Az európai államok a XX. század két világháborújával bebizonyították, hogy nemzetállami keretek között csak önpusztításra képesek. Mindkétszer az USA hozta rendbe azt, amire maguk nem voltak hitelesítve. Az első háború után az USA távozott a kontinensről - kisvártatva jött a második háború. Ennek végén az USA nem távozott, 75 évre kiiktatta az európai gondolkodásból a kontinentális háborút, mint problémamegoldást. A kontinens nyugati felén gazdasági csodát katalizált és kisebbik testvérként szövetségesévé tette a lépésenként integrálódó országokat. A nyugati szövetségi rendszer győzött a hidegháborúban is és ezzel ezt a rendszert kiterjesztette Kelet- Középeurópára is. A Pax Americana védernyője alatt az EU megkapta a lehetőséget, hogy mind gazdasági, mind tudományos, mind katonai tekintetben a fokozódóan globális világrend egyik számottevő gócpontja legyen.
Az európai integráció folyamata azonban elakadt azon, hogy nem sikerült a kidolgozott alkotmányát elfogadtatni. A tagállamok kormányai és lakossága nem azt látták elsődlegesnek, amit kézzelfogható módon a közös pénz és a schengeni rendszer hozott számukra, hanem inkább azokat a partikuláris érdekeket, vagy érdeknek látszó törtekvéseket, amelyeket a fokozódó integráció veszélyeztetett. A 2008-ban bekövetkezett pénzügyi világválság nyomán a nyugati féltekén felerősödött az establishmenttel szembeni általános bizalmatlanság, amely az EU-n belül a centrifugális tendenciák felerősödésében is kifejeződött. Ennek egyik csúcsa a Brexit, a másik az illiberális politikusok, sőt kormányok felbukkanása. Ezekkel szemben az EU tehetetlennek bizonyult. De hogy nem pusztán a jogi akadályok okozták a tehetetlenséget, hanem a valódi politikai akarat hiánya, azt bizonyítja, hogy a megoldásként emlegetett kétsebességes Európából sem lett semmi.
Természetesen a világ sem maradt változatlan Európa körül. Az USA versenytársat kapott Kina személyében, amely - más országok fejlődésével együtt - a Pax Americana erodálásához, majd meghaladásához vezetett. Ez hozta magával a szűklátókörű Amarica First uralomra vergődését az USA-ban és az abból sarjadó kölönféle új nemzetközi konfliktusokat. És mindez úgy, hogy a rendszer tarthatatlanságát jelentő fokozódó környezeti bajok vagy a megindult negyedik technikai forradalomból következő társadalmi gazdasági problémák nem is igen tudatosultak széles körben.Az EU abben a megváltozott közegben úgy találta magát, hogy minden jelentős tényező az EU de facto vagy akát de jure szétesésében vált érdekeltté. Új perspektívát jelentett volna egy nemzetközi felelősségének ismét tudatára ébredő USA, amely az EU-ban szövetségest lát. Ez ábrándnak bizonyult.
Maradna, hogy a mag-Európa a saját hajánál fogva próbálja magát kihúzni a mocsárból. Ám mivel egy reális vizió és egy abból következő integráció csak hosszabb távon hozhatna sokak számára kézzelfogható eredményeket, vajmi nehéz azzal számolni, hogy ehhez megfelelő szervezeti struktúra, vezetői garnitúra és választói akarat összejöhet.
Ha az USA választások úgy alakulnak, hogy Biden győz és be is iktatják, az Európának annyiban jó, hogy ezután a szövetséges nagyhatalom nem munkálkodna az EU bomlasztásán és katonai szempontból se lenne megbízhatatlan, kiszámíthatatlan. Ám egy belső megosztottságával küszködő USA aligha lehetne serkentő partner egy vizió alapján magát megújító európai szoros integráció létrejöttéhez és kibontakozásához.
VálaszTörlés2020 végén az EU mindenképpen lépéskényszerben van. Egyfelől a Brexit-kérdésben, másfelől a költségvetési kérdésben és ezzel együtt a rászoruló tagállamok gyors megsegítésében. Láthatólag a korábbi gyakorlat, a mindenkivel, így a visszaélőkkel szembeni jóhiszeműség, valamint a mindenegyes jogi klauzúla kínos betartása a jogcsavarók értelmezését is tiszteletben tartva - egyszerűen nem működik. Ha a működőképesség érdekében pragmatikus megoldásokkal, de lépnek, az elvileg felérhet egy "merre tovább" döntéssel. De az is lehet, hogy a dátumhoz kötött gordiuszi csomók elvágása után az Unió visszasüpped a "normál", sehová se vezető napi működésébe.
VálaszTörlés