2018. október 29., hétfő

Posztmodern politika

Korunk gazdaságába és nyilvánosságába -és egyre inkább a politikájába - egyre több személy, csoport beavatkozhat úgy, hogy a maga számára se világos, hogy voltaképpen mit is akar, ám nem érez felelősséget beavatkozása következményeiért. Ez a korábbi "erősek" számára egy ideig nem okozott nagyobb problémát, mert a kialakított intézmény- és egyezményrendszer alapjában nekik dolgozott, ezért nyilvános és színfalak mögötti eszközökkel el tudták hárítani a nekik nem tetsző törekvéseket (netán blöfföket).

A világ objektiv változásai, továbbá  több más fejlemény is megrengette a korábbi státusquot. Az ipari korszakot követő évtizedek során egyre kevésbé körvonalazódik, hogy mi minden termeli a jövedelmet és az milyen elosztási formákon keresztül jut vagy nem jut el a lakosság különféle csoportjaihoz. A globalizáció révén egyre többféle kultúrájú szereplők jutnak kisebb, de akár nagyobb aktív szerephez a világban, akik a fennálló "rendet" a maguk módján értelmezik, tartják be vagy játsszák ki, vagy akár törekszenek  annak megváltoztatására. Ezzel párhuzamosan a tradicionális centrumban vezető pozícióban lévők is esetlegesebben kezelik a formális és informális szabályokat, aminek helyretétele az ügyészségekre és bíróságokra marad, vagy legalábbis maradna. Az információk és a kommunikáció világában még kaotikusabb a kép mind a nyilvános, mind a félnyilvános szférában. A nyilvánosságnak szánt és a titkosan kezelt információk korábbi kettősségét lépttn-nyomon keresztbeszántja a kiszivárogtatások, a leleplezések és a félrevezető hírek áttekinthetetlen szövedéke.

Mindez lényegesen korlátozza, leszűkíti a demokratikus politika, a politikusok akciórádiuszát. Demokratikus viszonyok között egyre kevesebb lehetőségük marad átfogó programok megalkotására, de főképp végrehajtására. Sőt, a tevékenységük lényegét jelentő koordinációs szerepük is egyre inkább ad hoc jellegűvé válik, amelynek során más demokratikus intézményekkel (parlament, igazságszolgáltatás, erőszakszervek,  stb.) is folyamatos iszapbirkózásban vannak, akárcsak szövetségeseik vezető köreivel. Ráadásul ahogy távolodunk az utolsó nagy háborús kataklizmától, a megismétlődés lehetőségének garantált elkerülése is megszűnik első számú prioritás, politikai rendezőelv lenni. Így nem csoda, hogy az igazán kreatív, koncepciózus emberek számára egyre kevésbé vonzó a politikusi pálya, amiből kontraszelekció következik.

A különböző okokból frusztrált választópolgárok, akiknek az establishmentbe vetett bizalmát a 2008-as pénzügy, majd világválság nagy mértékben aláásta, keresik a változás lehetőségét.. Számukra kezük ügyébe eső bűnbakként csak a politikusok adódnak, akiknek a választásokon kimutathatják az elégedetlenségüket. Ha egyáltalán nem hinnének abban, hogy valami is a javukra változhat, a távolmaradás lenne a proteszt eszköze. De sokan hisznek,vagy reménykednek a jobb jövőben, ezért az establishment pártok ellen szavaznak. Hogy kire, az esetleges, mert nem fárasztják magukat komplett programok végiggondolásával s így a választékot adó pártok sem fárasztják ilyennel magukat. Egy-egy téma, program-elem elegendő. A kormányozhatóságot meg végképp nem gondolják olyasminak, ami az ő felelősségük lenne.

Vannak a demokratikus országokban olyan választók is, akikre nagy hatást tesz, hogy a régi centrumon kívüli, olykor világpolitikai rivális országokban bárminek mondják is, erős államközpontú, keménykezű rendszer van, többnyire egy ember nagy hatalmával. El tudják képzelni, hogy náluk is egy ilyen vezetés eredményes lenne és ezért az ilyet kínáló pártokra szavaznak. S ha egy ilyen vágású jelölt egy tradicionális nagy párt jelöltjeként, annak apparátusát is használva láp színre, akkor képesek őt meg is választani, mint az eddigi elő számú világhatalom USA-ban. Akik pedig ezt nem akarják, nem hajlamosak összefogni a "kisebbik rossz" jelöltje mellé állva.

Hogy hová vezet mindez, azt nem tudhatjuk. De nehéz arra számítani, hogy a rossz közérzet, a bizalmatlanság ,az értékválság és a meghatározó erők és viszonyok áttekinthetetlensége talaján úgy alakuljon ki egy fenntartható és elfogadható világrend, hogy a lakosság előzőleg ne szembesüljön a jelenleginél sokkal riasztóbb élményekkel.

2018. október 22., hétfő

Jól áll a trumpizmus az USA-ban

Trump elnökké választása két éve sokfelé meglepetést keltett. A meghökkenést bizonyos amerikai és főleg európai körökben tovább fokozta, hogy elnökként is ugyanazt a szokatlan politizálást folytatta tartalmában is, módszereiben is, amivel a választást megnyerte. Ellenzői körében kialakult az a verdikt, hogy teljesen alkalmatlan a funkciójára, netán egy idióta. Jöttek ilyen-olyan hírek közeli bukásáról, mígnem eljutottunk a közeli megmérettetésig: november 6.-án "félidős" választások lesznek az USA-ban. Az előrejelzések mindenre mutatnak, csak a Republikánusok földrengés-szerű összeomlására nem. S hozzátehetjük: jelenleg a figyelemmel kísért makrogazdasági mutatószámok (GDP, foglalkoztatottság, üzleti kilátások, devizaárfolyam, deficit) kedvező képet mutatnak, tehát nincs miért az elnököt számonkérni. Ugyanígy a nemzetközi kapcsolatokban Trump látványosan szembefordul a megszokott renddel, mégsem alakult ki mindeddig az USA számára veszélyes, a polgároknak tömeges ijedelmet okozó helyzet. Szokatlan kommunikációjának pedig sok híve van hazájában, akik úgy vélik, végre valaki az ő szívükből beszél.

Természetesen a választási előrejelzés nem maga a választás. Ott - nem utolsó sorban a részvételi aránytól függően - meglepetések is lehetségesek. A mostaniak alapján nagy meglepetés lenne, ha Trump mind a két házban elvesztené többségét. A képviselőház majdani összetétele még nyitottnak látszik, de Trump megsemmisítő vereségtől aligha tarthat. És figyelembe véve, hogy a rivális Demokrata Párt nem egy átfogó, Trumpéval élesen szembeálló programmal, hanem a helyi esélyek óvatos mérlegelésévek választotta ki jelöltjeit, egy esetleges képviselőválasztási vereség se ingatná meg Trumpot és még kevésbé hívei iránta való bizalmát. Sőt az is lehet, hogy a két ház folyamatos szembenállása még javítaná is Trump újraválasztási esélyeit.

Mindez azonban semmit se mond arról, hogy mi következik az USA-ban és a világban a következő két évben. Ha azoknak a hozzáértőknek van igazuk, akik szerint alapjában elhibázott Trump gazdaság- és társadalompolitikája, akik szerint dilettáns és veszélyes az, amit a világgazdaságban és a világpolitikában, katonapolitikában csinál és válsághelyzetben katasztrófákhoz vezethet az elnök kommunikációja és vezetési stílusa, akkor az előttünk álló évek meglehetősen baljósnak látszanak. És ehhez képest a legkevésbé érdekes, hogy mindez hogyan fog tükröződni a 2020-as USA választásokon.

2018. október 19., péntek

Fb. bejegyzésem a magyar ellenzéki pártok alapvető tévedéséről

"Orbán kottájából"
Ez egyike a legkártékonyabb elterjedt sztereotíp szentenciáknak. Mert a lényegről tereli el a figyelmet és igazolja a tehetetlenséget.
A lényeg: a magukat európabarát ellenzékinek tartó erők úgy viselkednek, mintha alkotmányos demokráciában élnének és eszükbe se jut, hogy alapvető mentalitásváltásra és cselekvési repertoárra lenne itt szükség. Vagyis nem hagyományos értelemben vett pártokra
Alkotmányos demokráciákban természetes, hogy a politizáló emberek vagy pártokba tömörülnek, vagy azok mögé állnak és rivalizálnak egymással. A pártokon belül az ambiciózus tagok meg posztokért, befolyásért küzdenek. Nálunk mindez diszfunkcionális. Ezt a rendszert pártok (régiek, vagy újak, összefogva vagy össze nem fogva) soha leváltani nem fogják, mert a rendszer úgy van összerakva.
Hogy ezt - az ellenzéki pártokkal ellentétben - Orbán tudja és rájátsztik, az több, mint természetes. Ha valamelyik párt erősödne, azt megpróbálja lejáratni és a riválisait segíteni. Ha viszály támad egy pártban, azt elmélyíti. Ha nincs viszály, akkor megpróbál ilyet szítani.stb.stb. És hogy ehhez vannak-e megzsarolt vagy megfizetett emberei a "túloldalon", az mellékkörülmény. Alkalmasint vannak, de nem ez a lényeg..
Az már csak hab a tortán, hogy az utóbbi időben az alkotmányos demokráciákban is lényegesen gyengült a hagyományos nagypártok társadalmi támogatottsága, a mérsékelt erők nem találják a kiutat, sok a személyi torzsalkodás, sok helyen már kaotikus a sokpártiság és hatalomra törekednek a szélsőjobb szerveződései. De ez egy másik történet, mert a legutóbbi magyar rendszerváltás ezt időben megelőzte. A kapcsolódás annyi, hogy a magyar pártok az európai pártcsaládok tagjaként ugyanolyan tehetetlenek, mint a nélkül volnának.

2018. október 14., vasárnap

Német Macronra várva

A bajor választások nem döntöttek el semmit. A migrációval kapcsolatos elégedetlenség és az ezt kihasználni próbáló demagógia nem hozott szélsőjobboldali áttörést. A különösen jó gazdasági helyzet azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a kormányon lévő centrum - politika kapjon választói megerősítést a politikai szerencsétlenkedésük ellenére. A CSU a belső vezetői vetélkedését és a CDU-val való szkenderezését komoly szavazatvesztéssel "jutalmazták" a választók, akárcsak a szociáldemokraták belső huzakodását valódi politikai mondanivaló nélkül. A választók számára a kínálatot a megszokott pártlogikát használó egyéb pártok jelentették. A magas részvételi arány arra mutat, hogy a szavazók elfogadták ezt a palettát. Így sokpárti parlamentje lesz Bajorországnak és a kormányalakítási tárgyalások során a zöldek kerültek szavazatnyereségük révén relatíve jó helyzetbe. Ebbe a külvilág békével bele is nyugodhatna.

A problémát azonban nem Bajorország, hanem az NSZK kormányozhatósága és a labilis kormány Európában játszott szerepe jelenti. Kevés a valószínűsége, hogy Berlinben akut kormányválság törne ki. Figyelembe véve azonban, hogy a jelenlegi kormány milyen kínkeserves módon jött létre, a bajor választási eredmény aláássa az eddig se túl erős stabilitását. S ami igaz a kormányra, az fokozottan áll Angela Merkel pozíciójára. Potens, parlamenti többséget maga mögött tudó alternatívája ugyan változatlanul nincsen, de ügyes, vagy kevésbé ügyes ügyvezetésen kívül nem sokat tud tenni. Új országos választásokat sem merhet a jelen helyzetben a reális siker reményében senki kiprovokálni.

A markáns döntésekre régóta nem vállalkozó EU is egy ideig képes folytatni jelenlegi gyakorlatát egy teherbíró német kormány nélkül is. Időnként persze születnek  itt azért döntések is, ha az elkerülhetetlen - csak éppen meglehetősen ad hoc módon. A kár leginkább az elmulasztott lehetőségek révén keletkezik. Mindez addig, amíg súlyosabb válsághelyzet nem alakul ki. Ha igen, az olyan kihívás lesz, amire a választ majd akkor kell (vagy kellene) megadni.

A fejleményeket kívülről szemlélő számára a kérdés az, hogy a jelen körülmények között a létező, hagyományos pártkeretekben várható-e bármi lényegesen új, kreatív és sikerrel kecsegtető kezdeményezés. Az érvek arra nézve sorakoztathatóak fel, hogy ilyennek aligha van esélye. Ha tehát nem a kényszer mozdítja majd ki Európát a jelenlegi állapotából, akkor az inkább a magát a jelenlegi politikai kereteken kívül helyező személytől vagy csoporttól várható, aki új alternatíva felmutatásával képes a megfáradt választók többségét maga mögé állítani. Németországban - vagy több EU tagállamban egyszerre.