2015. november 29., vasárnap

Kurdisztán

A második világháborút követő világrendnek (világrendeknek?) egyik sarokköve volt, hogy nem támogatják az önálló Kurdisztán megszületését. Volt ilyen - olyan próbálkozás, voltak ilyen - olyan homályos ígéretek a kurd támodatás megszerzése érdekében, de a végső lépéstől minden nagyhatalom ódzkodott. Hogy is ne tette volna ezt, hiszen egy kurd állam számos határos ország szuverenitásának megsértésével, illetve ennek lehetőségével járt volna. Márpedig a határok sérthetetlenségén alapultak ezek a világrendek, s ezzel a kvázi világbéke is.

Míg az egész Közelkelet egyik fő problémája, hogy a gyarmattartó országok az államhatárokat majdani nemzetállamok fikcióját alapul véve rajzolták meg, ezek még véletlenül se fejlődtek ebbe az irányba. Maradtak a törzsi ellentétek és kiéleződtek a vallásiak. A nemzetállam imitálása a monarchák és az autoriter vezetők eszköztárába illett leginkább. Most az egész térség cseppfolyós állapotba került. Ezzel szemben a kurdoknál a nemzetállamra való törekvés felülírni látszik saját törzsi ellentéteiket is.

További új elem a kérdéskörben, hogy az Attatürk féle Törökország jellegének bizonytalanná válása. Megalakulásakor talán vezér - demokráciának lehetett nevezni, amely sokáig a térségben legközelebb állt a laikus, nyugati típusú demokráciához. Ezt a Nyugat nem akarhatta veszélyeztetni a törökországi kurdok támogatásával - így emberjogi kérdésnek tekintette problémáikat. Most azonban nem lehet előre látni Törökország további mozgását a vallás és a vezér szerepe vonatkozásában. Így a kurdok számára is felcsillan a nagyobb játéktér lehetősége.

Aki szakembere a kurd tematikának, az ennél sokkal többet és markánsabbat tud mondani. De hogy a közeljövőben lesz-e önálló Kurdisztán, ha igen, mekkora területen és milyen nemzetközi elismertséggel, az részükről is csak találgatás tárgya lehet. Egy azonban biztosan mondható: ha lesz, az nemcsak a régió térképét rajzolná újra, hanem valamelyest politikai és társadalmi viszonyait is.

2015. november 23., hétfő

A szociológiai nézőpont negligálása a Nyugat politizálásában és a közelkeleti helyzet

Átlagos újságolvasói szinten is nyilvánvaló, hogy a közelkeleti világi diktatúrák, tekintélyuralmi rendszerek közös jellemzője volt a népes titkosszolgálati, katonai,rendőri, közigazgatási apparátus és a mindehhez tartozó környezet (nem utolsó sorban gazdasági környezet) kiépítése, működtetése. Lehettek országonként különbségek a nemzetközi ambíciók mértékében és a káderkiválasztás kontaszelektáltsága meg a nem központilag irányított korrupció szintjében. De e különbségek ellenére mindenhol a lakosság képzett és kompetens részének számottevő részarányát köztük és családjaikban lehetett megtalálni. Ugyanígy lehettek különbségek abban, hogy ennek az óriási tömbön belül országonként mekkora résznek voltak külföldi tanulmányi és egyéb tapasztalatai, ám szerepüket elhanyagolhatónak sehol se lehet nevezni.

Ha tehát egy ilyen rendszert kívülről, vagy külső segítséggel akarnak megdönteni (prototípus Irak), akkor célszerű lenne előre meggondolni, hogy mi lesz a rendszer felduzzadt apparátusaival. Ha mindenestül egy bűnös rendszer bűnös kiszolgálóinak minősítik őket és azonnal megfosztják megélhetésüktől, akkor vajon mi lesz velük és családjaikkal? És az iker-kérdés: kik és mennyien fogják őket felváltani eddigi pozícióikban? Áll-e a rendszerrel szemben más, mint pl. egy szűk értelmiségi csoport és/vagy elégedetlen szervezetlen tömegek? Milyen az egyházak befolyása és mit képesek azok megoldani? Ezeknek a kérdéseknek az előzetes végiggondolása nélkül megjósolható, hogy az új rendszer gyenge lesz, minden tekintetben a külföldre szorul. Szemben vele viszont feldühített, képzett és részben fegyverrel is rendelkező embercsoportok fognak állni. Fenyegetett lesz az új állam működőképessége és egysége.

A modern értelemben vett társadalmi kérdések  mellett nem kevésbé fontos lenne egy tervezett akció előtt a tradicionális társadalmi viszonyok előzetes számbavétele. Vannak-e az adott államban egymással szemben álló etnikai és/vagy vallási csoportok? Rejt-e ez magában konfliktus- és szeparatizmus - veszélyt? Vannak-e ezeknek a csoportoknak a határokon átnyúló kapcsolatai?

Ha mindezek a szociológiai nézőpontú előzetes elemzések elmaradnak, csak a nyers geopolitikai és gazdasági szempontok számítanak, leöntve a Nyugaton rokonszenves értékek hangoztatásával, akkor nincs mit meglepődni a kialakult viszonyokon. S ennek csúcsán azon sem, hogy az ISIS tervező központjában ott ülnek Szaddam Husszein vérprofi, nemzetközi ismeretekkel is régóta rendelkező stratégái. Ahogy az is természetes, hogy az így kialakult tűzön minden nemzetközi erő megpróbálja sütögetni a maga kisebb- nagyobb pecsenyéjét.

2015. november 18., szerda

Orban akkor, de csak akkor jó focista, ha nincs a pályán bíró

Orbán közepes képességű, hallatlanul erőszakos és csapatjátékra képtelen focista volt. Ezért ott nem is ért el semmilyen eredményt. Arra is rájött, hogy a meccsen fő ellensége a bíró, aki betartatja a szabályokat és szava ellen nincs apelláta. Amikor politikára adta a fejét, tisztában volt azzal, hogy akarata itt is beleütközik a játékszabályokba és ki kell tapogatnia, hogy mekkora úr a bíró.

A játékszabályokkal első miniszterelnöksége idején gondjai voltak. Az esetek egy részében bevált a ravasz vidéki zúgügyvédekre jellemző rabulisztika, szó-és paragrafus csavarás. Más esetekben viszont a jogállam és a hatalommegosztás falába ütközött. Adódott a tanulság: itthon úgy kell hatalomra jutnia, hogy ő írja a szabálykönyvet és bármikor át is írhassa. Ez be is vált: működik. Nemzetközi színtéren ez már nem megy ilyen könnyen: vagy beválnak a vidéki zúgügyvédi módszerek, vagy nem. De ha nem és vissza kell vonulnia, akkor is eredményes utóvédharcokat lehet folytatni sz- és paragrafuscsavarással.

A legfőbb találmánya azonban annak a felfedezése volt, hogy az európai- és világpályán nincs igazi bíró, vagy ha igen, nagyon gyenge a tekintélye és a büntető repertoárja. Ezzel a helyzettel visszaélni nem tétel egy dörzsölt, gátlástalan játékosnak. Akár még szórakozhat is az egérrel, ha kedve tartja. S ezzel kedvet csinálhat más, gyávább játékosoknak is hasonlóra.

Tanulság? Ha az EU-ban maradt életösztön, akkor új, egyértelműbb szabálykönyvet kell kidolgoznia és gondoskodni a bíró tekintélyéről és hatékony eszközeiről a szankciókat illetően. Ellenkező esetben őszintébb a visszatérés a grundfocira.

2015. november 15., vasárnap

Egy Fb. kommentem a terrorizmusra adandó válaszról


Nem hiszem, hogy a jelen helyzetben ideje lenne a múltban elkövetett vétkek és hibák elemzésének, amely csak hosszas, bonyolult vitákhoz és egyrészt - másrészt konklúziókhoz vezetne. A vezető európai kormányok gyors közös cselekvésére lenne szükség, amelynek során praktikus oldalról szükségszerűen vetődnének fel és oldódnának meg a közös álláspont elvi alapjaival kapcsolatos problémák is.

2015. november 13., péntek

Az IS felszámolásának ára

IS terror a civil lakosság ellen Párizsban, Irakban, Libanonban és még ki tudja hol
Az IS a terrorral az ellenük folytatott harc polgárháborúvá alakítását akarja mindenhol, ahová elér a keze. Az eredmény remélhetőleg valóban a kamikaze képződmény felszámolása lesz, de annyit elérnek, hogy az addig békésen represszív világ nem marad ugyanolyan, mint volt megelőzőleg.

Volt egy bevált eljárásmód, ami sikeres volt a RAF, a Vörös Brigádok és egyéb olasz terroristák ellen, de még a 9/11 esetében is: "Nem hagyjuk magunkat provokálni." Valószínű, hogy az IS is más, meg a mai világhelyzet is.

2015. november 12., csütörtök

Hogyan blokkolja az EU megújulását az USA elnökválasztási kampány?

Az USA elnökválasztási kampányait a tradíció tette olyanokká, amilyenek. Abban a tudatban, hogy egy sok kis államból álló föderáció vezetőjét kell 4 évre megválasztani demokratikus módon. Nem hagyott nyomot a procedúrán, hogy közben az USA világhatalom lett, sőt a világrend legfontosabb gyámköve. Hogy a pénze világpénz lett. Mint ahogy az sem, hogy a média tömegesedett, globalizálódott és az internet révén elvesztette több korábbi jellegzetességét. Lehet mondani, hogy mindezek a változások USA- belpolitikai szempontból kevéssé relevánsak. Ezért nem látnak komoly veszélyt abban, hogy a pártokban (vagy függetlenként) teljesen különböző szellemi képességű, tájékozottságú, felelősségérzetű önjelöltek szabadon küzdenek jelöltségükért. Joggal bíznak abban, hogy a nyílt versengés és a jelöltek eltérő kampánypénzei úgyis megfelelő szűrőként szolgálnak és végülis maga a választás majd csak komoly, alkalmas jelöltek közül fog valakit az USA elnöki székébe ültetni.

Nem így áll a kérdés a világ többi része szempontjából. Ott elszenvedik, ha a nem újraválasztható fungáló elnök számos tekintetben már "béna kacsa" a kampány időszakában, mert a Kongresszusnak és a Szenátusnak is egyéb szempontjai vannak, mint a normál ügymenet idején. Így aztán nem lehet tudni, hogy a majdani új adminisztráció az őket vitálisan érintő kérdésekben miről mit fog gondolni és miket fog cselekedni. És ebben részükről nem csak a megfontolt latolgatás játszik szerepet, hanem szerephez juthatnak a különböző versengő jelölt - aspiránsoknak olyan gondolatfutamai is, amelyeket a nemzetközi,. majd a helyi média fölkap és ezáltal akkor is önálló életre kelhetnek még akkor is, ha az illető megszólaló közben már ki is esett a versenyből. Fokozottan igaz ez az Európai Unióra (és annak egyes tagállamaira), amelyik sajátos euroatlanti szimbiózisban él az USA-val.

A története kényes szakaszát élő EU esetében ugyanez fordított irányban is működik. Nem csak Európában kelhetnek önálló életre az USA jelölő folyamatának egyes (akár lényegtelen) epizódjai, Ugyanígy európai fejlemények, kijelentések visszaköszönhetnek az USA kampány során is és szerezhetnek számottevő nyilvánosságot. Ettől tartva az EU komoly erői többször is meggondolják, hogy ebben a periódusban előálljanak-e markáns elképzelésekkel az EU jövőjéről, ha nem akarják, hogy az elképzelések érdemi megvitatása előtt azokat az USA vélt vagy valóságos érdekei alapján sebtében pertraktálja a nemzetközi és a hazai média. Míg az EU komoly erői kénytelenek hallgatni, az EU tagállamok felelőtlen politikusainak éppen ez teremt kedvező terepet feltűnést keltő megszólalásokra, kalandos próbálkozásokra.

Mindez adottság - nem lehet ellene semmit tenni. Ám a helyzet felismerése, az egyes epizódok megfelelő beazanosítása talán korlátozni tudja azt a kárt, amit az USA elnökválasztási küzdelem és az EU válságos időszakának koincidenciája okoz.

2015. november 8., vasárnap

Euroatlanti narratíva veszélyben

Explicit és implicit formában az euroatlanti statusquo és gondolat a második világháborúban alakult ki és a háború lezárásán alapszik. Az európai országok az Egyesült Államok nélkül nem tudták megvédeni magukat a náci német agresszióval szemben, de az USA segítségével és a Szovjetúnióval szövetségben végülis totális győzelmet arattak fölötte. Azóta folyamatos az USA katonai jelenlét Európában, noha annak jogi státusa többször is változott. Ez a képlet átvészelte a hidegháború éles szakaszait csakúgy, mint az enyhülést és a szovjet birodalom és a szovjet rendszer bukását is. A részleteiben változó narratíva konstans alapja, epicentruma az volt, hogy legfőbb rossznak a nácizmust tekintette. Ezt még csak nem is tartotta szükségesnek folyamatosan deklarálni, mert kétségbevonása kemény tabunak számított. A tabusértést volt, ahol a törvény büntette, volt ahol nem, de garantált volt, hogy a náci rendszer részleges vagy teljes rehabilitálói marginalizált helyzetben vannak és maradnak.

Amikor bármelyik euroatlanti államban olyan pártok kerültek a hatalom közelébe, amelyeknek az euroatlanti narratívához, annak alapjához a viszonya legalábbis kétséges volt, akkor a válasz mindeddig a sikeres immun reakció volt. A kivételt a hatalomra jutott Orbán rendszer jelentette, amely ugyan faramuci módon, de nyilvánvalóan szembement a konszenzuális narratívával. Európában egyedül a második világháború veszteseként azonosította magát. Az önsajnálat és az önfelmentés körül pávatáncot járt és jár, próbálgatta, hogy a tengelyhatalmi politikai aktorok és eszméik közül mit és kit hogyan rehabilitáljon. Ez alól csak Hitler és irányzata maradt meg kivételként tabunak. Az euroatlanti szövetségesek igyekeztek nem meghallani ezeket a deviációkat, mert úgy gondolták, hogy azok megmaradnak a magyar országhatáron belül, illetve egyes határokon túli magyar politizáló körökben.

A menekültkérdés, mint kihívás azzal fenyeget, hogy Orbán kiléphet a nemzeti keretek közül és az európai szélsőjobb kristályosodási pontjává válhat. Ha ez bekövetkezik, az euroatlanti narratíva bizonyára léket kap és a második világháborús szereplők megítélése legalábbis relativizálódik. Nagy kérdés, hogy a kimondott és kimondatlan alapok eróziója és a konkrét centrifugális kihívások körülményei között az euroatlanti kohézió továbbra is fenntartható lesz-e.

2015. november 7., szombat

Göncz Árpád a 20.sz.-i magyar történelem pozitív vonulatának egyedülálló képviselője

Göncz halála és temetése alkalmából sok jót elmondtak róla. Mindenki a saját emlékei és a maga nézőpontja alapján. Ez így is van jól. Az emlékezetben nyilván alapító köztársasági elnöki szerepe fog megmaradni. Ám nem volna jó, ha a sok részlet és szempont eltakarná az életút egészének kiemelkedő  pontjait, azok precizírozását.

1., 1944 őszén már nem kevesen nem akartak bevonulni és ágyútöltelék lenni egy történelmi úttévesztés végvonaglásában. De kevesen gondoltak többre, mint az elrejtőzésre. Göncz Árpád ezen kevesek közé tartozott. Barátaival élénken vitatta, hogy milyen  legyen a jobb jövő és ebből levonta a végső következtetést is. Fegyvert fogott a náci német és az azt kiszolgáló csatlós magyar rendszer ellen.

2., 1956-os szerepe sem csupán a sokféleség valamelyik irányzatában való részvétel volt. Azért került a megtorlás börtönébe, mert közreműködött a szovjet intervenció alatt a helyén kitartó Bibó István miniszter a lehetséges kibontakozást célzó tervezetének külföldre, az ENSZ-hez juttatásában.

3., 1990-ben nem egyszerűen a pártok közötti alku következtében foglalta el a legfőbb közjogi méltóság posztját, hanem egy országnak adott átélhető példát, hogy milyen lehet egy értékközpontú plebejus demokrácia, milyen lehet, ha az országban lábra kap a civil kurázsi. Az ő elnöki szerepvállalása az egyetlen, ami tisztán megmarad a kisiklott újrakezdési lehetőségből, amit nem homályosítanak el sem a következmények, sem pedig az újabban megismert tények.

Ez a sorozat mutatja életútja kiemelkedő és egyedülálló voltát és teszi őt az egész magyar történelem fontos alakjává.