2014. november 29., szombat

Miért pont most? (Posztom a Fb.-on)

Miért pont most?
Miért pont most, három kormánypárti választási győzelem után kezd kinyílni sokak szeme? Lehet, hogy pont ezért? A Fidesz propagandagépezete folyamatosan sulykolta az ellenzékről, hogy "Ezek lopnak!" és a tavaszi választásokra beidőzítette a Simon - ügyet. Most már a politikai ellenzék nem érdekes, viszont egymás után jönnek az ügyek a NER figurák megmagyarázatlan kiemelkedő gazdagodásáról. Meg itt van a korrupcióval indokolt kitiltási ügy. Tehát megszülethetett a verdikt: Ezek lopnak! A nemzeti,szabadságharcos szövegelést pedig hiteltelenné tette az oroszokhoz szegődés.

2014. november 26., szerda

Közös, közérthető Európa - narratíva nélkül nem megy!

Hosszasan el lehet mesélni, hogy hogyan jött létre az Európai Unió és hogyan lett pont olyan, amilyen. Ennek lényege, hogy mindig az adott nemzetközi gazdasági és politikai kihívásokra válaszolt és minden lépésére rányomta a bélyegét az összes tagállamának vétójoga. További korlátot szabott számára, hogy az euroatlanti rendszerben a béke és stabilitás szigetének szánták és ezért eleve elleneztek minden olyan törekvést, amely meg akarta volna határozni az Unió majdani maximális  földrajzi határait.

Mindez komoly gátja lett annak, hogy az Unió polgáraiban egy többé - kevésbé konszenzuális európai identitás - tudat alakuljon ki. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az Unió sorsát de facto formáló tagállami miniszterelnökök választási kampányaikban gyakran mintegy Brüsszellel szemben pozícionálták magukat és rájátszottak egyes választói csoportok más tagállamokkal, azok polgáraival szembeni ellenérzéseire. Ebből az következett, hogy amint nem járt a polgárok számára kézzelfogható előnyökkel az Unió léte és új megállapodásai, azonnal felerősödtek a centrifugális tendenciák. Ezek annál könnyebben teret kaptak - kapnak, mert megszűnt az Unió történetének korai szakaszát jellemző közös fenyegetettség - érzés is, amely felülírta a történelmi és az aktuális szembenállásokat. Láthatjuk, hogy mindezzel szemben az Unió által deklarált nemes alapelvek, értékek nem jelentenek hatékony akadályt.

Ne legyenek illúzióink. Az Unió jövőjét továbbra is a nemzetközi gazdasági és politikai kihívásokra adandó közös, vagy éppen külön válaszok fogják meghatározni. De a válaszoknak mind a tartalmát, mind a formáját érdemileg befolyásolja, hogy közben kialakul-e a polgárokban egy közös identitástudat, amely elképzelhetetlen közös Európa - narratíva nélkül.

A narratíva nem történelmi adottság, hanem egy szerteágazó múlton alapuló konstrukció. Ahhoz, hogy meggyökeresedjen előbb létre kell jönnie - nyilvánvalóan egy széles alternatív kínálatból és azok széleskörű, nyilvános vitatásából. Ezt spontán módon nem lehet várni, de ugyanígy nem jöhet létre az európai politika direkt megrendelésére sem. Az Unió vezető köreinek feladata egyfelől annak egyértelmű kinyilvánítása lenne, hogy ilyen narratívára szükség lenne és másfelől azon keretek létrehozása, amelyek katalizálják ilyen narratívák létrejöttét és kanalizálják, valamint  széles körben nyilvánossá teszik az erről szóló vitákat. Mindez nyilvánvalóan időigényes folyamat. Az azonban remélhető, hogy magának a folyamatnak a megindítása - megindulása is integráló hatással lenne az Unión belüli politikai mozgásokra.

2014. november 21., péntek

Szoruló hurok?

Szoruló hurok fojtogatja Orbán rendszerét? Igen és nem. Annyiban nem, hogy nincs jele a rendszer közeli bukásának. Ha kapkodva, ha időnként önveszélyesen, de a rendszernek van még manőverezési tere és van rutinja a tarthatatlannak látszó helyzetek átvészelésében. Annyiban azonban igen, hogy négyfelől is kirajzolódott a rendszert tarthatatlannak mutató veszélyforrás. Az egyik a két szövetség, aminek az ország része, a NATO és az EU megelégelte a diverzív Orbán féle politikát, csak az eszközt nem találja még meg a megrendszabályozására. A másik a tág értelemben vett gazdaság, amelynek tekintetében a vezetés mindeddig felszínen tudta tartani az országot a jövő fejlődés feláldozásával. Amint azonban erős külső megrázkódtatás éri, az összes gyengesége alighanem felszínre kerül mind az üzleti partnerek, mind a lakosság riadt reakciójával fenyegetve. A harmadik veszélyforrás a lakosság politikai elégedetlensége. A Fidesz harmadik ezévi választási győzelme után ez - talán váratlanul - nyilvánvalóvá vált mind a tömegtüntetéseken, mind a közvéleménykutatások során. Politikai földindulással ez nem járt - s a közeljövőben alkalmasint nem is fog válni -, de a hatalom szavahihetősége., az iránta való bizalom olyan széles körben erodálódott, amellyel ezután nem lehet nem számolni. A negyedik veszélyforrás a rendszerre nézve a saját tábor egységének megrendülése. Soha ennyi hír és találgatás nem jelent meg arról, hogy a rendszert támogató hazai tőke, továbbá a politikai hatalmat gyakorló tömb belső konfliktusoktól szabdalt,  ami a monolitikus hatalomgyakorlás szempontjából komoly veszélyeket rejt magában.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért most erősödtek fel a veszélyforrások. A részletek helyett elég utalni a nemzetközi helyzet megváltozására, valamint a világgazdaság várt fellendülésének elmaradására. A lakossági elégedetlenség felerősödését nem csak a kormány tervezett irritáló intézkedéseire lehet visszavezetni, hanem - paradox módon - arra is, hogy immáron nincsenek a láthatáron választási időpontok. A választások ugyanis a szó alapjelentésének megfelelően a fennálló hatalom és egy lehetséges váltógarnitúra közötti választást jelentik. Minthogy Magyarországon még az sem volt világos, hogy mi lenne ez a váltógarnitúra, nemhogy a választók többségének bizalmát bírta volna, a magát trükkök légiójával is túlbiztosító hatalomnak valójában könnyű volt az akadályt megugrani. A választások után azonban már nem választani kell, hanem csak  demonstrálni a felgyűlt elégedetlenséget. Ami pedig a hatalmi táboron belüli konfliktusokat illeti, két tényezőre gondolhatunk. Az egyik, hogy a javak és pozíciók örökös újraelosztásának szükségképpen vannak vesztesei. A másik meg az, hogy az előrelátók számolnak a rendszer bukásával és a szerzett vagyonuk, részben pozíciójuk megtartását - átmentését előbbre valónak tartják, mint a hatalom újabb kegyeitől remélhető előnyöket.

Mindez nem áll össze egyértelmű forgatókönyvvé. Sem az egyes folyamatok ütemének előrelátásához nincs támpontunk, sem azt nem tudhatjuk, hogy melyik hatótényező mikor milyen más hatótényezőkkel fog úgy összetalálkozni, amely detonációt okozhat. Egyelőre csak azt láthatjuk, hogy a magyar hatalom rendelkezésére álló erők nagyságrendileg sokkal kisebbek a vele szemben pozíciót foglalókéhoz képest.

2014. november 14., péntek

Élet a NER után: megváltó vagy csődgondnok?

A magyar rendszer 2014-ben három választást is fölényesen megnyert. Ennek ellenére már ősszel sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy mind a külpolitkában mind a gazdaságban válságos a magyar kormány helyzete és ettől nem függetlenül belpolitikai nehézségei is vannak. Értelemszerűen megindultak a kóbor gondolatok arról, hogy mi jöhet ez után.

Abban mindenki egyetért, hogy Orbán nem az az alkat, aki bármilyen kudarc esetén feladná a harcot - bármennyire is kilátástalannak látszik az mások számára. Ám abban is egyetértés látszik, hogy mind az USA, mind az EU részéről általános bekeményítés várható, amely nyomásnak ez a rendszer a "normális" állapotok fenntartása mellett vajmi nehezen tudhat ellenállni. A normalitás jelenlegi szintjének feladása viszont kétségessé teheti mind a rendszer jelenlegi tömegtámogatásának fennmaradását, mind pedig azt, hogy az oligarchák és a politikai garnitúra egy része kitart-e a hatalmat gyakorlók mellett. Ha nem, az  annyira precedens nélküli lenne, hogy még találgatások sincsenek arra nézve, hogy kik és milyen politika jegyében jelentkezhetnek hatalomváltókként.

Az ellenzéki pártoknak a találgatások  nem osztanak különösebb szerepet a hatalomváltásban. A szélsőjobbot kormányzásképtelennek tartják és nem látnak semmiféle reális programot a különféle akcióik mögött. Amiket mondanak, az tartalmilag nagy mértékben egyezik a NER-rel, csak még radikálisabb. Ezért ez utóbbinak az ellehetetlenülésére aligha adhat a szélsőjobb működőképes választ. A demokratikus pártok pedig mind szervezeti, mind program, mind személyi adottságok mind pedig tömegtámogatottság tekintetében annyira szétesett állapotban vannak,. hogy senki se lát bennük válságkezelésre képes alternatívát.

Az igazi gondot az jelenti, hogy azok a "normális" állapotok, amelyek most fenyegetve vannak, euroatlanti mércével mérve maguk se normálisak. Csak utalásszerűen: a termelékenység, a gazdasági növekedési potenciál, a foglalkoztatottság, a kormányzás színvonala, a humán infrastruktúra mind súlyosan deficites állapotban van - és ez nem a teljes lajstrom. A deficitek mellett ugyanilyen abnormis az a mértékű és jellegű szegénység, ami az országnak egyre nagyobb részét foglalja magába. Mindennek visszafordítása nem csak irreális feladat rövid időszak alatt, de ráadásul egyes elemei még ellent is mondanak egymásnak.

Illúzió, hogy a jelenlegi rendszertől való megszabadulásnak akkora lehet a spontán hozadéka, hogy az önmagában képes megfordítani a trendet. Ugyanakkor egy fordulattól nem csak a legrosszabb helyzetben lévők, hanem a normatívan gondolkodó értelmiségiek is azonnali, széleskörű és látványos javulást várnának el. Vagyis megváltó erőre, megváltó gondolatokra és megváltó politikusokra várnak. Ezt szubjektív vágyként nem lehet kifogásolni, de realitását nem lehet nem kétségbe vonni.

Ha nem hiszünk a megváltás lehetőségében, akkor csak valami (valamilyen gondolat mentén) racionális csődgodnokokat várhatunk a káosz alternatívájaként - vagy egy káosz- periódust követően. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen gondnokságnak kibontakozási esélye legyen, előbb széles körben tudomásul kellene venni magát a csődöt. Ez ma koránt sincs így. Továbbá az is előfeltétel, hogy ne túl sokan adjanak hitelt mindenféle csodadoktornak és vajákosnak. Ez sincs ma így.

Az idei ősz talán az eszmélés első lépéseit hozta meg. Kérdés, hogy az erősen determinált hanyatlásnak milyen lesz a tényleges időbeni és egymásra hatási forgatókönyve és hogy a tömeges felismerések és indulatok hogyan tartanak majd lépést a fejleményekkel. Ha nem tartanak, az meghosszabbíthatja a NER agóniáját, amely itthon és külföldön magát a "rend" egyedüli képviselőjének próbálja beállítani.

2014. november 10., hétfő

A hatalom önélvezete és a különútas politika

Az USA (és kevésbé hevesen az EU) bírálja egyfelől a mai magyar rendszer demokráciafelfogását és autoritér vezetését, másfelől különútas politikáját. Az egyik kifogásolt blokkot inkább a közös értékektől való elhajlás motíválja, a másikat pedig az érdekek eltérése. Közkeletű felfogás, hogy a politikában az érdekek tekinthetőek elsődlegeseknek.

Ezen megkülönböztetés alapján felvethető, hogy az USA mostani erőteljes nyomásgyakorlása a magyar hatalomra első sorban arra irányulnak, hogy elérjék: hagyjon fel azokkal a különútas lépésekkel, amelyek keresztezik az amerikai törekvéseket. S ha ezt a magyar hatalom megtenné, akkor ugyan változatlanok lennének a politikai - értékrendbeli fenntartások, de a magyar félre gyakorolt nyomás feltehetőleg gyengülne. Tegyük zárójelbe, hogy ez az USA vezetése oldaláról valóban így van-e és vessünk egy pillantást a felvetésre magyar oldalról.

Egy par excellence személyi hatalom értelemszerűen a gyakorlójának pszichológiai szükségleteit hivatott kielégíteni s ilyen értelemben önélvezetének eszköze. Ám a hatalom értelemszerűen jelenti azt, hogy az országon belül rákényszerít különféle csoportokra olyasmit, amit azok önként nem akarnának és azt, hogy a nemzetközi terepen is érvényesíteni képes olyan dolgokat, amik érdekekbe, ellenállásba ütköznek (v.ö. örökös "harc"). Az világos, hogy a hatalom ütközhet erős korlátokba és ilyenkor kénytelen visszavonulni, hogy aztán máskor, más formában vegyen elégtételt. Esetünkben viszont a kérdés az, hogy ha az USA ellenérdekeltsége a különútas politika alapjait érintik, akkor is lehetséges-e taktikai visszavonulás?

Feltehető, hogy a válasz a mértékek kérdése. Ha a visszavonulás tartalmilag és a látszatát tekintve érdemileg fegyverletétel, akkor ez a rendszer értelmét kérdőjelezi meg. Nehéz legitimálni egy olyan autoritér rendszert, amely láthatóan "kifelé" erőtlen. Egy ilyen helyzet mind az alávetettek, mind az uralkodó klán tagjai számára erős kérdőjeleket vet fel. De még az sem biztos, hogy maga az országon belül ilyen hatalmat kezében tartó személy tartósan együtt tudna élni egy ilyen felemás helyzettel.

A tét tehát lehet a rendszer szempontjából a lét - nem lét kérdése.