Kívülről szemlélve a britek a maguk szempontjából ideális pozíciót foglaltak el az Unióban. Úgy élvezték a tagság előnyeit, hogy a belépésükkor számtalan fontos derogációt kaptak, amolyan "bent is vagyok, kint is vagyok" helyzetet. Az EU általuk nem akart mélyítése ellen kikezdhetetlen vétó-pozícióban voltak. Ha pedig a többi vezető tagállam valamiféle szerződés-módosítással ezt meg akarta volna kerülni, fenyegetni mindig lehetett a többieket a kilépéssel. A brit miniszterelnököknek azonban ez nem volt elég: a lakosságot ért minden kellemetlenséget folyamatosan az EU-ra fogtak rá. Nem csoda, hogy az Unió elhagyását előbb-utóbb kalandor demagógok önálló politikai célként is a zászlajukra tűzték. Így lepte aztán meg David Cameront saját blöff-népszavazásának eredménye : a Brexit kismértékű győzelme.
Az EU-val való kilépési tárgyalások mondhatni normális mederben lezajlottak. Kiderült, mi mindent kell rendezni és ennek során kinek milyen veszteségekkel kell számolni. Amit azonban a szerződés jóváhagyása tekintetében az Egyesült Királyság parlamentje - és ennek kapcsán az egész belpolitika - folyamatosan produkált, az az emberi észt csúfolja meg. Hiányzott az elemi logika tudomásul vétele és a csodavárásra alapozó hitegetés nem katasztrófa-sujtotta helyzetben példátlanul sikeres volt.. Józan ésszel azt kellene gondolnunk, hogy ennek a komolyan nem vehető Parlamentnek a feloszlatása és a küszöbön álló új választás eredményeként majd összeülő új fel fogja oldani ezt a tragikomikus helyzetet. Az eddigiek fényében azonban ez távolról sem biztos. Az alaphelyzet ugyanis, hogy sem a Tory párt, sem a Labour nem egységes a kilépés - ki nem lépés kérdésében, változatlanul fennmaradt. Ezért kiszámíthatatlan, hogy a választópolgárok milyen alsóházat hoznak össze, s hogy a megválasztott képviselők milyen kérdésben hogyan fognak szavazni.
Mindez azonban csak a folyamat konkrét eseményeit és időtartamát teszi kérdésessé. Annál is inkább, mert az EU álláspontja a kilépés feltételei tekintetében egyértelmű és világos és az egyoldalú lépéstől ma csak az tartja vissza az Unió egészét, illetve annak egyes tagállamait, hogy nem akar a szakítás okozójának színében feltűnni.Az azonban kétségtelennek látszik, hogy Anglia számára nincsen visszaút az EU-ba, mert ha netán a dolgok mégis így alakulnának, a dühödt brexiterek kormányozhatatlanná tennék az országot. Hogy aztán a jelenlegi Egyesült Királyság mely részei fognak új tagjelöltként kopogtatni az Unió kapuján, az a jövő zenéje.
A sok derogáció révén amúgyis csak sajátos módon EU-tag Nagybritannia távozása után elvben megnyílna az út az EU integrációjának elményítésére. Ám hogy ehhez meg van-e a kellő akarat és megtalálják-e az ahhoz vezető utat, módszereket, azt szintén csak a jövő fogja eldönteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése