Fb. bejegyzés

Az Európai Néppárt alelnöke

Az utóbbi időben divatba jött a szélsőséges nemzeti önostorozás: a magyar nép demokrácia és jogállam iránti közömbösségét bizonyítja, hogy tetszéssel, elfogadásssal, vagy teljes passzivitással nézi végig, amit Orbán a szeme előtt csinál és csak egy kisebbség van, amelyiknek ez határozottan nem tetszííík. Szemmagasságból nézve ez a vád jogos:rengeteg ember a kormány legmeredekebb húzásait is elégtételnek tekinti, de aki valamin mégis hüledezne, azt gondolja: ezt már nem kellett volna, talál magának érvet, hogy jóra magyarázza a dolgot, vagy legalább remélje, hogy ami ma furcsa, az a jövőben majd igazolást nyer. Nagy részük napi gondjaival van elfoglalva és a bajokat nem a rendszernek, hanem a külvilágnak tulajdonítja és úgy ítéli, hogy a politikai ellenoldal ugyanígy megnyomorítaná, ha nem még jobban.
A dolgokat kicsit távolabbról, feljebbről nézve nem csak az vetődik fel, hogy mit látunk, hanem az is, hogy van-e elegendő muníciója az Orbánt támogató vagy legalább valamennyire elfogadó embereknek megfigyelt magatartásukkal szemben ahhoz, hogy úgy érezzék, valami abszolut elfogadhatatlanhoz, elemi módon vérlázítóhoz adják a hozzájárulásukat. Lehetne, ha egy ilyen mérce mélyen bele lenne épülve gondolkodásába. De ismerve az utóbbi száz év magyar történelmét, dőreség lenne ilyen belső parancsra számítani. Ha nincs belsejében vészjelző, hallgathatna külső figyelmeztetésekre. Ilyen azonban az érinttettekhez a politikai megosztottság miatt a vele kapcsolatban álló, bizalmát élvező emberektől személyesen nem érkezhet. És nem érkezhet az általa használt tömegmédiumoktól sem, mert azok kevés kivétellel Orbán embereinek kezében, vagy legalábbis zsebében vannak.

Lehetnének továbbá hazai tekintélyforrások, amelyek figyelmeztethetnének arra, hogy itt morális sorompók súlyos áthágásáról van szó. Ám egyrészt nagyon lecsökkent Magyarországon a tekintéllyel bíró személyek száma, másrészt azok esetleges vétójának súlya, presztizse is. Ha nem egyénektől, tekintélyes csoportoktól, intézményektől lehetne várni hatékony erkölcsi vétót. Az egyházak - akárcsak a 20.sz.-ban - vagy határozottan a rendszer mellett állnak, vagy legalábbis szemérmesen hallgatnak. A Magyar Tudományos Akadémia a kormány mellett áll. A tudós és a művész -társadalom politikailag megosztott. A magyar nagytőke Orbán támasza és kedvezményezettje. A magyar jogásztársadalom pedig egyet ért abban, hogy jogilag legális az, amit a kormány tesz.
Igen, de - lehet mondani - ez is Magyarország, része lehet az általános erkölcsi - politikai elmarasztalásnak Ám szembe állíható-e ezzel, hogy viszont a demokratikus külföldről hangzik el a vészcsengő, amit a magyar állampolgárnak meg kellene hallani? Nincs ilyen visító hang. Az ugyan eljuthat az érdeklődő kormánytámogatóhoz, hogy külföldön vannak ilyen- olyan elmarasztaló hangok. De ez tulajdonítható szemükben az ellenérdekeltségű feleknek is.Olyan félreérthetetlen, megkerülhetetlen figyelmeztetés, amivel Orbán aktív vagy passzív választói kénytelenek lennének szembesülni - nem érkezik.
Magyarország tagságát egyetlen komoly, tekintélyes szervezetben nem függesztették föl. Sőt, az első félévben Orbán egyenesen az EU Bizottságának soros elnöke volt és tevékenységéért több pozitív, mint negatív visszajelzésről értesült a magyar állampolgár. De épek a kapcsolatok az Európán kívüli demokratikus államokkal és intézményekkel, vagy akár a nagy egyházak nemzetközi potentátjaival is. És mindennek a csúcsa: Orbánt minden alkalommal újraválasztják az Európai Néppárt alelnökévé.

Jogos akkor az egész Orbán-rendszert egyedül a magyar nép demokratikus elkötelezettségének és természetes erkölcsi érzékének fogyatékosságaiból levezetni?