Göncz Árpád a 20.sz.-i magyar történelem pozitív vonulatának egyedülálló képviselője

Göncz halála és temetése alkalmából sok jót elmondtak róla. Mindenki a saját emlékei és a maga nézőpontja alapján. Ez így is van jól. Az emlékezetben nyilván alapító köztársasági elnöki szerepe fog megmaradni. Ám nem volna jó, ha a sok részlet és szempont eltakarná az életút egészének kiemelkedő  pontjait, azok precizírozását.

1., 1944 őszén már nem kevesen nem akartak bevonulni és ágyútöltelék lenni egy történelmi úttévesztés végvonaglásában. De kevesen gondoltak többre, mint az elrejtőzésre. Göncz Árpád ezen kevesek közé tartozott. Barátaival élénken vitatta, hogy milyen  legyen a jobb jövő és ebből levonta a végső következtetést is. Fegyvert fogott a náci német és az azt kiszolgáló csatlós magyar rendszer ellen.

2., 1956-os szerepe sem csupán a sokféleség valamelyik irányzatában való részvétel volt. Azért került a megtorlás börtönébe, mert közreműködött a szovjet intervenció alatt a helyén kitartó Bibó István miniszter a lehetséges kibontakozást célzó tervezetének külföldre, az ENSZ-hez juttatásában.

3., 1990-ben nem egyszerűen a pártok közötti alku következtében foglalta el a legfőbb közjogi méltóság posztját, hanem egy országnak adott átélhető példát, hogy milyen lehet egy értékközpontú plebejus demokrácia, milyen lehet, ha az országban lábra kap a civil kurázsi. Az ő elnöki szerepvállalása az egyetlen, ami tisztán megmarad a kisiklott újrakezdési lehetőségből, amit nem homályosítanak el sem a következmények, sem pedig az újabban megismert tények.

Ez a sorozat mutatja életútja kiemelkedő és egyedülálló voltát és teszi őt az egész magyar történelem fontos alakjává.