békekorszakának is.. S nem látszik vele szemben sehol reális eséllyel rendelkező ellenerő. Ami nem jelenti azt, hogy ilyen a  jövőben se jelentkezhet, de erre alighanem csak akkor számíthatunk, ha előzőleg kataklizmák ráébresztik az eliteket és a tömegeket, hogy alapvető érdekük - akár súlyos áldozatok árán is - megpróbálni ellentétes irányba téríteni az ingát. Feltéve, hogy a kataklizmák nem lesznek olyan nagyok, hogy ennek a visszalendítésnek már nem marad realitása.

2016. november 13., vasárnap

Elkezdődhet-e egy új történet az USA Demokrata Pártban?



Elég egyértelmű, hogy egyelőre semmiképpen sem. Az ugyan döntés kérdése, hogy befejezik-e a gyászmunkát az elvesztett választásokkal kapcsolatban. Viszont elháríthatatlan akadály, hogy Obama januárig még hivatalban van. Márpedig egy épeszűen politizáló párt nem veheti tűz alá két ciklusban is megválasztott elnökét.

Egy új történet minden bizonnyal csakis a most kialakult helyzet és a várható fejlemények markáns elemzésével kezdődhet, nem pedig a tradicionális mainstream kifogásainak és sérelmeinek csokorba gyűjtésével. A helyzetelemzés során nem csak az eddigi demokrata vezetések kritikájára van szükség, hanem az elvetett Sanders alternatíva kritikájára is, különben a mostani, nagyrészt indulati kölcsönös vádaskodás kettészakítja a pártot, nem pedig felkészíti egy jövőbeni alternatívára.

A választási vereség kitüntetetten belpolitikai és propaganda jellegű volt. Egy új történet centrumában viszont alighanem gazdasági és világpolitikai kérdések megválaszolására lenne szükség, kitüntetetten pedig annak a szerepnek, amit véleményük szerint az USA-nak a világgazdaságban és a világpolitikábana jövőben játszania kellene. S ennek kellene megmutatni az irányt az amerikai belpolitika különféle kérdéseiben is.S ez adná a vezérfonalat a Trump adminisztráció és a két ház tevékenységének koncepciózus bírálatához is. S e bírálat és az alternatív tervek képviseletéhez kellene megtalálni az új prominens politikus-figurákat is.

Fb. posztom a political correctness alapjairól

A PC csak a kérdés felszíne. Azon alapult, hogy a hatalmi elit és a gazdaság bika erős volt. Amíg ez így volt, addig a szólásszabadság durva megnyilvánulásait el lehetett vele hárítani, mert a durván beszélőknek tényleges esélyük nem volt. A 2008-as pézügyi világválság megmutatta, hogy a háttér mennyire nem erős.

2016. november 12., szombat

Remake

Mintha hallottuk volna...
Legyünk őszinték, van, amiben ennek a Hitlernek igaza van. Legálisan jutott kormányra. Ne gondoljuk, hogy kormányon is azt fogja csinálni, ami beszédeiben hallható, könyvében olvasható. Hindenburg, a Ruhr vidéki iparbárók, a bankok, a nagyvezérkar, a keresztény egyházak és a törvények nem engedik, hogy őrültségeket csináljon.Végső soron pedig ott a Népszövetség és a békeszerződés, amely megálljt parancsol neki. De ha engedik, hogy visszaszerezze a németlakta területeket, úgyse fog további katonai kalandokba bocsátkozni.

Trump megválasztóinak reménytelen utóvédharca kapcsán

Elemzések tömege készült arról, hogy minek, kiknek köszönheti Trump a megválasztását. Nehezen vitatható az alacsony részvételi arány szerepe és azon belül nem kétséges, hogy a gazdaságilag depressziós ővezetek magukat vesztesnek érző, nem magasan iskolázott fehér választói viszont a vártnál magasabb arányban járultak az urnákhoz. Végülis ők billentették el a mérleg nyelvét.

Trump meglehetősen inkonzisztens kampányszövegeiben ezek a szavazók joggal találhattak nekik szóló bíztató ígéreteket. S ők elhitték, hogy az idő kerekét vissza lehet fordítani. Mindenki más azonban jól tudja, hogy ez lehetetlen. Kérdés, hogy Trump és adminisztrációja mennyire fog kísérletet tenni az ilyen típusú ígéretei teljesítésére. Mert próbálkozni lehet, csak az eredmények lesznek csúfosak. Az is lehetséges azonban, hogy ilyen kísérletre nem is fog sor kerülni. Akkor viszont a propagandára hárul a "feladat", hogy az ígéretszegést elfedje, ezt a szavazóréteget megbékítse. Mert ha ezt nem teszi, akkor az új adminisztráció igen gyorsan a különféle, egymástól markánsan különböző választói csoportok kereszttüzébe kerülhet.

A múltat visszasíró kétkeziek elégedetlensége csak az egyik eleme volt az egész euroatlanti világban jelentkező elitellenességnek. Kétségtelen, hogy a hatalmi (politikai, gazdasági, katonai és szellemi) elit az utóbbi évtizedekben alulteljesít. Ezt a különböző országok különféle lakosságcsoportjai a bőrükön érzik. Általában viszont nem azt róják fel nekik, hogy a változó világban döntésképtelenek, nincs víziójuk egy új, sokak számára elfogadható világrendről. Hanem a jogos elégedetlenséget legtöbbször a múlt idealizálására építő felelőtlen ígéretek bázisáról igyekeznek politikusok és önjelöltek meglovagolni más országokban is - vagyis történelmi értelemben úgyszintén utóvédharcra hívnak. Ezért a Brexit, vagy Trump megválasztása a regnáló elitek egésze címére érkező kihívás. Ha erre továbbra se lesz releváns válaszuk (lényeges (keresztülvihető és fenntartható) változások eredményes tárgyalásokkal és kompromisszumokkal), és talán - jobb híján - a retrográd kísérletek garantált kudarcára szeretnének építeni, akkor olyan bizonytalanságok elébe nézünk, amelyek nem csak az ő számukra, hanem egyáltalán kontrollálhatatlanok lesznek. Márpedig egy ilyen helyzet beláthatatlan veszélyeit felesleges ecsetelni.

2016. november 8., kedd

Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg

Mától minden másképp lesz. Hiába a szentencia, hogy nem eszik olyan forrón a kását...Mert a mindennapi élet folytatódni fog - kivéve a tőzsdéken. Ott a várakozások a döntőek és azoknak azonnali következményei vannak. Hogy a sok szereplőt ért veszteség csődökkel is fog-e járni, azt nem tudjuk. De ez az a világ, ahol rövid távon felborulhat a rend. S ha ez megtörténne, nem látszik olyan erő, amely megállíthatna egy láncreakciót és a teljes kontrollvesztést. Ám ez csak lehetőség, távolról sem bizonyosság.

Ami másképp lesz, az a nyílt önzések szalonképessé válása. Az USA választók felmondták az egyezményt az elitüknek. Annak, amelyik - bár konzekvensen maga felé hajlott a keze - magára vállalta a tiszteletre méltó látszat fenntartását és az ehhez nélkülözhetetlen kompromisszumok megkeresését és megkötését. A most polgárjogot nyerő nyílt önzés ugyan frázisokba burkolhatja törekvéseit és lépéseit, de akikre ezek negatív következményekkel járnak, azokról a burkolat lepereg. S ugyanígy az ellenérdekű felek tárgyalhatnak egymással - de komoly kompromisszumokra aligha lesznek e felek képesek. Nem is beszélve azokról az erőkről, akikkel tárgyalások se jönnek össze.

Természetesen a most felszínre kerülő nyílt önzések eddig is léteztek - képviselőik vagy már előtérben voltak, vagy csak háttérben, kisebbségben. Volt azonban egy düledező világrend, amelynek kereteit feszegették, de azt se megújítani, se felborítani nem tudták - közülük egyesek nem is akarták. A most kialakult helyzetben csak a javíthatatlan optimisták reménykedhetnek kataklizmák elkerülésével egy új, működőképes világrend megszületésében. A nemzetközi gazdasági, politikai és katonai viszonyok sokkal kiszámíthatatlanabbak és veszélyesebbek lesznek, mint eddig voltak. Amiben benne van a teljes összeomlás lehetősége is.

2016. november 6., vasárnap

Régi Fb. bejegyzésem a kapitalizmus kritikákról

5 éve
Nézd meg az emlékeidet.

Végiggondolatlan kapitalizmuskritikák
Nem szeretem a kapitalizmus terminust, mert már elhangzásakor félrehúz. Azonnal előhívja lehetőségként az ellentettjét, azellentettjét, az antikapitalizmust. És mindjárt benne vagyunk a gondolati mocsárban.
Annyi formája van a kapitalizmusnak időben és térben, hogy egy batyuba rántásukkal eleve nem tudjuk, hogy miről beszélünk. Az alapkérdésekről : magántulajdon, jogi keretek között működő szabad piac - vagy sok minden másról. Mert aki az alapkérdéseket vitatja, az a múltba vagy a jövőbe révedő utópista, lett légyen békés álmodozó vagy az erőszak elszánt képviselője.
Ezzel szemben annak megállapítása, hogy az utóbbi évtizedekben domináló berendezkedés válságba jutott, azt nehéz vitatni. Nem is vitatják, keresik a változtatás célravezető módját. Ebben a keresésben vannak közös érdekek a koordinált működés biztosítása céljából és van számtalan, egymást keresztező érdek. Csak remélni lehet, de tudni nem,hogy végülis ba folyamatos működés győz-e, vagy a - minimum részleges - káosz, amiben a nyers erőszak szerepe nő meg világszerte az elmúlt évtizedekben megszokotthoz képest itt meg ott.
De kár ebbe az alkuba és harcba utópiákkal belezavarni. Aki gondolkodik, ne tegye!

2016. november 5., szombat

Fb. posztom 3 év után az euroatlanti viszonyokról

Most már láthatjuk, mit érlel...
3 éve
Nézd meg az emlékeidet.
Euroatlanti viszonyok
A "lehallgatási" és a wikileaks ügyek tartós feszültséget okoznak az Óceán két partja között. Azt mindenki tudta, hogy a II. Világháború óta Európa az USA katonai és gazdasági védőszárnyai alatt élt. Ezt a hidegháborús nemzedékek elfogadták, sőt létalapjuknak tartották. A gaullista kísérlet az önállóság fokozására nem talált követőkre, sőt, a bretton-woodsi nemzetközileg szabályozott viszony helyére egy nemzeti valutának, a dollárnak való alávettetés réven a függés még fokozódott is. Európa gazdasági és szociális fejlődése miatt azonban mindez a partnerség hangoztatásának közepette történt.
A világ eseményei hol a centripetális tendenciákat (l. nemzetközi terrorizmus), hol a centrifugálisakat (az USA nemzetközi katonai kalandjaiban részt nem vétel) erősítették. A 2008-as nemzetközi pénzügyi válság első szakasza a fokozott nemzetközi koordinációt tette nélkülözhetetlenné mind az európai partnerek, mind a közéjük felnőtt nagy nemzetközi erő, Kína között. A válság elhúzódására azonban az USA mindinkább unilaterálisan, saját gazdasági és politikai érdekeit követve tett újabb lépéseket. Ez önmagában feszültségforrás és ezt tette nyílttá az az önérzeti - bizalmi válság is, ami az USA információszerzési praxisának lelepleződésével járt.
A világ katonai, gazdasági és politikai újrarendeződésének nincsenek meg a feltételei. Az USA koordinativ vezető pozíciója nem nélkülözhető. Viszont az a mód, ahogy ezt a Világháború óta az USA gyakorolta és a többiek elfogadták, a mai generációk szempontjából sem nem indokoltak, sem nem elfogadhatóak. Sem a nemzeti kormányok, sem a különféle integrációs szervezetek sem - talán legkevésbé - választópolgáraik számára. Ennek ellenére alapvető újrarendezés lehetetlen voltán túl a megbízhatóbb és szabályozottabb és a felek által számonkérhető látszat kialakítására sincsenek meg sem az objektív, sem a szubjektív feltételek.
Mihez vezethet ez? Máshoz aligha, mint a sorozatosan felvetődő kérdések ad hoc, inkoherens felszíni "megoldásához" , alkalmanként több figyelemre és tapintatra a stílust illetően és a radikalizmusukkal hol itt, hol ott jelentkező renitensek valamiféle leszerelését, vagy legalább ennek kísérletét. A lényeget tekintve pedig a fokozódó bizonytalansághoz és bizalmatlansághoz - ésszerű alternatíva nélkül. Várva az újabb külső (netán belső) kihívásokra...



2016. november 4., péntek

Egyenlő esélyek az USA elnökvákasztáson

Amíg minden előrejelzés Clinton biztos győzelmét mutatta, a Trumpról hallani se akaró USA választó azt hihette, hogy szavazata vagy távolmaradása egy személy alkalmasságáról és várható politikájáról szól. Így voltak vele Sanders hívei is, meg mások, akik úgy gondolták, hogy a demokrácia felelős híveiként kell mérlegelniök választói döntésüket. Előfordulhatott volna, hogy meglepetés születik, mert ebből a táborból túl sokan maradnak távol az urnától, míg a másik oldal még véletlenül sem hagyná ki, hogy szavazatával kedvencét segítse.

Azóta történt, ami történt és a finis szoros befutót ígér. Ez minden gondolkodó ember számára világossá kellene tegye, hogy immár nem a szokásos a helyzet, hanem transzformálódott az aktus népszavazássá : Trump mellett, vagy ellene foglal valaki állást. Persze vannak naiv emberek, akik az USA rendszerét ma is olyan teherbírónak gondolják, hogy minden választási eredmény reverzibilis. Ha ezek elmulasztják a Trump elleni szavazást, később ezt keservesen megbánhatják.

Természetesen arról nincs szó, hogy egyetlen bűvész varázsolta volna el a választók tízmillióit. Sokan érzik úgy saját bőrükön, vagy valahogy tájékozódva, hogy a jelenlegi helyzet nem hosszabbítható meg sem az országon belül, sem nemzetközi tekintetben. S ez így is van - bárkit választanak meg most kedden az USA elnökévé, szenátorává, képviselőjévé. De hogy az, amit a kampány során Trump tartalomban és stílusban produkált, miféle "kivezető út" lehet, azt nem olyan nehéz megítélni. S ha az általa kínált reménybe nem csak a biztos vesztesek kapaszkodnak bele, az vígasztalan kórkép a kialakult közgondolkodásról a bárkinek hozzáférhető információ-dömping kellős közepén. S ha ezek után a többség elnökké teszi, akkor egyenként és együttvéve felelősek is mindazért, ami a következő években történni fog.

A lecke persze Clintonnak is fel van adva, ha végülis ő nyeri meg a választást. A radikális változások alig halogatható kényszerével neki is szembesülnie kell - megtetézve a nagytömegű frusztrált Trump-szavazó nem csak passzív jelenlétével. De ez már egy másik történet.