2011. november 29., kedd
2011. november 27., vasárnap
A magyar politikai apátia egyik fő kiváltója: az Európai Néppárt
Az Európai Néppárt alapdefiníciója szerint : egy pro-Európai jobbközép politikai párt. Egyik alelnöke Orbán Viktor, aki se nem pro-európai se nam jobbközép politikus. Ezt tudják róla külföldi párttársai, mégsem tesznek semmit e visszás helyzet megszüntetésére.
Hogyan reagáljon erre egy magyar jobbközép beállítottságú polgár, akinek nem tetszik Orbán egész politikája? Higgye azt, hogy az Eu Néppárt tudja jobban és támogassa Orbánt? Legyen pápább a pápánál? Inkább apátiával szemléli a politikát.
Nem sokban más az európabarát nem jobboldali helyzete sem. Az alelnöki pozíció megrendíthetetlenségéből ő is nagypolitikai tehetetlenségét olvashatja ki. Ha nem is hiszi, hogy az EU Parlament legnagyobb frakciója mindenben egyetért Orbánnal, de azt látja, hogy szavazásnál többségük folyamatosan kiáll Orbán mellett. Tehát: apatikusan legyint.
2011. november 26., szombat
A belga példa
Az eszement négymezős (flamand - vallon , jobb- bal) törzsi háború minden racionális ok nélkül annyit ártott az országnak, amennyit csak lehetséges. Bekövetkezett a leminősítés. Egy nap alatt létrejött a törzsek közötti megállapodás költségvetésről, kormányzásról.
Miért? Mert a harcoló felek egyike se kérdőjelezte meg a demokratikus szabad piacgazdaságot és az euroatlanti elköteleződést.
Fel van adva a lecke a magyar jobboldali elitnek ( gazdaságinak, társadalminak, politikainak, egyházinak), hogy lép-e és hogyan a következő napokban, hetekben.
2011. november 25., péntek
Mi lehet a centrális erőtér epicentrumának fejében?
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
Amikor híre jött, hogy a S&P két napon belül leminősíti az országot, Matolcsy azzal állt Orbán elé, hogy a spirál megállításának egyetlen eszköze az IMF-fel való tárgyalási szál felvétele. Orbán ehhez hozzájárult, ha Matolcsy magára vállalja ennek lebonyolítását. Ez - nonortodox módon - meg is történt.
Idáig a történetet ismerjük, az általa kiváltott reakciókat úgyszintén. Nem tudjuk azonban, hogy ettől kezdve mi történt a boszorkánykonyhában és mi a centrális erőtér epicentrumának fejében. Csak találgathatunk.Ennek egyfelől sok értelme nincs, mert csak az idő fog majd valamennyit megmutatni a lezajlott folyamatokból, de az sem biztos, hogy hitelesen,- másfelől viszont napi szinten csak a folyamatos találgatással vagyunk képesek értelmezni és valamennyire előre látni a következő napok, hetek várható fejleményeit.
Orbán önmagát - ezen nehéz lenne vitatkozni - egyrészt ma a minden magyar döntés egyszemélyes urának, másrészt a tartós emlékű nemzeti hérosz szerepére szánta. A gazdasági csőd közelsége, az erre való gyors reagálás ezen az önképen léket ütött. Ezt nyilván leszámítolta, amikor hozzájárult az egyszerre praktikus és szimbolikus visszavonulást jelentő tárgyalási szándékbejelentéshez. Feltehető, hogy azt remélte: ez a lék nem lesz túl nagy és az viszonylag gyorsan befoltozható lesz. A reakciók minden oldalról azt mutatták, hogy a lék nagy, tartós, aligha befoltozható. Erre volt válasz a visszatérés a korábbi sikerpropagandához és bűnbakkereséshez. Vagyis annak felismerése, hogy teljes gazdaságpolitikai fordulat rombadönti a szándékolt önkép mindkét pillérét. A bóvlikategória elérkezte viszont arról tanúskodik, hogy a külvilág itt és most, illetve a belátható jövőben ennél kevesebbel nem éri be.
Hogyan gondolkodhat hát Orbán? A gazdaságpolitikai visszavonulás önmagában kizárja a "minden magyar döntés egyszemélyes ura" szerepkört. De a korábban ezt megtestesítő formális funkcióinak (miniszterelnök, pártelnök) tartós fenntartása a másik, a nemzeti héroszként való fennmaradását is veszélyezteti. Marad tehát két út, amit mérlegelhet. Közülük az egyik kockázatos, de remélheti annak viszonylagos tartósságát és a hatalom élvezetének részleges megmaradását. A másik biztosan kivitelezhető és remélhető számára egyik megcélzott szerepének tartóssága , ha hisz magában.
Az egyik tehát a visszavonulás a közvetlen döntéshozó funkciókból és a köztársasági elnök rugalmasan értelmezhető posztján tehet kísérletet arra, hogy tartósan jelen maradjon a magyar politikai életben, beavatkozzon ahol és amikor tud, ártson ellenfeleinek, ahol csak lehet és őrizze elszánt hívei bizalmát, személyéhez fűződő reményeit. Ebben az esetben tudván tudja, hogy az általa pozícióba juttatott embereknek egészen más gyakorlati politikát kell követni, mint ami az ő nevéhez fűződött - fűződik. Tojástánc ez, de magabízó, kockázatkedvelő ember megpróbálkozhat vele.
A másik a radikálisabb megoldás. A komolyan nem vett IMF tárgyalások paravánja mögött az eddigi politika folytatása, az általa kreált alkotmány életbelépése ceremóniáinak végigélvezése és remény abban, hogy a kaotikus világban Magyarország nem olyan fontos, hogy mindenáron pontot akarjon tenni ennek az abszurd, nonortodox fordulatokban gazdag magyar kalandnak a végére. Vagy ha netán mégis, akkor reménykedhet még abban, hogy - legalábbis a nemzeti öncélúság hívei számára - bukásában is megmaradhat nemzeti hérosznak az emlékekben, ami örök irritáló ösztöke lehet a nyugatos, köztársaságpárti magyaroknak.
2011. november 22., kedd
Elképzelhető, hogy Orbán előrevág?
Biztos, hogy a nevét adja az - akár komoly, akár alibi - IMF tárgyalásokhoz? Nem tesz oda maga helyett valakit, aki fideszes, de személyében nem tehertétel? Ő meg a háttérből manipulál és akkor rendezi meg költözését a Sándor - palotába, amikor jónak látja?
(A kérdések alapötlete egy komponista barátomtól lopva)
2011. november 20., vasárnap
Fb. blogbejegyzés
Mi koordinálta a világot a rövid 20.században?
Kellő leegyszerűsítéssel az lehet a válasz, hogy a világháború, illetve az attól való félelem. Élhettek az emberek akárhol, akármilyen berendezkedésű állam keretében, követhettek szinte bármilyen világképet, a nagy háborút realitásnak fogadták el. Ha azonosultak valamilyen erős háborús ágens "ügyével", ha nem, úgy tudták, hogy egyénileg, csoportosan elenyésző a ráhatásuk a nagy dolgok alakulására. A pacifista demonstrációk és tudottan inkább értékalapúak voltak, semmint egy kézzelfogható célt akartak volna elérni.
El lehet ugyan merülni annak részleteiben, hogy már a Szovjetúnió szétesése előtt mennyiben halt el a háborús félelem, mint legitimáló erő, de ebből lényeges következtetéseket nem lehet levonni. Inkább arra érdemes figyelmet fordítani, hogy az elmúlt mintegy 30 évben mi koordinálta a világot. Az öröm a félelemtől való megszabadulás fölött? A bizalom azokban az erőkben, amelyek győztek a hidegháborúban? A tényleges fejlődés, amit az emberek átéltek, élén a tömegfogyasztással, régi korlátok megszűnésével? Egyéb illuziók? Talán mindez együtt.
Ahogy az idő haladt és egyre több oldalról kérdőjeleződött meg a sokak hasznát biztosító koordináció, annál inkább felsejlett a demokrácia - deficit tömege, amit ápolt és eltakart az, hogy a túlnyomó többség szerint alapjában jól mentek a dolgok. Hiszen fent és lent inkább hiedelmek voltak az emberek fejében, semmint kivitatott, a gyakorlatban tesztelt valódi racionális meggyőződések. Ennek a helyzetnek a terhe most szakad az egyes emberek, embercsoportok, szervezetek és intézmények nyakába.
A 2008-as válság már összedőléssel fenyegette az - olyan, amilyen és folyamatosan, szinte észrevétlenül módosuló - világrend működőképességét. A gazdagabb országok rögtönöztek, össze . vissza szórták a pénzt, hogy megelőzzék a pánikot, gyors összeomlást. Mindezt abban a reményben, hogy a "gazdaság" spontán erői elvégzik azt a stabilizációt, amire a döntési helyzetben lévők nem képesek. Nem így történt.
Most itt állunk egy keresztútnál. Vagy az összeomlásól való félelem tömegméretekben átveszi a háborús félelmek helyét és időt kapnak az elitek a működőképesség meghosszabbításának kikísérletezésére - és alulról nyomás helyezedik csak rájuk. Vagy radikálisabb lesz a nyomás, düh - és akkor egy alacsonyabb szintű koordináció köszönt a világra.
2011. november 18., péntek
Fb,
A jobboldali nyomtatott sajtó egyértelműen közli Orbán vereségét az olvasóival
Ellentétben a vereséget titkoló kormánymegszólalásokkal, a jobboldali nyomtatott sajtóból megtudhatja a ténybeli valóságot a jobboldali közönség is. Persze a szabadságharc szándékát dicsőítve és a bukás "okozóit" külföldiekként megnevezve - pocskondiázva. Két taktika fut tehát egymás mellett.
· · kb. egy órája
Sándor Kiss Kedves Bálint! Csakhogy vannak, akik megrögzötten Orbán imádók! És persze a szélső jobbal szimpatizálók, most aktivizálják magukat!Azaz a még "jobbra tolódásban" érdekeltek!10 perce ·
Balint Suranyi Ebben egyetértünk. Arra akartam figyelmeztetni, hogy két ellentétes kommunikációs stratégia irányul ma ugyanarra a célközönségre. Ez ritkaság a magyar jobboldalon és alighanem Orbán csodatevő sámánként kezelésének végét jelenti.
Fb. bejegyzés
Az Európai Néppárt alelnöke
Az utóbbi időben divatba jött a szélsőséges nemzeti önostorozás: a magyar nép demokrácia és jogállam iránti közömbösségét bizonyítja, hogy tetszéssel, elfogadásssal, vagy teljes passzivitással nézi végig, amit Orbán a szeme előtt csinál és csak egy kisebbség van, amelyiknek ez határozottan nem tetszííík. Szemmagasságból nézve ez a vád jogos:rengeteg ember a kormány legmeredekebb húzásait is elégtételnek tekinti, de aki valamin mégis hüledezne, azt gondolja: ezt már nem kellett volna, talál magának érvet, hogy jóra magyarázza a dolgot, vagy legalább remélje, hogy ami ma furcsa, az a jövőben majd igazolást nyer. Nagy részük napi gondjaival van elfoglalva és a bajokat nem a rendszernek, hanem a külvilágnak tulajdonítja és úgy ítéli, hogy a politikai ellenoldal ugyanígy megnyomorítaná, ha nem még jobban.
A dolgokat kicsit távolabbról, feljebbről nézve nem csak az vetődik fel, hogy mit látunk, hanem az is, hogy van-e elegendő muníciója az Orbánt támogató vagy legalább valamennyire elfogadó embereknek megfigyelt magatartásukkal szemben ahhoz, hogy úgy érezzék, valami abszolut elfogadhatatlanhoz, elemi módon vérlázítóhoz adják a hozzájárulásukat. Lehetne, ha egy ilyen mérce mélyen bele lenne épülve gondolkodásába. De ismerve az utóbbi száz év magyar történelmét, dőreség lenne ilyen belső parancsra számítani. Ha nincs belsejében vészjelző, hallgathatna külső figyelmeztetésekre. Ilyen azonban az érinttettekhez a politikai megosztottság miatt a vele kapcsolatban álló, bizalmát élvező emberektől személyesen nem érkezhet. És nem érkezhet az általa használt tömegmédiumoktól sem, mert azok kevés kivétellel Orbán embereinek kezében, vagy legalábbis zsebében vannak.
Lehetnének továbbá hazai tekintélyforrások, amelyek figyelmeztethetnének arra, hogy itt morális sorompók súlyos áthágásáról van szó. Ám egyrészt nagyon lecsökkent Magyarországon a tekintéllyel bíró személyek száma, másrészt azok esetleges vétójának súlya, presztizse is. Ha nem egyénektől, tekintélyes csoportoktól, intézményektől lehetne várni hatékony erkölcsi vétót. Az egyházak - akárcsak a 20.sz.-ban - vagy határozottan a rendszer mellett állnak, vagy legalábbis szemérmesen hallgatnak. A Magyar Tudományos Akadémia a kormány mellett áll. A tudós és a művész -társadalom politikailag megosztott. A magyar nagytőke Orbán támasza és kedvezményezettje. A magyar jogásztársadalom pedig egyet ért abban, hogy jogilag legális az, amit a kormány tesz.
Igen, de - lehet mondani - ez is Magyarország, része lehet az általános erkölcsi - politikai elmarasztalásnak Ám szembe állíható-e ezzel, hogy viszont a demokratikus külföldről hangzik el a vészcsengő, amit a magyar állampolgárnak meg kellene hallani? Nincs ilyen visító hang. Az ugyan eljuthat az érdeklődő kormánytámogatóhoz, hogy külföldön vannak ilyen- olyan elmarasztaló hangok. De ez tulajdonítható szemükben az ellenérdekeltségű feleknek is.Olyan félreérthetetlen, megkerülhetetlen figyelmeztetés, amivel Orbán aktív vagy passzív választói kénytelenek lennének szembesülni - nem érkezik.
Magyarország tagságát egyetlen komoly, tekintélyes szervezetben nem függesztették föl. Sőt, az első félévben Orbán egyenesen az EU Bizottságának soros elnöke volt és tevékenységéért több pozitív, mint negatív visszajelzésről értesült a magyar állampolgár. De épek a kapcsolatok az Európán kívüli demokratikus államokkal és intézményekkel, vagy akár a nagy egyházak nemzetközi potentátjaival is. És mindennek a csúcsa: Orbánt minden alkalommal újraválasztják az Európai Néppárt alelnökévé.
Jogos akkor az egész Orbán-rendszert egyedül a magyar nép demokratikus elkötelezettségének és természetes erkölcsi érzékének fogyatékosságaiból levezetni?
2011. november 17., csütörtök
Minden ütőkártya az IMF kezében
Orbán eldöntötte, hogy nem játssza végig a teljes összeolmláshoz vezető kalandor partiját. Egyfelől a pénzügyi világ egyértelmű ítélete, másfelől a kínai kártya értéktelensége vezette erre, de a végső lökést alighanem a görög - olasz model létrejötte adta meg. Rájött, hogy a szabadságharc bukása után nem ér számára semmit, hogy nincs vele szemben működőképes politikai alternatíva. Viszont megoldható az Orbán utáni gazdaságpolitika a jelenlegi parlamenti felállásban is. Ezért megpróbálkozik a halálugrással: ha megakadályozni nem tudja, megpróbál a váltás élére állni.
A választott módszer Orbán módra nem szokványos. Tényleges tárgyalási kérés nélkül a gazdasági tárcával szivárogtatta ki a politikaváltás hírét. Ezt szoktatásnak - tesztelésnek szánta, amivel - hite szerint - itthon a propagandagépezete meg tud birkózni. A forint árfolyama - az előzetes kalkulációnak megfelelően - azonnal reagált a hírre és a forint visszafordult az addig mindenki által visszafordíthatatlannak hitt hanyatló pályán. Orbán alighanem azt hiszi, hogy kezdeményezése révén előnyös helyzetbe került a fordulat dominálásában.
A valóság ennek éppen az ellenkezője. Ha az IMF érzékeny, hiú politikus lenne, akkor nagy lenne benne a sértettség a kipaterolás miatt és ezt csak tetézné a kicselezésével a köztudatba bedobott fordulat híre. Ezzel szemben az IMF-nek nincs "lelke", de vannak céljai és módszerei. Ezek pedig az ország gazdaságpolitikájával és valutájával kapcsolatosak. A Valutaalapnak nem célja Orbán eltávolítása. Sőt. Ha ő hajtja végre az igényelt fordulatot, akkor a világ előtt be lehet bizonyítani, hogy protekcionista kuruckodással, sarlatánsággal és meglepetés - dramaturgiával semmire se lehet menni. Ha Orbán marad a végrehajtó, akkor a Valutaalapnak nem kell bíbelődni a fordulat politikai legitimációjával, végrehajtási tempójával, helyi részérdekeknek tett engedményekkel. A kétharmad bármit lenyomhat az ország torkán késedelem nélkül.
Ezért az nem kérdés, hogy az IMF akar-e tárgyalni. Világos, hogy akar, mégpedig a legkeményebb feltételek alapján. A tapasztaltak alapján bizonyára külön gondot fog fordítani a végrehajtás garanciáira, mivel mind a partner megbízhatatlansága, mind a kiugróan gyenge kormányzási képessége közismert veszélyforrás. Ellentételként azt nyújthatja, hogy nem szól bele a fordulatot kísérő propagandakampányba. A forint, a magyar kötvények és részvények látványos megerősödése ugyanis egyszerre jó az IMF-nek és a kormánypropagandának. Nyilvánvaló, hogy a "nagy térképen" a kettő közül melyik a fontosabb. És aligahanem a partner EU sem élezi ki közben túlságosan a demokratikus jogállammal kapcsolatos alapvető kifogásainak érvényesítését.
Az irányváltás ennek ellenére nem lesz fáklyásmenet senki számára sem, de kiváltképp a magyar nép és az itthoni gazdasági körök számára. A bajoknak csak a kormány által generált része oldódik meg (az se minden elemében), a krónikus problémák, fájdalmas feladatok velünk maradnak. Lehet, hogy ezek olyan nagyok, hogy a gazdaságpolitikai fordulat utáni Orbánnak is látványosan beletörik a bicskája. Szinte biztos, hogy a stabilizáció és reform terheinek és részleges kedvezményeinek elosztása eleve a kurzus értékrendje szerint fog elindulni. És az is kézen fekvő, hogy a mély szociális és kulturális berögződöttségek minden törekvés hatásfokát nagymértékben rontják. De megvalósulhatnak azok a kül- és belföldi remények, hogy az elkerülhetetlen átalakítások politikai terhét a mostani kétharmadnak kell viselnie.
Ha nem gyors kudarccal jár a fordulat kísérlete, akkor ugrásszerűen javulnak az ésszerű politikát képviselő ellenzékiek esélyei. Csak akadályozniuk nem szabad az elkerülhetetlen reformokat, látványosan átvállalni viszont nem kell ezek ódiumát. És joggal kelthetik azt a benyomást, hogy ha a világ legalább félig sikeresen birkózik meg a kialakult problémáival, akkor 2014 után megalapozottan ígérhetnek általános javulást és néhány kiemelt ponton kárpótlást.
2011. november 16., szerda
Fb. bejegyzés
Az antiszemitizmus perverz mellékhatása
Az utóbbi időben írott és elektronikus médiában elharapózott, hogy ha egy "zsidó" ír valami megbotránkoztatót, akkor más "zsidók" buzgón elhatárolódnak tőle és megírják a maguk verzióját az adott kérdésről. Mint ha a szerintük rossz megszólalás az ő számlájukat rontotta volna. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a különféle zsidó hitközségek és szervezetek ádáz egymást bírálatában is.
Nem veszik észre, hogy ezzel máris lépre mentek: elfogadták azt az antiszemita kiindulópontot, hogy vannak "a zsidók", akik ilyenek, meg olyanok, ez, vagy az a véleményük. Ezért az éber figyelem, hogy milyen kép alakul ki róluk, mit kapnak fel az antiszemita orgánumok.
Tessenek már megtanulni a történelmi tapasztalatot: az antiszemita az antiszemita! Úgyis mindent a paranoid világképe alapján lát és terjeszt. Ha valamit felcsípett, úgyis ismételgeti, kiszínezi, összekapcsolja. Ha meg éppen nem talál semmit, akkor előhúz valamit a régi lomtárból, vagy gyárt egy fantomot. Nem baszik egy öltést sem, hogy ki mit mond vagy csinál.
Tessenek tehát nem figyelni az antiszemitákra és nyugodtan írni jót, vagy rosszat, bankot alapítani, vagy bankot rabolni, kastélyt vásárolni vagy csövezni, filantropnak lenni, vagy kapzsinak, nagy művésznek lenni vagy kóklernek, korrekt üzletembernek, vagy szélhámosnak - mint minden más ember. De azt jól megjegyezni, hogy az antiszemita, az antiszemita. Nem meggyőzhető, nem megszelidíthető.
2011. november 15., kedd
Szemléltetés
Mi történt Magyarországon a demokratikus jogállammal?
Vita van a válaszról. Pedig az pofon egyszerű. Hyjackolták. Gépeltérítők szabályos menetjeggyel felszálltak a gépre, előre felkészültek tervükkel. Az utasok nem pontosan értik a helyzetet, félnek a lezuhanástól. És úgy viselkednek, mint ha normális menetrendszerű járaton ülnének. A földi irányítóközpontok is tartják a kapcsolatot a géppel, próbálnak segíteni navigálni és jobb belátásra bírni a légikalózokat.
Az üzemanyag kifogyóban.
2011. november 13., vasárnap
Fb. bejegyzés.nov.14.
Az indikátorok csalfaságáról
Az utóbbi évtizedeket az indikátorok kultusza jellemezte. Mérhetőség, objektivitás a megítélésben, elszámoltathatóság, a különféle kulturális kontextusok közös nevezőre hozása - sok ilyesmihez voltak nélkülözhetetlenek. És az elmúlt világgazdasági periódusban, amire az általános növekedés volt a jellemző, nagyjából meg is szolgálták az indikátorok azt, amiért nem kis költséggel és tárgyalási nyomással életre hívták azokat.
Az indikátorok mögött megalkotóiban mindig egy modell húzódott meg. Feltételezték, hogy az indikátor - értékek mintázatából egy ország, egy ágazat stb. e modellnek megfelelő állapota olvasható ki. Nyilván tudták, hogy ha az indikátorokat, azok számítási módját előre közzéteszik, akkor a mögötte meghúzódó valóságot egyes egységek befolyásosai manipulálni tudják a kívánt "bizonyítvány" elérése érdekében. De úgy ítélhették, hogy egyfelől az indikátor és a mögötte lévő valóság közötti mérkőzésben az indikátor elég erős tényező valóságos
változások kikényszerítésére, másfelől, hogy az idő akkor is meghozza az indikátorok győzelmét, ha ma még csak paravánt jelentenek.
Válság idején sok tekintetben eljön az igazság pillanata, bár az erőviszonyok válságban is érvényesülnek: csak azokat az igazságokat érvényesítik, amik mögött elegendő gazdasági és gazdaságon kívüli erő áll. A gyengék azonban nem úszhatják meg a szembesülést.
És hogy mindezt azonnal rövidre zárjuk hazai viszonylatban: hiába igyekszik a magyar kormány brutális trükkökkel produkálni néhány alapvetőnek tartott indikátorértéket, könyörtelenül mögé néznek a magyar valóságnak. Értelmetlen dolog méltatlankodni, hogy de hiszen óriási erőfeszítéssel "hoztuk" a kívánt indikátorokat, ugyan mit akarnak?
Fb. bejegyzések
Az állami holokauszt megemlékezések célt tévesztett irányáról
Ezek a megemlékezések úgy lettek kitalálva, hogy kegyeleti jellegűek. Főhajtást jelentenek az áldozatokra emlékezve. Ez is nemes cél, de - mint folyamatosan láthatjuk - rendszeresen kiváltja a más áldozatokra emlékezők békétlenkedését.
A magyar államnak azonban nem annyira az áldozatokkal, mint amennyire önmagával van elszámolnivalója a holokauszt ügyében. Arra kellene emlékeznie a kijelölt napon, hogy törvényhozása az állampolgárai meghatározott részét a Parlamentben meghozott törvényekkel sorozatban megfosztotta állampolgári jogaitól, majd az állami szervek aktív asszisztenciája révén a szervezett és tömeges meggyilkolásuk lett e sorozat végállomása.
Vagyis az állami megemlékezésnek nem az áldozatokról, hanem a magáról a magyar államról kellene szólni évente a "Soha többé!" jegyében.Kopits kormány?
A görög és az olasz példát követve Kopits György lehet alkalmas a belföldi és külföldi közbizalom megszerzésére ahhoz, hogy kikormányozza az országot a hibás politika okozta csődhelyzetből. Van áttekintése a magyar költségvetési folyamatokról és van a munkához kiválóan felkészült stábja. Ha a frakciók őszintén szembenéznek a kialakult helyzettel, a jelenlegi parlament is megadhatja neki a politikai felhatalmazást.A kormány láthatólag már feladta a jövő évi költségvetési deficittervét
Az azonnali népszerűségvesztést okozó ingatlanadó - plafonemelés és a nem öregségi nyugdíjak átalakításának feladása csak azt jelentheti, hogy túl messze van már számukra a jövő évi deficit, mint probléma.Egy magánlevelemből:
nem gondolod, hogy Orbán világképének, történelmi szédelgésének bírálata azért nem hatásos, mert fragmentálódik? Hol innnen indít, hol onnan, hol ez a jelenség kerül középpontba, hol az. Holott Orbánnak mára egy elég kerek, egyértelmű "ideológiája" van.
Ennek centrumát jól mutatja alkotmányuk alapköve, hogy 1944 márc. 19-ig folytonosságot vállalnak, utána nem. Ezzel elvállalják Horthy Hitlerrel való fegyverbarátságát, csak a Holokauszt felelősségét tolják a németekre. De a háborús cselekményeket, a zsidótörvényeket, a revíziós politikát, a fehérterrort, és még visszább a II. Vilmossal vívott I Vh.-t és a Kiegyezés utáni nemzetiségi politikát igen.
Ezzel Magyarország az egyetlen vesztes ország Európában, amely sérelmezi a háborúk kimenetelét és implicit revansvágyat melenget.
Nem itt van a lényeg?Kommentem arról, hogy idiótaságból mennek-e bele Orbánék a történelemmel kapcsolatos ámokfutásukba
Dehogy idióták ezek. Pontos számítás vezeti őket. Azt hiszik, úgy válnak leválthatatlanná, hogy revízió alá veszik Magyarország II. Világháborús szerepének megítélését. 1944. márc.19.-ig mindent vállalnak, a továbbiakat pedig a németek nyakába varrják.
2011. november 7., hétfő
Fb. bejegyzés
Végiggondolatlan kapitalizmuskritikák
Nem szeretem a kapitalizmus terminust, mert már elhangzásakor félrehúz. Azonnal előhívja lehetőségként az ellentettjét, az antikapitalizmust. És mindjárt benne vagyunk a gondolati mocsárban.
Annyi formája van a kapitalizmusnak időben és térben, hogy egy batyuba rántásukkal eleve nem tudjuk, hogy miről beszélünk. Az alapkérdésekről : magántulajdon, jogi keretek között működő szabad piac - vagy sok minden másról. Mert aki az alapkérdéseket vitatja, az a múltba vagy a jövőbe révedő utópista, lett légyen békés álmodozó vagy az erőszak elszánt képviselője.
Ezzel szemben annak megállapítása, hogy az utóbbi évtizedekben domináló berendezkedés válságba jutott, azt nehéz vitatni. Nem is vitatják, keresik a változtatás célravezető módját. Ebben a keresésben vannak közös érdekek a koordinált működés biztosítása céljából és van számtalan, egymást keresztező érdek. Csak remélni lehet, de tudni nem,hogy végülis ba folyamatos működés győz-e, vagy a - minimum részleges - káosz, amiben a nyers erőszak szerepe nő meg világszerte az elmúlt évtizedekben megszokotthoz képest itt meg ott.
De kár ebbe az alkuba és harcba utópiákkal belezavarni. Aki gondolkodik, ne tegye!
2011. november 4., péntek
Fb. bejegyzés
Meddő-e ma Magyarországon a tiltakozás?
Bizonyos mértékig meddő, mert sehol nem látni olyan kihívási szándékot a kormánnyal szemben, amely megrendíthetné a hatalmat. A kormány ennek megfelelően viselkedik: lenézi a tiltakozókat, a fontos csoportok egy részével meg zárt ajtók mögött tárgyalgat. E közben a helyzet romlik, egyre több embert, csoportot ér ilyen- olyan sérelem.
A tiltakozókra még inkább a különállni akarás a jellemző, nem az összefogás - bár epizódszerű példa az utóbbira is található. Ezért koncentrált kihívás a kormánnyal szemben a közeljövőben nem várható. A helyzet azonban kalkulálhatatlan. A dezorganizált állami működés, a dezorganizált, de gyorsan terjedő tiltakozási potenciál, a romló körülmények és a "nemzetközi helyzet fokozódása" olyan koincidenciákat teremthet, amelyek váratlan robbanással kérdőjelezik meg a jogi úton fabrikált mindenható rendszer fenntarthatóságát.
Az így előálló eseménysor kifutása nem előrejelezhető.
2011. november 1., kedd
A görög fordulat - bejegyzés a Fb-on
A görög fordulat
Papandreu - nagyon helyesen - népszavazást írt ki a görög mentőcsomagról. Ezzel hatalmas lépést tett az EU sokévtizedes demokrácia - deficitjének felszámolása felé. A kétpólusú világ szélárnyékában az EU úgy tudott lépésről lépésre fejlődni, hogy a lakosság jóindulatú oda nem figyelése kísérte. A kormányfők pedig - kényelemből - hazai használatra megteremtették a Brüsszel - fantomot és időről időre összekacsintottak választóikkal Brüsszel háta mögött.
A különféle bővítési körök sem jártak együtt választói lelkesedéssel, de azért a lépés elkerülhetetlensége többé kevésbé széles körben elfogadott volt. Schengen - és a zónában az € könnyítette a polgárok életét, de euro - öntudathoz már csak azért sem vezetett, mert politikai megfontolásokból soha se mondták ki, meddig terjedhetnek a jövőben az Únió határai. Egy nyitott, definiálatla földrajzi - kulturális nagyrégióval pedig bajos érzelmileg azonosulni.
A gazdasági válság tovább növelte a demokrácia - deficit frusztráló voltát. Sokan kétségbe vonták az Unióban kialkudott megszorítások és támogatások indokolt és igazságos voltát. A válság mostani szakasza tovább feszítette a "fent" és a "lent" közötti szakadást, ami miatt még a nagy elhatározások is rövidtávúak voltak, minthogy mások nem is lehettek. Az EU alkotmány népszavazási hajótörése megmutatta, hogy a választók nincsenek felkészülve az integráció továbbvitelére. Márpedig a görög mentőcsomag már léptékénél fogva alighanem az utolsó volt, amit az EU újabb átalakítása nélkül el lehetett fogadtatni a Tanáccsal. Görögország ezzel a csomaggal sokat kapott, de komoly feladat maradt volna a görögökre ei.
A folyamatos tüntetésektől hangos Görögországban Papandreu váratlanul, de a demokrácia szempontjából szükségszerűen kiírta a népszavazást. Ezzel a döntés lehetőségét és felelősségét visszaruházta a választókra. Ha belátják, hogy a csomag elfogadása a kisebbik rossz, Görögország, az Unió és a demokrácia nyer rajta. Ha nem, akkor kiderül, hogy a demokrácia nem véd a rossz választópolgári döntésektől. De nem lehet a kulisszák mögötti manővereket szídni a következményekért.
A görög kérdés kiélezett döntések elé állítja az EU-t, esetleg gyors ütemben súlyosak lesznek a következmények. De az ezekkel való megbirkózás európaszerte már nem csak az elitek leckéje lesz, hanem a választóké is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)