Repedés az EU-ban

Történetesen a magyar EU biztos-jelöltről történő (egyik?) szavazáson mutatkozott meg egy, az egész szervezet jövőjét érintő, veszélyt jelentő potenciális törésvonal. Annak egyik oldalán együtt szavaztak a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a szélbal, a másikon a Néppárt és a mindenféle szélsőjobb. Lehet, hogy órákon vagy napokon belül ismét megtalálják azt a kompromisszumot, amivel a látványos, nagy szakadás elkerülhető lesz és meg tud alakulni az új Bizottság. Ez azonban nem jelentiené a továbbiakban a "normál üzemmódot", amivel az EU eddig is működött és ezután is működni tud.

Az eddigi EU ugyanis válság - mezőbe került. Önmaga hosszabb ideje képtelen továbblépni az integráció irányába, a konkrét problémákat döntések helyett folyamatosan maga előtt tolja, a korábbi statusquot pedig a Brexit amúgyis felborította. A Brexit, mint kihívás végülis nem zilálta szét az EU-t: a tárgyalások során egységes félnek bizonyult, s egyszersmind minden tagország világosan láthatta, mit veszít egy potenciális kilépő. Ez azonban kevés a külső és a belső kihívásokkal való megbirkózásra. Külső kihívás a világpolitikai, a világgazdasági és a katonai erőviszonyok átreneződése egyfelől, egy újabb technikai-technológiai forradalom másfelől. A belső kihívás pedig sokrétű: a munkamegosztás és ezzel a társadalmi integráció feltételeinek megváltozása, a vagyoni és jövedelmi polarizálódás kritikussá válása, a hagyományos domináns pártok hanyatlása, a politikai és gazdasági elitek iránti bizalom megrendülése, a nyilvánosság és ezen belül a média szerkezetének megváltozása és egy kulturális vákuum. A minderre adott valamennyire is adekvát válaszok megtalálása és az ezen alapuló közös cselekvés csak sokirányú, sokszereplős kompromisszumok eredőjeként lehetséges. Az Európai Néppárt jelenlegi útkeresése éppen ennek az előfeltételét teszi kérdésessé.

Az EPP helyze azért speciális, mert eddig az EU-ban ez volt a domináns pártcsalád. Tagpártjai - csakúgy, mint a korábbi főrivális szocialisták - szenvednek a már említett eróziótól. Ez a pártokon belül útkeresési vitákhoz és személyi harcokhoz vezet. Az elkötelezett, ambiciózus pártpolitikusok mindenütt az identitásuk megerősítésével próbálkoznának, a másik oldal meg átlátja, hogy egyrészt mindenegyes választásokon heterogén szavazórétegek voksait kell elnyerniük, másrészt pedig a mai körülmények között csak koalíciókkal és kompromisszumokkal lehet lényeges eredményeket elérni. Ha ez a vita a tagpártokban nem jutott nyugvópontra, akkor az EPP-től se várható, hogy ebben a stratgiai problémában egyértelmű álláspontot képviseljen. A magyar biztos-jelöltről lefolytatott mai szavazás ízelítőt adott, hogy az EPP kikkel kerül közös táborba és kikkel kerül szembe, ha a korábbi identitása megerősítése mellett dönt. Ez lényegében cselekvőképtelenné tenné az EU-t, mert minden kérdésben a megoldás keresése helyett a két tömb erőpróbája folyna. Ha ebben az ömnagában nem alapvető bizottsági posztról szóló vitában meg is fog születni a kompromisszum, nem remélhetjük, hogy ezzel az EPP-ben eldől a vita, hogy a továbbiakban  ez a pártcsalád már egyértelműen a koalíció és a kompromisszumok politikáját fogja követni. De talán ez a koccanás érv lesz az EPP belső vitájában e mellett a stratégia mellett.