Minden ütőkártya az IMF kezében

Orbán eldöntötte, hogy nem játssza végig a teljes összeolmláshoz vezető kalandor partiját. Egyfelől a pénzügyi világ egyértelmű ítélete, másfelől a kínai kártya értéktelensége vezette erre, de a végső lökést alighanem a görög - olasz model létrejötte adta meg. Rájött, hogy a szabadságharc bukása után nem ér számára semmit, hogy nincs vele szemben működőképes politikai alternatíva. Viszont megoldható az Orbán utáni gazdaságpolitika a jelenlegi parlamenti felállásban is. Ezért megpróbálkozik a halálugrással: ha megakadályozni nem tudja, megpróbál a váltás élére állni.

A választott módszer Orbán módra nem szokványos. Tényleges tárgyalási kérés nélkül a gazdasági tárcával szivárogtatta ki a politikaváltás hírét. Ezt szoktatásnak - tesztelésnek szánta, amivel - hite szerint - itthon a propagandagépezete meg tud birkózni. A forint árfolyama - az előzetes kalkulációnak megfelelően - azonnal reagált a hírre és a forint visszafordult az addig mindenki által visszafordíthatatlannak hitt hanyatló pályán. Orbán alighanem azt hiszi, hogy kezdeményezése révén előnyös helyzetbe került a fordulat dominálásában.

A valóság ennek éppen az ellenkezője. Ha az IMF érzékeny, hiú politikus lenne, akkor nagy lenne benne a sértettség a kipaterolás miatt és ezt csak tetézné a kicselezésével a köztudatba bedobott fordulat híre. Ezzel szemben az IMF-nek nincs "lelke", de vannak céljai és módszerei. Ezek pedig az ország gazdaságpolitikájával és valutájával kapcsolatosak. A Valutaalapnak nem célja Orbán eltávolítása. Sőt. Ha ő hajtja végre az igényelt fordulatot, akkor a világ előtt be lehet bizonyítani, hogy protekcionista kuruckodással, sarlatánsággal és meglepetés - dramaturgiával semmire se lehet menni. Ha Orbán marad a végrehajtó, akkor a Valutaalapnak nem kell bíbelődni a fordulat politikai legitimációjával, végrehajtási tempójával, helyi részérdekeknek tett engedményekkel. A kétharmad bármit lenyomhat az ország torkán késedelem nélkül.

Ezért az nem kérdés, hogy az IMF akar-e tárgyalni. Világos, hogy akar, mégpedig a legkeményebb feltételek alapján. A tapasztaltak alapján bizonyára külön gondot fog fordítani a végrehajtás garanciáira, mivel mind a partner megbízhatatlansága, mind a kiugróan gyenge kormányzási képessége közismert veszélyforrás. Ellentételként azt nyújthatja, hogy nem szól bele a fordulatot kísérő propagandakampányba. A forint, a magyar kötvények és részvények látványos megerősödése ugyanis egyszerre jó az IMF-nek és a kormánypropagandának. Nyilvánvaló, hogy a "nagy térképen" a kettő közül melyik a fontosabb. És aligahanem a partner EU sem élezi ki közben túlságosan a demokratikus jogállammal kapcsolatos alapvető kifogásainak érvényesítését.

Az irányváltás ennek ellenére nem lesz fáklyásmenet senki számára sem, de kiváltképp a magyar nép és az itthoni gazdasági körök számára. A bajoknak csak a kormány által generált része oldódik meg (az se minden elemében), a krónikus problémák, fájdalmas feladatok velünk maradnak. Lehet, hogy ezek olyan nagyok, hogy a gazdaságpolitikai fordulat utáni Orbánnak is látványosan beletörik a bicskája. Szinte biztos, hogy a stabilizáció és reform terheinek és részleges kedvezményeinek elosztása eleve a kurzus értékrendje szerint fog elindulni. És az is kézen fekvő, hogy a mély szociális és kulturális berögződöttségek minden törekvés hatásfokát nagymértékben rontják. De megvalósulhatnak azok a kül- és belföldi remények, hogy az elkerülhetetlen átalakítások politikai terhét a mostani kétharmadnak kell viselnie.

Ha nem gyors kudarccal jár a fordulat kísérlete, akkor ugrásszerűen javulnak az ésszerű politikát képviselő ellenzékiek esélyei. Csak akadályozniuk nem szabad az elkerülhetetlen reformokat, látványosan átvállalni viszont nem kell ezek ódiumát. És joggal kelthetik azt a benyomást, hogy ha a világ legalább félig sikeresen birkózik meg a kialakult problémáival, akkor 2014 után megalapozottan ígérhetnek általános javulást és néhány kiemelt ponton kárpótlást.