2012. március 29., csütörtök

Változik-e valami a Schmitt ügy után?

Noha a Schmitt - ügy kormányrajutása óta Orbán első látványos belpolitikai veresége, az is elképzelhető, hogy a felszínen egyelőre semmi se változik. Ami nem jelenti azt, hogy a mélyben se lesznek nagyobb mozgások. Erről azonban csak utólag, a fejlemények fényében tudunk majd meg többet.

A vereség lényege, hogy Orbán és eddigi bizalmasai varázserejében immár nem hisz a saját tábora egy része sem. Márpedig az orbáni meghökkentő vagy megfejthetetlen lépések kritikátlan támogatása, az elháríthatatlan problémák sajátos kezelésének elfogadása ezen a vélt varázserőn nyugodott.A legnagyobb pofont ezért most alighanem azok a láthatatlan közvetítők kapták, akik fenntartják a kontaktust  Orbán és külföldi - mindenekelőtt német - támogatói között. Orbán gazdaságpolitikája és külpolitikája eddig is nehézzé tehették annak "eladását", hogy Orbán zsenije az egyetlen garancia a magyarországi konzervatív pozíciók megtartására, aminek csak a káosz az alternatívája.A külföldi támogatókban megsokszorozódhattak a kérdőjelek.

Az is nehezen elképzelhető, hogy ez a kudarc ne bolygatná meg az erőviszonyokat Orbán legszűkebb boszorkánykonyhájában és körülötte. Akik eddig is nehezen viselték második vonalba szorítottságukat, most alighanem igazolva látják, hogy jobb lett volna őket közelebb engedni a döntéshozáshoz. Titkos világról lévén szó, ebből nem látunk semmit. De azt, hogy a kudarcos gazdaságpolitika épp a közelmúltban élezte ki a harcot az oligarcha mogul(ok) és a tábor más érdekcsoportjai között, azt végignéztük. Most mintha ez ismétlődne meg a sajtó és propaganda területén is. Lehetetlen, hogy ez ne érné el a legbelső magot is.

Még egy körrel kíjjebb szintén felsejleni látszottak ellentétek a  Központ és a helyi képviseletek között. A választókerületi főmegbízottakat parancsszóval bármikor le lehet váltani egy tekintélyuralmi gúlában. A négy évre megválasztott polgármestereket viszont csak egyenként lehet - vagy nem lehet - szoros satuba szorítani. Ebben a meccsben is rontja a Központ pozícióját a Schmitt - pofon.

Pikáns helyzetbe került a jobboldali média is. Közönsége bizalmának megtartása érdekében partizánakciókba kellett kezdenie az utóbbi napokban a hivatalos deklarációk ellenében. Ennek emléke nem törölhető ki egy mozdulattal. Ahogy a jobboldali közgazdászok már egy ideje túlélésük kulcsát a kormány gazdaságpolitikájával (illetve annak hiányával) való szembefordulásban látták, ez a gondolat és magatartás "megfertőzheti" a jobboldali médiamunkásokat is .Különösen, ha ez még az egyes orgánumok tulajdonosai politikájába is beleillik.

Végül itt a legkülső kör, a Fidesz - szavazók. Lehet, hogy ez a politikai vereség lecsapódik a legközelebbi közvéleménykutatásokban, de az is lehet, hogy (még) nem. Ám ha a feltétlen bizalom sokakban belül megrepedt, akkor nem tudni, hogy újabb, kiélezett helyzetekben az mikor és milyen formában tör felszínre. Tehát ha a szavazótábor magjával eddig minden fordulat esetén is biztonsággal kalkulálhattak, mostantól ott se zárhatóak ki kiszámíthatatlan reakciók.

Természetesen a Schmitt- ügy nem csak az Orbánt támogató oldalon hozhat változásokat. Schmitt leégése nem csak az ügyet kirobbantó hetilapnak siker, hanem részesedhet benne az ellenzéki oldalon szinte mindenki, aki próbálkozni akar vele. Lehet, hogy ebből kakofónia keletkezik, lehet, hogy túlbecsülik azt a változást, amit Orbánnak ez a veresége a közönségükben és potenciális közönségükben okoz. Ebből akár zavar is támadhat. De aki az ellenzéki politikában (hivatásosban és civilben) és az ellenzéki médiában jól olvassa a Schmitt-ügy üzenetét, az a következő hónapok során nagyon megerősödhet és a későbbiekben kulcsszereplővé válhat.

Dühös közbevetésem a Fb.-on

A minden fejlemény simfeléséről

Abszolut nem értek egyet azzal, ahogy beállítjátok a dolgokat. Kegyeskedjetek végignézni az elfogadható közvéleménykutatóknál, hogy hogyan alakul Orbán népszerűségi mutatója a választásoktól mostanáig. EZ a legfontosabb indikátor a jelen és a jövő szempontjából ma Magyarországon. És ebből a szempontból nem mérce, hogy emelkedettebb szempontból mi fontosabb minél, vagy hogy ennek ellenére így meg úgy

2012. március 28., szerda

Fb.komment az MSZP kongresszusa előtt

A háttéralkuk pártja : az MSZP

Nem vagyok az MSZP belső ügyeinek ismerője. Amit időről időre látok, az az, hogy kongresszusok előtt az erőcsoportok megmérkőznek és az erősek elosztják egymás között a pozíciókat. Láthatólag ez történt most is. Az is valószínű, hogy nem minden erős ember, illetve magát erősnek gondoló ember vett részt az osztozkodásban. Ezért alighanem lesznek nagy vesztesek is.
Az, hogy a létrejött új belső koalíció - amely a most háttérbe húzódott régi gárda egyes tagjaival is együttműködik - hoz-e változást a párt politizálásában, csak később derül ki. Lehet, hogy csak hónapok múlva. A szavazók most látható polarizálódásából amúgyis profitált volna valamennyit az MSZP. Ezt a kongresszus és az ott megválasztandó, részben más személyi felállás láthatólag nem fogja megzavarni.

2012. március 27., kedd

Átkunk : a hungarocentrikus fantáziálás

Magyarország kevéssel Mohács előtt elvesztette korábbi geopolitikai fontosságát, Mohács után egységét és állami függetlenségét. Az ország három részre szakadásának a Habsburg ház háborúja vetett véget másfél évszázad után és alakította ki az országban a maga rendjét.Az ez elleni felkelést, szabadságharcot leverték. A magyar koronát is viselő Habsburg császár a magyar rendi intézményekkel mindenkori belátása szerint bánt. Az 1848-as magyar parlament forradalmi törvényeit az uralkodó szentesítette, de amikor a szembenállás szabadságharccá fejlődött, az uralkodó külső segítséggel leverte azt. Pacifikálta az országot, de a feszültségek megmaradtak. Amikor a Habsburg ház nemzetközi pozíciója meggyengült, az uralkodó kiegyezett a magyar establishmenttel, amely ezt követőleg korlátozott szuverenitását immár tételesen szabályozva gyakorolhatta. A korlátozottság az I. Világháborúban való résztvételben kulminált, amely a dualista Monarchia széteséséhez vezetett a háborús vereség következtében. Magyarország független államiságát a győztes hatalmak állították vissza az általuk önkényesen megszabott államhatárok között. Az uralkodó establishment a hosszú évszázadok után visszakapott független államiságot hangsúlyozottan ideiglenességnek kezelte: király nélküli királyság,  identitása középpontjában az "elcsatolt területek" visszacsatolásának szándékával. Ez utóbbi részleges sikerének ára ismét az ország függetlenségének előbb részleges (az országban hatalmi tényezővé vált a budapesti német követség) majd a német katonai megszállás révén teljes feladása volt, és egyben a részvétel a vesztes oldalon a II. Világháborúban. A magyar államiság helyreállítása a Szövetségesek által megszállt országban a jaltai megállapodás alapján történt, ezen alapult a háborút lezáró békerendszer is. A győztesek közötti konfliktus a bipoláris világrend kialakulásához vezetett, aminek keretében Magyarország a szovjet érdekszféra integráns része lett, amelyben - az ország pártállami vezetésének függő helyzetén túl - tevőleges hatalmi tényező volt a szovjet nagykövetség és nyomatékosította az ország szuverenitásának tényleges korlátait a szovjet csapatok folyamatos jelenléte. Az ez elleni felkelést katonai eszközökkel leverték és a továbbiakban Magyarország teljes jogú részvétele az ENSZ-ben is korlátozott szuverenitásának tudomásulvételével történt. Az ország kiszabadulása a szovjet érdekszférából alapjában nagy nemzetközi mozgások és megállapodások keretében történt, melynek konkrét forgatókönyve a magyar tárgyalásos rendszerváltás volt. A szabaddá vált Magyarország politikai, gazdasági és katonai stabilitása önállóan láthatólag nem volt biztosítható. Ezért kívánatos célként az ország euroatlanti integrációja kínálkozott, amely másfél évtized alatt valósággá is vált - az ország szuverenitása egy részének értelemszerű feladásával, amit a választópolgárok érvényes népszavazásokkal is szentesítettek.
Az elmúlt félezrednek ez a nagyon sommás összefoglalása arra utal, hogy az ország sorsa a fő kereteket tekintve kívülről determinált volt. Az események konkrét alakulásában azonban mindig volt több- kevesebb szabadsága a magyar hatalmi elit, annak egyes csoportjai, illetve kiemelt személyiségei aktív tevékenységének, amelyek együtt jártak a mindenkori helyzet értelmezésével, az adódó lehetőségek azonosításával és az elérendő célokkal kapcsolatos vágyaknak és prioritásoknak a kiválasztásával. A fentebb elmondott rövid történelmi summázatban a különféle szubjektív gondolatok és a magyar szereplők cselekvéseinek gyakorlati következményei is benne vannak.
Érdemes talán a mindenkori vágyak és törekvések sorából egy hol nyílt, hol búvópatak - szerű módon megnyilvánuló makacs szálat kiemelni: "nemzeti nagylétünk" erős emlékét és az álmot ennek jövőbeni visszaállítására. Ez ugyanis állandó eleme volt korábban a nemzetiségekkel kapcsolatos magyar politikának, a 20. században pedig szomszédságpolitikánknak. Következésképpen a nemzeti álom sorsszerűen szembeállította az ebben gondolkodó magyarokat, ezen belül a magyar politikusokat közvetlen környezetünkkel. A vágyak megvalósításához így mindig valami erős külső hatalom tevőleges támogatására kellett számítani, amely vagy csak az ábrándokban létezett, vagy éppen a magát nemzetinek tudó politikát hozta erősen függő helyzetbe a "baráti" nagyhatalomtól. Így a nagynemzeti vágyak eleve kudarcos politikát jelentettek, makacs jelenlétük viszont lehetetlenné tette egy alternatív, a  siker reményét magában hordozó identitás jegyében folyó társadalmasodást. Az ilyen társadalmasodás hiányát szenvedtük a múltban és szenvedjük ma is.
Mindebből nagyon világosan le lehet vezetni a mai magyar kormány egész tevékenységének bírálatát. Ennek az írásnak azonban nem ez a választott tárgya. E helyett annak néhány ponton való megmutatása, hogy az alaptörekvésben rejlő hungarocentrizmus mennyire nyomra rá a bélyegét minden, látszólag különálló, ettől független hazai téma szokásos tematizálására. Aktuális, jelenleg leginkább a "szőnyegen lévő" témákra érdemes ebből a szempontból rátekinteni.
Gazdaság. Eléggé nyilvánvaló, hogy gazdasági bajaink két legfontosabbika az alacsony jövedelemtermelő - képességünk és az alacsony foglalkoztatás. Ezekből vezethetőek le az ország költségvetési és tágabb értelemben pénzügyi problémái. A nem hungarocentrikus közelítés sokoldalú elemzést igényelne, amelyen belül feltárulna, hogy mik ebből a közös európai problémák a nemzetközi munkamegosztásban, mik az európai centrum - periféria problematika közös jellegzetességei, mik kelet - középeurópai sajátosságok és mik a speciális magyar problémák. Ez utóbbiakon belül pedig mik tekinthetők tartós adottságoknak és mik befolyásohatóak ilyen, vagy olyan eszközökkel rövid és középtávon. A nem speciális magyar problémákban pedig milyen közös törekvések támogatása, esetleg iniciálása fontos magyar szempontból. Ezzel szemben a hungarocentrikus közelítés egyfelől mindjárt a makrogazdasági mutatószámok körül matat, másfelől különösebb elemzés nélkül a magyar tulajdon csodatevő erejében bízik mind az infrastruktúra, mind a termőföld, mind a termelő tőke, mind pedig az EU-tól kapott fejlesztési forrásokhoz való hozzájuttatás tekintetében. Ennek jegyében erőszakosan (és kapkodva) direkt módon avatkozik be különféle gazdasági folyamatokba törvényekkel és rendeletekkel, pályázatok "eltérítésével", különadókkal és juttatásokkal. A hungarocentrizmusból következően a kormány bírálói is többnyire ezt vagy azt az intézkedést kifogásolják, szorgalmaznak alternatív részmegoldásokat, nem pedig azt firtatják, hogy az egész megközelítés várhatóan hogyan hat az alapproblémák alakulására.
Közoktatás - felsőoktatás. Ebben a tekintetben némileg más a "lapleosztás" : az előző kormányok politikája tudatosan igyekezett a tartalmi és módszertani problémákat a szakmai nemzetközi trendekbe illeszteni, csak az eredmények maradtak messze el a megcélzottól és az alkalmazott módszerek voltak gyakran voluntaristák és/vagy rosszul célzottak. A jelenlegi kormány a hibák korrekciója helyett egy gyökeresen más, hungarocentrikus politikával jelentkezett. Ez részben egy ideológikus ember - és társadalomkép és nemzeteszme szolgálatába akarja állítani az oktatási rendszert, részben pedig erősen esetleges lobbiérdekek, illetve kicsinyes ellenszenvek kiszolgálására vállalkozik. Ilyen körülmények között a politikai gőzhenger illuzórikussá teszi a koncepcionális vitákat és az adódó kisebb - nagyobb adódó konfliktusokat eleve a kormánypolitika terepén lehet csak megvívni.
Ügynökkérdés. A rendszerváltás óta időről időre tematizált örökzöld az első pillantásra kakukkfiókának tűnik ebben a szövegösszefüggésben. Evidenciának látszik, hogy ezt minden országnak "házon belül" kell megoldania, s hogy a többi EU-tag volt szocialista ország ezt már a maga módján le is zárta, csak Magyarországon mérgezi folyamatosan a közéletet. Nemzetközi vonatkozásként a hírszerzést - kémelhárítást szokás emlegetni. Valójában azonban erősen hungarocentrikus korlátoltság az ügynök- tematikát csupán a hazai morális megtisztulás, illetve a rendszerváltás utáni politikai elit alattomos belharcaként szemlélni. Minthogy Magyarország - mint fentebb beszéltünk róla - a rendszerváltás előtt a szovjet világrendszer része volt, nyilvánvaló, hogy a belbiztonsági szolgálat is - sőt kitüntetetten! - ennek az alárendeltje volt. Ennek a tényen és következményrendszerén túl aligha kétséges, hogy a szovjet titkosszolgálat ezek felül saját ügynökhálózatot is fenntartott. Ez is része volt magának a magyar diktatórikus rendszernek. Mindezen túl nyilván működött itt a többi ország titkosszolgálata is. Tehát ha sikerülne hitelt érdemlően feltárni a magyar titkosszolgálat teljes hálózatát, az sem jelentené a "sárosak" és "tiszták" egyértelmű szétválasztását. És ha vannak gyanúsítások, hogy a magyar hálózat valamilyen formában máig működik, mi az ok annak feltételezésére, hogy a külföldi szolgálatok tevékenysége, ügynökeik, kettős- és hármas ügynökeik 1990-ben légneművé vált. Mindez nem azt jelenti, hogy reális igény lenne ennek a hálónak a nyilvánosság elé tárása. Az azonban, hogy 22 éve úgy folyik az ügynök- vita, hogy erről a dimenziótól még csak szó se esett, a közgondolkodás felszínes hungarocentrizmusának beszédes tanúsítványa.
Ezek kiragadott - esetlegesen kiragadott - példák.Nem is szerepel köztük olyan kézenfekvő aktuális probléma, mint a határokon túli magyarok, vagy a születésszám kérdésköre. Ha azonban valaki átgondolja, hogy az ország múltja és ezen belül a nemzeti álom álmodóinak hol nyílt, hol látens sugalmazása, a velük való - főleg implicit - vita mennyire provinciálissá teszi egész közgondolkozásunkat, az új és új felismerésekre juthat.

2012. március 24., szombat

A kölcsönös függések hálójában vergődve (Fb,)

A kölcsönös függések hálójában vergődve

Posztmodern, válságok sújtotta világunkban szinte senki se tud megállni a saját lábán. Fel se tudja mérni, hogy akárcsak napi rutinja folytatása hány láthatatlan intézménytől és konkrét embertől függ. Hát még, ha akar valamit. Fogalma sincs, hogy céljai elérésében ki és mi fogja segíteni/hátráltatni. Van olyan ember, aki ezt elég jól viseli, van, aki kevésbé jól.

Nyugodt időszakokban, amikor sok minden a várható módon működik, többen vannak, akik nem firtatják, hogy miért is. Ha viszonylag jól él, ha akar valamit, és azt viszonylag könnyen el is érheti, vagy az esetleges kudarcát könnyen meg tudja magyarázni, akkor nincs oka firtatni az őt körülvevő, élete kereteit adó bonyolult hálók térképét, működésük szabályszerűségeit, helyenkénti önkényességeit. Ezek között a "nem firtatók" között vannak, akik egyáltalán nem kíváncsiak efféle dolgokra, vannak, akik elfogadtak róla valami leegyszerűsített magyarázatot és ez kielégíti őket, vannak, akik a valóságos háló firtatása helyett más, transzcendens kérdéseket tekintenek fontosnak a maguk számára, az köti le szabad kapacitásaikat. A néhány okvetetlenkedő vagy fantaszta ilyen körülmények között marginalizálódik. A többség beéri azzal a választékkal, amit a munkaerőpiac és a mainstream politika, a tömegmédia és a szórakoztatóipar, a lelkekkel foglalkozó egyházi, orvosi vagy vajákosi kínálat lefed. Ezt egészíti ki a személyes kapcsolatok ilyen - olyan világa, amely vagy kapcsolódik az egyént körülvevő hálókhoz, vagy nem és vagy felszínes, vagy kevésbé az. Mindez jó esetben megadja az áttekinthetetlen világba való beágyazottság illúzióját.

Megváltozik a helyzet a nyugtalan időszakokban, amikor a szilárdnak hitt környezet rendszeresen fölfeslik, a hálózatok egyes szakaszai durva jelenlétükkel, mások éppen működésük kimaradásával hirtelen láthatóakká válnak. Fenyegetve van az egzisztencia is, a megszokott életvitel is. Az ilyen időszakra az jellemző, hogy nem csak egyik vagy másik egyén kerül kisebb vagy nagyobb bajba, hanem egyszerre sokan. Ha korábban egy egyén elfogadott önértelmezésében erős volt egy valahová tartozás tudata, akkor kollektív akcióktól várhatja bajai orvoslását. Ez a kollektív akció ugyan rendszerint nem jár sikerrel, de a megzavart világról legalább együtt alakítják ki magyarázataikat, közösen találnak ellenséget és képzelnek gyógymódot. Valamilyen erőt kudarcok ellenére is tulajdonítanak maguknak, illetve kollektívumuknak.

Nehezebb a helyzete azoknak az egyéneknek - és Magyarországra ez a jellemző -, ahol korábban sem volt erős az egyes emberek valahová tartozásának tudata. Végignézték, hogy akik korábban, a viszonylag konszolidáltabb időszakban jutottak bajba, igazi segítséget nem kaptak. Az állam és a karitatív szervezetek valamelyes feladatokat magukra vállaltak, de ezek hatásfoka látványosan gyenge volt. A nem érintettek nem érezték megszólítva magukat a leszakadottakkal kapcsolatban, úgy gondolván, hogy meg van nekik a maguk baja, ezért az erre rendelt intézmények és szervezetek birkózzanak csak meg a problémákkal. A maguk kisebb és a leszakadottak nagyobb bajainak valódi enyhítését, megoldását a nem megszemélyesített jobb jövőtől remélték. Amikor ezek a remények kérdőjeleződtek meg, akkor eddigi tapasztalataik alapján különösebb illúzióik nem voltak, nem lehettek abban a tekintetben, hogy akkor majd épp az ő bajaikban fognak másoktól hatásos segítséget, aktív szolidaritást kapni.

Ilyen helyzetre többféleképpen lehet reagálni. Mindenekelőtt a tanult kultúra alapján az államtól lehet várni, elvárni a saját problémák megoldását. Ha az állam ezt a várakozást nem elhárítja, hanem ködös módon még táplálja is, akkor nagy lelki erő kellene a hozzá fűzött illúzió feladására. Nem is képes erre a többség. A másik "kézenfekvő" reagálási mód (önállóan, vagy az előzőt kiegészítve)a bűnbakképzés. Megy ez egyénileg, külső segítség nélkül is. De ha a kormányzat és a tömegmédia kész paneleket szállít a bűnbakképzéshez, akkor az egyedi megoldások terhét leveszi az egyénekről, annál is inkább, mert gondolhatja, hogy a "szállítóknak" nagyobb a kompetenciájuk a bajok okait illetően , mint neki magának.És mégiscsak könnyebb reménykedni, ha nála erősebbek "harcban állnak" a bűnbakokkal, mint ha egymagában kellene szembenéznie mindenféle arctalan, de nem legyőzhető erőkkel. Aki meg nem hisz a neki rendelt hatalomnak és médiának, harmadik megoldásként ott vannak a radikális ördögűzők, akik még a kollektív fizikai összetartozás élményét is kínálják megváltást ígérő tanaik mellé azoknak, akik bizalmukat beléjük helyezik.

Valljuk be, ezzel szemben csak keveseket vonzhatna a negyedik lehetőség, amelyik a kölcsönös függés hálójának néhány megfogható nagy nyalábjára, tartóelemére hívja fel a figyelmet és nagy nemzetközi erők racionális alkujától reméli és ígéri az élhető élet kereteinek fenntarthatóságát emberek milliárdjai számára - éppen a háló komplex mivoltára alapozva. E negyedik lehetőség akkor és csak akkor tehető sok honfitársunk számára vonzóvá, ha EU tag mivoltunkban sikerül láttatni a bajokkal való sikeres birkózás előfeltételét és ezt a sikeresebb tagországok mindennapjai igazolják is. Lehet erre azt mondani, hogy egyrészt ez az út sokkal bonyolultabb, sok ember számára kevésbé kézzel fogható, mint az - indulatokra is építő - másik három. Igaz. Az az ellenvetés is jogos, hogy a negyedik lehetőség sem adja az egyes emberek kezébe a bonyolult kölcsönös függések hálója megértésének kulcsát, legfeljebb az erről való beszédnek reális alapjait teremti meg.

Miért nem reménytelen mégse, hogy egyre többen megbarátkozzanak ezzel a lehetőséggel? Azért, mert az első két lehetőség kombinált változatát használó jelenlegi hatalom sorra kudarcokat szenved el és egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá, hogy csődbe viszi az országot. Remélhető, hogy ebből a csődből a többség nem a harmadik lehetőséget képviselő radikálisok kínálatához menekül, hiszen az csak a kudarcot vallott útnak egy még konzekvensebb változatát jelenti, amelyiknek a jelenlegi világrendben nincs esélye semmiféle sikerre a csőd elkerülésében, vagy az abból való kilábalásban. A negyedik lehetőség tömeges elfogadása azonban spontán módon nem képzelhető el. Ahhoz az azt képviselő politikai erőknek az eddigi rossz helyett jó teljesítményt kellene nyújtania önmaga vonzó és bizalmat keltő erővé tételében, amely képes a jó kormányzásra is, meg arra is, hogy sok embert kivezessen a nehezen kiszámítható világ által kiváltott bevallott, vagy elrejtett pszichés válsághelyzetéből.

Ezzel természetesen az egyén posztmodern kiszolgáltatottsága nem szűnik, mert nem szűnhet meg. De a vele való együttélés válik könnyebbé mind egyéni szinten, mind az egyéneket körülvevő bonyolult hálórendszerben.

2012. március 23., péntek

A kísérlet neve: totális hatalommegragadás (Fb.)

Totális hatalommegragadás

Itthon szerencsétlenkedés folyik az Orbán- rendszer minősítése körül. Tekintélyuralom? Diktatúra? Kemény demokrácia? Autokrácia? Elhangzanak a pro és kontra érvek és nem jutnak vele előre. Ugyanígy külföldön is folyik ez a terminológiai bizonytalankodás a politikusok és a publicisták részéről. Az Orbán - féle politika egészét sokan az EU szellemével ellentétesnek minősítik, de ennek mibenlétét nehezen tudják markánsan megragadni. Ha pedig a magyar alkotmányt és az egyes törvényeket bírálják, hosszú listák születnek a kifogásokról, amit bele lehet fullasztani egyes részletek kiragadásával előidézhető káoszba.

A rendszer pedig világosan megnevezhető: az élet minden területére kiterjedő hatalommegragadás folyik, amit egyedül az EU-s jog legkeményebb falai korlátoznak. Így nem jön szóba a halálbüntetés visszaállítása, az utazási szabadság korlátozása, a forint konvertibilitásának megszűntetése, a formális intézményrendszer egyes elemeinek teljes felszámolása és néhány más alapjog megkérdőjelezése. Lényegében ezek a kemény korlátok akadályozzák a rendszer egyértelmű minősítését is.

Ha viszont azt nézzük, hogy mi mindenre terjesztik ki a rendszer totális kontrollját, akkor a lista végtelenül hosszú. A politikai intézményrendszertől a gazdaság kulcspozícióiig, a közigazgatástól az igazságszolgáltatásig, a közoktatástól a felsőoktatásig, az egészségügytől a környezetgazdálkodásig, az egyházi ügyektől az iskolai világnézeti nevelésig, a médiától a kultúrális életig, a kiskereskedelemtől a közszolgáltatásokig, a szakmai autonómiák kiiktatásától a szakszervezeti jogok kiheréléséig, a sporttól a szimbolikus szféra egészéig a sort a végtelenségig lehet folytatni. A "foglalás" hol brutális erőszakkal, hol perfid tartuffei módszerekkel történik. De a lényeg ugyanaz: mindent a "központi erőtér" hatalma, sőt pillanatnyi szeszélye alá rendelni. Ez utóbbi, a pillanatnyi szeszély zavarja meg időnként a kiszolgáltatott, alkalmazkodni kényszerülő emberek tisztánlátását is, hogy ne kelljen folyamatosan tudomásul venniük az egy akarattal való szembetalálkozásukat.

A totális hatalommegragadás és annak leplezetlensége megbénítja az állampolgárok cselekvési lehetőségét. De megbénítja az Uniót is: szelleme és intézményrendszere nem a totális szembeszegülésre van berendezve egy ilyen elfajuló tagállammal szemben. Rémlátásra hajlamos szemlélők a mostani állapotot hosszabb időtávra is kivetítik. Holott nem nehéz belátni, hogy éppen ez a fékezhetetlen túlterjeszkedés hordozza magában a hübriszét: ilyen világgazdasági és politikai környezetben ez az irracionális túlvállalás szükségképpen végzetes karambolhoz vezet. Mennél később következik ez be, a kontár, személyes hatáskör nélküli nem hatékony csatlósuralom, a romló életkörülmények és a személyes sérelmek mind több állampolgárt fordítanak szembe magával a Hatalommal.

Amíg ez be nem következik, célszerű, hogy aki nem híve a rendszernek, lehetőleg ne csak saját nyomvonalán próbálja az általa érzékelt bajokat megnevezni, hanem közös fogalmi ernyőként helyezze bele azokat a totális hatalommegragadás világába.

2012. március 21., szerda

ERM2 (Fb.)

Tabutéma: az ERM2-hez való csatlakozás. Cui prodest?

Ha Magyarország belátható időn belül csatlakozna az ERM2 rendszerhez, attól kezdve a spekulációs támadások ellen nem egyedül, hanem a többi EU taggal együtt kellene védekeznie. Nem jelentene garanciát az ilyen támadások ellen, csak a védekezés lenne olcsóbb és biztonságosabb. Mégis teljes a hallgatás erről. Utoljára Bajnai beszélt róla miniszterelnökként - azóta néma csend.

A magyar kormány láthatóan ódzkodik ettől a kulcsfontosságú integrációs lépéstől, mert az újra a nemzeti szuverenitás egy darabjának feláldozását jelentené. Az ellenállás szimbolikus kifejeződése a forint, mint nemzeti valuta szerepeltetése az "Alaptörvényben". Természetesen a kormánynak konvergencia kódnéven kell emlegetnie az euro bevezetését, de azt a ködös távolba helyezi.

A politikai ellenzék se emlegeti az eurozónához való csatlakozást. Feltehetőleg van párt, amelyik tisztázatlan politikai elképzelései miatt, van, amelyik politikai gyávaságból.

Nem tartja napirenden a témát az EU sem. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az eurozóna egyes tagjainál is felüti a fejét a válság és kérdésessé válik, hogy megmaradhatnak-e ezek az országok a zónában. Ilyen körülmények között nem látszik célszerűnek egy újabb, sok szempontból erősen problematikus taggal bővíteni a zóna külső körét.

Így a téma ma tabu, noha egy Uniós és magyar pozitív kibontakozás során a probléma nem megkerülhető. Egyelőre nem sejlik fel a pozitív kibontakozás körvonala. Marad tehát évekre ez a fel nem robbant akna, amely végülis megkerülhetetlenebb, mint egy IMF hitelmegállapodás.

2012. március 19., hétfő

Holtponton (Fb.)

Holtponton

A gondjaival küszködő EU és a szabadságharcos magyar kormány eddig is több szakaszból álló küzdelmet folytatott. Most éppen holtponton áll a viadal. Szükségszerű, hogy a küzdelem új szakasza kezdődjék, de ennek tartalma és formája még nem alakult ki.

Az EU számára 2010-ben a gazdasági válság elhúzódása, az euro és az Eurozóna krízishelyzete állt a figyelem előterében. Felvetődhetett annak mérlegelése, hogy jó-e az, ha Magyarország adja a Tanács soros elnökét 2011 első felében, mivel több, mint gyanús gazdaságpolitikát és külpolitikát kezd folytatni. Végülis az EU részéről túl kockázatosnak tűnt az elnökségi staféta megszokott rendjének felborítása, ezért inkább a kompromisszum mellett döntött. Ennek lényege, hogy az EU behúnyja szemét a soros elnököt adó ország belső történéseivel kapcsolatban, a soros elnök viszont alkalmazkodik a Bizottság és a Tanács erős tagjainak prioritásaihoz az Uniót, az eurozónát és a közös pénzt érintő kérdésekben. A hátsó gondolat világos volt: az EU körei nem akarták egy újabb tematikával, sőt azok sorával tetézni az agendájukat, Orbán meg mind a közös pénz, mind az egész Unió válságának elmélyülésében reménykedett, amely indokot is ad a szabadságharcára és növeli is annak mozgásterét, ezért nem látta fontosnak a kis lépések elgáncsolását.

A soros elnöki félév nagyobb baj nélkül be is fejeződött, új szakasz kezdődött. Az EU megnyugodva tapasztalhatta, hogy a tagországokban sokkal erősebb a centripetális erő a centrifugálisnál, viszont a görög válságon nehezebb úrrá lenni, mint az addig tűnt. Az epicentrum Görögországban és az adósságválság tovaterjedése akkor kritikusnak látszó országában, Olaszországban úgy tűnt, a hatalmon lévő kormánnyal nem kezelhető a probléma, ezért kormányváltást kellett kikényszeríteni. Ez azután nagy nehézségekkel, több menetben működőképesnek látszott és csökkent a piaci nyomás az euron és elhalkultak a jóslatok az eurozóna, illetve maga az EU bomlásával kapcsolatban. Ennek a nagyobb fejlemény - sorozatnak volt egyre jelentősebb részütközete a magyar problematika.

Ebben a szakaszban Magyarország szinte minden tekintetben érintett volt. Kritikussá kezdett válni itt is az adósságválság, a magyar kormány ellenállást mutatott a válságkezelő, a fokozott integráció irányába mutató európai stratégia kérdésében és kivagyi módon gyorsított ütemben provokálta az EU értékrendbeli identitását az alkotmányozási folyamatával és politikai kirohanásaival. Vagyis - méretétől függetlenül - konzekvensen centripetális erő volt. Mindez meggyőzte az Uniót, hogy a korábbi be nem avatkozási politika nem folytatható, mert a magyar fél az elvárható minimális játékszabályokhoz sem tartja magát. A gazdasági retorziót a görög krízis akut periódusában a piacokra lehetett bízni: a forint megállíthatatlannak látszó gyengülése és a magyar hitelkamatok felárainak megugrása kérelmezőként az IMF-hez fordulásra kényszerítette vissza azt a magyar kormányt, amelynek önazonosságát mindaddig az IMF országból való "kipaterolása" jelentette. Ezzel párhuzamosan megerősödött a magyar kormányra gyakorolt politikai nyomás is: előbb egyre szigorodó verbális akciókkal, majd az EU-s kötelességszegési eljárások elindításával. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a görög - olasz kormányváltási séma megismétlése is felvetődhetett mértékadó fejekben. A mattháló annyira erősnek látszott, hogy a szakasz lezárása egyben az egész játszma végét is jelenthette volna. Ez lehetett az, amit Orbán egy ízben puccskísérletként emlegetett és amire azóta is ilyen - olyan megfogalmazásban utalni szokott. Hozzátéve, hogy ő ezt a kísérletet sikeresen elhárította, visszaverte. Kétségtelen, hogy politikai hátországát egyben tartotta és a belső gazdasági hátterében is csak repedések mutatkoztak, gátszakadás semmiképpen. Az Unió - látván, hogy a magyar belső képlet változatlan - csak eggyel lépett tovább: precedenst teremtve szankciókat helyezett kilátásba a túlzott deficit - eljárás keretében. A politikai kifogások tekintetében továbbra is a lépésről lépésre fokozódó nyomásgyakorlás lassú útján jár. Ezek egyben azt is jelentik, hogy alapvető politikai engedmények nélkül el sem kezdődhetnek az IMF - hitelről szóló tárgyalások a magyar kormánnyal.

Van a korábbi matthálónak egy olyan sarkalatos eleme, ami az Orbán kormány átmeneti stabilizálódását automatikusa segítette. A piacokat nem politikai megfontolások vezetik. Ha a görög (és ez által az eurozóna ) válság kikerült a rövidtávú fenyegető veszedelmek sorából, hirtelen megnőtt a bizalom a "feltörekvő országok" gazdasága iránt. Ennek oldalvizén erősödött a forint, nőtt a kereslet a magyar a magyar állampapírok iránt, csökkent azok kamatfelára. Ezzel élve a kormány sokhónapos távra ki tudta tolni azt az időpontot, amikorra szabadságharca súlyos likviditási, adósságfinanszírozási problémákat okozott volna neki. Nem kell olyan kétségbeesett lépésekre gondolnia, hogy szemet vessen az MNB devizatartalékaira, provokálva ezzel azonnali pénzügyi visszacsapást. Ez a lélegzetvételi szünet erősítette belpolitikai helyzetét is: azok, akik a forint folyamatos gyengülésének, az infláció fokozódásának hatására kételkedni kezdtek a kormány gazdaságpolitikájának egészét illetően, a menekülés helyett most ismét várakozó álláspontra helyezkednek. A magyar ellenzéket is visszatartja az offenzívától az, hogy nem érzi olyan módon a csőd vagy a gerinctörés közelséget, mint télen.

A holtpont azonban csak átmeneti. Nem megnyugtató a görög belpolitikai és gazdasági helyzet és ez újabb piaci pánikhoz is vezethet. Ráadásul ott van nyomában ezúttal Portugália : aspirál a beteg ember pozíciójára az eurozónában. Az Unió is kénytelen lesz újra felpörgetni válságelhárító aktivitását. Mindez ismét kikerülhetetlenül csattanni fog a forinton is, párosulva a kormány és az EU konfliktusának újabb éleződő szakaszával. Az IMF - hitel, ami most nem sürgető kérdés a magyar kormány számára, ismét azzá válik. A forint helyzete közvetlen hatással van a belpolitikai helyzetre. De e mellett azok az államháztartás, a költségvetés egyensúlyba hozását célzó drasztikus megszorítások, amelyekre a magyar kormány akkor is rákényszerül, ha le kell ülnie tárgyalni az IMF-fel, de akkor is, ha éppen ezt akarja elkerülni saját megoldásokkal, tömeges elégedetlenséget kell kiváltsanak. Ezt alighanem tetézni fogja egyes ágazatok (mindenekelőtt az egészségügy) várható látványos megroggyanása az elmulasztott intézkedések miatt.

A holtpont után tehát egy újabb konfliktusos szakasz várható mind a magyar bel-, mind az Európa politikában (és távolabbról összes külkapcsolatunkban). Ennek se konkrét forgatókönyve nem látszik, se az időskálán nem lehet elhelyezni - főleg azok részéről és azok számára, akik a most meglévő kártyákba se láthatnak bele.. De a fennálló pillanatnyi nyugodtabb helyzetet exrapolálni teljesen indokolatlannak látszik.

2012. március 17., szombat

Egy blogbejegyzésem a magyar antiszemitizmusról - amely egy konkrét vita-szituációban született

 Akár voltak illuziói valakinek az antiszemitizmus potenciális mértékéréről, akár nem, ami most van, az kívül esik minden korábbi elképzelésen és elviseléséhez komolyabb elemzés és jó idegek kellenek. Ez pedig nem mindenkinek van meg és akinek igen, annál is előfordulhat túlterheléses rövidzárlat.
 Eddig a szubjektív részről, most elmondanám, hogy mit gondolok az elvontabb részéről. Persze, hogy tudományos értelemben a rasszizmus terminus fedi le azt, amiről beszélünk. De használata a hétköznapi nyelven inkább zavaró és kontraproduktív, mintsem megvilágosító lenne. Előszöris némileg más srófra jár a romaellenesség és az antiszemitizmus, másodszor a legtöbb ember romaellenessége, antiszemitizmusa egyedi vagy esetleg konkrét antiszemita vagy romagyűlölő szervezethez tartozik. Ezért nem érzi találónak, ha egy gyüjtőfogalom alá kerül, ahol olyan nézetek, magatartások is megtalálhatók, amiket ő személy szerint nem oszt. Így aztán vagy megsértődik és ettől kezdve ő érzi sértettnek magát, vagy kiteljesedik tőle a rasszizmusa.
    Ennyit a rasszizmusról. A továbbiakban csak az antiszemitizmus - témában mondanék egyet - mást. A holokausztért való felelősség - témájában: minthogy a numerus clausustól a zsidótörvényeken keresztül magában a holokausztban való részvételig és a nyilas bandák vérengzéseiig minden "magyar" volt, képtelenség és arcátlanság a csomagot egészében a németek háza elé áttolni. De a magyar felelősségen belül szerintem szükséges eleve elválasztani az "elit" antiszemitizmusát a "népi" antiszemitizmustól, jóllehet a kettő nem válik el mindig élesen egymástól. A fő felelősséget a történtekért a magyar politikai, egyházi és szellemi elit viseli, amely követelte és később megvalósította az állampolgári jogegyenlőség felszámolását a "zsidók" kárára. (Az idézőjel annak szól, hogy azt, hogy ki a zsidó, ők határozták meg, fütyülve arra, hogy ki mit gondol magáról, történetesen milyen vallású stb.) A korábban is meglévő népi antiszemitizmus annak alapján virult és alakult, hogy "fentről" kimondták: a zsidók másképp kezelendők, mint mindenki más, ez törvény, nem pedig vélemény. A "fentről" kimondott megkülönböztetés elfogadása viszont annál kevésbé se antiszemitizmus önmagában, hogy azt a zsidók ugyanúgy elfogadták, mint a nem zsidók. A "magyarok" antiszemitizmusa azután széles skálán szóródott a tettestárstól az egyik,a dolgon felháborodóig a másik végen és a skála a kormányzathoz képest túloldalát teljesen képtelen dolog antiszemitának nevezni. Akkor sem, ha az aktív szembeszegülés és/vagy a "zsidómentés" egy még szűkebb körre korlátozódott. De ezt számon kérni éppúgy képtelenség, mint ahogy az államszocializmusban sem lehet számonkérni, hogy embertelen törvényekkel, intézkedésekkel miért nem szálltak önmagukat kockáztatva szembe az emberek. Hősnek lenni nem reális elvárás.
     Végül lenne néhány szavam a mai helyzetért való felelősségről is. A rendszerváltás után természetes módon felütötte a fejét a nyílt politikai antiszemitizmus is. Hatása erősen korlátozott volt. A végzetes hibát szerintem a "mérsékelt" jobboldal követte el, amikor átgondoltan és következetesen nem volt és ma se hajlandó éles határvonalat húzni önmaga és a szélsőjobb, ezzel együtt a penetráns antiszemitizmus közé. (v.ö. Csurka - problematika). És ezt aztán a sokadik hatványra emelte Orbán, aki gonosz módon módszeresen is rájátszott a lappangó indulatokra, miközben gondosan vigyázott arra, hogy ő és szűk köre ne mutassa semmi jelét az antiszemitizmusnak, csak nyilvánosan ölelkezzen annak penetráns képviselőivel. Jogos viszont annak felvetése, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásában súlyos felelősség terheli a dogmatikus liberálisokat is, akik szociológiai vakságból agresszíven kiálltak a szólásszabadság túlfeszített értelmezése mellett és ezzel kizárták olyan törvények megalkotását és betarttatását, amelyek gátat vethettek volna a fortyogó antiszemitizmus térhódításának.Ugyanők a "politikai korrektség" parancsoló képviseletével lehetetlenné tették az antiszemitizmussal kapcsolatos mindenfajta kommunikációt is, aminek preventív szerepe lehetett volna.( Mindez ugyanígy igaz a roma- problematikával kapcsolatban is, ott a pozitív diszkrimináció magyarázat nélküli eröltetésével is súlyosbítva.) És felelőssége van a jobboldali, helyenként akár szélsőjobboldali pedagógusoknak is, akik tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalok körében még sokkal több az antiszemita, mint az idősebbek között.   
     Az elmondottakból valószínűleg világos, hogy amíg az Orbán - rendszer tart, addig az antiszemitizmussal kapcsolatban nem lehet tenni semmit, az tehetetlenségi pályán van. Viszont ha utána egy demokratikus ,EU konform kormányzat jönne, akkor az antiszemitizmus kérdésköréhez is másképp kellene hozzányúlni, mint azt a rendszerváltás óta megtapasztaltuk, hogy az legalább a többi, antiszemitizmussal fertőzött EU tagország szintjére szoruljon vissza, ne pedig európai hídfőállás legyen.

   (És egy szerintem szükséges fogalom - magyarázat: az antiszemitának logikai ellentettje nem a filoszemita - mint sokan gondolják -, hanem az anti - antiszemita.)                                                      

2012. március 14., szerda

Fb.

Mit várnék az ellenségeimtől, ha én lennék OV?

-Fújják mennél nagyobbra a lufiimat!
-Mondogassák, hogy ellenem semmit se lehet tenni!
-Gyalázzák önmagukat és egymást, amiért én mindent megtehetek!
-Tévedjenek olyan utakra, amin az EU és az USA rokonszenvét elvesztik!
-Vegyék gyanúba egymást, hogy nekem dolgoznak!

Kívánok mindehhez rosszkedvet, ínséget.

2012. március 12., hétfő

Fb.

Kellene a Kellemetlen Igazságok Munkacsoport

A szombati tüntetés közben Fodor Tamás megkérdezte tőlem, hogy kiállnék-e a pódiumra azzal, hogy "Tandíjat + ösztöndíjat!" Azt válaszoltam neki, hogy nem, noha lényegében ez a véleményem. Most is így gondolom: egy ilyen demonstráció nem arra való, hogy előkészületlenül kellemetlennek látszó "igazságokkal" sokkolja az egybegyűlteket.
Ám mindig van bőséges ok arra, hogy itt nem, meg most nem - aztán csodálkozunk rajta, hogy evidenciának tűnő tévhitek burjánzanak széles körökben és ezzel demagóg és cinikus módon bármikor vissza lehet élni. Ám régóta úgy alakult közéletünk, hogy a rossz, de evidensnek tűnő gondolatokkal szemben csak végszükség esetén lép fel valaki és akkor is a népszerűtlen véleményhez, lépéshez gyorsan hozzávarr valami rövidtávú hasznot, ami segíthetne a gondolkodásmód megváltoztatásában. Általában sikertelenül. Mindez nem csak a választókat közvetlenül megszólító szövegek esetében van így, hanem azokban a műhelyekben is, ahol nagyléptékű tervezetek készülnek, kötelező a "kivezető út" felvázolása is, lehetőleg mennél gyakorlatiasabban.
Úgy látom, az elterjedt, meggyőznek tűnő tévhitek cáfolata nálunk a munkamegosztásban elkülönült szerep kellene legyen, hogy egyről kettőre juthassunk. Olyan munkacsoport tudná ezt magára vállalni, amelyik nem törekszik sem politikai pozíciókra, sem pedig végrehajtható döntési alternatíva felkínálására egy szűkebb, vagy átfogóbb tématerületen. Arra viszont törekedne, hogy semmi újdonságot nem tartalmazó, csak éppen nem közkeletű evidenciáit mennél közérthetőbben fogalmazza meg.
Hogy ne legyek félreérthető, a talán leginkább közkeletű problémával illusztrálom a dolgot. Az autarkia évezredek óta vonzó cél és időnként működő gyakorlat különféle társadalmakban. Megjelenik minden léptékben a családoktól a nemzetgazdaságokig. Van, amikor és ahol valóban beválik. Ráadásul könnyen áttekinthető, ezért ott is evidensnek tűnik, ahol akár teljes tévút. Ha lenne Kellemetlen Igazságok Munkacsoport, annak nem rohammal, egy munkamenettel kellene az autarkiás gondolkodás mérges hajtásait lehasítani, hanem szívós aprómunkával hol itt, hol ott, hol így, hol úgy kellene mennél több embert meggyőzni arról, hogy egy kis, nyitott, nyersanyagban szegény középeurópai országban az autarkia "megváltó" gondolata nemhogy csodaszer lenne, de kifejezett métely.
Így lehetne sorra venni a többi, meggyőzőnek tűnő, népszerű, de hamis sztereotípiát is.
Természetesen ilyen munkacsoport soha sem fog alakulni. Hiányát azonban nyögjük és nyögni fogjuk.

2012. március 11., vasárnap

Fb.

Reális helyzet- és önértékelést!

Orbán álnok és erőszakos módszerekkel 2010-re elérte, hogy kedvére magáévá teheti az országot. Hívei a beteljesedés reményével várták ezt, ellenfelei teljes kétségbeeséssel, a legtöbben a megfigyelő várakozásával. Hogy maga a győztes a diadalon túl hogyan, azt nem tudjuk, de nem is kell, hogy érdekeljen bennünket.

A győztes nagy dérrel - durral kezdett neki a műveletnek, mindent átrendezett, fényeket és hangeffektusokat helyezett el szinte mindenütt. A csúcspontnak idén január elsejével kellett volna bekövetkezni. Így is lett. Boldog egyesülés helyett nemi erőszak lett belőle.

Jelent-e ez valamit? Igen, jelent. Volt-e ebben nekünk szerepünk? Nagyonis volt. Kiváltképp azoknak, akik az operai díszelőadás alatt ott voltak az Andrássy úton, míg a lelkesedők nem voltak sehol. De ettől még az erőszaktétel megtörtént. És nem alakult ki olyan bosszúhangulat, amely tettleg akarna elégtételt venni a tettesen.

Tehát nem igaz, hogy nem tettünk semmit. Többet az adott körülmények között nem tehettünk. A jelenlegi helyzet után azonban nem egyértelmű, hogy mi következik. Ami történt, az megváltoztathatatlanul része a múltnak. De hogy az erőszak mennyire válik rendszerré, mennyien szokják meg, sőt lelik benne örömüket, az még nyitott kérdés. Ebben teendők bőven vannak, de türelmetlenség és nagy hangulati kilengéssel járó hisztérikus viselkedés, mértéktelen önostorozás nem hogy használna, de kifejezetten árt.

2012. március 8., csütörtök

Fb.

Játékelmélet

Az egyik elemző azt, ami a magyar kormány és az EU Bizottsága között folyik az IMF - hitel ügyében, játékelméleti problémának minősítette és így tért ki a véleménnyilvánítás elöl. Nem értek a játékelmélethez. ezért csak kérdéseket teszek fel.

Két szereplője van ennek a játéknak, vagy több?
Egyetlen játszmáról van szó, vagy játéksorozatról?
Zéró összegű a játék, vagy nem az?
Mérlegeli -e minden játszó fél a kooperatív stratégia lehetőségét?
Mennyire tartják egymást kiszámíthatónak?
Befolyásolja-e a játékmódot, hogy bíznak-e a másikban?

És végül: A magyar játszó fél végiggondolta-e mindezeket a kérdéseket?

2012. március 7., szerda

(Fb.)

Orbán keresztény - fundamentalista Európa víziójáról

Mit akarhatott Orbán ajatollah a vasárnapi FAS-interjujával? Láthatólag egy dzsihad előharcosaként akarta pozicionálni magát német és nem német titkos szimpatizánsai előtt. Olyan ő, aki - a számára is érthető focinyelven - észreveszi, hogy nem jönnek az eredmények, de azt már nem, hogy ez nagyfokú technikai és taktikai lemaradás eredménye, ezért erős motiváltsággal és kíméletlen rugdosódással akar a nemzetközi élvonalba kerülni.

Model kápókkal és protekciósokkal (Fb.)

Lehet-e kápókkal és protekciósokkal versenyképes gazdaságot teremteni?

Azt hiszem, ha ilyen nyersen fogalmazzuk meg a kérdést, akkor evidens a válasz, hogy nem lehet. Márpedig lecsupaszítva ez az Orbán féle vízió. Ezt öltöztetik fel hívek és rettegők szebb szavakkal és merítenek belőle reményt vagy kétségbeesést.

A nyers fogalmazás annyira képtelennek mutatja egy ilyen vállalkozás sikerét, hogy még az érveket is felesleges mögé felsorakoztatni. Minthogy mind a reménykedők, mind a rettegők nem a jelenkor gazdasági valóságából indulnak ki, hanem inkább részben ideológiai megfontolásokból, részben a szembenállók "katonai" erejének felméréséből, fiktív világban tájékozódnak. Ha a gazdaság nem volna a világon és az ország egy elszigetelt világban helyezkedne el, akkor persze ezek a remények és rettegések egy hosszabb periódusra nézve indokoltak lennének. De nem ez a helyzet.

Magyarország geopolitikai helye, import- és exportfüggősége, eladósodottsága, exportösszetételének gyenge volta, korszerűtlen gazdasági és intézményi szerkezete, a magyar munkaerő és a magyar fogyasztó mentalitása és aspirációi, a világpiac működésmódja és reakciósebessége és - nem utolsó sorban - hazánk EU és NATO tagsága együttesen tökéletesen esélytelenné, sőt nevetségessé teszik azt a modelt, amivel a magyar kormány kísérletezik.

Nevetni azonban nincs okunk. Mert ugyan a centrális erőtér politikájának pozitív potenciálja nincsen, destrukciós potenciálja igen nagy. És ez semmilyen formában nem kivédhető, ha öngyilkos merénylőként viselkedik. Sem képzelt belső erők nem tudják megfékezni, sem valóságos külső erők. Nyomában csak romok keletkezhetnek. A romeltakarítás pedig csak ezt követően válik aktuális kérdéssé.

2012. március 5., hétfő

A központi erőtér esete a liberális értelmiséggel (Fb.)

Könnyűnek találtatott, szétszóratott, de...

A liberális értelmiségről van szó. A rendszerváltás első szakaszának győzteséről. Arról, amelyik a legjobban értette a rendszerváltás környékén az idők szavát. A többiektől eltérően hamar felfogta, hogy a létező szocializmus rendszere a maga egészében összeomlott, ezért nem a korábbi két világrendszer hibridjét kell kikísérletezni, hanem át kell térni a jelző nélküli piacgazdaságra és a plurális demokráciára.
Hogy lett a győzelemből vereség? Elemezni bonyolult, sok aprómunkát igényel, felsorolni egyszerű. Itt van mindjárt a szembeszökő elbizakodottság és az ebből fakadó fölényeskedés. A gyakorlat kérdéseiben való tájékozatlanság és ezért a jó kormányzásra való éretlenség. A fontos és a nem fontos kérdések közötti különbségtevésre való képtelenség. Az új világhelyzet dinamikája elemzésének elhanyagolása, ezért a hozzá való alkalmazkodás elmaradása. Az új rendszer züllött politizálása csábításainak ellenállni nem tudás.A belső elvi és személyi viták macchiavellisztikus kezelése. A holdudvar szerepének tisztázása híján annak szeszélyes kezelése. A társadalommal való párbeszédre törekvés teljes hiánya. A következetlen és rossz optikájú koalíciós kormányzás országos és helyi szinten. A lista kívánságra tovább bővíthető.
Természetesen a liberális értelmiség nem azonosítható egyértelműen az SZDSZ-szel, mint párttal, de nem is választható el attól. Már csak azért sem, mert sokan bármennyire kritikával szemlélték is a pártot, a választásokon többnyire - jobb híján - rászavaztak. Az SZDSZ egészen buta és primitív módon szétverte önmagát (na persze azért ebbe sokan besegítettek "kívülről" is), de ez egybeesett a gazdasági világválság berobbanásával, ami a végső csapást mérte arra az amúgyis foszladozó axiómarendszerre, amire az 1989 - 90 -es liberális értelmiség egésze alapozott, és amely mellett - egy két ideológiai disszidensétől eltekintve - kitartott. A liberalizmus, mint szervezett politikai erő eltűnt a magyar politikai arénából.
Az új hatalom és az általa létrehozott új rendszer elégedetten nyugtázta, hogy legfőbbnek tekintett ellenségétől megszabadult. E hitét folyamatosan megerősítette, hogy a lépten - nyomon felbukkanó liberális pártcsírák inkább egymással rivalizáltak és még a potenciális támogatóikat se sikerült maguk mögé állítani. Az amúgyis individualizmusra hajlamos liberális értelmiség - lám - nem is akar pártba tömörülni és ezáltal fegyelmet a nyakába venni. Ezzel értelemszerűen arról is lemondanak, hogy a jövőben a hatalomban részesedhetnek.
De mit kell tapasztalnia a győztes centrális hatalomnak? Eddig volt egy politikai alakzat, amely jelen volt a központi és helyi hatalomban és amit ő megtanult felderíteni, ütlegelni, kihúzni a méregfogát. Most, hogy ettől sikeresen megszabadult, hol itt, hol ott ütközik bele liberális partizánokba. Ha itthon élnek, ha külföldön. Hol ebbe a témába harapnak bele, hol abba. Hol tanulmányt írnak,hol találó karikatúrát rajzolnak. Hol kisebb demonstrációt tartanak, hol a világsajtónak nyilatkoznak. Hol váratlanul reagálnak egy őket szekírozni, lejáratni akaró kormány- és médiaakcióra. Hol felbukkan egy a tizes körbe beletaláló leleplező írásuk. Másképp jár a fejük, mint a rendszernek, de másképp ahhoz képest is, ahogy a hatalom kalkulálja. A partizánok ellen keveset ér a hatalom brutális segédcsapata, a szélsőjobb is, mert a liberálisok verbálisan immunisak, célpontként pedig mozgóak. És sohase tudhatja a centrális erőtér, hogy kik és mikor lesznek fogékonyak más társadalmi - politikai körökben azok iránt a gondolat - morzsák iránt, aminek forrása a szétszórt liberális értelmiség.
Az így kialakult helyzet most is idegesíti a hatalmat, amikor bázisa még úgy - ahogy stabil. Mi lesz akkor, ha ez megrendül?

2012. március 4., vasárnap

Ha nerm fordulópont Orbán FAS interjuja, akkor... (Fb.)

Orbán színt vallott a FAS-interjuban

Egy nagy német politikai lapban Orbán összefüggéseiben ismertette politikai vízióját. Nem csak Magyarországról, hanem Európáról is. Ezzel új helyzet állt elő. Nem állhat módjában tovább már a pártcsaládjának arra hivatkozni, hogy egyszer ezt mond, másszor mást. Nem lehet a mögé bújni, hogy Magyarország egy sajátos ország, amelynek bonyolultak a viszonyai, amelyben Orbán a stabilitás garanciája, így nem lehet őt minden további nélkül európai szabványmércével mérni.

Most már nem lehet, hanem kell. Német nyelven, az átlag napilap - olvasó szintjén megítélhető, hogy mit képvisel ez az ember Európában. Ha ezt is meg nem hallottként félretolják CDU - CSU szinten és EPP szinten, az már bűnrészességet jelent. Arra mutat, hogy a gazdaságpolitika tekintetében megfegyelmezik Orbánt, mert az fontos kérdés számukra, politikai és ideológiai tekintetben viszont nem, mert ez vagy nem fontos, vagy a saját álláspont is zavaros.

Ha ezek után a német és európai jobboldali establishment ezek után se érzi úgy, hogy szólnia és lépnie kell, akkor a magyar jobboldal joggal érzi igazoltnak, hogy kitart Orbán mellett, bármit tesz és mond is. Nem tehet mást, mert ezzel igazodik az európai pártcsalád politikájához és képlékeny értékrendjéhez. És mi se várhatjuk, hogy egy-két fehér holló kivételével majdcsak megszólal bennük a lelkiismeret és a józan ész.

De reagálnia kellene erre az európai szocialistáknak és liberálisoknak is. Nagy provokáció volt ez, ami közvetlenül és közvetve (a konzervativ - kereszténydemokrácia reagálása vagy nem reagálása függvényében) tőlük is határozott állásfoglalást igényel. Ha ez elmarad, vagy lagymatag lesz, azt a magyar szétzilált ellenzék joggal értelmezné cserbenhagyásnak, amely továbbra is bénaságban tartja és kiszolgáltatja belső viszályainak.

Ezek után hagyjam abba?

Szia Bálint, kételkedsz, hogy olvassák (olvassuk)-e írásaidat a kevés reakció láttán. Magam részéről nagyon is olvasom és rendszerint élvezem bölcs, előrelátó(!) gondolataidat. (Szemműtéteim és elfoglaltságaim miatt valóban ritkán reagálok, de l. sziv. folytasd lankadatlan energiával!). Szívüdv. Károly Lotz

2012. március 3., szombat

A "Nagymagyarország" - matricák szellemisége és az iszlám doktrina (Fb.)

A "Nagymagyarország" - matricák szellemisége és az iszlám doktrina

Sokan sokszor bírálták már azt a felfogást, amit tükröz a Nagymagyarország - matricák kiragasztása. Ennek azonban semmi foganatja nem lett.

Egyik tábor se tudatosította magában, hogy melyik az a virulens felfogás a világban, amelyikkel ez világos módon egy tőről fakad. Az iszlám az, amelyik úgy tartja, hogy ha egy föld, földdarab valaha is iszlám fennhatóság alatt volt, akkor az mindörökké oda tartozik és szent kötelesség ezt az állapotot helyreállítani. Ha kell, akkor dzsihaddal - akkor, amikor lehet.

Gondolom, ha ez az egyezés köztudottá válik, sok buzgó szoft- vagy kevésbé szoft irredentára ez semmiféle hatással nem lesz. Egyeseket azonban talán még közülük is elgondolkoztathat. De valószínűleg segíti azoknak a tisztánlátását, akik maguk nem demonstrálnak ilyen matricával, de nem tudják hová tenni ezt a jelenséget és világképet.

Kertész kivándorlására (Fb.)

Kertész Ákos politikai menekült - státuszért folyamodott Kanadában

Kertész Ákos politikai menedékjog - kérése logikus befejezése itthoni történetének. Ő is, mint sokan mások, beleértve saját magamat is, az1945 utáni, a teljes jogfosztottságot követő visszatagozódásunkat a magyar társadalomba abban a feltételezésben csináltuk, hogy a "soha többé" nem erkölcsi parancs, hanem valóság. Ez a feltételezés az utóbbi években megdőlt .Láthatólag komoly tényezőként együtt kell élnünk egy a politikába, a gazdaságba és a szellemi életbe beépült neonáci - neofasiszta jelenléttel és nincs teljes garancia arra, hogy nem ennél is többel.

Cseppet sem csupán azoknak a magyar állampolgároknak a problémájáról van szó, akik évtizedekkel ezelőtt egy ilyen hatalom kiszolgáltatott vagy önként vállalt áldozatai voltak, hanem mindazoké, akik számára az ilyen közállapotok kívül esnek az élhető élet keretein. Ha nem struccpolitikát folytatnak, vagy nem fogadják ezt el, mint az örök emberi sors vissza - visszatérő velejárójának, el kell gondolkodniuk egyfelől azon, hogy ennek az irányzatnak mi a tényleges hatalmi kifutási lehetősége mélységben és időtartamban, másfelől, hogy kiknek tulajdonítja azt, hogy ez az új együttélési kényszer kialakult. Kertész a magyar népben vélte megtalálni ezt az okot, igyekezett a korábban feltételezett, ezzel szembenálló társadalmi hátterét riasztani - sikertelenül, sőt látásmódjával konfliktusba került azzal a valóságos közeggel is, amely sok mindenben vele azonos módon nem tudja megemészteni a neonáci - neofasiszta térnyerést, de azt másképp elemzi és más kilátásokat feltételez. És - tehetjük hozzá - mindezt nem a művész érzékenységével és önként vállalt feladattudatával teszi.Kertész a további szálmalomharcát értelmetlennek látva egy egyszemélyes megoldással került ki a rákattanó csapdából. Akarva - nem akarva üzenve, hogy bárki követheti példáját. Ez logikus következménye annak az útnak, amit választott magának. Másfelől felszólítás a helyzet folyamatos radikális újragondolására mindenkinek, aki szerint nem normális dolog az a hely, amit a magyar szélsőjobb ma kivívott a honi közéletben.

Milyen, Kertészétől különböző módon lehet magyarázni a kialakult helyzetet? Egyfelől azt a tényt, hogy ilyen helyzet ilyen markáns módon Magyarországon alakult ki, lehet olyan magyar sajátosságokkal magyarázni, amelyeknek forrása nem maga a magyar nép. Ezt részben a magyar viszonyok mélyreható elemzésével, részben a más országokban jelentkező hasonló tendenciák számbavételével lehet feltárni. Másfelől lehet számottevő jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Magyarország az Európai Unió egyik tagállama és a várható fejleményekről ebben a tágabb keretben célszerű gondolkodni. Ez a gondolatmenet ma csak csira - formában, kiragadott tények és intuició összekapcsolásával van jelen - de jelen van. A későbbiekben ez remélhetőleg mind jobban kibomlik - mind gondolatilag, mind politikai tettekben.

2012. március 1., csütörtök

Merkel - Orbán paktum?

Róna Péter szerint Merkel - Orbán paktum született

Róna Péter az ATV ma reggeli adásában némileg titokzatoskodva Merkel - Orbán paktum létrejöttéről beszélt, aminek hatására meg fog változni a magyar kormány politikája, jelesül a gazdaságpolitika, de sok minden más is.

A nélkül, hogy egy ilyen állítást ténynek fogadnánk el, fel kell tenni a kérdést, hogy fantazmagóriáról van-e szó, vagy lehet a dolognak valóságos alapja. Lehet. Egyrészt azért, mert az eddigi magyar politika zsákutcába jutott. Másrészt azért, mert volt egy eddig értelmezhetetlen és kommentálatlan epizód: Lázár frakcióvezető németországi útja során teljes megadásról beszélt, német tanácsadók szükségességét emlegette Magyarországon - beleértve a miniszterelnök közvetlen környezetét is. Ez nem lehetett véletlen és láthatólag nem került Lázár pozíciójába, hogy ilyet mondott.

Tekintsük tehát hipotézisnek, hogy a Róna által fordulat valóban bekövetkezik. Van-e értelme, működőképes lehet-e? Erre a kérdésre alighanem igen a válasz: ha már elkerülhetetlen a fordulat, mind a kormány, mind a mértékadó magyar gazdasági körök alkalmasabbak egy ilyen megoldásra, mint az egész fejlett világ felé való szuverén nyitásra. De rögtön felvetődik az a kérdés is, hogy a fejlett világ el tudhat-e fogadni ilyen konstrukciót. Ez a német politikán múlik. Ha a "különleges kapcsolat" nem kirekesztő, akkor az EU-nak is, az USA-nak is jobb egy ilyen konszolidáció, mint az eddigi eszement, kalandor és kiszámíthatatlan következményű szabadságharcos politika folytatódása. A német politikai és gazdasági elit pedig sokszorosan bebizonyította, hogy tisztában van európai és euroatlanti szerepével és felelősségével. Ezért alappal lehet feltételezni, hogy a feltételezett "új magyar politikáját" is ennek figyelembe vételével szándékozik kialakítani.

Elfogadtatható-e a magyar közeggel egy ilyen paktum? Ha megfelelően csinálják, feltehetőleg igen. Minden komoly hazai politikai és gazdasági erő tisztában van azzal, hogy az ország szinte megoldhatatlan gazdasági, szociális és kormányzási kihívások előtt áll. Ezért minden programbeli és ambíciót illető ellentéteik ellenére beláthatják, hogy egy biztonsági hálóval végrehajtott artista - mutatvány, vagy egy bekötött ernyővel végrehajtott ejtőernyő ugrás kevésbé kockázatos, mint egy e nélkül lenne. Ennek azonban az a feltétele, hogy a fordulat ne kirekesztő módon, hanem minden számottevő hazai erővel való konzultáció útján és demokratikus garanciákkal menjen végbe. Annál is inkább, mert könnyű hatalomtól távol belátni, hogy jobb egy fordulat ma, mint várni rá 2014-ig. A kormánypárt -legalábbis annak többsége -szintén rávehető mindezen változások elfogadására.

A legkényesebb kérdés egy fordulatban Orbán szerepe. Kétségtelen, hogy ehhez korábbi karizmatikus és omnipotens vágyairól egyszer és mindenkorra le kell mondania. De talán maradt annyi reális ítélőképessége, hogy belássa: ezek már most elvesztették a korábban általa képzelt esélyeiket. Ha e helyett ki tudja elégíteni az, hogy egy ilyen fordulatot az általa feldúlt országban és a lelkekben nála jobban senki se tud végrehajtani, akkor átprogramozhatja magát. A fordulat során kedvére alkalmazhatja megszokott perfid fegyvertárát is: a fordulat nem más, mint a korábbi politika folytatása - mondhatja híveinek. A megbízható színfalak mögötti partner szerepe mellett látványosan eljátszhatja a hazai színpadon a korábbról jól ismert "vonakodó csatlós" szerepét is. Frázisokat meg olyanokat puffogtathat, amilyeneket csak akar, ha amit ténylegesen tesz, az a nagypályás partnerekben nem támaszt újra kétségeket.

Minthogy a paktum és a fordulat nem mehet végbe a demokratikus játéktér érdemi elemeinek visszaállítása nélkül, az ellenzéken is a sor, hogy az új terepen végre fel tud-e nőni az adódó feladataihoz, vagy továbbra is alulteljesít, mint tette azt a rendszerváltás óta egyfolytában, de az elmúlt másfél évben nemkülönben.

Persze csak egy hipotézist jártunk egy kicsit körül...