Maradhat-e Nagy Britannia az EU-ban?

Kívülről szemlélve a britek a maguk szempontjából ideális pozíciót foglaltak el az Unióban. Úgy élvezték a tagság előnyeit, hogy a belépésükkor számtalan fontos derogációt kaptak, amolyan "bent is vagyok, kint is vagyok" helyzetet. Az EU általuk nem akart mélyítése ellen kikezdhetetlen vétó-pozícióban voltak. Ha pedig a többi vezető tagállam valamiféle szerződés-módosítással ezt meg akarta volna kerülni, fenyegetni mindig lehetett a többieket a kilépéssel. A brit miniszterelnököknek azonban ez nem volt elég: a lakosságot ért minden kellemetlenséget folyamatosan az EU-ra fogtak rá. Nem csoda, hogy az Unió elhagyását előbb-utóbb kalandor demagógok önálló politikai célként is a zászlajukra tűzték. Így lepte aztán meg David Cameront saját blöff-népszavazásának eredménye : a Brexit kismértékű győzelme.

Az EU-val való kilépési tárgyalások mondhatni normális mederben lezajlottak. Kiderült, mi mindent kell rendezni és ennek során kinek milyen veszteségekkel kell számolni. Amit azonban a szerződés jóváhagyása tekintetében az Egyesült Királyság parlamentje - és ennek kapcsán az egész belpolitika - folyamatosan produkált, az az emberi észt csúfolja meg. Hiányzott az elemi logika tudomásul vétele és a csodavárásra alapozó hitegetés  nem katasztrófa-sujtotta helyzetben példátlanul sikeres volt.. Józan ésszel azt kellene gondolnunk, hogy ennek a komolyan nem vehető Parlamentnek a feloszlatása és a küszöbön álló új választás eredményeként majd összeülő új fel fogja oldani ezt a tragikomikus helyzetet. Az eddigiek fényében azonban ez távolról sem biztos. Az alaphelyzet ugyanis, hogy sem a Tory párt, sem a Labour nem egységes a kilépés - ki nem lépés kérdésében, változatlanul fennmaradt. Ezért kiszámíthatatlan, hogy a választópolgárok milyen alsóházat hoznak össze, s hogy a megválasztott képviselők milyen kérdésben hogyan fognak szavazni.

Mindez azonban csak a folyamat konkrét eseményeit és időtartamát teszi kérdésessé. Annál is inkább, mert az EU álláspontja a kilépés feltételei tekintetében egyértelmű és világos és az egyoldalú lépéstől ma csak az tartja vissza az Unió egészét, illetve annak egyes tagállamait, hogy nem akar a szakítás okozójának színében feltűnni.Az azonban kétségtelennek látszik, hogy Anglia számára nincsen visszaút az EU-ba, mert ha netán a dolgok mégis így alakulnának, a dühödt brexiterek kormányozhatatlanná tennék az országot. Hogy aztán a jelenlegi Egyesült Királyság mely részei fognak új tagjelöltként kopogtatni az Unió kapuján, az a jövő zenéje.

A sok derogáció révén amúgyis csak sajátos módon EU-tag Nagybritannia távozása után elvben megnyílna az út az EU integrációjának elményítésére. Ám hogy ehhez meg van-e a kellő akarat és megtalálják-e az ahhoz vezető utat, módszereket, azt szintén csak a jövő fogja eldönteni.

Repedés az EU-ban

Történetesen a magyar EU biztos-jelöltről történő (egyik?) szavazáson mutatkozott meg egy, az egész szervezet jövőjét érintő, veszélyt jelentő potenciális törésvonal. Annak egyik oldalán együtt szavaztak a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a szélbal, a másikon a Néppárt és a mindenféle szélsőjobb. Lehet, hogy órákon vagy napokon belül ismét megtalálják azt a kompromisszumot, amivel a látványos, nagy szakadás elkerülhető lesz és meg tud alakulni az új Bizottság. Ez azonban nem jelentiené a továbbiakban a "normál üzemmódot", amivel az EU eddig is működött és ezután is működni tud.

Az eddigi EU ugyanis válság - mezőbe került. Önmaga hosszabb ideje képtelen továbblépni az integráció irányába, a konkrét problémákat döntések helyett folyamatosan maga előtt tolja, a korábbi statusquot pedig a Brexit amúgyis felborította. A Brexit, mint kihívás végülis nem zilálta szét az EU-t: a tárgyalások során egységes félnek bizonyult, s egyszersmind minden tagország világosan láthatta, mit veszít egy potenciális kilépő. Ez azonban kevés a külső és a belső kihívásokkal való megbirkózásra. Külső kihívás a világpolitikai, a világgazdasági és a katonai erőviszonyok átreneződése egyfelől, egy újabb technikai-technológiai forradalom másfelől. A belső kihívás pedig sokrétű: a munkamegosztás és ezzel a társadalmi integráció feltételeinek megváltozása, a vagyoni és jövedelmi polarizálódás kritikussá válása, a hagyományos domináns pártok hanyatlása, a politikai és gazdasági elitek iránti bizalom megrendülése, a nyilvánosság és ezen belül a média szerkezetének megváltozása és egy kulturális vákuum. A minderre adott valamennyire is adekvát válaszok megtalálása és az ezen alapuló közös cselekvés csak sokirányú, sokszereplős kompromisszumok eredőjeként lehetséges. Az Európai Néppárt jelenlegi útkeresése éppen ennek az előfeltételét teszi kérdésessé.

Az EPP helyze azért speciális, mert eddig az EU-ban ez volt a domináns pártcsalád. Tagpártjai - csakúgy, mint a korábbi főrivális szocialisták - szenvednek a már említett eróziótól. Ez a pártokon belül útkeresési vitákhoz és személyi harcokhoz vezet. Az elkötelezett, ambiciózus pártpolitikusok mindenütt az identitásuk megerősítésével próbálkoznának, a másik oldal meg átlátja, hogy egyrészt mindenegyes választásokon heterogén szavazórétegek voksait kell elnyerniük, másrészt pedig a mai körülmények között csak koalíciókkal és kompromisszumokkal lehet lényeges eredményeket elérni. Ha ez a vita a tagpártokban nem jutott nyugvópontra, akkor az EPP-től se várható, hogy ebben a stratgiai problémában egyértelmű álláspontot képviseljen. A magyar biztos-jelöltről lefolytatott mai szavazás ízelítőt adott, hogy az EPP kikkel kerül közös táborba és kikkel kerül szembe, ha a korábbi identitása megerősítése mellett dönt. Ez lényegében cselekvőképtelenné tenné az EU-t, mert minden kérdésben a megoldás keresése helyett a két tömb erőpróbája folyna. Ha ebben az ömnagában nem alapvető bizottsági posztról szóló vitában meg is fog születni a kompromisszum, nem remélhetjük, hogy ezzel az EPP-ben eldől a vita, hogy a továbbiakban  ez a pártcsalád már egyértelműen a koalíció és a kompromisszumok politikáját fogja követni. De talán ez a koccanás érv lesz az EPP belső vitájában e mellett a stratégia mellett.

Manifeszt válság nélkül nem megy?

Ha a válság fogalmát úgy értelmezzük, hogy fontos életterületeken a korábbi úzus se nem folytatható, sem kisebb korrekciókkal folytathatóvá nem tehető, akkor aligha vitatható, hogy mind a glóbusz, mind annak egyes részei sokrétű válságperiódus előtt állnak.Vonatkozik ez a klimatikus viszonyokra, a gazdaság és a pénzügyi rendszer működésére, az eddigi technikán- technológián alapuló munkavégzésre és ezen kersztül  nagy népességcsoportok megélhetésére, a legitim erőszak monopóliumának megszokott keretére és mértékére, a fejlettnek tartott világban az államok közötti konvencionálisan értett béke garantált voltára egyaránt.Azt viszont nagyonis vitatják, hogy a fenyegető válság milyen mértékű lehet, ki és/vagy mi a fenyegetés ágense, mit lehetne vagy kellene tenni a fenyegető válság kikerülésére és tompítására és kiknek, lesznek -e a válságoknak a vesztesek mellett nyertesei is stb. A fenyegetések sokrétűsége és vitatott volta láthatóan akadálya az összefogásnak a várható - és esetleg az előre nem látható - válságok megelőzésének, illetve tartósan működőképes kezelésének. A kollektív erőfeszítések helyett van keletje a partikuláris megoldások keresésének is mások rovására.

Mindezzel szemben az áll, hogy számos vonatkozásban a globalizációnak nevezett jelenségkör messze előrehaladt és ami a legfontosabb: a jelenlegi úzus sokak számára kívánatos mozzanatai csak a globalizáció fenntartásával, sőt továbbépítésével képzelhetőek el. Minthogy ez így van, a jellegzetesen zéró összegű játékokban gondolkodó ágensek, illetve a háborúra készülők és a terrorszervezetek csak megzavarni voltak mindeddig képesek a kooperációkat - ennél többre nem.

A mostani világállapotra viszont az is jellemző, hogy hiányoznak a jövőre vonatkozó, nagy nyilvánosságot kapó komplex víziók mind a kormányzati, mind a civil körökben. Ha fel is bukkannak egyes részproblémákat hatékonyan kezelni próbáló törekvések, az ellenzők tábora mindig erősebbnek bizonyul. A haladás-képtelenségnek szinte állatorvosi tankönyvi lovát láthatjuk az általunk talán legjobban ismert EU esetében, ahol a szervezet választott személyekkel való konszenzusos újraépítését nem kis nehézségek árán meg fogják oldani, de ezt már nem lehet ilyen határozottan elmondani az EU következő költségvetéséről - hogy az egyre húzódó szükséges reformokról már ne is beszéljünk. A kisebb tagállamok addig-addig féltek a francia-német dominanciától, míg ma már e két ország belső stabilitása is bizonytalanná vált. Amit láthatunk az EU-nál, az mutatis mutandis igaz a többi nagy geopolitikai régióra is - talán Kínát kivéve, de ott meg vajmi nehezen látunk bele a belső folyamatokba.

Ha igaz - és miért ne lenne igaz -hogy nem történik a világban semmi lényeges a fenyegető válságok majdani ésszerű fogadására, az természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a válságok váratlan konfigurációban és méretben nem következnek be. És ez fogja "levizsgáztatni" az érintett politikai, gazdasági , katonai erőket és a civil tömegeket, hogy kellő felkészülés nélkül mit tudnak (illetve nem tudnak) produkálni egy élhető megváltozott világ kialakításában. Feltéve, hogy lesz, aki ezt az összegzést elvégzi.