Az 1989-ben életbe léptetett magyar köztársasági Alkotmányt a Parlament a szavazatok 2/3-ával bármikor módosíthatta. 2010 után a 2/3-os többséggel rendelkező Orbán - rendszer úgy döntött, hogy az Alkotmány egészét Alaptörvénnyel cseréli le. Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP mind az alkotmányozás módját, mind a tervezetét súlyosan kifogásolta, ezért annak parlamenti vitáját is bojkottálta. Az EU részéről is alapvető ellenvetések hangzottak el a tervezet bizonyos pontjaival szemben. A Hatalom mindezt figyelmen kívül hagyva erőből egyoldalúan elfogadta az Alaptörvényt. Életbelépése alkalmából önmagát az Operaházban akarta megünnepelni 2012 jan.2.-án. Ennek hírére az Operaháznál többtízezres ellentüntetésre került sor - mintegy delegitimálandó az új alkotmányt. A tüntetés miatt személy szerint Orbánnak is mellékbejáratot kellett használni, hogy a díszünnepségre be- illetve onnan kijusson.
Ezt követően - érveiket nem deklarálva - a bojkottáló ellenzéki pártok is visszaültek a Parlamentbe. Ezzel az Alaptörvény legitimitása jogilag nem vitathatóvá vált.Az EU is tudomásul vette ezt a részletekkel szembeni kifogásai ellenére. Politikailag természetesen az alkotmányozás és az eredménye mindmáig vitatható. Hatályon kívül helyezésére két út képzelhető el. Az egyik, hogy az Alaptörvényen alapuló választásokat követően olyan 2/3-os többség jöjjön létre, amely lényegesen módosítja, vagy újjal cseréli ki az Alaptörvényt. A másik egy olyan népfelkelés, amely az addigi rendszert egészében érvénytelennek nyilvánítja és magának szerez nemzetközi elismerést. Ha sem egyik, sem másik nem következik be, akkor a rendszer politikai negálásának jogkövetkezménye nincs - ellentétben a 2012-es januári tüntetők reményeivel.
2014. december 29., hétfő
2014. december 24., szerda
Magántulajdont vagy javadalmakat osztogat a mai rendszer?
A fülkeforradalom lényege a javak politikai célú újraosztása. Ha kell, törvényhozási eszközökkel, ha kell, más állami eszközökkel megindult a talált tulajdonviszonyok újrarendezése - deklaráltan is mindenekelőtt a külföldi tőke ellenében. A tulajdon újraelosztása részben az "állam" (értsd a politikai rendszer apparátusa), részben pedig a rendszer ilyen, vagy olyan rendű és rangú kegyeltjei javára történt és történik.
A fülkeforradalmat követő első ciklus alatt úgy látszott, hogy a haszonélvezőket sikerült a rendszerbe betagozni, a veszteseket meg ilyen vagy olyan szöveggel széles körben diszkreditálni. (A vesztesek politikai szempontból legpikánsabb kategóriáját az önkormányzatok jelentették, de minthogy azok is túlnyomórészt a kormánypárt embereinek irányítása alatt álltak, a belső manipulációk segítségével ezt az ügyet is megoldották.)
A rendszer irányítója úgy gondolta, hogy ez a folyamat folytatható, hiszen még mindig sok "nemszeretem" tulajdonos maradt az országban. Valójában azonban két ponton is jelentkezett a rendszer kimerülése. Az egyik, hogy az államadósság kezelése nem volt folytatható a korábbi hitelforrásokból, s e miatt új külföldi patrónusra szorult a rendszer. Ez pedig olyan nemzetközi konfliktust generált, amely különféle áttételeken keresztül a rendszer folytathatóságát kérdőjelezi meg. A másik pont az volt, hogy az új kegyeltek igényei immár csak a régi kegyeltek rovására kielégíthető. Ezért a korábbi "jussok" sorsát tette kétségessé a hatalom gyakorlója. Az első lépésben ez inkább csak egyesek politikai befolyásának csökkenésével és a további szerzemények kérdésessé válásával járt együtt és nem érintette a már megszerzett javakat.Az érintettek azonban képesek tovább gondolni a dolgot.
A továbbgondoló számára hirtelen világossá válik, hogy amit a tulajdonának gondolt, azt a begyakorlott mechanizmussal bármikor el is vehetik tőle. A rendszer az ismételt újraelosztással elvben növelné a játékterét és a saját élettartamát. Viszont ha az új tulajdonosok hirtelen rádöbbennek, hogy nem magántulajdonuk, hanem csak bármikor elvehető javadalmuk van, akkor sok minden megváltozik. Maguk és családjuk tétjét csak feltételesen teszik rá a rendszerre és vagy külföldre menekítik mozdítható vagyonukat, ahol bíznak a jogrendben, vagy máshol keresnek vagyoni és személyi biztosítékot arra az esetre, ha a rendszerrel bármi történne.
Talán nem tévedünk, ha a NER felsőbb köreiben mutatkozó ellentétek hírét annak a rádöbbenésnek tudjuk be, hogy amit korábban magántulajdonuknak hittek, azt immár egy ismeretlen jövőjű rendszer javadalmának látják.
A fülkeforradalmat követő első ciklus alatt úgy látszott, hogy a haszonélvezőket sikerült a rendszerbe betagozni, a veszteseket meg ilyen vagy olyan szöveggel széles körben diszkreditálni. (A vesztesek politikai szempontból legpikánsabb kategóriáját az önkormányzatok jelentették, de minthogy azok is túlnyomórészt a kormánypárt embereinek irányítása alatt álltak, a belső manipulációk segítségével ezt az ügyet is megoldották.)
A rendszer irányítója úgy gondolta, hogy ez a folyamat folytatható, hiszen még mindig sok "nemszeretem" tulajdonos maradt az országban. Valójában azonban két ponton is jelentkezett a rendszer kimerülése. Az egyik, hogy az államadósság kezelése nem volt folytatható a korábbi hitelforrásokból, s e miatt új külföldi patrónusra szorult a rendszer. Ez pedig olyan nemzetközi konfliktust generált, amely különféle áttételeken keresztül a rendszer folytathatóságát kérdőjelezi meg. A másik pont az volt, hogy az új kegyeltek igényei immár csak a régi kegyeltek rovására kielégíthető. Ezért a korábbi "jussok" sorsát tette kétségessé a hatalom gyakorlója. Az első lépésben ez inkább csak egyesek politikai befolyásának csökkenésével és a további szerzemények kérdésessé válásával járt együtt és nem érintette a már megszerzett javakat.Az érintettek azonban képesek tovább gondolni a dolgot.
A továbbgondoló számára hirtelen világossá válik, hogy amit a tulajdonának gondolt, azt a begyakorlott mechanizmussal bármikor el is vehetik tőle. A rendszer az ismételt újraelosztással elvben növelné a játékterét és a saját élettartamát. Viszont ha az új tulajdonosok hirtelen rádöbbennek, hogy nem magántulajdonuk, hanem csak bármikor elvehető javadalmuk van, akkor sok minden megváltozik. Maguk és családjuk tétjét csak feltételesen teszik rá a rendszerre és vagy külföldre menekítik mozdítható vagyonukat, ahol bíznak a jogrendben, vagy máshol keresnek vagyoni és személyi biztosítékot arra az esetre, ha a rendszerrel bármi történne.
Talán nem tévedünk, ha a NER felsőbb köreiben mutatkozó ellentétek hírét annak a rádöbbenésnek tudjuk be, hogy amit korábban magántulajdonuknak hittek, azt immár egy ismeretlen jövőjű rendszer javadalmának látják.
2014. december 23., kedd
Új ösvényen a jobboldali krampuszgyár
A magyar rendszerváltás óta a jobboldal egyik kedvenc módszere a krampuszgyártás. Atyamestere Csurka volt, aki egész csokrot alakított ki hazai és külföldi szereplőkből, azokat megformálta, bevéste, mitikussá növelte és attól kezdve minden neki nem tetsző jelenség mögé felfestette az ő ármánykodásukat. Természetesen a módszer nem új: a nemzetközi és hazai jobboldalon ennek évszázados múltja van, de a sztalinizmus is köztudottan átvette ezt a módszert. (Sajátos grimasza volt ennek a gyakorlatnak, amikor a nürnbergi tárgyalóteremben két nagy "krampusz", Göring, illetve Ehrenburg élőben kölcsönösen megbámulták egymást.)
A hazai kis színpadon új jelenség, hogy a bevált sablonokat feladva egy aktív USA-diplomata, Goodfriend ügyvivő vált az ügyeletes főkrampusszá. Kijelölését a jobboldali boszorkánykonyha kezdeményezte azzal, hogy a "kitiltási ügyet" megszellőztette. De a diplomata vette a lapot és sűrű szerepléseivel, nyilatkozataival elébe ment a krampuszgyárnak. Ennek üzemeltetéséből a miniszterelnök személyesen is aktív részt vállalt. Most folyik a nagy kísérlet: hazai és külföldi politikusok és nagytőkések után hogyan szuperál krampuszként egy külföldi diplomata, aki a küldő ország utasításait kell kövesse és még véletlenül se dolgozhat saját szakállára. Csereszabatosan átadhatja szerepét valaki másnak, vagy a funkciójától elszakadva egy periódusra mitikus figura marad?
A hazai kis színpadon új jelenség, hogy a bevált sablonokat feladva egy aktív USA-diplomata, Goodfriend ügyvivő vált az ügyeletes főkrampusszá. Kijelölését a jobboldali boszorkánykonyha kezdeményezte azzal, hogy a "kitiltási ügyet" megszellőztette. De a diplomata vette a lapot és sűrű szerepléseivel, nyilatkozataival elébe ment a krampuszgyárnak. Ennek üzemeltetéséből a miniszterelnök személyesen is aktív részt vállalt. Most folyik a nagy kísérlet: hazai és külföldi politikusok és nagytőkések után hogyan szuperál krampuszként egy külföldi diplomata, aki a küldő ország utasításait kell kövesse és még véletlenül se dolgozhat saját szakállára. Csereszabatosan átadhatja szerepét valaki másnak, vagy a funkciójától elszakadva egy periódusra mitikus figura marad?
2014. december 20., szombat
Értelmiség és politika - itt és most (4.)
Amíg az Orbán rendszer minden reális várakozás ellenére működni látszott és nyerte a 2014-es választásokat, addig az értelmiségi politizálás fő vonulata hosszú Orbán korszakot vízionált és azt magyarázta, hogy ennek a népnek törvényszerűen ilyen rendszer felel meg. Amióta viszont ősszel a rendszer nemzetközi kutyaszorítóba került és tüntetéshullám alakult ki, ezt elfelejtve az értelmiségi politizálás nagyja átesett a ló túlsó oldalára. A rendszer megdöntését kéri számon minden akción és ráugrott arra a tematikára, hogy ki mit tud letenni az asztalra a rendszer megdőlése utáni állapotokra vonatkozóan.
Tehát ismét szarva közt a tőgyét. Ugyanis a jelenlegi helyzet nem erről szól, hanem a bizalmatlanság elharapózásáról a NER jövőjét illetően mind külföldön, mind a hazai pályákon. Az aztán, hogy a terjedő bizalmatlanság csak nehezíti-e az Orbán rendszer eddig bevált húzásainak alkalmazását és egyre gyakoribb üzemzavarokat okoz, vagy már hamarosan krízist eredményez - azt ma még nem lehet tudni. De annyit a bizalmatlanság maga elér, hogy a jövőt (kint és bent) egyre többen többesélyesnek lássák, ha nem is világos, hogy az eltérő forgatókönyvek valójában mit is jelentenek.
A bizalmatlanság, bizonytalanság sajátosan csapódhat le a "hazai pályák" egyikén: az Orbán rendszer politikai és gazdasági centrumában, illetve a főbb gazdasági kedvezményezettek körében. Ha kritikus mennyiség látja közülük úgy, hogy erősen kockázatos pozícióját Orbán személyéhez kötni, az nem csupán passzív spekulációt jelenthet. Megindíthat alternatíva - keresést, szervezkedést, ami a rendszer 2012-es krízise esetén nem történt meg. Igen, vagy nem : ez erősen befolyásolja mind a külföldi, mind a többi hazai pálya mozgását.
Arról természetesen nincs szó, hogy a rendszer sorompóin belüli fejlemények lennének a döntőek a változás sorsát illetően. Bármikor előállhat olyan világpolitikai vagy világgazdasági eseménysor, amely átrendezi az összes belső és külső szereplő helyzetérzékelését, azt, hogy mit akar lépni és mit fogad el másoktól. A leginkább valószínűtlen azonban, hogy a változások motorja a magyar tömegmozgalom vagy a politikai ellenzék legyen. Ez csak az értelmiségi politizálás virányain feltételezhető. De attól persze, hogy nem motor és nem világítótorony, a különféle hazai Orbán - ellenes erőknek bizonyosan lesz szerepe az események menetében. Csak előre nem kell körülötte fontoskodni.
Tehát ismét szarva közt a tőgyét. Ugyanis a jelenlegi helyzet nem erről szól, hanem a bizalmatlanság elharapózásáról a NER jövőjét illetően mind külföldön, mind a hazai pályákon. Az aztán, hogy a terjedő bizalmatlanság csak nehezíti-e az Orbán rendszer eddig bevált húzásainak alkalmazását és egyre gyakoribb üzemzavarokat okoz, vagy már hamarosan krízist eredményez - azt ma még nem lehet tudni. De annyit a bizalmatlanság maga elér, hogy a jövőt (kint és bent) egyre többen többesélyesnek lássák, ha nem is világos, hogy az eltérő forgatókönyvek valójában mit is jelentenek.
A bizalmatlanság, bizonytalanság sajátosan csapódhat le a "hazai pályák" egyikén: az Orbán rendszer politikai és gazdasági centrumában, illetve a főbb gazdasági kedvezményezettek körében. Ha kritikus mennyiség látja közülük úgy, hogy erősen kockázatos pozícióját Orbán személyéhez kötni, az nem csupán passzív spekulációt jelenthet. Megindíthat alternatíva - keresést, szervezkedést, ami a rendszer 2012-es krízise esetén nem történt meg. Igen, vagy nem : ez erősen befolyásolja mind a külföldi, mind a többi hazai pálya mozgását.
Arról természetesen nincs szó, hogy a rendszer sorompóin belüli fejlemények lennének a döntőek a változás sorsát illetően. Bármikor előállhat olyan világpolitikai vagy világgazdasági eseménysor, amely átrendezi az összes belső és külső szereplő helyzetérzékelését, azt, hogy mit akar lépni és mit fogad el másoktól. A leginkább valószínűtlen azonban, hogy a változások motorja a magyar tömegmozgalom vagy a politikai ellenzék legyen. Ez csak az értelmiségi politizálás virányain feltételezhető. De attól persze, hogy nem motor és nem világítótorony, a különféle hazai Orbán - ellenes erőknek bizonyosan lesz szerepe az események menetében. Csak előre nem kell körülötte fontoskodni.
2014. december 19., péntek
Megkockáztatható állítás, hogy nincs (és nem is volt) autonóm magyar társadalom?
Igen, megkockáztatható
Autonóm társadalom csak is a szabad, polgári berendezkedés keretei között alakulhat ki. Magyarországon ennek kereteit az 1848-as törvények teremtették meg a Habsburg uralkodó szentesítésével. Ezt a szentesítést az uralkodó visszavonta, majd a szabadságharc elbukott. A neoabszolutizmus a feudalizmust nem állította vissza, de szabad polgári berendezkedésről szó sem volt. De ez a Kiegyezés után is csak részlegesen következett be - a maga korlátozottságban látványos eredménnyel. A Világháború, majd a korábbi rendszernek véget vető forradalmak, majd az ellenforradalom sok mindent megváltoztattak, de ha valamit nem teremtettek, az az autonóm polgári berendezkedés volt. Sőt, a lakosság élménye a teljes, akár fizikai kiszolgáltatottság volt a tőle nem függő eseménysorban. Nem történt fordulat az autoritér Horthy rendszerben sem, amely a saját átmeneti jellegét hangsúlyozta a visszaállítandó "Nagymagyarország" ábrándképének megvalósulásáig. A világválsággal kezdődő háborús felfutás, a jogfosztó törvények, majd maga a háború nyilván nem közelebb, hanem távolabb vitt az autonóm társadalom ideáljától. Akárcsak a háborús vereséget követő megszállás, a felülről irányított földosztás és a hiperinfláció sem. A békekötést követő Köztársaság rövid idő alatt átnőtt az államszocializmusba, amely elvileg is tagadta a polgári, szabad tulajdonon alapuló autonómiát.
A rendszerváltás elvben megnyitotta volna az utat a polgári autonómia felé, de a gyakorlatban nem tette, A rendszer megváltoztatásában minden lépést törvények és rendeletek határoztak meg. A tulajdon tekintetében a kárpótlás, a privatizáció és mindaz, ami ehhez kapcsolódott. (Csak jelzésül: bankkonszolidáció.) A következőkben is minden kormány és minden parlament arra törekedett, hogy ne csökkentse, hanem növelje az állam (központi és részben helyi hatóság) befolyását minden fontos döntési ponton. Gazdasági tekintetben az államadósság növekedése és az EU-s pénzekkel való sáfárkodás, a tenderek és közbeszerzések körüli folyamatos homály növelte meg az állam, a politika kezében összpontosuló erőt.
Az állami befolyást a végsőkig növelte a NER a maga törvényhozási (nemegyszer egyedi szituációkra szabott) nimfomániájával és az államosításaival, centralizációjával és a politikaszülte "új elit" erőszakos megteremtésével.
Mindezt alaposan és szakszerűen is ki lehetne fejteni, de annak megvilágítására, hogy miért nem jött létre Magyarországon autonóm társadalom, ennyi is elég. Hozzátenni csak annyit kell, hogy mivel a lakosság tapasztalata folyamatosan az volt, hogy mindenben ott az állam keze, gondjainak, bajainak megoldását (vagy ha azt nem, saját egzisztenciális felszínen maradását) ha valamitől, akkor az államtól várja-reméli.
Autonóm társadalom csak is a szabad, polgári berendezkedés keretei között alakulhat ki. Magyarországon ennek kereteit az 1848-as törvények teremtették meg a Habsburg uralkodó szentesítésével. Ezt a szentesítést az uralkodó visszavonta, majd a szabadságharc elbukott. A neoabszolutizmus a feudalizmust nem állította vissza, de szabad polgári berendezkedésről szó sem volt. De ez a Kiegyezés után is csak részlegesen következett be - a maga korlátozottságban látványos eredménnyel. A Világháború, majd a korábbi rendszernek véget vető forradalmak, majd az ellenforradalom sok mindent megváltoztattak, de ha valamit nem teremtettek, az az autonóm polgári berendezkedés volt. Sőt, a lakosság élménye a teljes, akár fizikai kiszolgáltatottság volt a tőle nem függő eseménysorban. Nem történt fordulat az autoritér Horthy rendszerben sem, amely a saját átmeneti jellegét hangsúlyozta a visszaállítandó "Nagymagyarország" ábrándképének megvalósulásáig. A világválsággal kezdődő háborús felfutás, a jogfosztó törvények, majd maga a háború nyilván nem közelebb, hanem távolabb vitt az autonóm társadalom ideáljától. Akárcsak a háborús vereséget követő megszállás, a felülről irányított földosztás és a hiperinfláció sem. A békekötést követő Köztársaság rövid idő alatt átnőtt az államszocializmusba, amely elvileg is tagadta a polgári, szabad tulajdonon alapuló autonómiát.
A rendszerváltás elvben megnyitotta volna az utat a polgári autonómia felé, de a gyakorlatban nem tette, A rendszer megváltoztatásában minden lépést törvények és rendeletek határoztak meg. A tulajdon tekintetében a kárpótlás, a privatizáció és mindaz, ami ehhez kapcsolódott. (Csak jelzésül: bankkonszolidáció.) A következőkben is minden kormány és minden parlament arra törekedett, hogy ne csökkentse, hanem növelje az állam (központi és részben helyi hatóság) befolyását minden fontos döntési ponton. Gazdasági tekintetben az államadósság növekedése és az EU-s pénzekkel való sáfárkodás, a tenderek és közbeszerzések körüli folyamatos homály növelte meg az állam, a politika kezében összpontosuló erőt.
Az állami befolyást a végsőkig növelte a NER a maga törvényhozási (nemegyszer egyedi szituációkra szabott) nimfomániájával és az államosításaival, centralizációjával és a politikaszülte "új elit" erőszakos megteremtésével.
Mindezt alaposan és szakszerűen is ki lehetne fejteni, de annak megvilágítására, hogy miért nem jött létre Magyarországon autonóm társadalom, ennyi is elég. Hozzátenni csak annyit kell, hogy mivel a lakosság tapasztalata folyamatosan az volt, hogy mindenben ott az állam keze, gondjainak, bajainak megoldását (vagy ha azt nem, saját egzisztenciális felszínen maradását) ha valamitől, akkor az államtól várja-reméli.
2014. december 17., szerda
A magyar focikór
A fociról vég nélkül lehet beszélni. Rajongva és elemezve, átkozódva és összeeseküvés elméleteket tálalva és fejlesztve, nosztalgikusan és esélyeket latolgatva - vége-hossza nincs a lehetőségeknek. Ez mind azon alapszik, hogy a foci (vagy annak egyik - másik szegmense) ma embermilliárdokat érdekel. Bár a gyilkos indulatokig össze lehet szólalkozni focin, alapjában véve az mégis közös nyelv, amely keresztülszánt kontinenseket és beszélt nyelveket, társadalmi és vagyoni pozíciókat, korcsoportokat és nemeket. Lehet sorolni az árnyoldalait és visszásságait, de egy világbajnokságnak és egy kontinentális kupának évről évre helyt kell állni saját magáért. Éppen e kiemelt szerepe miatt sok pénz van benne, ez sok mindent eltorzít, de végülis a gyepen valamiféle igazságnak rendszeresen ki kell derülnie, különben berogyna ez az egész univerzum.
Ebben az univerzumban sajátos sziget a magyar foci. Része az univerzumnak, csapatai, játékvezetői rendre részt vesznek a nemzetközi tornákon, Magyarországon is érvényesek a FIFA és az UEFA döntései, magyar játékosok és edzők igazolhatók külföldi csapatokhoz, külföldiek magyar csapatokhoz.Mégis a magyar foci évtizedek óta enklávé, amelyet külön törvényszerűségek igazgatnak.
Ami a magyar foci régmúltját illeti, a "nemzeti sajátosságok" nem különböztek lényegesen más országokétól. Vagy ha igen, akkor különleges sikeressége okán. A magyar válogatott világbajnoki ezüstérmes volt 1938-ban és 1954-ben. Ez tápot adott annak, hogy a nemzeti büszkeség kiemelt hordozója legyen és rárakódjon mindaz, ami a mindenkori magyar közállapotokat mintegy koncentráltan mutatja. Ebben a tekintetben a pálmát az "aranycsapat" vitte el. Azért arany, mert a foci - szempontból nem kiemelkedő versenyen, az 1952-es olimpián aranyérmet nyert. A jelzőt igazolta Anglia válogatottjának kétszeri, nagy gólarányú legyőzése, csakúgy, mint az, hogy a magyar válogatott volt az 1954-es VB vitathatatlanul legjobb csapata. Legjobb - de mégiscsak ezüstérmes lett. Ezt a sokszor és sokféleképpen magyarázott bakit a magyar foci - közvélemény 60 év alatt se tudta megemészteni és ez vált a kiindulópontjává a magyar foci deviálásának a fő útvonaltól. Azóta honosodott meg az a kettős látás, hogy van a hivatalos eredménylista, de "mi tudjuk, amit tudunk" és az az igazán érvényes, amit mi tudunk. (Nem mintha az állami erőszak és az állami stiklik szerepe a magyar fociban addig ne forgott volna közszájon, együtt a focisták stiklijeinek népmesei kiszínezésével. Csak ezt elfedte a válogatott sikere. Az 54-es VB döntővel kapcsolatos "értesülések" pedig ezt a nem nyilvános világot kiterjesztették nemzetközi szintre is.) A kettős látás előtörténetével kapcsolatban nem lenne helyes említetlenül hagyni még egy lényeges gyökeret: a Fradi szindrómát. Köztudott, hogy már a Horthy - korszakban az állam beavatkozott a focivilágba, amely egészen a nemszeretem csapatok feloszlatásáig vezetett. Az új politikai rendszer visszavágott és ennek látványos áldozata a Fradi lett. A "fordulat éve" idején a csapat legjobb játékosait erőszakkal más csapatokba kényszerítették és a csapat "büntető- nevet" kapott. Hogy ezt sérelmezték a szurkolói, az nem szorul magyarázatra. Az azonban igen, hogy a meggyöngített Fradival kapcsolatban megingathatatlan volt a hitük, hogy még így is megnyerné a bajnokságot, csak "nem engedik", Ezzel szakadt meg a kapcsolat model- értékűen a pályán látottak és az érzelemfűtötte párhuzamos valóság között.
1954 után a magyar foci VB utáni zavara találkozott a politikai cikk-cakk korszak fejleményeivel. Ez kulminált 1956 őszén, amikor az ismert körülmények között nagy vérveszteség érte a magyar focit. A külföldön maradt játékosok közül néhány Spanyolországban és Németországban egyértelműen meghatározó ember lett. A szintén kinn maradt közvetlen utánpótlásból azonban ezen a szinten már senkinek sem sikerült ez. Az itthon maradtak pedig, kiegészülve azokkal a fiatalokkal, akiknek képzését a korábbi műhelyek állami szétverése még nem károsította súlyosan, még vagy egy évtizedig tudtak olyan válogatottat produkálni, amely a nemzetközi élvonal közelében volt, bár a VB-ken komoly helyezést elérni többé nem sikerült. A 60-as évek magyar focissztárjainak külföldre szerződését, megméretését a politikai- és sportvezetés nem engedélyezte, így ez a mérce se működhetett. El is szakadt egymástól a hazai és a nemzetközi mérce. Ez vált egyértelművé a 60-as évek végén. Akkor a magyar foci Mohácsának nevezett vereség sokkot okozott: a válogatott a megismételt selejtezőn most először nem tudott kijutni a VB--re. Vészcsengőként jelezte a magyar foci egészének leszakadását és egyben startjel volt valamiféle megújítási próbálkozásra. Ám a hatásosnak szánt gyógyszer nem vált be.
Az azóta eltelt 45 évet nem érdemes részletesen taglalni. A két vonulat, a "miért beteg?" megszólalások és a különféle nekibuzdulások párhuzamos síneken haladtak: mindkét vonulat abban hitt, hogy ilyen, vagy olyan bajok orvoslásával a magyar foci felzárkózása viszonylag közeli jövőben lehetséges. Akik záróvonalat és sokéves szisztematikus munkát tartottak előfeltételnek, azokat lehurrogták. A közönség ugyan látványosan otthagyta a lelátókat ezek alatt az évtizedek alatt, még a tévéközvetítéseknek is erősen visszaesett a nézettsége, de a közönség is kétlelkű: amint bíztató jeleket tálalnak neki, rögvest hajlamosnak látszik a visszatérésre. Így a kisebb - nagyobb csodadoktoroknak és a hazai vagy itt játszó külföldi játékosoknak mindig jut elég pénz a végtelenített folyamat fenntartására és elég sok ember meg tud élni a foci körül is. Így a kölcsönös kábításnak, a tökélyre vitt mindent kimagyarázásnak, a szemmel láthatótól szögesen eltérő verbális valóságnak egész kultúrája fejlődött ki a magyar foci körül.
Ami az utóbbi években új fejlemény ebben a közel félszázados szubkultúrában, hogy a politikai élet centruma keveredett a fociban is a középpontba. Minthogy az ország meghatározó vezetője ebben a közegben szocializálódott, érdeklődésének mindig is a centrumában állt a foci, világlátása is ennek a közegnek a mentalitását tükrözi egyedi változatban, nem meglepő, amit szervezetileg és financiálisan a foci körül tesz. Ám részletes tanulmányozást mégsem az igényelne, hogy az adott közegben mi történik az unikális magyar foci körül, hanem épp az ellentettje. Vagyis, hogy az a torz világlátás, valóságérzékelés, a felszínes elemzés,a vágyak és az akarat összekeveredése a tényleges folyamatokkal, a sajátos kommunikáció, ami a magyar foci utóbbi félévszázadát jellemzi hogyan teljesedett ki az ország egész életét meghatározó módon a NER-ben. Mert azonos motívumok, mechanizmusok és a közönség analóg reakciója tartja életben napjainkban mind a versenyképtelen magyar focit, mind pedig a NER-t. Ameddig, addig.
Ebben az univerzumban sajátos sziget a magyar foci. Része az univerzumnak, csapatai, játékvezetői rendre részt vesznek a nemzetközi tornákon, Magyarországon is érvényesek a FIFA és az UEFA döntései, magyar játékosok és edzők igazolhatók külföldi csapatokhoz, külföldiek magyar csapatokhoz.Mégis a magyar foci évtizedek óta enklávé, amelyet külön törvényszerűségek igazgatnak.
Ami a magyar foci régmúltját illeti, a "nemzeti sajátosságok" nem különböztek lényegesen más országokétól. Vagy ha igen, akkor különleges sikeressége okán. A magyar válogatott világbajnoki ezüstérmes volt 1938-ban és 1954-ben. Ez tápot adott annak, hogy a nemzeti büszkeség kiemelt hordozója legyen és rárakódjon mindaz, ami a mindenkori magyar közállapotokat mintegy koncentráltan mutatja. Ebben a tekintetben a pálmát az "aranycsapat" vitte el. Azért arany, mert a foci - szempontból nem kiemelkedő versenyen, az 1952-es olimpián aranyérmet nyert. A jelzőt igazolta Anglia válogatottjának kétszeri, nagy gólarányú legyőzése, csakúgy, mint az, hogy a magyar válogatott volt az 1954-es VB vitathatatlanul legjobb csapata. Legjobb - de mégiscsak ezüstérmes lett. Ezt a sokszor és sokféleképpen magyarázott bakit a magyar foci - közvélemény 60 év alatt se tudta megemészteni és ez vált a kiindulópontjává a magyar foci deviálásának a fő útvonaltól. Azóta honosodott meg az a kettős látás, hogy van a hivatalos eredménylista, de "mi tudjuk, amit tudunk" és az az igazán érvényes, amit mi tudunk. (Nem mintha az állami erőszak és az állami stiklik szerepe a magyar fociban addig ne forgott volna közszájon, együtt a focisták stiklijeinek népmesei kiszínezésével. Csak ezt elfedte a válogatott sikere. Az 54-es VB döntővel kapcsolatos "értesülések" pedig ezt a nem nyilvános világot kiterjesztették nemzetközi szintre is.) A kettős látás előtörténetével kapcsolatban nem lenne helyes említetlenül hagyni még egy lényeges gyökeret: a Fradi szindrómát. Köztudott, hogy már a Horthy - korszakban az állam beavatkozott a focivilágba, amely egészen a nemszeretem csapatok feloszlatásáig vezetett. Az új politikai rendszer visszavágott és ennek látványos áldozata a Fradi lett. A "fordulat éve" idején a csapat legjobb játékosait erőszakkal más csapatokba kényszerítették és a csapat "büntető- nevet" kapott. Hogy ezt sérelmezték a szurkolói, az nem szorul magyarázatra. Az azonban igen, hogy a meggyöngített Fradival kapcsolatban megingathatatlan volt a hitük, hogy még így is megnyerné a bajnokságot, csak "nem engedik", Ezzel szakadt meg a kapcsolat model- értékűen a pályán látottak és az érzelemfűtötte párhuzamos valóság között.
1954 után a magyar foci VB utáni zavara találkozott a politikai cikk-cakk korszak fejleményeivel. Ez kulminált 1956 őszén, amikor az ismert körülmények között nagy vérveszteség érte a magyar focit. A külföldön maradt játékosok közül néhány Spanyolországban és Németországban egyértelműen meghatározó ember lett. A szintén kinn maradt közvetlen utánpótlásból azonban ezen a szinten már senkinek sem sikerült ez. Az itthon maradtak pedig, kiegészülve azokkal a fiatalokkal, akiknek képzését a korábbi műhelyek állami szétverése még nem károsította súlyosan, még vagy egy évtizedig tudtak olyan válogatottat produkálni, amely a nemzetközi élvonal közelében volt, bár a VB-ken komoly helyezést elérni többé nem sikerült. A 60-as évek magyar focissztárjainak külföldre szerződését, megméretését a politikai- és sportvezetés nem engedélyezte, így ez a mérce se működhetett. El is szakadt egymástól a hazai és a nemzetközi mérce. Ez vált egyértelművé a 60-as évek végén. Akkor a magyar foci Mohácsának nevezett vereség sokkot okozott: a válogatott a megismételt selejtezőn most először nem tudott kijutni a VB--re. Vészcsengőként jelezte a magyar foci egészének leszakadását és egyben startjel volt valamiféle megújítási próbálkozásra. Ám a hatásosnak szánt gyógyszer nem vált be.
Az azóta eltelt 45 évet nem érdemes részletesen taglalni. A két vonulat, a "miért beteg?" megszólalások és a különféle nekibuzdulások párhuzamos síneken haladtak: mindkét vonulat abban hitt, hogy ilyen, vagy olyan bajok orvoslásával a magyar foci felzárkózása viszonylag közeli jövőben lehetséges. Akik záróvonalat és sokéves szisztematikus munkát tartottak előfeltételnek, azokat lehurrogták. A közönség ugyan látványosan otthagyta a lelátókat ezek alatt az évtizedek alatt, még a tévéközvetítéseknek is erősen visszaesett a nézettsége, de a közönség is kétlelkű: amint bíztató jeleket tálalnak neki, rögvest hajlamosnak látszik a visszatérésre. Így a kisebb - nagyobb csodadoktoroknak és a hazai vagy itt játszó külföldi játékosoknak mindig jut elég pénz a végtelenített folyamat fenntartására és elég sok ember meg tud élni a foci körül is. Így a kölcsönös kábításnak, a tökélyre vitt mindent kimagyarázásnak, a szemmel láthatótól szögesen eltérő verbális valóságnak egész kultúrája fejlődött ki a magyar foci körül.
Ami az utóbbi években új fejlemény ebben a közel félszázados szubkultúrában, hogy a politikai élet centruma keveredett a fociban is a középpontba. Minthogy az ország meghatározó vezetője ebben a közegben szocializálódott, érdeklődésének mindig is a centrumában állt a foci, világlátása is ennek a közegnek a mentalitását tükrözi egyedi változatban, nem meglepő, amit szervezetileg és financiálisan a foci körül tesz. Ám részletes tanulmányozást mégsem az igényelne, hogy az adott közegben mi történik az unikális magyar foci körül, hanem épp az ellentettje. Vagyis, hogy az a torz világlátás, valóságérzékelés, a felszínes elemzés,a vágyak és az akarat összekeveredése a tényleges folyamatokkal, a sajátos kommunikáció, ami a magyar foci utóbbi félévszázadát jellemzi hogyan teljesedett ki az ország egész életét meghatározó módon a NER-ben. Mert azonos motívumok, mechanizmusok és a közönség analóg reakciója tartja életben napjainkban mind a versenyképtelen magyar focit, mind pedig a NER-t. Ameddig, addig.
2014. december 13., szombat
Spin doktorok tündöklése és bukása
A nemzetközi reklámiparban rengeteg pénz és tapasztalat gyűlt össze. A spin - doktorok (nem kizárólag, de nagyrészt) ezeket a tapasztalatokat importálták a nagypolitika világába. Az importot persze nem annyira személyek, mint intézmények végezték, de hírre olyan kreatív egyének vergődtek, akikben egy politikus szinte vakon megbízott és ez sikerhez segítette őket. Ha ezt egy spin - doktornak több megbízónál, nemegyszer több országban is sikerült elérnie, sztár vált belőle.
A rendszerváltó Magyarországon is felbukkantak nemzetközileg ismert spin - doktorok, hol több, hol kevesebb sikerrel. A Fidesz hazai autodidakta spin - doktorokkal dolgozott - dolgozik, akik a vezér személyes bizalmának köszönhetik pozíciójukat. A hazai közegre és a vezér személyére alapozó mixük hol sikeres volt, hol nem. Ebben a szakmában a korábbi siker ajánló lehet, garancia nem. A Fidesz esetében azonban ez még tetéződik a feudális jellegű személyességgel is: nehéz kiesni a pixisből és nincs piac, amelyből új spin - doktorokat lehetne kiválasztani.
Hogy egy spin - doktor fogásai, amelyek korábban jól működtek, de egy ponttól csődöt mondanak, azt felismerheti ő maga is és találhat új, sikeres trükköket. De lehet, hogy időn túl ragaszkodik a régi fogásokhoz. Azt is felismerheti (vagy nem) hogy a "termék", amit eladott, vált eladhatatlanná. Ha igen, akkor is kérdés, hogy mennyire megújítható a "termék".
Magyarországon jelenleg nyitott a képlet. A régi recept láthatóan nem hatásos - de ennek okát mindenki csak találgatja. S azt is, mi lesz a "termék" - és a mostani spin doktora további sorsa.
A rendszerváltó Magyarországon is felbukkantak nemzetközileg ismert spin - doktorok, hol több, hol kevesebb sikerrel. A Fidesz hazai autodidakta spin - doktorokkal dolgozott - dolgozik, akik a vezér személyes bizalmának köszönhetik pozíciójukat. A hazai közegre és a vezér személyére alapozó mixük hol sikeres volt, hol nem. Ebben a szakmában a korábbi siker ajánló lehet, garancia nem. A Fidesz esetében azonban ez még tetéződik a feudális jellegű személyességgel is: nehéz kiesni a pixisből és nincs piac, amelyből új spin - doktorokat lehetne kiválasztani.
Hogy egy spin - doktor fogásai, amelyek korábban jól működtek, de egy ponttól csődöt mondanak, azt felismerheti ő maga is és találhat új, sikeres trükköket. De lehet, hogy időn túl ragaszkodik a régi fogásokhoz. Azt is felismerheti (vagy nem) hogy a "termék", amit eladott, vált eladhatatlanná. Ha igen, akkor is kérdés, hogy mennyire megújítható a "termék".
Magyarországon jelenleg nyitott a képlet. A régi recept láthatóan nem hatásos - de ennek okát mindenki csak találgatja. S azt is, mi lesz a "termék" - és a mostani spin doktora további sorsa.
2014. december 12., péntek
Orbán - tehertétel
Orbán második miniszterelnöki ciklusát saját és hívei nézőpontjából még lehetett sikeresnek beállítani. Megvalósította a "cenrtális erőtér" progamja alapján a Nemzeti Egyetértés Rendszerét, kiiktatott minden intézményes féket az állam működéséből, kiszabadult az EU túlzott deficit - eljárásából,. megőrizte pártja tagságát az Európai Néppártban (alelnöki pozíciója feláldozásával), "keleti nyitást" hajtott végre a külpolitikában és a külgazdaságban, rendszerét jogilag - intézményileg bebetonozta, hidegre tette politikai ellenzékét és a ciklus végén nemzetközileg akceptált módon megnyert három választást. Más nézőpontból természetesen egy "ellenlistát" is össze lehet állítani, de az elitváltás haszonélvezői és a törzsszavazók a fenti listát fogadták el - kisebb-nagyobb hangsúlyvariánsokkal.
A nyertes választások évének végére azonban Orbán pozíciója szinte minden tekintetben megrendülni látszik. A nemzetközi diplomáciában elszigetelődött, a világsajtónak visszavonhatatlanul a páriájává vált, az USA kormánya offenzívába kezdett megtöréséért, korábbi európai támogatói kiállnak mögüle - egyidejűleg a gazdasági kilátásai veszélyeket jeleznek, tüntetéseken fordulnak szembe vele olyan rétegek, akik korábban nem, fegyelmezetten kézbentartott médiaháttere repedezik és a közvéleménykutatások példátlan visszaesését mutatják.
Politikusi pályafutását eddig is kísérték mélypontok, de azokból találékonyan, alakváltásokat nem szégyellve mindig vissza tudott jönni. Kérdés, hogy most is átmeneti krízisről van-e szó, vagy politikai csillaga visszafordíthatatlan hanyatlásáról. A válasz attól is függ, hogy a teljhatalomra törekvést politikai ambíciói lényegének tartjuk-e, vagy csupán a kínálkozó lehetőségek mennél teljesebb kihasználásának. Mert a teljhatalom kilátásainak alighanem végleg leáldozott. Taktikai visszavonulásait saját maga nevezte őszintétlen "pávatáncnak" , így azokkal kapcsolatban az országon belül és kívül mindenki gyanakvóvá vált, ami szinte kizárja ennek az eszköznek az ismételt használatát. Olyan visszalépés tehát, amelyik a karizmatikus önattribúció keretei között kisebb- nagyobb korrekciós lépésekkel próbálkozik, aligha ér célt akár a nemzetközi politikában, akár a gazdaságban, akár pedig a hazai közönségnél. De a karizmatikus szerephez használt eszköz - repertoár (a tények átfestése,az ellenségképre, bűnbakra uszítás, ígérgetés, figyelemelterelő hiperaktivizmus) sem látszik a jelenlegi helyzetben eredményt ígérőnek.
Ennek ellenére nem célszerű forgatókönyveket vázolni a helyzet további alakulását illetően, mert túl sok az ismeretlen hatótényező. Egy, a korábbiaktól eltérő strukturális összefüggést azonban nem helyes elfelejteni. Az Orbán ellenes körök és tendenciák eddigi megosztottsága, széttartó érdekei helyett ma a különféle ellenerők (a szélsőjobbot leszámítva) konvergálni látszanak a vele való szembenállásban, ami kikezdi Orbán eddigi aduját, miszerint ő az ország stabilitásának kulcsa. S ugyanez nyilván a NER képviselőit, támogatóit és haszonélvezőit is elgondolkoztatja, hogy érdemes-e mindent kockáztatniuk egyetlen, általuk sem kontrollálható autoritér személy miatt. Ha jól mérlegelik perspektívájukat és a további pozíciószerzés helyett gazdasági és politikai pozícióik megtartásának vágya válik dominánssá körükben, akkor a túl penetráns Orbán számukra is tehertétellé válik. Ebben az esetben a kérdés az marad, hogy képesek-e saját köreikből ütőképes új struktúrát kialakítani, mielőtt a rendszer teljes szétzilálódása bekövetkezne.
A nyertes választások évének végére azonban Orbán pozíciója szinte minden tekintetben megrendülni látszik. A nemzetközi diplomáciában elszigetelődött, a világsajtónak visszavonhatatlanul a páriájává vált, az USA kormánya offenzívába kezdett megtöréséért, korábbi európai támogatói kiállnak mögüle - egyidejűleg a gazdasági kilátásai veszélyeket jeleznek, tüntetéseken fordulnak szembe vele olyan rétegek, akik korábban nem, fegyelmezetten kézbentartott médiaháttere repedezik és a közvéleménykutatások példátlan visszaesését mutatják.
Politikusi pályafutását eddig is kísérték mélypontok, de azokból találékonyan, alakváltásokat nem szégyellve mindig vissza tudott jönni. Kérdés, hogy most is átmeneti krízisről van-e szó, vagy politikai csillaga visszafordíthatatlan hanyatlásáról. A válasz attól is függ, hogy a teljhatalomra törekvést politikai ambíciói lényegének tartjuk-e, vagy csupán a kínálkozó lehetőségek mennél teljesebb kihasználásának. Mert a teljhatalom kilátásainak alighanem végleg leáldozott. Taktikai visszavonulásait saját maga nevezte őszintétlen "pávatáncnak" , így azokkal kapcsolatban az országon belül és kívül mindenki gyanakvóvá vált, ami szinte kizárja ennek az eszköznek az ismételt használatát. Olyan visszalépés tehát, amelyik a karizmatikus önattribúció keretei között kisebb- nagyobb korrekciós lépésekkel próbálkozik, aligha ér célt akár a nemzetközi politikában, akár a gazdaságban, akár pedig a hazai közönségnél. De a karizmatikus szerephez használt eszköz - repertoár (a tények átfestése,az ellenségképre, bűnbakra uszítás, ígérgetés, figyelemelterelő hiperaktivizmus) sem látszik a jelenlegi helyzetben eredményt ígérőnek.
Ennek ellenére nem célszerű forgatókönyveket vázolni a helyzet további alakulását illetően, mert túl sok az ismeretlen hatótényező. Egy, a korábbiaktól eltérő strukturális összefüggést azonban nem helyes elfelejteni. Az Orbán ellenes körök és tendenciák eddigi megosztottsága, széttartó érdekei helyett ma a különféle ellenerők (a szélsőjobbot leszámítva) konvergálni látszanak a vele való szembenállásban, ami kikezdi Orbán eddigi aduját, miszerint ő az ország stabilitásának kulcsa. S ugyanez nyilván a NER képviselőit, támogatóit és haszonélvezőit is elgondolkoztatja, hogy érdemes-e mindent kockáztatniuk egyetlen, általuk sem kontrollálható autoritér személy miatt. Ha jól mérlegelik perspektívájukat és a további pozíciószerzés helyett gazdasági és politikai pozícióik megtartásának vágya válik dominánssá körükben, akkor a túl penetráns Orbán számukra is tehertétellé válik. Ebben az esetben a kérdés az marad, hogy képesek-e saját köreikből ütőképes új struktúrát kialakítani, mielőtt a rendszer teljes szétzilálódása bekövetkezne.
2014. december 5., péntek
"Intuitiv politizálás"
Egy közismert kormányoldali internetes lap főszerkesztője egy kormánykritikus tévé egyik műsorában "intuitív politizálásnak" nevezte azt, amit Orbán és rendszere folytat. Elismerte, hogy ez az euroatlanti politikában most súlyos helyzetet hozott létre, de előre megítélhetetlennek nevezte, hogy ebből a helyzetből a rendszer ki tud-e jönni, és hogyan. Arra hivatkozott, hogy ez az intuitív politizálás mindeddig minden területen működőképesnek bizonyult és a nemzetközi politikát kivéve ma is az.
Sok minden múlik a szavakon. A rendszer bírálói, ellenfelei ugyanezt sarlatánságnak, kalandorságnak, voluntarizmusnak, vagy valami hasonlónak neveznék, illetve nevezték és erre alapozták jóslataikat. Ezzel a megközelítéssel azonban nehéz megmagyarázni, hogy hogyan tartja fenn magát a NER ötödik éve. Ez utóbbira ellenzéki oldalról vagy csak ad hoc magyarázatok születtek, vagy bonyolult rendszerleírások. A be nem vált jóslatok alighanem hozzájárultak ahhoz, hogy 2014-ben olyan választási eredmények születtek, amilyenek. Csak egy kisebbség tartja középtávon is működésképtelennek az Orbán - rendszert. A különféle aktív elégedetlenek szavazatai pedig megoszlottak a demokratikus pártok és a nyílt szélsőjobb között. A rendszert bírálók, annak ellenfelei megközelítéseivel, szóhasználatával szemben aki intuitív politizálásról beszél, annak nem kell magyarázkodnia, hogy miért tudott navigálni a NER mindeddig és arra se kell vállalkoznia, hogy felvázolja, mi miért történt, illetve megvédenie se kell az orbáni politika egyik vagy másik irányvonalát vagy intézkedését. Ez magyarázata lehet annak, hogy a mérsékelt jobboldalinak nevezhető közönség miért tart ki még mindíg e mellett a média - és e mellett a politikai tábor mellett.
A közelebbi vagy távolabbi jövőt illetően azonban észrevehetjük, hogy az "intuitív politizálás" megnevezés valamelyes elhatárolódást is jelent. Ha ugyanis ez a politizálás egyre inkább és nyilvánvalóbban kudarcosnak bizonyul, akkor adódik a következtetés: intuíciója csak egy személynek (esetleg egy szűk, összetartó csoportnak) lehet. Ezért nem a jobboldali kormányzást magát minősítené a kudarc, hanem csak annak jelenlegi reprezentánsát. Úgy is értelmezhetjük tehát e formula felbukkanását, mint hangpróbálgatást az eddig hiányolt magyar mérsékelt jobboldal részéről.
Sok minden múlik a szavakon. A rendszer bírálói, ellenfelei ugyanezt sarlatánságnak, kalandorságnak, voluntarizmusnak, vagy valami hasonlónak neveznék, illetve nevezték és erre alapozták jóslataikat. Ezzel a megközelítéssel azonban nehéz megmagyarázni, hogy hogyan tartja fenn magát a NER ötödik éve. Ez utóbbira ellenzéki oldalról vagy csak ad hoc magyarázatok születtek, vagy bonyolult rendszerleírások. A be nem vált jóslatok alighanem hozzájárultak ahhoz, hogy 2014-ben olyan választási eredmények születtek, amilyenek. Csak egy kisebbség tartja középtávon is működésképtelennek az Orbán - rendszert. A különféle aktív elégedetlenek szavazatai pedig megoszlottak a demokratikus pártok és a nyílt szélsőjobb között. A rendszert bírálók, annak ellenfelei megközelítéseivel, szóhasználatával szemben aki intuitív politizálásról beszél, annak nem kell magyarázkodnia, hogy miért tudott navigálni a NER mindeddig és arra se kell vállalkoznia, hogy felvázolja, mi miért történt, illetve megvédenie se kell az orbáni politika egyik vagy másik irányvonalát vagy intézkedését. Ez magyarázata lehet annak, hogy a mérsékelt jobboldalinak nevezhető közönség miért tart ki még mindíg e mellett a média - és e mellett a politikai tábor mellett.
A közelebbi vagy távolabbi jövőt illetően azonban észrevehetjük, hogy az "intuitív politizálás" megnevezés valamelyes elhatárolódást is jelent. Ha ugyanis ez a politizálás egyre inkább és nyilvánvalóbban kudarcosnak bizonyul, akkor adódik a következtetés: intuíciója csak egy személynek (esetleg egy szűk, összetartó csoportnak) lehet. Ezért nem a jobboldali kormányzást magát minősítené a kudarc, hanem csak annak jelenlegi reprezentánsát. Úgy is értelmezhetjük tehát e formula felbukkanását, mint hangpróbálgatást az eddig hiányolt magyar mérsékelt jobboldal részéről.
2014. november 29., szombat
Miért pont most? (Posztom a Fb.-on)
Miért pont most?
Miért pont most, három kormánypárti választási győzelem után kezd kinyílni sokak szeme? Lehet, hogy pont ezért? A Fidesz propagandagépezete folyamatosan sulykolta az ellenzékről, hogy "Ezek lopnak!" és a tavaszi választásokra beidőzítette a Simon - ügyet. Most már a politikai ellenzék nem érdekes, viszont egymás után jönnek az ügyek a NER figurák megmagyarázatlan kiemelkedő gazdagodásáról. Meg itt van a korrupcióval indokolt kitiltási ügy. Tehát megszülethetett a verdikt: Ezek lopnak! A nemzeti,szabadságharcos szövegelést pedig hiteltelenné tette az oroszokhoz szegődés.
Miért pont most, három kormánypárti választási győzelem után kezd kinyílni sokak szeme? Lehet, hogy pont ezért? A Fidesz propagandagépezete folyamatosan sulykolta az ellenzékről, hogy "Ezek lopnak!" és a tavaszi választásokra beidőzítette a Simon - ügyet. Most már a politikai ellenzék nem érdekes, viszont egymás után jönnek az ügyek a NER figurák megmagyarázatlan kiemelkedő gazdagodásáról. Meg itt van a korrupcióval indokolt kitiltási ügy. Tehát megszülethetett a verdikt: Ezek lopnak! A nemzeti,szabadságharcos szövegelést pedig hiteltelenné tette az oroszokhoz szegődés.
2014. november 26., szerda
Közös, közérthető Európa - narratíva nélkül nem megy!
Hosszasan el lehet mesélni, hogy hogyan jött létre az Európai Unió és hogyan lett pont olyan, amilyen. Ennek lényege, hogy mindig az adott nemzetközi gazdasági és politikai kihívásokra válaszolt és minden lépésére rányomta a bélyegét az összes tagállamának vétójoga. További korlátot szabott számára, hogy az euroatlanti rendszerben a béke és stabilitás szigetének szánták és ezért eleve elleneztek minden olyan törekvést, amely meg akarta volna határozni az Unió majdani maximális földrajzi határait.
Mindez komoly gátja lett annak, hogy az Unió polgáraiban egy többé - kevésbé konszenzuális európai identitás - tudat alakuljon ki. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az Unió sorsát de facto formáló tagállami miniszterelnökök választási kampányaikban gyakran mintegy Brüsszellel szemben pozícionálták magukat és rájátszottak egyes választói csoportok más tagállamokkal, azok polgáraival szembeni ellenérzéseire. Ebből az következett, hogy amint nem járt a polgárok számára kézzelfogható előnyökkel az Unió léte és új megállapodásai, azonnal felerősödtek a centrifugális tendenciák. Ezek annál könnyebben teret kaptak - kapnak, mert megszűnt az Unió történetének korai szakaszát jellemző közös fenyegetettség - érzés is, amely felülírta a történelmi és az aktuális szembenállásokat. Láthatjuk, hogy mindezzel szemben az Unió által deklarált nemes alapelvek, értékek nem jelentenek hatékony akadályt.
Ne legyenek illúzióink. Az Unió jövőjét továbbra is a nemzetközi gazdasági és politikai kihívásokra adandó közös, vagy éppen külön válaszok fogják meghatározni. De a válaszoknak mind a tartalmát, mind a formáját érdemileg befolyásolja, hogy közben kialakul-e a polgárokban egy közös identitástudat, amely elképzelhetetlen közös Európa - narratíva nélkül.
A narratíva nem történelmi adottság, hanem egy szerteágazó múlton alapuló konstrukció. Ahhoz, hogy meggyökeresedjen előbb létre kell jönnie - nyilvánvalóan egy széles alternatív kínálatból és azok széleskörű, nyilvános vitatásából. Ezt spontán módon nem lehet várni, de ugyanígy nem jöhet létre az európai politika direkt megrendelésére sem. Az Unió vezető köreinek feladata egyfelől annak egyértelmű kinyilvánítása lenne, hogy ilyen narratívára szükség lenne és másfelől azon keretek létrehozása, amelyek katalizálják ilyen narratívák létrejöttét és kanalizálják, valamint széles körben nyilvánossá teszik az erről szóló vitákat. Mindez nyilvánvalóan időigényes folyamat. Az azonban remélhető, hogy magának a folyamatnak a megindítása - megindulása is integráló hatással lenne az Unión belüli politikai mozgásokra.
Mindez komoly gátja lett annak, hogy az Unió polgáraiban egy többé - kevésbé konszenzuális európai identitás - tudat alakuljon ki. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az Unió sorsát de facto formáló tagállami miniszterelnökök választási kampányaikban gyakran mintegy Brüsszellel szemben pozícionálták magukat és rájátszottak egyes választói csoportok más tagállamokkal, azok polgáraival szembeni ellenérzéseire. Ebből az következett, hogy amint nem járt a polgárok számára kézzelfogható előnyökkel az Unió léte és új megállapodásai, azonnal felerősödtek a centrifugális tendenciák. Ezek annál könnyebben teret kaptak - kapnak, mert megszűnt az Unió történetének korai szakaszát jellemző közös fenyegetettség - érzés is, amely felülírta a történelmi és az aktuális szembenállásokat. Láthatjuk, hogy mindezzel szemben az Unió által deklarált nemes alapelvek, értékek nem jelentenek hatékony akadályt.
Ne legyenek illúzióink. Az Unió jövőjét továbbra is a nemzetközi gazdasági és politikai kihívásokra adandó közös, vagy éppen külön válaszok fogják meghatározni. De a válaszoknak mind a tartalmát, mind a formáját érdemileg befolyásolja, hogy közben kialakul-e a polgárokban egy közös identitástudat, amely elképzelhetetlen közös Európa - narratíva nélkül.
A narratíva nem történelmi adottság, hanem egy szerteágazó múlton alapuló konstrukció. Ahhoz, hogy meggyökeresedjen előbb létre kell jönnie - nyilvánvalóan egy széles alternatív kínálatból és azok széleskörű, nyilvános vitatásából. Ezt spontán módon nem lehet várni, de ugyanígy nem jöhet létre az európai politika direkt megrendelésére sem. Az Unió vezető köreinek feladata egyfelől annak egyértelmű kinyilvánítása lenne, hogy ilyen narratívára szükség lenne és másfelől azon keretek létrehozása, amelyek katalizálják ilyen narratívák létrejöttét és kanalizálják, valamint széles körben nyilvánossá teszik az erről szóló vitákat. Mindez nyilvánvalóan időigényes folyamat. Az azonban remélhető, hogy magának a folyamatnak a megindítása - megindulása is integráló hatással lenne az Unión belüli politikai mozgásokra.
2014. november 21., péntek
Szoruló hurok?
Szoruló hurok fojtogatja Orbán rendszerét? Igen és nem. Annyiban nem, hogy nincs jele a rendszer közeli bukásának. Ha kapkodva, ha időnként önveszélyesen, de a rendszernek van még manőverezési tere és van rutinja a tarthatatlannak látszó helyzetek átvészelésében. Annyiban azonban igen, hogy négyfelől is kirajzolódott a rendszert tarthatatlannak mutató veszélyforrás. Az egyik a két szövetség, aminek az ország része, a NATO és az EU megelégelte a diverzív Orbán féle politikát, csak az eszközt nem találja még meg a megrendszabályozására. A másik a tág értelemben vett gazdaság, amelynek tekintetében a vezetés mindeddig felszínen tudta tartani az országot a jövő fejlődés feláldozásával. Amint azonban erős külső megrázkódtatás éri, az összes gyengesége alighanem felszínre kerül mind az üzleti partnerek, mind a lakosság riadt reakciójával fenyegetve. A harmadik veszélyforrás a lakosság politikai elégedetlensége. A Fidesz harmadik ezévi választási győzelme után ez - talán váratlanul - nyilvánvalóvá vált mind a tömegtüntetéseken, mind a közvéleménykutatások során. Politikai földindulással ez nem járt - s a közeljövőben alkalmasint nem is fog válni -, de a hatalom szavahihetősége., az iránta való bizalom olyan széles körben erodálódott, amellyel ezután nem lehet nem számolni. A negyedik veszélyforrás a rendszerre nézve a saját tábor egységének megrendülése. Soha ennyi hír és találgatás nem jelent meg arról, hogy a rendszert támogató hazai tőke, továbbá a politikai hatalmat gyakorló tömb belső konfliktusoktól szabdalt, ami a monolitikus hatalomgyakorlás szempontjából komoly veszélyeket rejt magában.
Felvetődhet a kérdés, hogy miért most erősödtek fel a veszélyforrások. A részletek helyett elég utalni a nemzetközi helyzet megváltozására, valamint a világgazdaság várt fellendülésének elmaradására. A lakossági elégedetlenség felerősödését nem csak a kormány tervezett irritáló intézkedéseire lehet visszavezetni, hanem - paradox módon - arra is, hogy immáron nincsenek a láthatáron választási időpontok. A választások ugyanis a szó alapjelentésének megfelelően a fennálló hatalom és egy lehetséges váltógarnitúra közötti választást jelentik. Minthogy Magyarországon még az sem volt világos, hogy mi lenne ez a váltógarnitúra, nemhogy a választók többségének bizalmát bírta volna, a magát trükkök légiójával is túlbiztosító hatalomnak valójában könnyű volt az akadályt megugrani. A választások után azonban már nem választani kell, hanem csak demonstrálni a felgyűlt elégedetlenséget. Ami pedig a hatalmi táboron belüli konfliktusokat illeti, két tényezőre gondolhatunk. Az egyik, hogy a javak és pozíciók örökös újraelosztásának szükségképpen vannak vesztesei. A másik meg az, hogy az előrelátók számolnak a rendszer bukásával és a szerzett vagyonuk, részben pozíciójuk megtartását - átmentését előbbre valónak tartják, mint a hatalom újabb kegyeitől remélhető előnyöket.
Mindez nem áll össze egyértelmű forgatókönyvvé. Sem az egyes folyamatok ütemének előrelátásához nincs támpontunk, sem azt nem tudhatjuk, hogy melyik hatótényező mikor milyen más hatótényezőkkel fog úgy összetalálkozni, amely detonációt okozhat. Egyelőre csak azt láthatjuk, hogy a magyar hatalom rendelkezésére álló erők nagyságrendileg sokkal kisebbek a vele szemben pozíciót foglalókéhoz képest.
Felvetődhet a kérdés, hogy miért most erősödtek fel a veszélyforrások. A részletek helyett elég utalni a nemzetközi helyzet megváltozására, valamint a világgazdaság várt fellendülésének elmaradására. A lakossági elégedetlenség felerősödését nem csak a kormány tervezett irritáló intézkedéseire lehet visszavezetni, hanem - paradox módon - arra is, hogy immáron nincsenek a láthatáron választási időpontok. A választások ugyanis a szó alapjelentésének megfelelően a fennálló hatalom és egy lehetséges váltógarnitúra közötti választást jelentik. Minthogy Magyarországon még az sem volt világos, hogy mi lenne ez a váltógarnitúra, nemhogy a választók többségének bizalmát bírta volna, a magát trükkök légiójával is túlbiztosító hatalomnak valójában könnyű volt az akadályt megugrani. A választások után azonban már nem választani kell, hanem csak demonstrálni a felgyűlt elégedetlenséget. Ami pedig a hatalmi táboron belüli konfliktusokat illeti, két tényezőre gondolhatunk. Az egyik, hogy a javak és pozíciók örökös újraelosztásának szükségképpen vannak vesztesei. A másik meg az, hogy az előrelátók számolnak a rendszer bukásával és a szerzett vagyonuk, részben pozíciójuk megtartását - átmentését előbbre valónak tartják, mint a hatalom újabb kegyeitől remélhető előnyöket.
Mindez nem áll össze egyértelmű forgatókönyvvé. Sem az egyes folyamatok ütemének előrelátásához nincs támpontunk, sem azt nem tudhatjuk, hogy melyik hatótényező mikor milyen más hatótényezőkkel fog úgy összetalálkozni, amely detonációt okozhat. Egyelőre csak azt láthatjuk, hogy a magyar hatalom rendelkezésére álló erők nagyságrendileg sokkal kisebbek a vele szemben pozíciót foglalókéhoz képest.
2014. november 14., péntek
Élet a NER után: megváltó vagy csődgondnok?
A magyar rendszer 2014-ben három választást is fölényesen megnyert. Ennek ellenére már ősszel sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy mind a külpolitkában mind a gazdaságban válságos a magyar kormány helyzete és ettől nem függetlenül belpolitikai nehézségei is vannak. Értelemszerűen megindultak a kóbor gondolatok arról, hogy mi jöhet ez után.
Abban mindenki egyetért, hogy Orbán nem az az alkat, aki bármilyen kudarc esetén feladná a harcot - bármennyire is kilátástalannak látszik az mások számára. Ám abban is egyetértés látszik, hogy mind az USA, mind az EU részéről általános bekeményítés várható, amely nyomásnak ez a rendszer a "normális" állapotok fenntartása mellett vajmi nehezen tudhat ellenállni. A normalitás jelenlegi szintjének feladása viszont kétségessé teheti mind a rendszer jelenlegi tömegtámogatásának fennmaradását, mind pedig azt, hogy az oligarchák és a politikai garnitúra egy része kitart-e a hatalmat gyakorlók mellett. Ha nem, az annyira precedens nélküli lenne, hogy még találgatások sincsenek arra nézve, hogy kik és milyen politika jegyében jelentkezhetnek hatalomváltókként.
Az ellenzéki pártoknak a találgatások nem osztanak különösebb szerepet a hatalomváltásban. A szélsőjobbot kormányzásképtelennek tartják és nem látnak semmiféle reális programot a különféle akcióik mögött. Amiket mondanak, az tartalmilag nagy mértékben egyezik a NER-rel, csak még radikálisabb. Ezért ez utóbbinak az ellehetetlenülésére aligha adhat a szélsőjobb működőképes választ. A demokratikus pártok pedig mind szervezeti, mind program, mind személyi adottságok mind pedig tömegtámogatottság tekintetében annyira szétesett állapotban vannak,. hogy senki se lát bennük válságkezelésre képes alternatívát.
Az igazi gondot az jelenti, hogy azok a "normális" állapotok, amelyek most fenyegetve vannak, euroatlanti mércével mérve maguk se normálisak. Csak utalásszerűen: a termelékenység, a gazdasági növekedési potenciál, a foglalkoztatottság, a kormányzás színvonala, a humán infrastruktúra mind súlyosan deficites állapotban van - és ez nem a teljes lajstrom. A deficitek mellett ugyanilyen abnormis az a mértékű és jellegű szegénység, ami az országnak egyre nagyobb részét foglalja magába. Mindennek visszafordítása nem csak irreális feladat rövid időszak alatt, de ráadásul egyes elemei még ellent is mondanak egymásnak.
Illúzió, hogy a jelenlegi rendszertől való megszabadulásnak akkora lehet a spontán hozadéka, hogy az önmagában képes megfordítani a trendet. Ugyanakkor egy fordulattól nem csak a legrosszabb helyzetben lévők, hanem a normatívan gondolkodó értelmiségiek is azonnali, széleskörű és látványos javulást várnának el. Vagyis megváltó erőre, megváltó gondolatokra és megváltó politikusokra várnak. Ezt szubjektív vágyként nem lehet kifogásolni, de realitását nem lehet nem kétségbe vonni.
Ha nem hiszünk a megváltás lehetőségében, akkor csak valami (valamilyen gondolat mentén) racionális csődgodnokokat várhatunk a káosz alternatívájaként - vagy egy káosz- periódust követően. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen gondnokságnak kibontakozási esélye legyen, előbb széles körben tudomásul kellene venni magát a csődöt. Ez ma koránt sincs így. Továbbá az is előfeltétel, hogy ne túl sokan adjanak hitelt mindenféle csodadoktornak és vajákosnak. Ez sincs ma így.
Az idei ősz talán az eszmélés első lépéseit hozta meg. Kérdés, hogy az erősen determinált hanyatlásnak milyen lesz a tényleges időbeni és egymásra hatási forgatókönyve és hogy a tömeges felismerések és indulatok hogyan tartanak majd lépést a fejleményekkel. Ha nem tartanak, az meghosszabbíthatja a NER agóniáját, amely itthon és külföldön magát a "rend" egyedüli képviselőjének próbálja beállítani.
Abban mindenki egyetért, hogy Orbán nem az az alkat, aki bármilyen kudarc esetén feladná a harcot - bármennyire is kilátástalannak látszik az mások számára. Ám abban is egyetértés látszik, hogy mind az USA, mind az EU részéről általános bekeményítés várható, amely nyomásnak ez a rendszer a "normális" állapotok fenntartása mellett vajmi nehezen tudhat ellenállni. A normalitás jelenlegi szintjének feladása viszont kétségessé teheti mind a rendszer jelenlegi tömegtámogatásának fennmaradását, mind pedig azt, hogy az oligarchák és a politikai garnitúra egy része kitart-e a hatalmat gyakorlók mellett. Ha nem, az annyira precedens nélküli lenne, hogy még találgatások sincsenek arra nézve, hogy kik és milyen politika jegyében jelentkezhetnek hatalomváltókként.
Az ellenzéki pártoknak a találgatások nem osztanak különösebb szerepet a hatalomváltásban. A szélsőjobbot kormányzásképtelennek tartják és nem látnak semmiféle reális programot a különféle akcióik mögött. Amiket mondanak, az tartalmilag nagy mértékben egyezik a NER-rel, csak még radikálisabb. Ezért ez utóbbinak az ellehetetlenülésére aligha adhat a szélsőjobb működőképes választ. A demokratikus pártok pedig mind szervezeti, mind program, mind személyi adottságok mind pedig tömegtámogatottság tekintetében annyira szétesett állapotban vannak,. hogy senki se lát bennük válságkezelésre képes alternatívát.
Az igazi gondot az jelenti, hogy azok a "normális" állapotok, amelyek most fenyegetve vannak, euroatlanti mércével mérve maguk se normálisak. Csak utalásszerűen: a termelékenység, a gazdasági növekedési potenciál, a foglalkoztatottság, a kormányzás színvonala, a humán infrastruktúra mind súlyosan deficites állapotban van - és ez nem a teljes lajstrom. A deficitek mellett ugyanilyen abnormis az a mértékű és jellegű szegénység, ami az országnak egyre nagyobb részét foglalja magába. Mindennek visszafordítása nem csak irreális feladat rövid időszak alatt, de ráadásul egyes elemei még ellent is mondanak egymásnak.
Illúzió, hogy a jelenlegi rendszertől való megszabadulásnak akkora lehet a spontán hozadéka, hogy az önmagában képes megfordítani a trendet. Ugyanakkor egy fordulattól nem csak a legrosszabb helyzetben lévők, hanem a normatívan gondolkodó értelmiségiek is azonnali, széleskörű és látványos javulást várnának el. Vagyis megváltó erőre, megváltó gondolatokra és megváltó politikusokra várnak. Ezt szubjektív vágyként nem lehet kifogásolni, de realitását nem lehet nem kétségbe vonni.
Ha nem hiszünk a megváltás lehetőségében, akkor csak valami (valamilyen gondolat mentén) racionális csődgodnokokat várhatunk a káosz alternatívájaként - vagy egy káosz- periódust követően. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen gondnokságnak kibontakozási esélye legyen, előbb széles körben tudomásul kellene venni magát a csődöt. Ez ma koránt sincs így. Továbbá az is előfeltétel, hogy ne túl sokan adjanak hitelt mindenféle csodadoktornak és vajákosnak. Ez sincs ma így.
Az idei ősz talán az eszmélés első lépéseit hozta meg. Kérdés, hogy az erősen determinált hanyatlásnak milyen lesz a tényleges időbeni és egymásra hatási forgatókönyve és hogy a tömeges felismerések és indulatok hogyan tartanak majd lépést a fejleményekkel. Ha nem tartanak, az meghosszabbíthatja a NER agóniáját, amely itthon és külföldön magát a "rend" egyedüli képviselőjének próbálja beállítani.
2014. november 10., hétfő
A hatalom önélvezete és a különútas politika
Az USA (és kevésbé hevesen az EU) bírálja egyfelől a mai magyar rendszer demokráciafelfogását és autoritér vezetését, másfelől különútas politikáját. Az egyik kifogásolt blokkot inkább a közös értékektől való elhajlás motíválja, a másikat pedig az érdekek eltérése. Közkeletű felfogás, hogy a politikában az érdekek tekinthetőek elsődlegeseknek.
Ezen megkülönböztetés alapján felvethető, hogy az USA mostani erőteljes nyomásgyakorlása a magyar hatalomra első sorban arra irányulnak, hogy elérjék: hagyjon fel azokkal a különútas lépésekkel, amelyek keresztezik az amerikai törekvéseket. S ha ezt a magyar hatalom megtenné, akkor ugyan változatlanok lennének a politikai - értékrendbeli fenntartások, de a magyar félre gyakorolt nyomás feltehetőleg gyengülne. Tegyük zárójelbe, hogy ez az USA vezetése oldaláról valóban így van-e és vessünk egy pillantást a felvetésre magyar oldalról.
Egy par excellence személyi hatalom értelemszerűen a gyakorlójának pszichológiai szükségleteit hivatott kielégíteni s ilyen értelemben önélvezetének eszköze. Ám a hatalom értelemszerűen jelenti azt, hogy az országon belül rákényszerít különféle csoportokra olyasmit, amit azok önként nem akarnának és azt, hogy a nemzetközi terepen is érvényesíteni képes olyan dolgokat, amik érdekekbe, ellenállásba ütköznek (v.ö. örökös "harc"). Az világos, hogy a hatalom ütközhet erős korlátokba és ilyenkor kénytelen visszavonulni, hogy aztán máskor, más formában vegyen elégtételt. Esetünkben viszont a kérdés az, hogy ha az USA ellenérdekeltsége a különútas politika alapjait érintik, akkor is lehetséges-e taktikai visszavonulás?
Feltehető, hogy a válasz a mértékek kérdése. Ha a visszavonulás tartalmilag és a látszatát tekintve érdemileg fegyverletétel, akkor ez a rendszer értelmét kérdőjelezi meg. Nehéz legitimálni egy olyan autoritér rendszert, amely láthatóan "kifelé" erőtlen. Egy ilyen helyzet mind az alávetettek, mind az uralkodó klán tagjai számára erős kérdőjeleket vet fel. De még az sem biztos, hogy maga az országon belül ilyen hatalmat kezében tartó személy tartósan együtt tudna élni egy ilyen felemás helyzettel.
A tét tehát lehet a rendszer szempontjából a lét - nem lét kérdése.
Ezen megkülönböztetés alapján felvethető, hogy az USA mostani erőteljes nyomásgyakorlása a magyar hatalomra első sorban arra irányulnak, hogy elérjék: hagyjon fel azokkal a különútas lépésekkel, amelyek keresztezik az amerikai törekvéseket. S ha ezt a magyar hatalom megtenné, akkor ugyan változatlanok lennének a politikai - értékrendbeli fenntartások, de a magyar félre gyakorolt nyomás feltehetőleg gyengülne. Tegyük zárójelbe, hogy ez az USA vezetése oldaláról valóban így van-e és vessünk egy pillantást a felvetésre magyar oldalról.
Egy par excellence személyi hatalom értelemszerűen a gyakorlójának pszichológiai szükségleteit hivatott kielégíteni s ilyen értelemben önélvezetének eszköze. Ám a hatalom értelemszerűen jelenti azt, hogy az országon belül rákényszerít különféle csoportokra olyasmit, amit azok önként nem akarnának és azt, hogy a nemzetközi terepen is érvényesíteni képes olyan dolgokat, amik érdekekbe, ellenállásba ütköznek (v.ö. örökös "harc"). Az világos, hogy a hatalom ütközhet erős korlátokba és ilyenkor kénytelen visszavonulni, hogy aztán máskor, más formában vegyen elégtételt. Esetünkben viszont a kérdés az, hogy ha az USA ellenérdekeltsége a különútas politika alapjait érintik, akkor is lehetséges-e taktikai visszavonulás?
Feltehető, hogy a válasz a mértékek kérdése. Ha a visszavonulás tartalmilag és a látszatát tekintve érdemileg fegyverletétel, akkor ez a rendszer értelmét kérdőjelezi meg. Nehéz legitimálni egy olyan autoritér rendszert, amely láthatóan "kifelé" erőtlen. Egy ilyen helyzet mind az alávetettek, mind az uralkodó klán tagjai számára erős kérdőjeleket vet fel. De még az sem biztos, hogy maga az országon belül ilyen hatalmat kezében tartó személy tartósan együtt tudna élni egy ilyen felemás helyzettel.
A tét tehát lehet a rendszer szempontjából a lét - nem lét kérdése.
2014. október 30., csütörtök
Orbánra ráégett az öntetszelgő "pávatánc"- vallomás
Amikor 2012-ben Orbán már tudta, hogy nem kell igénybe vennie az IMF- hitelt, amelyért korábban önmegalázóan fordulnia kellett, elhencegett azzal, hogy "pávatáncot" folytatott: úgy tett, mintha elköteleződne, holott tudta, hogy nem fog. Megtehette ezt az önleleplezést, mert 2 éven keresztül a világgazdaság mintegy aládolgozott. Ezért stabilizálni tudta rendszerét, jóllehet konszolidálni nem. Igaz, ezt nem is akarta.
A három, 2014-ben megnyert választás után végképp nyeregben érezte magát és - főleg a külpolitikánban - egyre kockázatosabbakat húzott. Az idei ősz azonban rosszul alakult számára. Az ismert okokból orosz - politikája botránykővé vált, veszélybe került a kritikus deficit - határ tarthatósága -hogy csak a legfontosabbakra utaljunk. Ez mind az USA-val való viszonyban, mind belpolitikailag kiélezte a helyzetet. Nyilvánvaló, hogy valamelyes visszavonulás nélkül kezelhetetlenné válhat a magyar hatalom helyzete.
Orbán makacssága és hiúsága ellenére eddig mindig megérezte, ha kritikus pontra érkezett és megtette azt a kisebb, vagy látszólagos hátralépést, amivel ellenfelei beérték és a hívei számára is emészthető volt. Most azonban ez sokkal nehezebbé, szinte lehetetlenné vált. S ennek okai közt ott van az is, hogy minden taktikai manőverére mindenki automatikusan rákiáltaná: PÁVATÁNC!
A három, 2014-ben megnyert választás után végképp nyeregben érezte magát és - főleg a külpolitikánban - egyre kockázatosabbakat húzott. Az idei ősz azonban rosszul alakult számára. Az ismert okokból orosz - politikája botránykővé vált, veszélybe került a kritikus deficit - határ tarthatósága -hogy csak a legfontosabbakra utaljunk. Ez mind az USA-val való viszonyban, mind belpolitikailag kiélezte a helyzetet. Nyilvánvaló, hogy valamelyes visszavonulás nélkül kezelhetetlenné válhat a magyar hatalom helyzete.
Orbán makacssága és hiúsága ellenére eddig mindig megérezte, ha kritikus pontra érkezett és megtette azt a kisebb, vagy látszólagos hátralépést, amivel ellenfelei beérték és a hívei számára is emészthető volt. Most azonban ez sokkal nehezebbé, szinte lehetetlenné vált. S ennek okai közt ott van az is, hogy minden taktikai manőverére mindenki automatikusan rákiáltaná: PÁVATÁNC!
2014. október 27., hétfő
Szavahihetőségi válság?
A kormány pozíciójával történt valami közvetlenül harmadik ezévi győzelme után. Lépéseiben, kommunikációjában megzavarodott: késedelmesen áll elő a szokott kommunikációs paneljeivel és nincs is összehangolva, amit az egyes vezetői mondanak.
Az alap - ügy, ami a zavart okozza, hogy az USA vezető magyar állami, államközeli személyeket kitiltottt az Államokból. A kapcsolódó pedig a jövő évi adóemelések ügye, különös tekintettel az internet megadóztatására. A kialakult helyzet szempontjából nem maguk az ügyek az elsődlegesek, hanem a hatásuk. A kormányzat bizonytalankodása a nemzetközi színtéren kezdődött. Oka alighanem az volt, hogy nem látják az euro- atlanti partnerek jövőbeni lépéseit és ezért vártak ki. Az idő elteltével azonban valamit mondani kellett és feltehetőleg az eddigi politikai vonalvezetésük folytatását választották. Koherens koncepciójuk azonban láthatólag máig nincs. Lehetnek eltérő álláspontok a csúcsvezetésen belül is, hiszen már korábban is érkeztek hírek a belső hatalmi átrendeződésről. A bizonytalanságot zsigerileg a jelek szerint a saját politikai táboruk is megérezte. Ebbe a helyzetbe robbantak bele a hírek a választásokig titkolt jövő évi költségvetési tervezetről. A saját tábor az internet - adót olyan rosszul fogadta, hogy a kormányzópárt a még nyilvánosságra nem hozott javaslatoknál kevésbé drasztikus változatot máris beterjesztett a Parlament elé. s közben egy választások után szokatlan méretű, civil kezdeményezésű tüntetésre is sor került Budapesten, amelyen a jelek szerint a közelmúlt napokban a kormánypárt jelöltjeire szavazók is elmentek.
A kormányzat szilárd pozíciója és médiabefolyása, továbbá politikai rutinja alapján aligha számíthatunk gyors, földindulásszerű változásokra. Ám az felvethető, hogy - még ha rövid távon úrrá is tudnak lenni a bizonytalankodáson - kialakulhatott a saját táboron belül is egy olyan szavahihetőségi válság, amely a következő krízishelyzetekben válhat majd manifesztté. Ha ez a felvetés jogos, akkor a magyar rendszernek a külföldön és belföldön egyaránt feltételezett stabilitása a három ezévi megnyert választás ellenére immáron a múlté.
Az alap - ügy, ami a zavart okozza, hogy az USA vezető magyar állami, államközeli személyeket kitiltottt az Államokból. A kapcsolódó pedig a jövő évi adóemelések ügye, különös tekintettel az internet megadóztatására. A kialakult helyzet szempontjából nem maguk az ügyek az elsődlegesek, hanem a hatásuk. A kormányzat bizonytalankodása a nemzetközi színtéren kezdődött. Oka alighanem az volt, hogy nem látják az euro- atlanti partnerek jövőbeni lépéseit és ezért vártak ki. Az idő elteltével azonban valamit mondani kellett és feltehetőleg az eddigi politikai vonalvezetésük folytatását választották. Koherens koncepciójuk azonban láthatólag máig nincs. Lehetnek eltérő álláspontok a csúcsvezetésen belül is, hiszen már korábban is érkeztek hírek a belső hatalmi átrendeződésről. A bizonytalanságot zsigerileg a jelek szerint a saját politikai táboruk is megérezte. Ebbe a helyzetbe robbantak bele a hírek a választásokig titkolt jövő évi költségvetési tervezetről. A saját tábor az internet - adót olyan rosszul fogadta, hogy a kormányzópárt a még nyilvánosságra nem hozott javaslatoknál kevésbé drasztikus változatot máris beterjesztett a Parlament elé. s közben egy választások után szokatlan méretű, civil kezdeményezésű tüntetésre is sor került Budapesten, amelyen a jelek szerint a közelmúlt napokban a kormánypárt jelöltjeire szavazók is elmentek.
A kormányzat szilárd pozíciója és médiabefolyása, továbbá politikai rutinja alapján aligha számíthatunk gyors, földindulásszerű változásokra. Ám az felvethető, hogy - még ha rövid távon úrrá is tudnak lenni a bizonytalankodáson - kialakulhatott a saját táboron belül is egy olyan szavahihetőségi válság, amely a következő krízishelyzetekben válhat majd manifesztté. Ha ez a felvetés jogos, akkor a magyar rendszernek a külföldön és belföldön egyaránt feltételezett stabilitása a három ezévi megnyert választás ellenére immáron a múlté.
2014. október 25., szombat
Tűzvonalban
Magyarország a rendszerváltás környékén a tűzvonalban volt:a nyilvánvaló válságban lévő szovjet külső birodalom legingatagabb országa volt, ahol a "tábor" valamilyen fajta elhagyására leginkább voltak meg az objektív és szubjektív feltételek. A posztjugoszláv háború idején megintcsak a tűzvonalba került: a szilárd hátország egy nemzetközi (USA) akció számára. Ez az elitekben azt a téves hitet keltette, hogy nem lehet nagyot hibázni, vagy ha mégis, majd a "nagyok" rendbeteszik, amit kell.
Az, hogy az EU-ba a vártnál később, ímmel - ámmal és sokakkal együtt tömegesen vettek fel bennünket - nem bizonyult figyelmeztető jelnek. Nem vették észre, hogy kikerülvén a tűzvonalból nem olyan elnézőek a nagyok. Orbán volt az, aki megérezte, hogy a kisebb fontosság és figyelem körülményei között nem muszáj olyan illedelmesen viselkedni, a kilengésekért nem lesz nagy a büntetés - elég egy- két látszatengedményt tenni.
A másik tábor változatlanul nem értette a helyzetet: biztosnak tartotta, hogy ezt vagy azt a nagyok nem fogják tűrni - és erre építette a politikáját. Más forgatókönyve nem volt, így egyre inkább hitelét vesztette és kiszolgáltatottá vált a kettőshatalom,majd az új hatalom támadó hadműveleteinek. De nem értette meg a 2010-es rendszerváltó hatalom se, hogy korlátai vannak. Gazdaságiak is, a működés logikájából következőek is és külpolitikailak is. Abból, hogy egy nem tűzvonalban lévő ország belügyeiből az erős szövetségesek nem akarnak "ügyet" csinálni, mert vagy nem tudnának vele megbirkózni, vagy olyan drága lenne, hogy az nem éri meg nekik, a magyar hatalom arra a hibás következtetésre jutott, hogy nem is tud ügyet csinálni akkor se, ha akar.
A fékeket nem ismerő, szerencsés kezű kalandorpolitika most került krízisbe. Részben saját fékevesztettsége, részben geopolitikai egybeesések miatt hirtelen ismét nemzetközi tűzvonalba került. Ezt nem volt képes időben felismerni és azt se fogja föl, hogy tűzvonalban nem ugyanazok a játékszabályok, mint a másodlagos fontosságú helyeken. Nehéz elképzelni, hogy a rendszer változatlan formában - megkésve - meg tudná állni a helyét a megváltozott feltételek között. Tűzvonalban taktikai blöff még talán lehetséges, de stratégiai semmi esetre se.
2014. október 22., szerda
Bűnpártolás?
Az USA a kitiltott 6 magyar állampolgárt nagyméretű, kormányközeli korrupciós bűncselekménnyel vádolta .Az ezzel kapcsolatos találgatások középpontjába az adóhatóság és annak vezetője került. Mindez elemi módon kötelezővé tette a felügyelő hatóság és az ügyészség vizsgálatának megkezdését. Ha erre nem került sor, az eleve felveti e két intézmény vezetőjének felelősségét minimum mulasztásos bűncselekmény tárgyában. Az ügy politikai súlya révén ugyanezt a mulasztást a miniszterelnök is elkövette. Ebből a szempontból közömbös, hogy tettek-e lépéseket a híresztelés valós voltának tisztázására: kötelességük lett volna.
A mulasztásos bűncselekmény (amelynek eredményeként egy központi szereplő a jelek szerint külföldre távozva kivonta magát az eljárás alól) minden vizsgálódás nélkül megáll.Az azonban pártatlan vizsgálatot igényel, hogy egy ennél is súlyosabb vád, a bűnpártolás kivel kapcsolatban és az ügy melyik szakaszaiban vethető fel. Az a tény azonban, hogy a NAV elnöke a miniszterelnök kollégiumi társa volt és karrierje nem közönséges hivatalnoki karrier - eleve pikánssá teszi az ügyet.
Kérdés, hogy meddig tehetik meg a magyar állam élén álló szervek, hogy továbbra is nem létezőnek tekintsék ezt a kompromittáló ügyet. Ha netán majd már nem tehetik, akkor megkésve megindul-e a szakszerű nyomozás, vagy igyekeznek egy számukra veszélytelennek látszó konstruált eljárással tudni le a bűncselekményt és a kapcsolódó eseménysort.
A mulasztásos bűncselekmény (amelynek eredményeként egy központi szereplő a jelek szerint külföldre távozva kivonta magát az eljárás alól) minden vizsgálódás nélkül megáll.Az azonban pártatlan vizsgálatot igényel, hogy egy ennél is súlyosabb vád, a bűnpártolás kivel kapcsolatban és az ügy melyik szakaszaiban vethető fel. Az a tény azonban, hogy a NAV elnöke a miniszterelnök kollégiumi társa volt és karrierje nem közönséges hivatalnoki karrier - eleve pikánssá teszi az ügyet.
Kérdés, hogy meddig tehetik meg a magyar állam élén álló szervek, hogy továbbra is nem létezőnek tekintsék ezt a kompromittáló ügyet. Ha netán majd már nem tehetik, akkor megkésve megindul-e a szakszerű nyomozás, vagy igyekeznek egy számukra veszélytelennek látszó konstruált eljárással tudni le a bűncselekményt és a kapcsolódó eseménysort.
2014. október 21., kedd
Étolajgate - fideszes időhúzás
A magyar demokrácia olajgatenek nevezett botránnyal indult, de ebbe mindmáig nem bukott bele senki fontos ember. Azóta is volt már jónéhány nagy botránynak induló ügy, de egyiket sem vitték végig sem igazságszolgáltatási, sem politikai vonalon. A magyar vezetés ebből következően láthatólag úgy gondolja, hogy a jelenlegi sem lesz kivétel. Ez is csak csoda, amely három napig tart. Ennek megfelelően igyekeznek a prominensek kommunikálni itthon és külföldön. Az sem zavarja őket, hogy az étolajgate nem belső, magyarországi skandalum. Volt már korábban is éles helyzete az Orbán - csapatnak az IMF-el és volt az EU-val, de mindet sikerült szép komótosan elplanírozniuk. Ezt tanulták meg a magyar honpolgárok is: nem izgatottak, ha a kormány bajba kerül, mert eddig mindig kivágta magát.
Nincs garancia arra, hogy az étolajgate is nem csak egy lesz a sorban. Alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a rendszer fél lépést hátralép ebben - abban, de különben folytatja úgy, ahogy eddig tette. De alakulhat másképp is. Ha a kitiltás nem egy önmagában álló epizódnak bizonyul, akkor szerves eleme egy nem is rejtett sorozatnak, amelyben az utóbbi években az USA különféle prominensei és intézményei erős rosszallásukat fejezték ki a rendszer politikai elfajulása, külpolitikai és gazdasági irányvétele miatt. Ennek a sorozatnak egy- két látszatintézkedéssel, netán egy-két nem túl fontos fej lehullásával aligha lehet véget vetni. Akkor újabb - előre tervezett, vagy rögtönzött - USA -lépések várhatóak.
Ha az Orbán - rendszernek ebben a geopolitikai térségben való USA általi kategórikus elfogadhatatlansága van a feltételezhető lépéssorozat mögött, akkor az USA erről előbb - utóbb meggyőzi az EU prominenseit is. S a kettős nyomás eszkalálódását a NER csak időlegesen bírhatja ki.
Nincs garancia arra, hogy az étolajgate is nem csak egy lesz a sorban. Alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a rendszer fél lépést hátralép ebben - abban, de különben folytatja úgy, ahogy eddig tette. De alakulhat másképp is. Ha a kitiltás nem egy önmagában álló epizódnak bizonyul, akkor szerves eleme egy nem is rejtett sorozatnak, amelyben az utóbbi években az USA különféle prominensei és intézményei erős rosszallásukat fejezték ki a rendszer politikai elfajulása, külpolitikai és gazdasági irányvétele miatt. Ennek a sorozatnak egy- két látszatintézkedéssel, netán egy-két nem túl fontos fej lehullásával aligha lehet véget vetni. Akkor újabb - előre tervezett, vagy rögtönzött - USA -lépések várhatóak.
Ha az Orbán - rendszernek ebben a geopolitikai térségben való USA általi kategórikus elfogadhatatlansága van a feltételezhető lépéssorozat mögött, akkor az USA erről előbb - utóbb meggyőzi az EU prominenseit is. S a kettős nyomás eszkalálódását a NER csak időlegesen bírhatja ki.
2014. október 17., péntek
Az USA jelzett. De mit?
Hónapok óta tart az USA nem hivatalos és hivatalos felső köreinek verbális intervenciója, jelezvén, hogy elfogadhatatlannak tartják a magyar kormány tevékenységét és törekvéseit. Mindezt a magyar kormány lerázta, mint kutya a vizet és kommunikációjában adta a sértett ártatlant. Ugyanezt tette a Navracsics EU-biztosi kinevezése kapcsán elhangzott hasonló jelzésekkel is.
Mindezt abban a meggyőződésben tette, hogy sebezhetetlen.Egész rendszerépítésének fontos tartópillére volt az a zúgprókátori módszer, hogy gondosan tanulmányozták belső és külső ellenfeleik lehetséges jogi pozíciójának, szabályrendszereinek és szerződéseinek gyenge pontjait és joghézagait, kifejlesztettek egy rabulisztikát, amely a szavak jelentésének átértelmezésével, kiforgatásával tágítja saját jogi lehetőségeiket, továbbá a parlamenti 2/3 segítségével olyan permanens törvénykezésbe fogtak, amely a hatalmi csoport érdekeit az adott helyzetben jogilag érvényesíti.
Az USA továbblépett. A vízum megtagadása az USA-ban a hatóságok diszkrecionális joga, tehát a magyar vezetés ebbe belekötni nem tud. A tény konkrét nevek nélküli nyilvánosságra hozatala jogilag szintén nem kérdőjelezhető meg, csak a nyilvános méltatlankodás lehetséges, vagy pedig eszkaláló tükörlépések. De így vagy úgy, a nemzetközi hivatalos és nem hivatalos világ számára a jelzés egyértelmű.
Vajon a nemtetszés tényén túl mit jelenthet ez a jelzés? Csupán olyan, mint hajdan a Kínai Népköztársaság 1247. "komoly figyelmeztetése" volt, amit várhatóan követett az 1248. ? Aligha. Vagy a magyar kormányzat (és az EU ) megérti, hogy a magyar fejlemények átlépték az USA tűréshatárát és innen vissza kell fordulni, vagy ha nem, akkor további lépésekre számíthatnak. Az USA láthatólag megértette a magyar módszert és hajlandó maga is megvizsgálni, hogy az eredetileg nem politikai céllal létrejött jogi arzenál mely elemei hogyan használhatóak szankcionálásra, a "puha szabályozások" keményebbé tételére. Ennek konkrét lépéseit senki se láthatja előre.
Ha a magyar kormányzat felismeri, hogy eddigi biztonságérzete megkérdőjeleződött, akkor vagy számba kell vennie a valóságos gazdasági, politikai és katonai erőviszonyokat és módosítania kell eddigi politikáját. Vagy a kockázatos eszkalációs utat választja. Ez utóbbi esetben kérdés, hogy meddig számíthat eddigi külső támogatóira és belső hatalmi bázisára.
Mindezt abban a meggyőződésben tette, hogy sebezhetetlen.Egész rendszerépítésének fontos tartópillére volt az a zúgprókátori módszer, hogy gondosan tanulmányozták belső és külső ellenfeleik lehetséges jogi pozíciójának, szabályrendszereinek és szerződéseinek gyenge pontjait és joghézagait, kifejlesztettek egy rabulisztikát, amely a szavak jelentésének átértelmezésével, kiforgatásával tágítja saját jogi lehetőségeiket, továbbá a parlamenti 2/3 segítségével olyan permanens törvénykezésbe fogtak, amely a hatalmi csoport érdekeit az adott helyzetben jogilag érvényesíti.
Az USA továbblépett. A vízum megtagadása az USA-ban a hatóságok diszkrecionális joga, tehát a magyar vezetés ebbe belekötni nem tud. A tény konkrét nevek nélküli nyilvánosságra hozatala jogilag szintén nem kérdőjelezhető meg, csak a nyilvános méltatlankodás lehetséges, vagy pedig eszkaláló tükörlépések. De így vagy úgy, a nemzetközi hivatalos és nem hivatalos világ számára a jelzés egyértelmű.
Vajon a nemtetszés tényén túl mit jelenthet ez a jelzés? Csupán olyan, mint hajdan a Kínai Népköztársaság 1247. "komoly figyelmeztetése" volt, amit várhatóan követett az 1248. ? Aligha. Vagy a magyar kormányzat (és az EU ) megérti, hogy a magyar fejlemények átlépték az USA tűréshatárát és innen vissza kell fordulni, vagy ha nem, akkor további lépésekre számíthatnak. Az USA láthatólag megértette a magyar módszert és hajlandó maga is megvizsgálni, hogy az eredetileg nem politikai céllal létrejött jogi arzenál mely elemei hogyan használhatóak szankcionálásra, a "puha szabályozások" keményebbé tételére. Ennek konkrét lépéseit senki se láthatja előre.
Ha a magyar kormányzat felismeri, hogy eddigi biztonságérzete megkérdőjeleződött, akkor vagy számba kell vennie a valóságos gazdasági, politikai és katonai erőviszonyokat és módosítania kell eddigi politikáját. Vagy a kockázatos eszkalációs utat választja. Ez utóbbi esetben kérdés, hogy meddig számíthat eddigi külső támogatóira és belső hatalmi bázisára.
2014. október 14., kedd
Most akkor sok, vagy kevés Budapesten a 36% ?
Ha azt nézzük, hogy Tarlóst kényelmesen újraválasztották és az ellenzék összességében rosszabbul szerepelt, mint a tavaszi választásokon, akkor vitathatatlanul kevés.
Ha viszont azt nézzük, hogy a NER milyen elsöprő pozícióban van az országban és mi mindent bevetett a budapesti önkormányzati választások befolyásolása érdekében, akkor mindjárt más a helyzet. De ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy a NER deklarált ellenségei mi mindent megtettek azért, hogy Bokros mennél kevesebb szavazatot kapjon. Próbáljuk ez utóbbit számba venni.
Kezdjük a tavaszi ellenzéki összefogás résztvevőivel. Az a kiábrándító huzavona, ami először végül Falus kiválasztásához, majd a finisben (vitatott hátterű: Szigetvári? Gyurcsány?) visszaléptetéséhez vezetett önmagában alaposan megsorozta a potenciális ellenzéki szavazók gyomorszáját. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Fodor önálló indulással leszakította a liberális elnevezésre mozduló kis tábort, hogy az MSZP elnöke már Falustól is látványosan elhatárolta magát, hogy a DK elnöke a kampány időszak kellős közepén a 2018-as kampány problematikáját tűzi figyelemfelkeltően napirendre, akkor még nem is tartunk Bokrosnál, mint közös jelöltnél. Meg akkor sem, amikor a Falust jelölő Együtt nem adott mellé azonnal profi kampánycsapatot. Bokros mögül azután mögül deklaratíve kivonult az MSZP országos elnöksége (mondván: nem baloldali) és a PM elnöksége (mondván. a régi gárda lejáratódott szimboluma),- akkor joggal találjuk a rá leadott szavazatokat nagyon soknak.
De ezzel még nincs vége a felsorolásnak. Túl azon, hogy Bokros közszereplése kezdete óta megosztó személyiség és bejáratott mumus, nem felejtkezhetünk meg a Finnyesz ellenagitációjáról sem. Így nevezhetjük gyüjtőnéven mindazokat az Orbán - ellenes értelmiségi csoportokat és egyéneket, akik vagy globálisan antikapitalisták, vagy csak egyszerűen "balról" elitellenesek, vagy akik a bojkottot propagálták, akik a választás kilátástalanságát hangoztatták, akik a Bokrost, vagy támogatói közül személyek kipécézését tartották éppen időszerűnek - de a felsorolást folytatni lehet. Aki a Finnyeszre hallgatott, az zömmel el se ment szavazni, de ha mégis, akkor se Bokrosra voksolt.
Akkor ezek után sok, vagy kevés? És mit mondhatunk a NER fővárosi támogatottságáról?
Ha viszont azt nézzük, hogy a NER milyen elsöprő pozícióban van az országban és mi mindent bevetett a budapesti önkormányzati választások befolyásolása érdekében, akkor mindjárt más a helyzet. De ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy a NER deklarált ellenségei mi mindent megtettek azért, hogy Bokros mennél kevesebb szavazatot kapjon. Próbáljuk ez utóbbit számba venni.
Kezdjük a tavaszi ellenzéki összefogás résztvevőivel. Az a kiábrándító huzavona, ami először végül Falus kiválasztásához, majd a finisben (vitatott hátterű: Szigetvári? Gyurcsány?) visszaléptetéséhez vezetett önmagában alaposan megsorozta a potenciális ellenzéki szavazók gyomorszáját. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Fodor önálló indulással leszakította a liberális elnevezésre mozduló kis tábort, hogy az MSZP elnöke már Falustól is látványosan elhatárolta magát, hogy a DK elnöke a kampány időszak kellős közepén a 2018-as kampány problematikáját tűzi figyelemfelkeltően napirendre, akkor még nem is tartunk Bokrosnál, mint közös jelöltnél. Meg akkor sem, amikor a Falust jelölő Együtt nem adott mellé azonnal profi kampánycsapatot. Bokros mögül azután mögül deklaratíve kivonult az MSZP országos elnöksége (mondván: nem baloldali) és a PM elnöksége (mondván. a régi gárda lejáratódott szimboluma),- akkor joggal találjuk a rá leadott szavazatokat nagyon soknak.
De ezzel még nincs vége a felsorolásnak. Túl azon, hogy Bokros közszereplése kezdete óta megosztó személyiség és bejáratott mumus, nem felejtkezhetünk meg a Finnyesz ellenagitációjáról sem. Így nevezhetjük gyüjtőnéven mindazokat az Orbán - ellenes értelmiségi csoportokat és egyéneket, akik vagy globálisan antikapitalisták, vagy csak egyszerűen "balról" elitellenesek, vagy akik a bojkottot propagálták, akik a választás kilátástalanságát hangoztatták, akik a Bokrost, vagy támogatói közül személyek kipécézését tartották éppen időszerűnek - de a felsorolást folytatni lehet. Aki a Finnyeszre hallgatott, az zömmel el se ment szavazni, de ha mégis, akkor se Bokrosra voksolt.
Akkor ezek után sok, vagy kevés? És mit mondhatunk a NER fővárosi támogatottságáról?
2014. október 13., hétfő
Parlamenti kretenizmus
Bebizonyosodott, hogy az EU, mint a demokratikus államok közös szervezete nem tud mit kezdeni Magyarországgal az ország parlamenti többsége nélkül. Minthogy az ellenzéki pártok a 2014-es választásokat elvesztették és őszre se sikerült magukat összeszedni, jelenleg nem tényezők a nemzetközi politikában. Ahhoz, hogy (újra) azzá váljanak, országos választásokon kell sikeresnek lenniök.
Ebből a politikusok többsége arra a következtetésre jut, hogy mivel a következő választások menetrendszerű időpontja 2018-ban lesz, akkorra kell az ellenzéket olyan állapotba hozni, hogy esélye legyen a választási győzelemre a 2/3-os kormánytöbbség, a média kormány által kontrolláltsága és egyéb, a NER-re jellemző feltételek között. Ez így elég reménytelenül hangzik, viszont egyben kényelmes is, mert rövid távon lehetővé teszi annak az egymással vívott iszapbirkózásnak a folytatását, amelyben nagy rutint szereztek. Csak a potenciális választók idegenedtek el ettől és aligha fogják azt a jövőben megkedvelni.
A NER 2011 végén- 2012 elején egyszer már csődbe jutott. Orbán kénytelen volt az IMF-hez fordulni, az ellenzék pedig zsebében érezhette a revans megnyerésének esélyét. Ám az akkori parlamentben nem volt lehetséges Orbánt leváltó többséget összehozni. Közben neki és csoportjának pávatánccal, a deficit kíméletlen és trükkös leszorításával, a nemzetközi piacok bőséges és olcsó hitelkínálatának kihasználásával, a szinte monopolizált média segítségével folytatott parasztvakítással, más nemzetközi orientáció keresésével sikerült nem csak felállnia a padlóról, hanem az örökös harc hirdetésével is a stabil uralom látszatát kelteni kül- és belföldön egyaránt. Erre ráerősített az újabb 2/3 2014-ben.
A NER ettől a valóságban nem vált stabillá. Külpolitikai gyengeségét megmutatta az ukrán válság nyomán Oroszország (és a magyar kormány) nemzetközi elszigetelődése, az államadósság magas szintje, ami fenntartja az ország erős függését a nemzetközi konjunktúrától és a pénz- és tőkepiacok kiszámíthatatlan mozgásától, a belső felhalmozás lehetetlensége, a beruházásszűke, a fokozódó lemaradás az innovációban, az értékes munkaerő nagyfokú külföldre vándorlása stb.Ezért egyáltalán nem magától értetődő, hogy Orbán rendszerének négy nyugodt éve következik. Ennek következtében a politikai ellenzéknek bármelyik pillanatban ütőképesnek kellene lenni, nem pedig szemellenzősen a 2018-as választásokra készülődni.
A baloldali és liberális ellenzék vesszőfutásának mélyebben fekvő oka az, hogy megszűnt korábbi társadalmi beágyazódása. Az új körülmények között a magukat újrafogalmazó pártoknak a jó irányvételen és az alkalmas személyek kiválasztásán túl rengeteg szívós aprómunkára van szükségük, hogy "szervüljenek" a szélesebb társadalomba, annak is főképp annak fiatalabb évjárataiba. Ez előfeltétele a későbbi sikeres kampányoknak - de nem csak azoknak. Annak is, hogy váratlan válságok idején a demokratikus pártok orientálni tudják a szélesebb közvéleményt, forduljanak hozzájuk bizonytalanságaikkal, problémáikkal.Ehhez nem csak magukra a megújult pártokra van szükség, hanem sokszínű holdudvarukra is.
Mindebből az következik, hogy nem bőséges az idő a következő választásokig, hanem az ellenzék megújulásának szükségessége közvetlenül az újabb vereség után most van napirenden. Csak arra nézve nem szorít az idő, hogy a bátrabb változásoknak még esetleg szükségessé váló korrekciójára is lenne lehetőség.
Ebből a politikusok többsége arra a következtetésre jut, hogy mivel a következő választások menetrendszerű időpontja 2018-ban lesz, akkorra kell az ellenzéket olyan állapotba hozni, hogy esélye legyen a választási győzelemre a 2/3-os kormánytöbbség, a média kormány által kontrolláltsága és egyéb, a NER-re jellemző feltételek között. Ez így elég reménytelenül hangzik, viszont egyben kényelmes is, mert rövid távon lehetővé teszi annak az egymással vívott iszapbirkózásnak a folytatását, amelyben nagy rutint szereztek. Csak a potenciális választók idegenedtek el ettől és aligha fogják azt a jövőben megkedvelni.
A NER 2011 végén- 2012 elején egyszer már csődbe jutott. Orbán kénytelen volt az IMF-hez fordulni, az ellenzék pedig zsebében érezhette a revans megnyerésének esélyét. Ám az akkori parlamentben nem volt lehetséges Orbánt leváltó többséget összehozni. Közben neki és csoportjának pávatánccal, a deficit kíméletlen és trükkös leszorításával, a nemzetközi piacok bőséges és olcsó hitelkínálatának kihasználásával, a szinte monopolizált média segítségével folytatott parasztvakítással, más nemzetközi orientáció keresésével sikerült nem csak felállnia a padlóról, hanem az örökös harc hirdetésével is a stabil uralom látszatát kelteni kül- és belföldön egyaránt. Erre ráerősített az újabb 2/3 2014-ben.
A NER ettől a valóságban nem vált stabillá. Külpolitikai gyengeségét megmutatta az ukrán válság nyomán Oroszország (és a magyar kormány) nemzetközi elszigetelődése, az államadósság magas szintje, ami fenntartja az ország erős függését a nemzetközi konjunktúrától és a pénz- és tőkepiacok kiszámíthatatlan mozgásától, a belső felhalmozás lehetetlensége, a beruházásszűke, a fokozódó lemaradás az innovációban, az értékes munkaerő nagyfokú külföldre vándorlása stb.Ezért egyáltalán nem magától értetődő, hogy Orbán rendszerének négy nyugodt éve következik. Ennek következtében a politikai ellenzéknek bármelyik pillanatban ütőképesnek kellene lenni, nem pedig szemellenzősen a 2018-as választásokra készülődni.
A baloldali és liberális ellenzék vesszőfutásának mélyebben fekvő oka az, hogy megszűnt korábbi társadalmi beágyazódása. Az új körülmények között a magukat újrafogalmazó pártoknak a jó irányvételen és az alkalmas személyek kiválasztásán túl rengeteg szívós aprómunkára van szükségük, hogy "szervüljenek" a szélesebb társadalomba, annak is főképp annak fiatalabb évjárataiba. Ez előfeltétele a későbbi sikeres kampányoknak - de nem csak azoknak. Annak is, hogy váratlan válságok idején a demokratikus pártok orientálni tudják a szélesebb közvéleményt, forduljanak hozzájuk bizonytalanságaikkal, problémáikkal.Ehhez nem csak magukra a megújult pártokra van szükség, hanem sokszínű holdudvarukra is.
Mindebből az következik, hogy nem bőséges az idő a következő választásokig, hanem az ellenzék megújulásának szükségessége közvetlenül az újabb vereség után most van napirenden. Csak arra nézve nem szorít az idő, hogy a bátrabb változásoknak még esetleg szükségessé váló korrekciójára is lenne lehetőség.
2014. október 12., vasárnap
Fb. kommentem a magyar politikai ellenzék restartjának feltételeiről
A
2014-es vereségsorozat után két kiindulótételt el kell temetni. Az
egyik, hogy 4 év orbánuralom ráébreszti a szavazók tömegeit, hogy a 2010
előtti rendszer és vezetés mégiscsak jobb volt. Ezt ma is csak egy
kisebbség gondolja így és néhány volt vezető képes ebből választói tőkét
kovácsolni. A másik hibásnak bizonyult kiindulótétel, hogy Orbán a
választók tömegeinek olyan borzalmas, hogy a "nemorbán" elég a
győzelemhez. Van ilyen szavazó, inkább a nagyvárosokban, de az
kisebbség. Ebből viszont hibás dolog arra következtetni, hogy a
zembereknek Orbán és az orbánizmus kell. Ilyen is van, de ez is
kisebbség. Ez utóbbiból azért lett többség, mert Orbánnak váratlan
mázlisorozata volt a világgazdasággal, mert az ellenzék katasztrofálisan
politizált és mert az EU és a NATO - szélső esetet nem számítva - csak
kormányzóképes vezetéssel és parlamenti többséggel képes politizálni.
Mindezt végiggondolva lehet csak sikeres az ellenzéki restart- egy
lényegesen megújított vezetői gárdával a pártokban.
Fb. hsz.-em a jövőbeni nagy bajokról és a kétes hatalmi elitekről
Annyi
mindent láttam, hogy nevetséges volna valamiféle idealizmus részemről.
Másfelől a világra annyi, előre nem ütemezhető nagy baj vár, hogy igen
sok fog múlni az információs, kommunikációs és döntési piramis csúcsán
álló személyeken. Rossz belegondolni,
hogy ott a kontraszelektált politikusokat, hazárd bankárokat,
fanatizmussal kacérkodó egyházi vezetőket, isten tudja hogy kiválasztott
katonákat és hasonszőrűeket lehet találni.
2014. október 10., péntek
Fb. bejegyzésem a magyar ellenzékről a 2010 -14-es Orbán ciklus két szakaszában
A 2010-14-es Orbán ciklus és az ellenzék
Két szakaszt érdemes megkülönböztetni. Az egyik a lényegében sikertelen első "félidő", amelynek a végén az IMF-hez kellett fordulni a csőd elkerülése érdekében. Az ellenzék akkor is gyengén muzsikált, de remélhette, hogy a csődhöz és a korábbi demokratikus rendszer felszámolásához képest utólag felértékelődik a kormányzása itthon is, külföldön is és Gyurcsányból - ha lecsukják - mártír lesz. A vert helyzetből Orbán 2012 tavaszán felállt és erre az ellenzéknek már egyáltalán nem volt épkézláb válasza.
Két szakaszt érdemes megkülönböztetni. Az egyik a lényegében sikertelen első "félidő", amelynek a végén az IMF-hez kellett fordulni a csőd elkerülése érdekében. Az ellenzék akkor is gyengén muzsikált, de remélhette, hogy a csődhöz és a korábbi demokratikus rendszer felszámolásához képest utólag felértékelődik a kormányzása itthon is, külföldön is és Gyurcsányból - ha lecsukják - mártír lesz. A vert helyzetből Orbán 2012 tavaszán felállt és erre az ellenzéknek már egyáltalán nem volt épkézláb válasza.
2014. október 9., csütörtök
Fb. kommentem egy cikk kapcsán, amely kifejti, hogy a magyar civil mozgalmak miért nem fejlődhetnek ütőképes politikai erővé
Szerző
figyelemreméltóan vázolja fel a civil mozgalmak szociológiai és
politológiai karakterét. Mellé kellene tenni azonban a régebbi és újabb
magyar pártok szociológiai és politológiai karakterének felvázolását
is, és abból alighanem azokról is kiderülne, hogy nemigen van bennük
fejlődési potenciál. Véleményem szerint a jelenlegi holtpontról a magyar
politikai életet vagy az uralkodó tömb hasadása, vagy pedig egy exogén
földrengésszerű trauma mozdíthatja el.
2014. október 7., kedd
Kommentem egy Fb. poszthoz az orbánizmusról
Bírom
ezt a sok okoskodó értelmiségit, akik meg akarják fejteni, hogy mi is
az Orbán rendszer. Egy sor volt szovjet tagköztársaságban ez a rendszer
van. Az egyedi nyalánkság csak a NATO és EU-tagság.
2014. október 6., hétfő
Fb. bejegyzésem az ellenzéki szavazás - nem szavazás paradoxonáról
Az ellenzéki szavazás - nem szavazás paradoxona
A demokratikus ellenzék a kampányban és azt megelőzően annyi mindennel - amit tett és amit elmulasztott tenni - ábrándította ki, vagy egyenesen bosszantotta föl potenciális választóit, hogy teljesen érthető sokak gondolata: távolmaradásukkal fogják büntetni őket. Idáig ez egyértelmű: ha kevesebb szavazatot kapnak okt. 12.-én, mint idén tavasszal, az a saját választók büntetése lenne.
A paradoxon abban áll, hogy a nemszavazás is beleszólás az ellenzéki pártok jövőjébe. S nem csak azáltal, hogy egy hagyományosan ellenzéki településen egy jelentős Fidesz győzelem a következő években rontja az ellenzéki pártok, mozgalmak mozgásterét, lehetőségeit. Még nem is csak azáltal, hogy a rivalizáló demokratikus ellenzéki pártok nem egyformán gyengülnének a nagyarányú távolmaradással, mert nagyon elkötelezett híveik relatív aránya nem egyforma. Hanem ráadásul az egyes pártokon belül is megindulna a rossz eredmények után a számonkérés és ennek egyes irányzatok, csoportok a nyertesei, mások a vesztesei lennének.
A demokratikus ellenzék a kampányban és azt megelőzően annyi mindennel - amit tett és amit elmulasztott tenni - ábrándította ki, vagy egyenesen bosszantotta föl potenciális választóit, hogy teljesen érthető sokak gondolata: távolmaradásukkal fogják büntetni őket. Idáig ez egyértelmű: ha kevesebb szavazatot kapnak okt. 12.-én, mint idén tavasszal, az a saját választók büntetése lenne.
A paradoxon abban áll, hogy a nemszavazás is beleszólás az ellenzéki pártok jövőjébe. S nem csak azáltal, hogy egy hagyományosan ellenzéki településen egy jelentős Fidesz győzelem a következő években rontja az ellenzéki pártok, mozgalmak mozgásterét, lehetőségeit. Még nem is csak azáltal, hogy a rivalizáló demokratikus ellenzéki pártok nem egyformán gyengülnének a nagyarányú távolmaradással, mert nagyon elkötelezett híveik relatív aránya nem egyforma. Hanem ráadásul az egyes pártokon belül is megindulna a rossz eredmények után a számonkérés és ennek egyes irányzatok, csoportok a nyertesei, mások a vesztesei lennének.
Vagyis a távolmaradással a potenciális ellenzéki szavazó nem "az
ellenzéket" bünteti, hanem csak annak egyes irányzatait. Másokat meg
éppen segít. Ezt a választópolgár nem tudja előre felmérni. De az ilyen
hatás létezésével jobb, ha jóelőre tisztában van és ezt is figyelembe
veszi, amikor elmegy szavazni, vagy otthon marad.
Orbán helyzete az EU-.ban - a Navracsics történet fényében
A helyzet lényegében változatlan. A néppárti frakció szilárdan mellette
áll. A többieknek meg van a maguk magvas negatív véleménye róla és
rendszeréről, ezt ki is fejezik, de csak addig a szintig, ameddig ez nem
teszi lehetetlenné a két nagy EP frakció alkuját.
Ha a fontos frakciók érdekeltek az EU folyamatos működésében, abban, hogy felállhasson a Juncker Bizottság, akkor mást nem is tehetnek. Vagyis Orbán pozíciója egyedül az EPP-től függ: amíg megtartják a soraikban, addig komoly szankciót az EU-tól nem lehet várni. Márpedig az újabb fejlemények ellenére is megtartja. Annak ellenére, hogy az USA láthatólag mást várna el tőle - mindenekelőtt vezető pártjától, a CDU - CSU-tól.
Ha a fontos frakciók érdekeltek az EU folyamatos működésében, abban, hogy felállhasson a Juncker Bizottság, akkor mást nem is tehetnek. Vagyis Orbán pozíciója egyedül az EPP-től függ: amíg megtartják a soraikban, addig komoly szankciót az EU-tól nem lehet várni. Márpedig az újabb fejlemények ellenére is megtartja. Annak ellenére, hogy az USA láthatólag mást várna el tőle - mindenekelőtt vezető pártjától, a CDU - CSU-tól.
2014. október 3., péntek
Mattfenyegetésben a hagyományos német gazdaságpolitika
Benyomásom szerint a német márkát azzal az ígérettel áldozhatták be a német egység oltárán, hogy cserébe erős eurót kapnak. Ez nagyjából a 2008-as nagy válságig meg is valósult. Amikor az USA nem talált más utat az explicit válságból való kilábalásra, mint a dollár higítását, az euro még tartotta magát a kemény valuta politikájához. A csődbe jutó euroövezeti országválságok kezeléséhez Németország pénzt áldozott a stabilizációra, de a kemény deficit - korlátozás elvét nem engedte feladni. Mivel azonban a válság nem időlegesnek bizonyult, az explicit csőd elkerülése nem oldotta meg a tartós stagnálás problémáját.
Az euroövezet országai lakosságának tűrőképessége a stagnálással szemben nem bizonyult korlátlannak. A speciális német körülmények között eredményes gazdaságpolitika több EU országban nem működőképes. Ha az establishment mégis ragaszkodik hozzá, akkor a politikai exteremitások lovagolják meg a lakosság növekvő elégedetlenségét. Az így létrejövő helyzet feszítése már eddig elérte, hogy fel kellett adni a korábbi, euroval kapcsolatos kemény politikát és megkezdődött az euro higítása a stagnálás felszámolása érdekében. De a kemény deficit - lefaragásnak sem tudnak megfelelni egyes tagországok. Most éppen Németország legfontosabb uniós partnere, Franciaország jelentette be, hogy halasztja a beígért deficitcél elérésének dátumát. (Ezt próbálja megtorolni német sugallatra az EPP Moscovici pénzügyi biztosi jóváhagyásának megtorpedózási kísérletével.) Az erózió alighanem megállíthatatlan, tehát Németországnak alkalmazkodni kell.
Ezzel egyidejűleg a német energiapolitika is léket kapott. A német energiapolitikában kulcsszerepe Oroszországnak volt, mint energiaexportőrnek. Putyin expanzív politikája azonban tűrhetetlenné vált az USA biztonságpolitikája számára. Ezért nyomás alá helyezték Németországot, hogy adja fel az eddig követett stratégiáját. Merkel jelezte, hogy a német energiapolitika alighanem felülvizsgálatra szorul a körülmények nyomása alatt.
Valahogy így nézhet ki a német gazdaságpolitika helyzete, amely megújítást, kreatív revíziót követel. Mindennek evidens nagypolitikai következményei is vannak/lesznek - de ez már messze vezet.
Moscovici - Navracsics junktim?
Magyarországon szinte mindenki önálló európai problémának tekinti, hogy Navracsicsot megszavazzák-e EU biztosi poszton, vagy sem. Ebben mind a magyar támogatói, mind az ellenzői ítéletet vélnek látni az Orbán - rendszerről. Ez az ítélet azonban már megszületett: azzal, hogy az EPP frakció kiállt Navracsics mellett, deklarálta, hogy ezt a kérdést nem engedi a parlament elé. Így az összes többi frakció demonstrálhat Navracsiccsal szemben, elmondhatja, hogy rajta keresztül az Orbán - rendszert ütik, de nem ez dönti el a szavazás kimenetelét. Az EPP - másokkal együtt - célbavette a francia pénzügyi biztos - jelöltet, Moscovicit. Ettől kezdve alighanem így áll a kérdés: vagy minden jelöltet elfogadnak, vagy "leveszik" egymás vitatott jelöltjeit. S ez a "vagy" nem Magyarországról szól. Az csak akkor válhat témává, ha és amikor az EPP elengedi Orbán kezét.
2014. szeptember 29., hétfő
Budapest eleste
A 2014-es tavaszi választások azt mutatták, hogy a fővárosban kevésbé volt hatásos az Orbán rendszer politikája, kvázi monopóliuma a médiában és propagandája. Az itteni választók fele hajlott volna arra, hogy az őszi önkormányzati választásokon a demokratikus, nyugatias ellenzékre szavazzon. Feltéve, ha az működőképes tömbbé képes összeállni. Ez annál inkább feltétel volt, mert közben a hatalom a fővárosi választási rendszert is átszabta olyanná, hogy erőösszpontosítás nélkül lehetetlen legyen győzni az ellenzéknek.
A feltételt jelentő politikai tömbben nagyon heterogén politikai célokat, felfogásokat, erőcsoportokat és személyi ambíciókat nem csupán egy karámba kellett volna terelni, de ezekkel egymást erősítő kampányt is kellett volna folytatni, ráadásul a fővárosban és a kerületekben rengeteg kisebb - nagyobb pozíciók tömegét is el kellett osztani, mégpedig erősen és alig remélhetőeket egyaránt. Ráadásul ennek a heterogén gyülekezetnek nem csak egy pillanatra, a választások napjára kellett koncentrálni, hanem arra is, hogy mi lesz velük utána.
Mindez önmagában is túl sok volt a potenciális résztvevőknek, megtetézve a pénzhiánnyal és a lakossághoz való eljutás mostoha feltételeivel. A partikuláris törekvések, intrika, átverési szándék minden mozzanatot végigkísért - nem beszélve a politikai és a professzionális képességek korlátozott voltáról. Arról az "apróságról" nem is beszélve, hogy az országos pártok - ha nem is egyforma mértékben - az ország többi településén és a megyékben sorra kerülő választásokban is érdekeltek, bár - a speciális helyzet miatt - a fővárosi (és kerületi) kampányt igyekeztek izolálni az ország más helyein folytatottól.
Amikor mindezek eredőjeként a fővárosi kilátások igen borúsaknak mutatkoztak, két héttel a választások előtt az egyik (esetleg két) szereplő huszárvágásra szánta el magát : azt a benyomást keltve, mint ha a 3-4 jelölő párt (már ez is jellemző, hogy a pártok száma se egyértelmű) közös akarata lenne, visszaléptették az ellenzéki főpolgármester - jelöltet egy másik kis párt jelöltje javára. Ez riadalmat okozott a be nem vont pártok körében és oda vezetett, hogy a közös remény elhalványulása miatt mindenki a (valóságos vagy vélt) partikuláris érdekeinek megfelelően reagált.Az így kialakuló látványos káosz aligha lehet "közös" szavazásra buzdító október 12.-én
Az eredmény: az országos politikában potenciális kivételnek számító Budapest már az ütközet előtt elesett.
A feltételt jelentő politikai tömbben nagyon heterogén politikai célokat, felfogásokat, erőcsoportokat és személyi ambíciókat nem csupán egy karámba kellett volna terelni, de ezekkel egymást erősítő kampányt is kellett volna folytatni, ráadásul a fővárosban és a kerületekben rengeteg kisebb - nagyobb pozíciók tömegét is el kellett osztani, mégpedig erősen és alig remélhetőeket egyaránt. Ráadásul ennek a heterogén gyülekezetnek nem csak egy pillanatra, a választások napjára kellett koncentrálni, hanem arra is, hogy mi lesz velük utána.
Mindez önmagában is túl sok volt a potenciális résztvevőknek, megtetézve a pénzhiánnyal és a lakossághoz való eljutás mostoha feltételeivel. A partikuláris törekvések, intrika, átverési szándék minden mozzanatot végigkísért - nem beszélve a politikai és a professzionális képességek korlátozott voltáról. Arról az "apróságról" nem is beszélve, hogy az országos pártok - ha nem is egyforma mértékben - az ország többi településén és a megyékben sorra kerülő választásokban is érdekeltek, bár - a speciális helyzet miatt - a fővárosi (és kerületi) kampányt igyekeztek izolálni az ország más helyein folytatottól.
Amikor mindezek eredőjeként a fővárosi kilátások igen borúsaknak mutatkoztak, két héttel a választások előtt az egyik (esetleg két) szereplő huszárvágásra szánta el magát : azt a benyomást keltve, mint ha a 3-4 jelölő párt (már ez is jellemző, hogy a pártok száma se egyértelmű) közös akarata lenne, visszaléptették az ellenzéki főpolgármester - jelöltet egy másik kis párt jelöltje javára. Ez riadalmat okozott a be nem vont pártok körében és oda vezetett, hogy a közös remény elhalványulása miatt mindenki a (valóságos vagy vélt) partikuláris érdekeinek megfelelően reagált.Az így kialakuló látványos káosz aligha lehet "közös" szavazásra buzdító október 12.-én
Az eredmény: az országos politikában potenciális kivételnek számító Budapest már az ütközet előtt elesett.
2014. szeptember 26., péntek
Fb. bejegyzésem a Magyarország - USA chicken game - ről.
Chicken game
A két egyenlő szuverén (Magyarország - USA) ez folyik. Akkor mi most nézők vagyunk, vagy mi vagyunk a palló?
A két egyenlő szuverén (Magyarország - USA) ez folyik. Akkor mi most nézők vagyunk, vagy mi vagyunk a palló?
2014. szeptember 19., péntek
Fb. bejegyzésem arról, hogy fogatlan oroszlán-e az USA Kelet - Középeurópában?
Gondolom, a kérdésre nem lehet igen - nem választ adni. Korábbi időszakban a NATO-ban USA-hoz való igazodás egyértelműbb és feltétel nélküli volt. Ma már ez bonyolultabbá vált. Nem közömbös, hogy milyen karakterű kérdésről van szó, hogy mennyire elszánt az adott kérdésben az USA és hogy vannak-e Európában a kérdésben erősen involvált szövetségesei.
Kelet -Középeurópában ma az USA geopolitikai, sőt egyértelműen katonai problémát lát- ami a dolog karakterét illeti. Mint ilyennek kiemelt fontosságot tulajdonít. A NATOn belül az EU-tag Lengyelország és a balti államok helyzetértékelése azonos, a fontossága számukra - ha lehet - az USA - énál is nagyobb. Ez adja a keretét az "Orbán- kérdésnek" is, amelyben mindmáig eltérni látszott az amerikai és a nyugat- európai helyzetértékelés.
A megválaszolandó tehát az, hogy van-e ereje az USA-nak az EU-s politika megváltoztatására, ha azt tartja szükségesnek. Véleményem szerint ez függ attól,mint jeleztem, hogy az USA milyen jellegűnek minősíti a problémát és mekkora jelentőséget tulajdonít neki. Az adott problematika tekintetében - amiben egyébként sok támogatóra talál az EU-n belül is - aligha tekinthető fogatlan oroszlánnak.
Más kérdés, hogy egy,a korábbitól eltérő akarat érvényesítésére mit látnak célravezető eszköznek. A nyílt konfrontációt és az egyre eszkalálódó nyomásgyakorló eszközöket, vagy pedig a nyilvánosság által nem látható háttérmunkát. Esetleg a kettő kombinációját. Ezért nem tudhatjuk, hogy magyar vonatkozásban milyen forgatókönyvekben gondolkoznak Washingtonban.
2014. szeptember 17., szerda
Fb. bejegyzésem: Skót népszavazás - Kurdisztán - Székely autonómiatörekvések
A különféle, a posztjaltai rendet feszegető szeparációs törekvések között közvetlen kapcsolat nincs. De az tagadhatatlan, hogy az egyikük sikere felbátorítja a többit. Kialakul ugyanis egy közszellem, amely a korábban szőnyeg alá söpört problémákat akuttá teszi, mert gyengíti azt a korábban evidenciának tűnő közfelfogást, hogy a Világháború utáni, az országhatárokat illető státusquo megbolygatása Európa békéjét fenyegeti. Lehet, hogy utólag már a többnemzetiségű államok felbomlására (Szovjetúnió, Csehszlovákia, Jugoszlávia) is mint e folyamat kezdetére fognak tekinteni. A mai skót népszavazás eredménye nem határozza ugyan meg ennek a folyamatnak a jövőjét, de jelentős szerepe lehet annak felgyorsításában vagy lelassításában.
2014. szeptember 11., csütörtök
Egy Fb. kommentem Bajnai napi politikától való visszavonulásáról
Másképp látom. 2014 2010 visszavágója volt - három lehetséges kihívóval. Bajnai volt közülük a legalkalmasabb miniszterelnöknek. Már azzal, hogy nem őt nevezték meg, missziója léket kapott. Az eredménnyel pedig a revans lekerült a történelmi napirendről. Ezt Bajnai - aki csak kényszerpolitikus volt - világosan látja és levonta a konzekvenciákat. Orbán bukása után nem visszatérés lesz, hanem valami új kezdődik.
2014. szeptember 10., szerda
Fb. bejegyzésem arról, hogy nem jól állnak a csillagok Falus főpolgármester - jelölt számára
Nem jól állnak a csillagok Falus számára
Mostanra világos, hogy se a DK, se az MSZP nem érdekelt Falus megválasztásában. Az Együtt - PM pedig vagy nem képes hatásos kampányt szervezni, vagy nem akar a közös jelöltből pártjelöltet csinálni.
A nemzetközi válság is csillapulóban látszik lenni, már ami Ukrajnát illeti. Akút helyett krónikus probléma lesz belőle. Az is látszik, hogy a Juncker adminisztráció se akar a magyar kérdéssel debütálni. Egyedül a pénzpiacok helyzete és ezen belül a forint pozíciója látszik bizonytalannak. De bármi történjék is ezen a vonalon, az aligha fog speciális magyar problémaként jelentkezni és ezáltal Falus választási kampányát segíteni.
Mostanra világos, hogy se a DK, se az MSZP nem érdekelt Falus megválasztásában. Az Együtt - PM pedig vagy nem képes hatásos kampányt szervezni, vagy nem akar a közös jelöltből pártjelöltet csinálni.
A nemzetközi válság is csillapulóban látszik lenni, már ami Ukrajnát illeti. Akút helyett krónikus probléma lesz belőle. Az is látszik, hogy a Juncker adminisztráció se akar a magyar kérdéssel debütálni. Egyedül a pénzpiacok helyzete és ezen belül a forint pozíciója látszik bizonytalannak. De bármi történjék is ezen a vonalon, az aligha fog speciális magyar problémaként jelentkezni és ezáltal Falus választási kampányát segíteni.
2014. szeptember 6., szombat
Egy Fb. kommentem a magyar helyzetről és a külföldre vándorlásról
Minthogy az Európai Néppárt védernyője alatt az Orbán rendszer berendezkedett arra a távra, ameddig gazdaságilag nem lehetetlenül el, nincs vele szemben politikai eszköz. Akinek nincs ideje arra, hogy kivárja az összeomlást, az kimegy külföldre. És ezzel persze tovább csökken az aktív elégedetlenek tábora. Az összeomlás bármikor bekövetkezhet, de az itthon lévőknek az is sok megpróbáltatást fog hozni.
2014. szeptember 3., szerda
Fb. bejegyzésem az ellenzéki pártokról az önkormányzati választási kampányban
Az ellenzéki pártok és az önkormányzati választások
A dolgok természeténél fogva az önkormányzati választások nemigen alkalmasak országos kampányra. Helyi szinten különbözőek a konstellációk, eltérőek a problémák és sok függ a jelöltek személyétől. A jelen Magyarországán azonban mindenféle választás akarva - akaratlanul egyben népszavazás is a kormány mellett, illetve ellene. A hatalmon lévőknek ez kényelmes helyzet: országos szinten hozzák a "közérzetjavító intézkedéseket" és gyalázzák az ellenzéket - profitáljanak ebből helyi jelöltjeik, amennyit tudnak. Ehhez még megkapják az országos infrastruktúra segítségét és az anyagi muníciót.
Mindennek az ellenkezője igaz az ellenzékre nézve. Az ellenzék, ami egyszerre egy és három (nem kis agytorna a potenciális szavazóiknak), megspékelve még a szintén ellenzéki kispártokkal, mint környezettel. Pénz nincs, infrastruktúra nincs. Adva van a feltétel, hogy ne is legyen részükről országos kampány.
Adva van, de mégse. A három sok helyen összefogó, más helyeken egymással is rivalizáló párt közül kettő a belső forrongás állapotában van. Az, hogy merre tovább és kikkel, annak kiderítését éppen az önkormányzati választásoktól várják: belső erőviszonyaikat és személyi konstellációjukat nagyrészt az fogja meghatározni, hogy hol és kik jutnak önkormányzati pozíciókhoz szavazóik támogatásával. Ezek a pártok központilag csak identitásukat jelző akciókkal próbálkoznak. Az aztán vagy eljut a potenciális választóikhoz, vagy nem, vagy tudnak belőle profitálni a helyi jelöltjeik, vagy nem. A harmadik párt viszont egyáltalán nincs a belső forrongás állapotában: stabilan a pártvezér szerepe a meghatározó. Ennek a helyzetnek az előnyeit maximálisan ki is tudják használni. Úgy viselkednek, mint egy ellenzéki párt szokott kampány idején, vagy talán - decentralizált típusú választásokról és bonyolult hely kompromisszumokról lévén szó - még úgyabbul. Ez az elkötelezett közönségüknek imponál, de remélik, hogy más ellenzéki érzületűek is egyedül bennük fognak szervezett erőt látni, amire szavazni érdemes.
Szavazni érdemes - épp ez a bökkenő. Amit az egy és egyben három ellenzék országos szinten együttesen előad, az kevéssé győzi meg az ellenzéki érzületűeket, hogy érdemes szavazni menni. Lehet, hogy sokan végülis otthon maradnak azokon a településeken, ahol a helyi kampány nem írja felül az országos állapotokat. Lehet, hogy ellenzéki szavazók - látva a láthatót - önállósítják magukat és pártoktól függetlenül személyekre szavaznak szimpátia alapján - nem törődve a választások utáni helyzettel. És az is lehet, hogy a kampány utolsó szakasza mégiscsak visszabillent választókat a kormány - ellenzék duál szerinti népszavazási értelmezéshez.
Akárhogy is : a választások le fognak folyni. El lehet ugyan utána vitatkozni az eredmények értelmezésén de az egyes pártok terepét mégiscsak a tényleges eredmények fogják kijelölni. A terepen aztán sok múlik majd azon, hogy hol és kik tudnak - ha tudnak - építkezni, meghaladni a múltbeli, illetve a választások másnapján kialakuló status quót.
A dolgok természeténél fogva az önkormányzati választások nemigen alkalmasak országos kampányra. Helyi szinten különbözőek a konstellációk, eltérőek a problémák és sok függ a jelöltek személyétől. A jelen Magyarországán azonban mindenféle választás akarva - akaratlanul egyben népszavazás is a kormány mellett, illetve ellene. A hatalmon lévőknek ez kényelmes helyzet: országos szinten hozzák a "közérzetjavító intézkedéseket" és gyalázzák az ellenzéket - profitáljanak ebből helyi jelöltjeik, amennyit tudnak. Ehhez még megkapják az országos infrastruktúra segítségét és az anyagi muníciót.
Mindennek az ellenkezője igaz az ellenzékre nézve. Az ellenzék, ami egyszerre egy és három (nem kis agytorna a potenciális szavazóiknak), megspékelve még a szintén ellenzéki kispártokkal, mint környezettel. Pénz nincs, infrastruktúra nincs. Adva van a feltétel, hogy ne is legyen részükről országos kampány.
Adva van, de mégse. A három sok helyen összefogó, más helyeken egymással is rivalizáló párt közül kettő a belső forrongás állapotában van. Az, hogy merre tovább és kikkel, annak kiderítését éppen az önkormányzati választásoktól várják: belső erőviszonyaikat és személyi konstellációjukat nagyrészt az fogja meghatározni, hogy hol és kik jutnak önkormányzati pozíciókhoz szavazóik támogatásával. Ezek a pártok központilag csak identitásukat jelző akciókkal próbálkoznak. Az aztán vagy eljut a potenciális választóikhoz, vagy nem, vagy tudnak belőle profitálni a helyi jelöltjeik, vagy nem. A harmadik párt viszont egyáltalán nincs a belső forrongás állapotában: stabilan a pártvezér szerepe a meghatározó. Ennek a helyzetnek az előnyeit maximálisan ki is tudják használni. Úgy viselkednek, mint egy ellenzéki párt szokott kampány idején, vagy talán - decentralizált típusú választásokról és bonyolult hely kompromisszumokról lévén szó - még úgyabbul. Ez az elkötelezett közönségüknek imponál, de remélik, hogy más ellenzéki érzületűek is egyedül bennük fognak szervezett erőt látni, amire szavazni érdemes.
Szavazni érdemes - épp ez a bökkenő. Amit az egy és egyben három ellenzék országos szinten együttesen előad, az kevéssé győzi meg az ellenzéki érzületűeket, hogy érdemes szavazni menni. Lehet, hogy sokan végülis otthon maradnak azokon a településeken, ahol a helyi kampány nem írja felül az országos állapotokat. Lehet, hogy ellenzéki szavazók - látva a láthatót - önállósítják magukat és pártoktól függetlenül személyekre szavaznak szimpátia alapján - nem törődve a választások utáni helyzettel. És az is lehet, hogy a kampány utolsó szakasza mégiscsak visszabillent választókat a kormány - ellenzék duál szerinti népszavazási értelmezéshez.
Akárhogy is : a választások le fognak folyni. El lehet ugyan utána vitatkozni az eredmények értelmezésén de az egyes pártok terepét mégiscsak a tényleges eredmények fogják kijelölni. A terepen aztán sok múlik majd azon, hogy hol és kik tudnak - ha tudnak - építkezni, meghaladni a múltbeli, illetve a választások másnapján kialakuló status quót.
2014. szeptember 2., kedd
Fb. bejegyzésem korunk alapvető és feloldhatatlan paradoxonáról
Korunk alapvető és feloldhatatlan paradoxona
Alapkérdés lenne annak eldöntése, hogy megilleti -e minden szabadságjog a szabadság ellenségeit, illetve minden demokratikus jog a demokrácia ellenségeit. A megválaszoláshoz mindenekelőtt újra kéne definiálni a szabadság és a demokrácia fogalmát, ami konszenzussal lehetetlen. Másképp meg hogyan?
Alapkérdés lenne annak eldöntése, hogy megilleti -e minden szabadságjog a szabadság ellenségeit, illetve minden demokratikus jog a demokrácia ellenségeit. A megválaszoláshoz mindenekelőtt újra kéne definiálni a szabadság és a demokrácia fogalmát, ami konszenzussal lehetetlen. Másképp meg hogyan?
2014. szeptember 1., hétfő
Kommentár - kísérlet a megállapodásról a 2020-ig szóló nagyvonalú EU támogatásokról
Lázár: 12 ezer milliárdos fejlesztésről állapodott meg a kormány az EU-val
Próbáljuk ezt kommentálni. A kormányoldal bizonyára nagy győzelemnek értékeli, annak, hogy a Barroso adminisztráció belátta, hogy jó helyre kerül a támogatás Magyarországon és ezzel elismeri a korábban vitatott gazdaságpolitikát. Az ellenzék alighanem nem tud sokat hozzáfűzni, hiszen eddig állandóan a Bizottság és a magyar kormány közötti konfliktusokról, a szankciókról és a magyar gazdaságpolitika totálisan elhibázott voltáról, a gazdaság növekedésképtelenségéről beszélt.
Az érdeklődő magánembert ezek az interpretációk nem befolyásolják. Kétségtelen, hogy a Barroso - bizottság szaldójában eredménytelen politikát folytatott a magyar kormány irányában és ezt búcsúzóban lényegében elismeri. De vajon miért teheti ezt?
A jelen pillanatról azt lehet mondani, hogy az orbáni teljes kül-és gazdaságpolitikai koncepció kardélen táncol az ukrán helyzet alakulása miatt. Márpedig ezen a koncepción alapult magának a rendszernek a tartós túlélése. A miniszterelnök abból sem csinált titkot, hogy az EU egész politikája ellen alapvető kifogásai vannak, s hogy az országot lényegében az pénzügyi támogatások miatt akarja benntartani az Unióban. Ezért a mostanra időzített, a következő periódusra vonatkozó nagyvonalú támogatási megállapodás biztosítékot jelent az EU számára a kalandor, az egységet veszélyeztető magyar lépések ellen a közeljövőben..
Ha messzebbre nézünk, a nagystílű támogatási pénzek a továbbiakban is lényegesen javítják a következő Bizottság tárgyalási pozícióját a magyar kormánnyal szemben, mert a kormány tétje nagyobb. Még távolabbra tekintve pedig azt lehet mondani, hogy a segítséget a mindenkori magyar kormányon keresztül kapja az ország 2020-ig. Addig pedig megjósolhatatlan, hogy mi minden történhet Magyarországgal és Magyarországon.
Próbáljuk ezt kommentálni. A kormányoldal bizonyára nagy győzelemnek értékeli, annak, hogy a Barroso adminisztráció belátta, hogy jó helyre kerül a támogatás Magyarországon és ezzel elismeri a korábban vitatott gazdaságpolitikát. Az ellenzék alighanem nem tud sokat hozzáfűzni, hiszen eddig állandóan a Bizottság és a magyar kormány közötti konfliktusokról, a szankciókról és a magyar gazdaságpolitika totálisan elhibázott voltáról, a gazdaság növekedésképtelenségéről beszélt.
Az érdeklődő magánembert ezek az interpretációk nem befolyásolják. Kétségtelen, hogy a Barroso - bizottság szaldójában eredménytelen politikát folytatott a magyar kormány irányában és ezt búcsúzóban lényegében elismeri. De vajon miért teheti ezt?
A jelen pillanatról azt lehet mondani, hogy az orbáni teljes kül-és gazdaságpolitikai koncepció kardélen táncol az ukrán helyzet alakulása miatt. Márpedig ezen a koncepción alapult magának a rendszernek a tartós túlélése. A miniszterelnök abból sem csinált titkot, hogy az EU egész politikája ellen alapvető kifogásai vannak, s hogy az országot lényegében az pénzügyi támogatások miatt akarja benntartani az Unióban. Ezért a mostanra időzített, a következő periódusra vonatkozó nagyvonalú támogatási megállapodás biztosítékot jelent az EU számára a kalandor, az egységet veszélyeztető magyar lépések ellen a közeljövőben..
Ha messzebbre nézünk, a nagystílű támogatási pénzek a továbbiakban is lényegesen javítják a következő Bizottság tárgyalási pozícióját a magyar kormánnyal szemben, mert a kormány tétje nagyobb. Még távolabbra tekintve pedig azt lehet mondani, hogy a segítséget a mindenkori magyar kormányon keresztül kapja az ország 2020-ig. Addig pedig megjósolhatatlan, hogy mi minden történhet Magyarországgal és Magyarországon.
2014. augusztus 22., péntek
Fb. bejegyzésem arról, hogy mit jelent ma magyar közegben a jobb-és baloldal
Mit jelent ma magyar közegben a jobb-és baloldal?
Rossz nyomon jár, aki valami elméleti - politikai fogalmi rendszerből próbálja magyarázni, hogy mi Magyarországon a jobb-és baloldal és jelzi, hogy mennyi minden nem stimmel. Ténylegesen ezek a szavak itt mást jelentenek.
Az jobboldali Magyarországon, aki szerint a Horthy - rendszer teljes mértékben, vagy legalább nagyrészt jó volt, a Károlyi- féle köztársaság, a Tanácsköztársaság, a háború utáni koalíciós rendszer és a pártállam kemény és puha diktatúrája egyaránt a fekete ördög. A baloldali meg a Horthy korszakot ítéli meg negatívan, és a többi korszakkal kapcsolatban mérlegelő állásponton van: ez benne jó, ez benne rossz, vagy egyenesen nagyon rossz.
Az még érthető, hogy az országot nem ismerő külföldiek nehezen igazodnak el nálunk. Őket az befolyásolja, hogy a magyar "jobboldaliak", illetve"baloldaliak" melyik európai pártcsaládba jelentkeztek be.Az ettől eltérő megnyilvánulásaik keltette disszonanciát igyekeznek redukálni. Az azonban kevéssé érthető, hogy ha egyesek itthon is úgy csinálnak, mint ha nem értenék a megosztottság természetét. Akár doktrinérként értetlenkednek, akár ideológiamentesen. A fiatalok reakciója viszont érthető, ha idegenkednek az egésztől és nem is akarják megérteni- akár külföldre távoznak, akár itthon szigetelik el magukat "a politikától".
Az jobboldali Magyarországon, aki szerint a Horthy - rendszer teljes mértékben, vagy legalább nagyrészt jó volt, a Károlyi- féle köztársaság, a Tanácsköztársaság, a háború utáni koalíciós rendszer és a pártállam kemény és puha diktatúrája egyaránt a fekete ördög. A baloldali meg a Horthy korszakot ítéli meg negatívan, és a többi korszakkal kapcsolatban mérlegelő állásponton van: ez benne jó, ez benne rossz, vagy egyenesen nagyon rossz.
Az még érthető, hogy az országot nem ismerő külföldiek nehezen igazodnak el nálunk. Őket az befolyásolja, hogy a magyar "jobboldaliak", illetve"baloldaliak" melyik európai pártcsaládba jelentkeztek be.Az ettől eltérő megnyilvánulásaik keltette disszonanciát igyekeznek redukálni. Az azonban kevéssé érthető, hogy ha egyesek itthon is úgy csinálnak, mint ha nem értenék a megosztottság természetét. Akár doktrinérként értetlenkednek, akár ideológiamentesen. A fiatalok reakciója viszont érthető, ha idegenkednek az egésztől és nem is akarják megérteni- akár külföldre távoznak, akár itthon szigetelik el magukat "a politikától".
2014. augusztus 21., csütörtök
2014 október: Két választás Magyarországon
Két választás Magyarországon
Októberben köztudottan önkormányzati választások lesznek. Az azonban csak hellyel - közzel kerül a figyelem előterébe, hogy a választók ezzel párhuzamosan az egyes ellenzéki pártok jövőjéről is döntenek. Ez utóbbit egyes választókörzetekben a polgárok előtt elhomályosíthatják a különféle választási megállapodások és a független jelöltek. Mind a pártok, mind az elemzők azonban utólag nem lesznek restek összegezni mindazt, ami az egyes ellenzéki pártokról a leadott szavazatok alapján kiderült. Ezt majd lehet vitatni, de a főbb tendenciák aligha lesznek elködösíthetőek.
Októberben köztudottan önkormányzati választások lesznek. Az azonban csak hellyel - közzel kerül a figyelem előterébe, hogy a választók ezzel párhuzamosan az egyes ellenzéki pártok jövőjéről is döntenek. Ez utóbbit egyes választókörzetekben a polgárok előtt elhomályosíthatják a különféle választási megállapodások és a független jelöltek. Mind a pártok, mind az elemzők azonban utólag nem lesznek restek összegezni mindazt, ami az egyes ellenzéki pártokról a leadott szavazatok alapján kiderült. Ezt majd lehet vitatni, de a főbb tendenciák aligha lesznek elködösíthetőek.
Mindenekelőtt ki fog derülni, hogy a résztvevő ellenzéki pártok közül
melyek azok, amelyek valójában nem is léteznek, vagy teljesen
jelentéktelenek. Ezt maguk az ilyen pártok negligálhatják, de a
rendszerváltás óta nem volt rá eset, hogy később az ilyenek életre
keltek volna.
Kiderülhet, hogy vannak pártok, amelyeknek a szavazótábora meghatározott földrajzi körzetekben vagy társadalmi csoportokban koncentrálódik. Ezek dönthetnek úgy, hogy stabil, erős rétegpártok akarnak maradni, dönthetnek a "fehér foltjaik" infiltrálási szándéka mellett, vagy egymást kiegészítve akár fuzionálhatnak is más párttal. De arra is fény derül, hogy az azonos célcsoportot elérni akaró pártok közül melyiknek célszerűbb inkább más közönség felé orientálódniuk. Végül kiderülhet, hogy van-e demokratikus ellenzéki párt, amelyiknek befolyása ma országosnak tekinthető.
A két párhuzamos választás azt jelenti, hogy a későősz nagy politikai aktivitást hozhat. A kormányhatalom biztosan reagál valahogy a választási eredményekre - bármilyenek is legyenek azok. Az önkormányzatok megalakulása szintén garantált politikai harcokkal fog járni. Végül minden párt - akár komoly belső összecsapások közepette - le kell vonja a következtetéseket az elért eredményeiből. S ezek a következtetések újabb pártközi mérkőzéseket is hozhatnak magukkal.
Ha az ellenzék ősszel a tavaszinál jobb eredményt érne el, az átrajzolhatná a belpolitikai hadállásokat. Ellenkező esetben viszont már egy későbbi periódusra tekintő újrakezdés válik aktuálissá ellenzéki oldalon - elsősorban a politikai paletta balszárnyán.
Kiderülhet, hogy vannak pártok, amelyeknek a szavazótábora meghatározott földrajzi körzetekben vagy társadalmi csoportokban koncentrálódik. Ezek dönthetnek úgy, hogy stabil, erős rétegpártok akarnak maradni, dönthetnek a "fehér foltjaik" infiltrálási szándéka mellett, vagy egymást kiegészítve akár fuzionálhatnak is más párttal. De arra is fény derül, hogy az azonos célcsoportot elérni akaró pártok közül melyiknek célszerűbb inkább más közönség felé orientálódniuk. Végül kiderülhet, hogy van-e demokratikus ellenzéki párt, amelyiknek befolyása ma országosnak tekinthető.
A két párhuzamos választás azt jelenti, hogy a későősz nagy politikai aktivitást hozhat. A kormányhatalom biztosan reagál valahogy a választási eredményekre - bármilyenek is legyenek azok. Az önkormányzatok megalakulása szintén garantált politikai harcokkal fog járni. Végül minden párt - akár komoly belső összecsapások közepette - le kell vonja a következtetéseket az elért eredményeiből. S ezek a következtetések újabb pártközi mérkőzéseket is hozhatnak magukkal.
Ha az ellenzék ősszel a tavaszinál jobb eredményt érne el, az átrajzolhatná a belpolitikai hadállásokat. Ellenkező esetben viszont már egy későbbi periódusra tekintő újrakezdés válik aktuálissá ellenzéki oldalon - elsősorban a politikai paletta balszárnyán.
2014. augusztus 19., kedd
"Meghalni Danzigért?"
Meghalni Danzigért?
A 2. Világháború előtt hangzott el sokszor ez a hírhedtté vált kérdés. A békés körülmények között élő polgár hitetlenkedése volt ez, hogy akár az életét kellene áldozni egy kis, számára távoli és jelentéktelen ügyért, amiben ráadásul nem is látott tisztán. Hogy mennyi halál és pusztulás lett a következménye ennek az ártatlan kérdésben tükröződő közhangulatnak, azt jól tudjuk - feltéve, hogy tudni akarjuk.
Mindez sokáig a régmúlt egy epizódjának tűnt Európa kettéosztottsága és a hidegháború idején csakúgy mint Európa "újraegyesülése" után. Azután az utóbbi két évtizedben az USA számára a beavatkozás - be nem avatkozás újra napi realitás lett. De éppen mert a világ számos pontján egyidejűleg alakult ki a Pax Americanat fenyegető helyzet és az nyilvánvaló volt, hogy szárazföldi USA hadsereget sok okból nem lehet a világ másik végébe küldeni, a polgárokra szabott Danzig - kérdés már fel sem merült.
Mára viszont olyan helyzet alakult ki, hogy csaknem 70, alapjában békeév után Európa békéjének alapjai vannak megingóban. Ez egyelőre nincs a közvetlen közelben a Krim annektálása ellenére sem. Egy lehetséges háború, vagy akár egy preventív csapás azért is tűnik abszurdnak Európában, mert a kontinens nyugati része katonailag a NATO védernyője alatt van és a peremterületén katonai akciókat eleve csak az USA hajthat végre. (v.ö. Szerbia, ahol szintén csak a légicsapás jött szóba.) Vagyis a mai és holnapi "Danzigokért" nem vérrel kéne áldozni az európaiaknak. De ez nem jelenti azt, hogy a kérdés maga ne vált volna újra aktuálissá.
A kérdés ma úgy vetődik fel, hogy a később fenyegető bajokkal az európai lakosság tisztában van-e, saját ügyének érzi-e és ha netán igen, hajlandó-e a prevenció érdekében áldozatokat is hozni? A három kérdésre határozott nemmel lehet válaszolni. S úgy látszik, az EU országainak politikai osztályai sem látják előre a veszélyeket, ezért semmit se tesznek a lakosságuk hamis biztonságérzetének felvilágosítással való megingatásáért. Ez pedig könnyen megbosszulhatja magát - akár már a közeljövőben
.
Nem menti, de magyarázza a helyzetet, hogy az USA a vietnami kudarc óta egyre inkább a helyettesekkel vívott háborúzást állítja előtérbe - bármilyen szörnyű fejleményei is vannak a helyettesek későbbi elszabadulásának. Ez jogos idegenkedést vált ki európaszerte. Az is nyilvánvaló, hogy Európa (netán az egyes EU-tagok) újrafelfegyverzése nem csökkentené, hanem tetézné a bajt. Amit hiányolni lehet, az az előrelátás, a veszélytudat, s ennek következtében annak tudatosítása, hogy a prevenció érdekében újítani és áldozatokat hozni is szükséges lehet - a struccpolitika és a minden kis önérdekhez való makacs ragaszkodás helyett.
A 2. Világháború előtt hangzott el sokszor ez a hírhedtté vált kérdés. A békés körülmények között élő polgár hitetlenkedése volt ez, hogy akár az életét kellene áldozni egy kis, számára távoli és jelentéktelen ügyért, amiben ráadásul nem is látott tisztán. Hogy mennyi halál és pusztulás lett a következménye ennek az ártatlan kérdésben tükröződő közhangulatnak, azt jól tudjuk - feltéve, hogy tudni akarjuk.
Mindez sokáig a régmúlt egy epizódjának tűnt Európa kettéosztottsága és a hidegháború idején csakúgy mint Európa "újraegyesülése" után. Azután az utóbbi két évtizedben az USA számára a beavatkozás - be nem avatkozás újra napi realitás lett. De éppen mert a világ számos pontján egyidejűleg alakult ki a Pax Americanat fenyegető helyzet és az nyilvánvaló volt, hogy szárazföldi USA hadsereget sok okból nem lehet a világ másik végébe küldeni, a polgárokra szabott Danzig - kérdés már fel sem merült.
Mára viszont olyan helyzet alakult ki, hogy csaknem 70, alapjában békeév után Európa békéjének alapjai vannak megingóban. Ez egyelőre nincs a közvetlen közelben a Krim annektálása ellenére sem. Egy lehetséges háború, vagy akár egy preventív csapás azért is tűnik abszurdnak Európában, mert a kontinens nyugati része katonailag a NATO védernyője alatt van és a peremterületén katonai akciókat eleve csak az USA hajthat végre. (v.ö. Szerbia, ahol szintén csak a légicsapás jött szóba.) Vagyis a mai és holnapi "Danzigokért" nem vérrel kéne áldozni az európaiaknak. De ez nem jelenti azt, hogy a kérdés maga ne vált volna újra aktuálissá.
A kérdés ma úgy vetődik fel, hogy a később fenyegető bajokkal az európai lakosság tisztában van-e, saját ügyének érzi-e és ha netán igen, hajlandó-e a prevenció érdekében áldozatokat is hozni? A három kérdésre határozott nemmel lehet válaszolni. S úgy látszik, az EU országainak politikai osztályai sem látják előre a veszélyeket, ezért semmit se tesznek a lakosságuk hamis biztonságérzetének felvilágosítással való megingatásáért. Ez pedig könnyen megbosszulhatja magát - akár már a közeljövőben
.
Nem menti, de magyarázza a helyzetet, hogy az USA a vietnami kudarc óta egyre inkább a helyettesekkel vívott háborúzást állítja előtérbe - bármilyen szörnyű fejleményei is vannak a helyettesek későbbi elszabadulásának. Ez jogos idegenkedést vált ki európaszerte. Az is nyilvánvaló, hogy Európa (netán az egyes EU-tagok) újrafelfegyverzése nem csökkentené, hanem tetézné a bajt. Amit hiányolni lehet, az az előrelátás, a veszélytudat, s ennek következtében annak tudatosítása, hogy a prevenció érdekében újítani és áldozatokat hozni is szükséges lehet - a struccpolitika és a minden kis önérdekhez való makacs ragaszkodás helyett.
2014. augusztus 17., vasárnap
Fb. bejegyzés arról, hogy hogyan értsük az USA "nagy sajtója" heves és konzekvens kampányát "Tusványos" kapcsán
Hogyan értsük a vezető USA sajtó konzekvens Tusványos - tematizálását?
Magyarországon szokás azokat a megnyilvánulásokat is magyar - összefüggésben értelmezni, ahol erre rajtunk kívül senki más nem gondol. A tusványosi beszéd feltűnő hangsúlyozása és napirenden tartása nyilvánvalóan nem ilyen: a mese rólunk szól. Legalábbis a felszínen.
Jobban utána gondolva azonban feltűnik, hogy a felszólítás nem a magyar kormánynak vagy más magyar intézménynek szól, hanem az EU-nak. Az EU-t marasztalja el, hogy ilyesmi előfordulhat a keretein belül a nélkül, hogy komoly ellenakciókat váltana ki. Pro forma arra szólítják fel, hogy tegyen végre valamit a magyar miniszterelnök általuk súlyosan elítélt megnyilvánulásaival és cselekedeteivel szemben. De vajon tényleg erről van-e szó?
Magyarországon szokás azokat a megnyilvánulásokat is magyar - összefüggésben értelmezni, ahol erre rajtunk kívül senki más nem gondol. A tusványosi beszéd feltűnő hangsúlyozása és napirenden tartása nyilvánvalóan nem ilyen: a mese rólunk szól. Legalábbis a felszínen.
Jobban utána gondolva azonban feltűnik, hogy a felszólítás nem a magyar kormánynak vagy más magyar intézménynek szól, hanem az EU-nak. Az EU-t marasztalja el, hogy ilyesmi előfordulhat a keretein belül a nélkül, hogy komoly ellenakciókat váltana ki. Pro forma arra szólítják fel, hogy tegyen végre valamit a magyar miniszterelnök általuk súlyosan elítélt megnyilvánulásaival és cselekedeteivel szemben. De vajon tényleg erről van-e szó?
S itt lép be a
jogos gyanakvás. Nem az mozgatja a sajtókampányt, hogy az USA vezető
körei elégedetlenek az EU karakter nélküli vonalvezetésével? Nem azt
várják-e, hogy sorakozzon fel határozottan és egyértelműen az USA
politikája mellett számos kérdésben? Vagy ha ezt nem teszi, folytasson
olyan karakteres kül- és biztonságpolitikát, amellyel terheket vesz le
az USA válláról? S akkor az orbániádák nem a valódi témát jelentik
számukra, hanem csak ürügyet, mert alkalmasak arra, hogy fogást
találjanak az EU örök kibúvókkal jellemezhető politikáján.
Ez utóbbi értelmezési lehetőséget nem árt végiggondolni a hungaroce
ntrikus látásmódra hajlamos magyar fejeknek is - nem kivéve ebből az ellenzéki fejeket sem.
Ez utóbbi értelmezési lehetőséget nem árt végiggondolni a hungaroce
ntrikus látásmódra hajlamos magyar fejeknek is - nem kivéve ebből az ellenzéki fejeket sem.
2014. augusztus 12., kedd
FB. kommentem a budapesti önkormányzati választások ellenzéki elpuskázásáról
.
Az adott magyar helyzetben csak pro forma lesznek helyhatósági
választások, ténylegesen nagypolitikai erőpróbára lett volna lehetőség. A
nagyvárosokban - a tavaszi eredmények alapján - a Fidesz verhető, ha dominál
az a helyzetértelmezés, hogy vannak "ők" és vagyunk "mi". A három párt
együttes vagy koordinált indulása ennek jegyében történt volna. De akár
ez, akár az, egyezkedéssel, a posztokon való osztozkodással járt volna.
Ami szükségképpen azt jelenti, hogy ha ez a párt itt kap valamit, akkor
ott kompenzál mást. Ilyen helyzetben egy - egy kerület önálló világként
kezelése nem csupán politikai, hanem emberi korlátoltság is. És az
osztoszkodásnál való konokság annak a jele, hogy a közös kampányhoz és
adott esetben a közös önkormányzáshoz sem volt meg a kellő érettség. Ez
meg Orbán előrehozott győzelme a fővárosban - függetlenül attól, hogy
végülis hány ellenzéki kerületi polgármester lesz ősszel. A nagyobb
lehetőség máris el van puskázva.
Fb. bejegyzésem arról, hogy létezik-e még a magyar főváros?
Van még olyan, hogy Budapest?
A teljesen felesleges, több kárt, mint hasznot hozó kerületek tömegével állítják elő az öncélú hatalmi és hivatali posztokat. Természetes, hogy mindenki küzd a helyéért. A rendszerváltás óta módszeresen felzabálták a fővárost. Az eredményt mindenki láthatja.
A teljesen felesleges, több kárt, mint hasznot hozó kerületek tömegével állítják elő az öncélú hatalmi és hivatali posztokat. Természetes, hogy mindenki küzd a helyéért. A rendszerváltás óta módszeresen felzabálták a fővárost. Az eredményt mindenki láthatja.
2014. augusztus 7., csütörtök
Fb. bejegyzésem a főpolgármester - jelöltekről és a nagy pártokról
Főpolgármester-jelöltek és a nagy pártok
A rendszerváltás óta az akkor éppen nagynak nevezhető pártoknak sohase volt komoly főpolgármester - jelöltjük. Miért? Kétségtelen, hogy a fővárosi főpolgármester a legfontosabb, közvetlenül a nép által választott funkció az országban. Ha oda fajsúlyos pártpolitikus kerül, az helyzeténél fogva kihívója lehet a nagy párt vezetőjének. Erre meg nincs nekik szükségük. Ez volt a legfontosabb magyarázata annak is, hogy olyan sokáig ülhetett Demszky a székében: nem volt riválisa az akkori nagyoknak.
A kormányon lévő nagy pártok továbbá mindent megtettek, hogy a főpolgármesteri funkciót kiüresítsék, hatáskörét megnyírbálják. Az ok ismét ugyanez.
Így jutottunk mostanáig. Tarlós nem is Fidesz-tag, nem veszélyes sem Orbánra, sem más ambiciózus fideszesekre. Az ellenoldalon pedig nincs is nagy párt. Elképzelhető, hogy többen dédelgetik magukban azt a vágyat, hogy az ellenzék váltópárti vezérévé váljanak. De nem Falus. Ő lehet szimpatikus, uram bocsá meg is választható, ott még akár sikeres is lehet. De nagy párt vezére biztosan nem lesz belőle
A rendszerváltás óta az akkor éppen nagynak nevezhető pártoknak sohase volt komoly főpolgármester - jelöltjük. Miért? Kétségtelen, hogy a fővárosi főpolgármester a legfontosabb, közvetlenül a nép által választott funkció az országban. Ha oda fajsúlyos pártpolitikus kerül, az helyzeténél fogva kihívója lehet a nagy párt vezetőjének. Erre meg nincs nekik szükségük. Ez volt a legfontosabb magyarázata annak is, hogy olyan sokáig ülhetett Demszky a székében: nem volt riválisa az akkori nagyoknak.
A kormányon lévő nagy pártok továbbá mindent megtettek, hogy a főpolgármesteri funkciót kiüresítsék, hatáskörét megnyírbálják. Az ok ismét ugyanez.
Így jutottunk mostanáig. Tarlós nem is Fidesz-tag, nem veszélyes sem Orbánra, sem más ambiciózus fideszesekre. Az ellenoldalon pedig nincs is nagy párt. Elképzelhető, hogy többen dédelgetik magukban azt a vágyat, hogy az ellenzék váltópárti vezérévé váljanak. De nem Falus. Ő lehet szimpatikus, uram bocsá meg is választható, ott még akár sikeres is lehet. De nagy párt vezére biztosan nem lesz belőle
2014. augusztus 4., hétfő
Fb. vitám John Donnal a budapesti ellenzéki főpolgármester - jelölt - jelöltről.
Minden
eddiginél újabb baloldali főpolgármester-jelölttel állt elő a hétfői
ellenzéki egyeztetésen az Együtt-PM. A szövetség és a Demokratikus
Koalíció (DK) Falus Ferenc volt országos tiszti főorvost...
Stop.hu
Balint Suranyi Tudom, hogy ki és minden eddigi casting-névnél jobbnak tartom. Ezért szavaznék is rá. Megválasztására akkor látok esélyt, ha a kampány - időszakban gazdasági és külpolitikai témák miatt sok budapesti Orbán ellen hangolódik.
- John Donne Thaiföldön több esélye lenne, mint Pesten. Azért jelölték, mert biztosra veszik a vereséget. Jobb egy ismeretlen névvel veszíteni.
- John Donne egy vélemény (és nincs egyedül) : "Bokrost kellett volna. Nem fogok elmenni szavazni, mert a Tarlósra nem akarok, erre meg nem fogok. Ennél kiábrándítóbb, tehetetlenebb, aljasabb társaság, mint ez az ellenzék..."
- Balint Suranyi Rosszul látod. A saját véleményemet megírtam, hogy Orbán szeptemberi megítélésének alakulásától függnek az esélyei.
- Balint Suranyi Szerintem aki azt hiszi, hogy ezt ma meg tudja ítélni, az eleve téved. De ha még határozott is ebben, akkor beképzelt is.
- Balint Suranyi (Abban ugyanis egyetértünk, hogy most vasárnap esélytelen volna. De okt.12. nem most vasárnap van.)
- Balint Suranyi Par excellence politikust nem akar indítani - nagyon helyesen. De nem is az olyan, amilyen ellenzék szándékán múlnak Falus esélyei, hanem Orbán budapesti megítélésének alakulásán. Protest- hangulat símán behozhatja, mert erre alkalmas a személye. Az értelmiségi megmondóemberek szavazatára nem is kell számítania.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)