2020. november 24., kedd

Fb. kommentem a magyar vezér elkeseredett EU elleni támadása okáról

 A Nemzetvezető más nemzetközi környezetre számított

Sokan nem értik, hogy miért most és miért így rontott neki sisakrostély nélkül az EU-nak. Pedig érthető. A nemzetközi színtéren illiberális gőzhengerre számított. Az első csalódás az EU parlamenti választással érte. A második azzal, hogy a Brexit ott se járt drasztikus szálsőjobb hullámmal. És akkor itt van Trump veresége. Ez már azt jelenti, hogy az ő aktív időszakában nem ülhet fel egy neki tetsző euroatlanti hullámra. Akkor pedig hadd lám uramisten, mire megyünk ketten.

2020. november 20., péntek

Van-e értelme az EU-n belül a külön migránspolitikának?

 A szó procedúrális értelémében van. Egy ország a legális migrációt illetően úgy válogat a kritériumok szempontjából, ahogy jónak látja. Az illegális migrációval és a menekültekkel kapcsolatban választhatja azt, hogy határvédelmi és rendőri eszközökre költ az egyéb lehetőségek helyett. Ezzel kivívhatja a migációban leginkább érintett országok kormányainak és népeinek haragját, illetve a velük szolidáris többi tagország súlyos rosszallását. Hogy ennek később mikor és hogyan fogja megadni az árát, az előre nem látható.

Ha azonban túllépünk a procedúrális részen, akkor azt kell látnunk, hogy azok a migránsok, akik bármelyik EU tagállamban legális státust nyertek, attól kezdve bármelyik másik  tagállamban szabadon mozoghatnak és sokféle tevékenységet diszkriminációmentesen folytathatnak. Erre a migrációellenes politikát folytató országoknak semmi törvényes befolyása nincs.

Így oda jutunk vissza, hogy egy tagországnak vajon akkor van-e nagyobb befolyása országa migrációs helyzetére, ha mindenben maga akar dönteni, vagy ha részvesz egy olyan közös EU-s migránspolitika kialakításában és működtetésében, amely egységesen szabályoz és közösen (így hatékonyabban és olcsóbban) látja el a külső határok védelmét is. Más kérdés, hogy a közös politika elutasítása milyen agitációs és propagandalehetőséggel ját, amihez egy kormány belpolitikai érdekből ragaszkodhat.

Van azonban a z EU-n belüli migránsellenes különútnak egy tovább problematikus vonása is. Ha egy ország ez EU-n belül tagja a schengeni ővezetnek is, akkor a belső határokon keresztül való teljes, korlátok nélküli szabad mozgásnek különleges fontossága van. Ha a a különutas törekvések miatt egy ország kimarad ebből az ővezetből, annak igen súlyos gazdasági ára van számára, amit érdemes előzetesen alaposan számbavenni,meggondolni.

2020. november 14., szombat

Fb. bejegyzésem az USA republikánusokról a választások után

 A republikánusok láthatólag elengedték Trump kezét

Létezik olyan, hogy republikánus politika, vannak céljai, prioritásai. Ennek számukra legjobb érvényesítési eszköze Trump újraválasztása lett volna az elnök ki-és beszámíthatatlansága ellenére is. Azt viszont belátták, hogy a választások eredményének "megfordítása" csak olyan otromba újraszámoltatási és bírósági eszközökkel vagy pedig puccsal lehetséges, amely széles körben kétségessé tenné legitimitásulat otthon és a világban. Ezért belenyugodtak az elnöki ciklus tartamára az ellenzéki szerepbe - nyilván kombattáns ellenzékként ott akadályozva az elnök politikáját, ahol csak tudják. Ennek kritikus területe a szenátus, amelyben van esélyük többségük megtartására. Ám a folyamatos belső hideg polgárháború árthat az USA nemzetközi pozíciójának. A két elit józanságán és kompromisszumkészségén múlik, hogy különféle kérdésekben konszolidálni lehet-e az USA zilált belső helyzetét és nemzetközi pozícióját.

2020. november 4., szerda

Finis Europae

 Az európai államok a XX. század két világháborújával bebizonyították, hogy nemzetállami keretek között csak önpusztításra képesek. Mindkétszer az USA hozta rendbe azt, amire maguk nem voltak hitelesítve. Az első háború után az USA távozott a kontinensről - kisvártatva jött a második háború. Ennek végén az USA nem távozott, 75 évre kiiktatta az európai gondolkodásból a kontinentális háborút, mint problémamegoldást. A kontinens nyugati felén gazdasági csodát katalizált és kisebbik testvérként szövetségesévé tette a lépésenként integrálódó országokat. A nyugati szövetségi rendszer győzött a hidegháborúban is és ezzel ezt a rendszert kiterjesztette Kelet- Középeurópára is. A Pax Americana védernyője alatt az EU megkapta a lehetőséget, hogy mind gazdasági, mind tudományos, mind katonai tekintetben a fokozódóan globális világrend egyik számottevő gócpontja legyen.

Az európai integráció folyamata azonban elakadt azon, hogy nem sikerült a kidolgozott alkotmányát elfogadtatni. A tagállamok kormányai és lakossága nem azt látták elsődlegesnek, amit kézzelfogható módon a közös pénz és a schengeni rendszer hozott számukra, hanem inkább azokat a partikuláris érdekeket, vagy érdeknek látszó törtekvéseket, amelyeket a fokozódó integráció veszélyeztetett. A 2008-ban bekövetkezett pénzügyi világválság nyomán a nyugati féltekén felerősödött az establishmenttel szembeni általános bizalmatlanság, amely az EU-n belül a centrifugális tendenciák felerősödésében is kifejeződött. Ennek egyik csúcsa a Brexit, a másik az illiberális politikusok, sőt kormányok felbukkanása. Ezekkel szemben az EU tehetetlennek bizonyult. De hogy nem pusztán a jogi akadályok okozták a tehetetlenséget, hanem a valódi politikai akarat hiánya, azt bizonyítja, hogy a megoldásként emlegetett kétsebességes Európából sem lett semmi.

Természetesen a világ sem maradt változatlan Európa körül. Az USA versenytársat kapott Kina személyében, amely - más országok fejlődésével együtt - a Pax Americana erodálásához, majd meghaladásához vezetett. Ez hozta magával  a szűklátókörű Amarica First uralomra vergődését az USA-ban és az abból sarjadó kölönféle új nemzetközi konfliktusokat. És mindez úgy, hogy a rendszer tarthatatlanságát jelentő fokozódó környezeti bajok vagy a megindult negyedik technikai forradalomból következő társadalmi gazdasági problémák nem is igen tudatosultak széles körben.Az EU abben a megváltozott közegben úgy találta magát, hogy minden jelentős tényező az EU de facto vagy akát de jure szétesésében vált érdekeltté. Új perspektívát jelentett volna egy nemzetközi felelősségének ismét tudatára ébredő USA, amely az EU-ban szövetségest lát. Ez ábrándnak bizonyult.

Maradna, hogy a mag-Európa a saját hajánál fogva próbálja magát kihúzni a mocsárból. Ám mivel egy reális vizió és egy abból következő integráció csak hosszabb távon hozhatna sokak számára kézzelfogható eredményeket, vajmi nehéz azzal számolni, hogy ehhez megfelelő szervezeti struktúra, vezetői garnitúra és választói akarat összejöhet.