2017. február 25., szombat

Fb. bejegyzésem arról, hogy kell-e kergetni az ellenzéki összefogás lidércét Magyarországon?

Nem politológusi babona a közös jelölt és lista?
Amikor a Fidesz átalakította a magyar választási rendszert,a politikai agytrösztök kiderítették, hogy az ellenzék egyetlen esélye a közös jelöltállítás, listaállítás. Minthogy az elgondolásban van logika, mindenki elfogadta és szajkózza. Az eredmény, hogy az ellenzék végtelen hosszúságú, lökdösődős előkészítő tárgyalásokat tart, amivel a potenciális választókat feldühíti, majd undorközeli apátiába sodorja
.
Mi lenne, ha sutba vágnák az egészet? Abból kiindulva, hogy a Rendszer úgyis maga felé lejtős pályát produkál és a megválasztott testületekben úgyis a többség tarol, mindenki külön indulna és nem játszanák el a sok mindenben egymással rivalizálók az egyeztetősdit. Ha az akárhány induló között valamelyik ellenzéki kiemelkedik, az értelmesebb pártok később visszaléptethetik esélytelennek bizonyult jelöltjeiket. De ha nem, az elkötelezett választóknak lesz annyi eszük, hogy úgyis az esélyesnek látszó jelöltre adják a voksukat. Ha meg nincs ilyen, akkor teljesen mindegy, hogy valaki külön vagy összefogás eredményeként bukik.

A Rendszer sorsa pedig amúgyis nagy valószínűséggel nem választásokon fog eldől

2017. február 22., szerda

Jók az idegek

Eltelt egy hónap Trump elnökségéből és semmi különös nem történt. Valóban? A mozgalmas felszínen semmi látványosnak, irreverzibilisnek látszó nincsen.Trump maga a tőle már megszokott módon mond hajmeresztőket, nem volt vissza semmit látványosan, de nem is hozott a meghökkentő kijelentéseknek megfelelő markáns egyértelmű döntéseket. Az adminisztráció kinevezései is csordogálnak - némi elakadásokkal, némi visszalépésekkel. A nagy elitellenes tirádákból egy minden korábbinál markánsabban exmogulokból- mamutvállalati főnökökből, nyugdíjas tábornokokból - álló kormányzat születik. A többi hatalmi ággal megtörténtek az első összekoccanások.

A tőzsdék volatilisebbek, mint az egy egyszerű adminisztráció-csere esetében amúgyis megszokott. A befektetők óvatosak és kivárnak. Ezt jól jelzi az arany pozícióerősödése. De a gazdaság világában nem billent fel semmi.

A politikában is inkább a mozgalmasság, mint a nagy változás a jellemző. Utazások, tárgyalások, kis események. A különböző országokban a belső közvéleménykutatások is gyors változásokat jeleznek, de ezek iránya távolról sem olyan egybevágó, mint tavaly, amikor a populista jobboldal mindenhol előretörőben volt.

Vagyis a Trump - jelenség nem idézett elő hólabda-effektust. A különböző gazdasági és politikai szereplők világszerte nem reagálnak túl semmit. Jók az idegek.

Trump persze nem csak hivatalba fog lépni, hanem kormányozni is fog. S ehhez lényeges döntések (szándékoltak, reaktívak és nem előre számítottak) tartoznak, amire a különböző szereplők bizonyosan reagálni fognak. S ma már tudják, hogy a döntéshozó USA elnök kiszámíthatatlan, ráadásul országában sem mindenható. Ezt is bele fogják kalkulálni.

Mindez a felszín. Az azonban lehetséges, hogy a felszín mögött a nagyobb gazdasági, katonai és politikai erőcsoportoknál már készülnek a különféle forgatókönyvek, stratégiai tervek, ahogy az vezérkaroknál megszokott, minthogy ott a különféle jelzésekből ki tudják következtetni a várható alakzatokat. Sőt a megszokotton túl az IT forradalma ezeket a stratégiai terveket még sokkal komplexebbé és paraméterekkel pillanatok alatt feltölthetővé teszi. S  ezek  bármikor "beélesíthetőek".

Végül a tömegek, legyen szó akár választókról, akár potenciális migránsokról. Eddig egy ismert, mozdulni nem akaró erős, "bejáratott" elittel álltak szemben, ami ellen lehetett protestálni, lehetett azt akár provokálni is, mégpedig különösebb kockázat nélkül, mert nem kellett számolni olyan gyors reakciókkal, amelyek az általuk kívánttal ellentétes következményekkel jár. Ma már nyilvánvaló a tömegek számára is, hogy az establishment is meg van zavarva, ezért talán nem árt az óvatosság. Egy választás eredménye, illetve egy népszavazás várhatólag egy egész ciklusra szól, egy nagyobb migrációs hullám pedig visszafordíthatatlan.

2017. február 16., csütörtök

Működőképes az "antifasiszta reflex" Franciaországban?

Eddig az idősebb és a fiatalabb Le Pennel szemben mindig működött. S ez egész Európára nézve a politikai gondolkodás egyik alapvető sablonja volt. Vagyis az, hogy a bal - jobb tengelyen túllépve a mérsékelt jobb és a bal együtt szavaz a szélsőjobb ellen, bárki is legyen az, akire szavazni kell. A mai változó világban komoly tétje van annak, hogy ez a pillér még érvényes-e.

Ismerjük azt a nacionalista - populista hullámot, amelyik elöntötte az egész fejlett világot. A hatalmi elit általában, a politikai elit pedig különösen elhasználódott az utóbbi évtizedben. Vele szemben a proteszt-hangulat annyira felerősödött, hogy egészen váratlan népszavazási és választási eredmények születtek. Egyebek között ezt segítette a nyilvánosság terének átalakulása is- különös tekintettel a közösségi médiára, ahol nem csak a korábbi hatalmi viszonyok nem érvényesülnek, hanem a korábbi interperszonális referencia-viszonyok sem. Így az egyéni és a közgondolkodás sokkal kitettebb olyan epidemiológiai jelenségeknek, amelyek inkább az emocionális és limbikus szférára hatnak, mint a kognitívra, Ez utóbbival kapcsolatban - többnyire szándékoltan - szintén elmosódtak a határok az igaz és nem igaz, a bizonyítható és nem bizonyítható között.

Nem más a helyzet Franciaországban sem, amely tradicionálisan a felvilágosodott, racionálisan érvelő gondolkodás epicentrumának tekintettek szerte a világon. Itt azonban nincs szükség új szélsőjobb anti-establishment szerveződésre, mert ezt a funkciót Marine Le Pen régóta a kezében tartja. Ma mindenki arra számít, hogy ő biztos résztvevője lesz a soron következő elnökválasztás második fordulójának. Csak az nem világos még, hogy mivel fog kampányolni. Korábban úgy látszott, hogy a nemzeti harakirit jelentő Frexitet fogja szorgalmazni. De annyi esze a potenciális szavazóinak is van, hogy erre ne voksoljon. Ezért Le Pen ennek szoft változatát feltehetőleg ki tudhatja keverni, amely nem önveszélyes, mint az EU elhagyása, de rá tud játszani valami France First érzületre, a németekkel szembeni irigységre és a szociális kérdések jobboldali populista interpretációjára.

Még ha kampánya nem is lenne elsöprő, megkönnyítheti dolgát az ellenoldal gyengesége. A jobbközép jelölt sebezhetővé vált a családi visszaélések révén és lecserélése egy másik jobbközép jelöltre bajosnak látszik. A szocialista jelölt túl baloldali. Így komolyan számolni kell egy harmadik jelölttel, egy relatíve fiatal volt szocialista miniszterrel,aki időben kilépett a pártjából és újat alapított. De így, vagy úgy valaki mindenképpen bejut közülük az elnökválasztás második fordulójába. Ekkor kerül sor a nagy tesztre. Minden esetleges fenntartásuk ellenére elmennek-e elegen szavazni Le Pen ellen, mint eddig tették, vagy pedig otthon maradnak (mint sok potenciális Demokrata szavazó tette az USA-ban)? Ha Le Pen elnök lehet, akkor a hagyományos Európának vége.. Ebben az esetben ugyanis semmi se lesz az erősödő többsebességes Európából, hanem a nemzetek kilátástalan perpatvara következik, amely nem vezethet máshoz, mint lefelé menő spirálhoz.És múltidővé válik a II. Világháború utáni rend alapjának leglényegéből, a "soha többé" gondolatából.

Ha viszont az "antifasiszta reflex" az elnökválasztás második fordulójában működne, netán még meggyőzően is, akkor Franciaország erős szövetsége lehet az alighanem ismét nagykoalíció vezette Németországnak egy az USA - Oroszország - Európa háromszögben. Pontosabban az eddiginél erősebb és önállóbb európai mag kialakításában, amely egyszersmind megmarad a tradicionális értékek egy modernizált változatának képviseletében és védelmében is.

2017. február 9., csütörtök

Szervezetek és mozgalmak a politikában

Politikaelméleti szempontból lehet, hogy semmi új nem történt a gazdaságilag fejlett országokban az utóbbi időben, de az érdeklődő megfigyelő számára annál inkább történt sokféle változás. Korábban a politikai élet színpadát dominálták az állandó szereplők, a folyamatosan jelenlévők és közéjük csak időnként  tudott betörni egy-egy új szereplő, jobbára egy új párt, amely vagy a semmiből jött elő, vagy egy korábbiból vált ki. Ismert fogalom volt a monotematikus párt, vagy szervezet is, amelynek egy jellegzetes, a korábbi pártkereteket áthasító "ügye" volt, amely a választók egy részének annyira fontossá vált, hogy parlamenti választásokon hajlandóak voltak az ezt zászlajukra tűző pártra adni voksukat, noha nyilvánvaló volt számukra, hogy képviselőik önállóan nem fognak kormányt alakítani. Ám az ilyen egytémájú politizálásnak a mozgalmak, a demonstrációk és a népszavazási kezdeményezések sokkal megfelelőbb formájának mutatkoztak, mint a pártpolitika.

Amit mi az utóbbi években újdonságnak láthatunk, az a proteszt-hangulat egyre erősebb megjelenése és annak különféle politikai leképződései. Közös bennük, hogy valami ellen lépnek fel és ez a valami az esetek többségében vagy maga az establishment, vagy annak tartós és elterjedt politikai opciói. Bizonyos értelemben ennek előjelei voltak a fejlett világ peremén a rendszerdöntő tömeges és folyamatos tömegdemonstrációk - de ezek azért más tekintetben lényegesen különböznek attól, amit később a fejlett országokban tapasztaltunk. Ez utóbbiak egyik prototípusát a szeparatista mozgalmak jelentik, amelyek többnyire a régi keretből kiszakadó független országokat szerettek volna alakítani népszavazás segítségével. Ezekben a proteszt - jelleg és a függetlenséghez kapcsolódó remények összekapcsolódtak. Győzni azonban nem tudtak.

 Sajátos esetet jelent Görögország, ahol egy rendszerkritikus tömegpárt nyert meg egy választást azzal a szeparatista jellegű fenyegetéssel, hogy nem a korábbi állami keretet, hanem az EU-t fogja elhagyni, ha követelései nem teljesülnek. Sem az erős utcai nyomás, sem a választási győzelem nem vezetett el a kitűzött célokhoz.

A Grexit gondolata érdekes fejleményt produkált Nagybritanniában. Itt maga a miniszterelnök próbálta megzsarolni az EU-t egy Brexit népszavazás fenyegetésével, majd kiírásával. A választók proteszt indulata azonban túllépett a politikai játszadozáson: a magukat a társadalmi átalakulás veszteseinek érzők megszavazták a Brexitet, míg az EU támogatók, de a pártokból kiábrándultak kritikus tömege a szavazáskor otthon maradt. Most a politikai osztály (és annak pártjai) kénytelenek birkózni a következményekkel.

Még az EU világában maradva a proteszt hangulatot és a függetlenségi illúziókat populista módon maguk mögé felsorakoztatott  hatalmon lévő kormányok a Brexitet az EU átszabására próbálják felhasználni. Egyelőre azonban ki kell várniuk a a német parlamenti és a francia elnökválasztás eredményét. Ezek közül igazi tétje a francia helyzet alakulásának van, Le Pennek, háta mögött establishment-kritikus proteszt-pártjával van bizonyos esélye az elnöki poszt megszerzésére. Ha ez bekövetkezik, akkor Európa képe nem maradhat olyan, mint eddig volt. Ám ha csak szűk vereséget szenved, hívei komoly gondot okozhatnak azzal, hogy átmennek a mozgalom - szerű működésmódba és nem a mindenkori "hivatalos" napirendhez tartják magukat konszolidált politikai párt módjára.

Végül, de nem utolsó sorban a fejlett világ vezető hatalmáról, az USA-ról. A közhangulatban ott is nagyon erőssé vált a proteszt - hangulat az establishment ellen. A választási előcsatározások során mindkét politikai oldalon feltűnt egy markáns személy, akik részben lefedték ezt a hangulatot és erősen bírálták az establishmentet, ha nem is ugyanarról a politikai platformról: Donald Trump, illetve Bernie Sanders. Mindketten irritálták saját pártelitjüket és kétséges volt, hogy lehet-e belőlük az egyik, illetve a másik tradicionális nagy párt hivatalos jelöltje. Végül - nem könnyen - Trump hivatalos jelölt lett, Sanders nem és ez utóbbi végülis beállt a demokrata sorba. Az eredmény ismeretes: Trump győzött, mert olyanok is elmentek rá szavazni, akik máskor otthon maradnak. Sanders lelkes mozgalmárainak viszont csak egy része szavazott le engedelmesen a demokrata jelöltre,  nem kevesen azonban otthon maradtak, sőt, volt aki egyenesen átszavazott az anti-establishment Trumpra. Hogy ez milyen következményekkel járhat az USA-ra, illetve a világra nézve, az nem ennek a gondolatmenetnek a tárgya. A vesztes demokratáknak mindenesetre az elkövetkezendőkben nagyon megfontoltan kell készülni a revansra, nehogy a procedúrális demokráciát nem kellően tisztelő Trump - hívek mozgalmi módon keljenek Trump védelmére a többség vélt sérelmére hivatkozva.

Ami most már a jövőt illeti, nem elég, hogy a populista, a proteszt-hangulat hullámán hatalomra került politikusok kudarcot valljanak, az általuk felkeltett reményeknek ne tudjanak megfelelni. Egyidejűleg az is szükséges, hogy legalább a mérsékeltebb választóik is belássák, hogy a kudarc nem valamiféle ármánykodás eredménye, hanem maga a populista politika bizonyult járhatatlan, az ő érdekeiket se szolgáló útnak. E nélkül az indulatok további eszkalációja következik be, nem pedig valamiféle konszolidáció. Ám ehhez az esetleges későbbi konszolidációhoz sem ismerjük, hogy tartalmában és szervezeti hátterében milyen politika fog elvezetni, ha egyáltalán el fog vezetni. Mert a hagyományos gazdasági-politikai establishment kormányzására a megszokott pártpolitikai keretek között - "az inga visszalendül" alapon - aligha számolhatunk.