A világjárvány számos olyan ténnyel, összefüggéssel szembesítette a föld lakóinak számottevő részét, amit korábban akár figyelmen kívül hagyott. Ez a szembesülés azonban nem parancs különféle dolgok végiggondolására. S még akik ebbe-abba belegondolnak is, leragadhatnak egy nekik kínált felszínes, egyoldalú vagy akár szándékosan megtévesztő magyarázatnál és következtetésnél is. Vagy lehet a járványt és a hozzá kapcsolódó kényszerintézkedéseket rossz közjátéknak is tekinteni, ami után mennél gyorsabban a régi evidenciák, a régi életforma helyreállítását remélik. Vagyis szó nincs arról, hogy világszerte tömeges igény lenne valamiféle új kezdetre, amely újraírná a jóról és a rosszról, a fenntarthatóról és a fenntarthatatlanról szóló közfelfogást.
A járvány elmúltával a különféle gazdasági és politikai erőcsoportok lesznek kénytelenek világszerte végignézni a tájképen csata után. Összeállítani a veszteséglistákat elkerülhetetlen lesz, azzal is szembesülniük kell, hogy mi az, ami az érdekkörükben nem állítható helyre. De ez már csak azért sem lehet puszta leltározás, mert közben a fürgébbek már el is kezdték azt az újjáépítést, amitől hasznot és befolyásnövekedést remélnek. S a dinamikusan alakuló körülményekre a különböző országokban az állampolgárok is reagálnak valahogy, ami szavazataikban és vásárlásaikban is lecsapódik.
Mindebből az következik, hogy megjósolhatatlan, hogy ténylegesen milyen világ fog kialakulni a válság után. Egy tényezőt mégis ki kell emelni, ami a járvány és az azt követő gazdasági válság során kiemelkedett a problémahalmazból és aminek - adekvát vagy inadekvát - újragondolása kikerülhetetlennek látszik. Ez a globalizáció jövője.
A pandémia maga, annak elterjedése mindenkiben tudatosíthatta, hogy hol tartunk ma a globalizációban. A nyomában járó gazdasági válság pedig a hosszú termelési-fogyasztási láncokat tette láthatóvá. Ám a pandémia szinte azonnal az eddigi globalizált rendszer alapját, a személyek és áruk szabad mozgását vonta vissza. A járvány elleni védekezés nemzeti szinten folyik, újra megjelentek a szigorúan védett országhatárok és különböző erősséggel és indokolással a más országokkal, azok kormányaival szembeni bizalmatlanságok. Ebben különleges intenzitást kapnak a nem demokratikus arszágok - azok nyilvánosságot kerülő, titkosító, hamis adatokat közlő gyakorlatával és korrekt bizonyítékokat nélkülöző vádaskodásával. Ugyanakkor a globalizáció életjelt is ad magáról a szó pozitív értelmében: Hiába folyik rengeteg színhelyen a vírus elleni oltóanyag és gyógyszer kutatása, mindenki úgy gondolja, hogy a tudósok nemzetközi közössége fogja végül hitelesíteni az "igazit". Egyes gazdasági ágazatok is kizárólag a határok kinyitásától várják újraéledésüket. A klímaválság és a migrációs válság sem kezelhető priméren " nemzeti" eszközökkel.- ez evidencia kell legyen.
Vagyis noha feléledtek különféle izolacionosta-autarkiás vágyak és elképzelések, aligha feltételezhető, hogy a pandémia és a válság áldozata maga a globalizáció lesz. Ez számos okból lehetetlen is lenne. De az minden további nélkül lehetséges, hogy hogy számos jogi és technikai korlátozással fogják körülbástyázni a személyek és áruk szabad mozgását Az is lehetséges, hogy a "harmadik szabadság", a korlátlan tőkemozgás is átalakul. S ezzel párhuzamosan a nemzetközi szervezetek és a nemzetközi megállapodások világa is újrafogalmazásra kerülhet. Ám nem szabad elfelejteni, hogy bizalmatlanság és a bizalom sajátos kombinációjára épült a nem is olyan régmúltban az amerikai - szovjet kétpólusú világ és így is el lehetett kerülni a fenyegető újabb világhaborút. A világ népeinek nyíltszívű, szolidáris összeborulása kétségtelenül szívmelengetőbb perspektíva lenne, mint a félelmek egyensúlya, de meg kell jegyeznünk, hogy még ez utóbbi is komoly felelősségtudatot és szavahihetőséget követel meg az összes fontos szereplőtől - legyenek azok akár személyek, akár testületek.
