2014. november 21., péntek

Szoruló hurok?

Szoruló hurok fojtogatja Orbán rendszerét? Igen és nem. Annyiban nem, hogy nincs jele a rendszer közeli bukásának. Ha kapkodva, ha időnként önveszélyesen, de a rendszernek van még manőverezési tere és van rutinja a tarthatatlannak látszó helyzetek átvészelésében. Annyiban azonban igen, hogy négyfelől is kirajzolódott a rendszert tarthatatlannak mutató veszélyforrás. Az egyik a két szövetség, aminek az ország része, a NATO és az EU megelégelte a diverzív Orbán féle politikát, csak az eszközt nem találja még meg a megrendszabályozására. A másik a tág értelemben vett gazdaság, amelynek tekintetében a vezetés mindeddig felszínen tudta tartani az országot a jövő fejlődés feláldozásával. Amint azonban erős külső megrázkódtatás éri, az összes gyengesége alighanem felszínre kerül mind az üzleti partnerek, mind a lakosság riadt reakciójával fenyegetve. A harmadik veszélyforrás a lakosság politikai elégedetlensége. A Fidesz harmadik ezévi választási győzelme után ez - talán váratlanul - nyilvánvalóvá vált mind a tömegtüntetéseken, mind a közvéleménykutatások során. Politikai földindulással ez nem járt - s a közeljövőben alkalmasint nem is fog válni -, de a hatalom szavahihetősége., az iránta való bizalom olyan széles körben erodálódott, amellyel ezután nem lehet nem számolni. A negyedik veszélyforrás a rendszerre nézve a saját tábor egységének megrendülése. Soha ennyi hír és találgatás nem jelent meg arról, hogy a rendszert támogató hazai tőke, továbbá a politikai hatalmat gyakorló tömb belső konfliktusoktól szabdalt,  ami a monolitikus hatalomgyakorlás szempontjából komoly veszélyeket rejt magában.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért most erősödtek fel a veszélyforrások. A részletek helyett elég utalni a nemzetközi helyzet megváltozására, valamint a világgazdaság várt fellendülésének elmaradására. A lakossági elégedetlenség felerősödését nem csak a kormány tervezett irritáló intézkedéseire lehet visszavezetni, hanem - paradox módon - arra is, hogy immáron nincsenek a láthatáron választási időpontok. A választások ugyanis a szó alapjelentésének megfelelően a fennálló hatalom és egy lehetséges váltógarnitúra közötti választást jelentik. Minthogy Magyarországon még az sem volt világos, hogy mi lenne ez a váltógarnitúra, nemhogy a választók többségének bizalmát bírta volna, a magát trükkök légiójával is túlbiztosító hatalomnak valójában könnyű volt az akadályt megugrani. A választások után azonban már nem választani kell, hanem csak  demonstrálni a felgyűlt elégedetlenséget. Ami pedig a hatalmi táboron belüli konfliktusokat illeti, két tényezőre gondolhatunk. Az egyik, hogy a javak és pozíciók örökös újraelosztásának szükségképpen vannak vesztesei. A másik meg az, hogy az előrelátók számolnak a rendszer bukásával és a szerzett vagyonuk, részben pozíciójuk megtartását - átmentését előbbre valónak tartják, mint a hatalom újabb kegyeitől remélhető előnyöket.

Mindez nem áll össze egyértelmű forgatókönyvvé. Sem az egyes folyamatok ütemének előrelátásához nincs támpontunk, sem azt nem tudhatjuk, hogy melyik hatótényező mikor milyen más hatótényezőkkel fog úgy összetalálkozni, amely detonációt okozhat. Egyelőre csak azt láthatjuk, hogy a magyar hatalom rendelkezésére álló erők nagyságrendileg sokkal kisebbek a vele szemben pozíciót foglalókéhoz képest.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése