2012. január 31., kedd

Körkép félidőben (Fb.)

Félidő

Szinte észrevétlenül jutunk el a választási ciklus félidejéhez. Észrevétlenül azért, mert a különféle politikai erők alig mutatnak fel bármi újat mind politikában,mind személyekben. A jobboldal máig sem tud mást kitalálni, mint a Jobbikot és az Orbán Viktor mögé való felsorakozást. Maga Orbán bármilyen politikai kanyarokat kénytelen leírni, nem hagy kétséget, hogy önmaga marad. Tehát vele kapcsolatban egyszerű a politikai képlet: vele, vagy ellene.
A parlamenti pártok közül az LMP van túl a "felező kongresszusán". Elhatározó változás nélkül. Ilyenhez nem sikerült senkinek kétharmados támogatást szerezni. A frakcióvezető - csere legfeljebb azzal a közhelyes latin közmondással kecsegtet, miszerint ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. Ez a párt változatlanul középen akar állni, csak az nem világos, hogy mi és mi között.
Az MSZP már megkezdte a nekifutást a felező kongresszusára. Nagy kérdés: képes-e megújulni. Ha a múltjából indulunk ki, akkor könnyen rámondjuk, hogy nem. De valóban nem? A magyar pártok közül ők hasonlítanak leginkább ahhoz, amit a politológiai tankönyvek pártnak neveznek. Éppen ezért náluk jön szóba leginkább, hogy ha az egész ország megváltozik körülöttük, az őket is változásra kényszeríti. Márpedig Orbán egy pluralista rendszerből megpróbált egyközpontút, egy decentralizált közigazgatásból egy centralizáltat, egy az államot szipolyozó piacgazdaságból egy államközpontút, egy fogyatékos jogállamból egy tekintélyuralmit, egy mutyi pártfinanszírozásból egy monopolisztikusat formálni - és mindezeket megfejelte egy a régitől lényegesen különböző választási rendszerrel. Ez annyi változás, ami az MSZP-ben is megingathatja a korábbi statusquot. Visszavonulásra késztetheti a régi gárdát, erodálhatja a régi pártfinanszírozási csatornákat és helyi szinten is értelmetlenné teheti a politikai revansra várást. Ezen felül Gyurcsány távozása ad acta teszi a korábbi, ellene kialakult belső koalíciókat. Tehát: kérdőjel, hogy mit hoz a felező kongresszus.
Az új pártok közül a DK egyelőre nem mutatja jelét annak, hogy túllép az one man shown. Ez pedig azt jelenti, hogy jobbára csak a többiek hibáiból tud élni, illetve folyamatos kezdeményezéseivel vagy szűk körben marad, vagy a többi politikai erőből csihol ki válaszlépéseket. A 4K és a többi kis párt nem látszanak befolyáshoz jutni.

Kérdőjelként marad a civil világ (Szolidaritás, Milla), amelyek mozgósító erőben eddig lényegesen felülmúlták a demokratikus ellenzéki pártokat. Nem tudni, hogy a lakosság romló életkörülményei, egzisztenciális beszorítottsága továbbra is a szakszervezeteket is magukba foglaló civil alakulatok támogatottságát fogja-e növelni. Ha igen, akkor elkerülhetetlenül olyan fejlődés várható körükben, amely a politikai alternatívaképzés felé mutat.
Ilyennek tűnik a tájkép félidőben. Változatlanul Orbán az, aki ezt a képet össze tudja kuszálni. Személyét ismerve biztosra vehető, hogy folytatni szeretné duplafenekű politizálását. Tekintve azonban, hogy őt világszerte már jól kiismerték és az országot ő maga belevitte a gazdasági veszélyzónába, aligha valószínű, hogy még két évig játszani tudja az Unióval a "bent is vagyok, kint is vagyok" játékot. Vagy világossá válik, hogy a reálpolitikai opciója erősebb, vagy eszkalálódik a kalandor énközpontú politikája. Egyik se lehet hatás nélkül a többi politikai erőre. Ha pedig mégis ragaszkodik az amúgy átlátszó, de hívei által eddig elfogadott kettősséghez, akkor könnyen két szék közt a pad alatt találhatja magát.

2012. január 30., hétfő

Az Unió pénzügyi egyezményéhez való magyar elvi csatlakozás után (Fb.)



Hagyjuk Orbán bujócskájának felhánytorgatását a pénzügyi egyezményhez való csatlakozást illetően. És hagyjuk a mostani magyar döntés politikai taktikai indokainak mérlegelését is. Induljunk ki abból, hogy a magyar kormány megfigyelőként részt kíván venni az eurozóna kormányainak munkájában, amely a közös valuta stabilitását a résztvevők költségvetési politikájának közös szigorú szabályozásával és a gazdaságpolitikák összehangolásával hivatott biztosítani.

Ez a részvétel egyértelmű újólagos szándéknyilatkozatnak tekintendő, hogy Magyarország célja az eurozónához való jövőbeni csatlakozás, amit az ország az EU-ba való belépéskor kötelezettségként amúgyis vállalt. Ha nem így lenne, teljesen értelmetlen lenne a pénzügyi egyezményhez való csatlakozás. Ez fordulatnak tekintendő abban a kormánypolitikában, amely lebegtette az eurozónához való csatlakozását valamikor a távoli jövőben, jelezve kérdőjeleit azzal kapcsolatban is, hogy akkorra még lesz-e egyáltalán európai közös valuta.

Ez a fordulat új dimenzióba helyezi a magyar kormány gazdaságpolitikájának hazai és külföldi bírálatát csakúgy, mint az EU pozícióját a magyar konvergenciaprogrammal és az IMF - EU hitel feltételével kapcsolatban. Eddig a költségvetési és államháztartási hiánycél elérésének és tartós biztosíthatóságának feltételei álltak a középpontban. Ezután annak a hiteles pályának a felvázolása lehet a magyar kormánnyal szembeni követelmény, amelyik meghatározott határidőre alkalmassá teszi az országot az euro bevezetésének előszobájába, az u.n. ERM2 rendszerbe való belépésre.

Ha ez a követelményrendszert illető fordulat végbemegy és a magyar kormány ezt elfogadja, akkor számos korábbi kétséget egycsapásra magunk mögött hagyhatunk. Nem kell tovább vizslatni, hogy a magyar kormány a közös Európába tart-e, vagy valamilyen meghatározhatatlan különútat követ. Értelmét veszti a nemzeti szuverenitás minden olyan értelmezése, amelyik alapjában különbözne az EU magországainak szuverenitásától. Ezáltal az Unió egyes tagországainak fejlettségbeli és egyéb különbségei csak a konvergencia megvalósításának útjaira nézve bírnának jelentőséggel, nem pedig az Unió szakadásának rémét idéznék fel.

Természetesen az új EU megállapodás nem az utolsó szó az euro, mint pénz előtt tornyosuló akadályok leküzdésében. Méginkább csupán egyetlen, bár fontos lépés az Unió nemzetközi versenyképességének előmozdítására. A világgazdaság válságjelenségeivel szemben pedig biztosítéknak -értelemszerűen - nem tekinthető. Ugyanígy, ha a magyar kormány felvázol egy szavahihetőnek tűnő pályát az ERM2 rendszerhez való csatlakozásról, az sem old meg Magyarországgal kapcsolatban minden gazdaságpolitikai és politikai problémát. Csak új, az eddiginél sokkal megbízhatóbb egységes értelmezési keretbe helyezi azokat.

2012. január 29., vasárnap

Utcára

A Parlamentből az utcára - mit jelent ez magyarul?

Bölcs politológusok és más tudósok egyre csak azt ismétlik, hogy a demokratikus politikában a pártok számítanak igazán, mert ők harcolhatnak csak a végrehajtó hatalomért. Biztos, hogy konszolidált polgári demokráciában ez így igaz. De nálunk? Vajon igaz az, hogy a mozgalmaknak csak akkor van jelentőségük, ha átmeneti állapotot jelentenek a pártosodás felé?

Itt az ellenpélda. Az LMP antipolitikus elnevezése ellenére mindent megtett, hogy magát párttá szervezze. Ez annyira sikerült nekik, hogy a kiábrándult szavazók egyből a Parlamentbe juttatták. Ott megpróbáltak mintadiákok lenni és pártként minden témában szakszerű véleményt képviselni. Ehhez struccként nem vették tudomásul, hogy mi folyik a Parlamentben és az országban. Az út járhatatlannak bizonyult. Belső válsághoz vezetett, miközben a választópolgárok folyamatosan nem értették, hogy kik ők és mit is akarnak tulajdonképpen. A döntési kényszert számukra végül a Szolidaritás - mozgalom által életrehívni próbált ellenzéki kerekasztal terve jelentette. Vagy igent mondanak, ami azt jelenti, hogy ők, mint párt részei az Orbán - rendszer ellenségeinek és csak ezen belül igyekeznek nézeteik befolyását növelni. Vagy nemet, de ezzel nem csak az egyértelmű ellenzéki elköteleződésre mondanak nemet.

Hanem még mire? Arra is nemet mondtak, hogy ők egyértelműen párt lennének. A Parlamentből az utcára - mi más ez, mint visszamozgalmasodás? Egy párt akcióként kitelepülhet az utcára, tarthat kapcsolatot parlamenten kívüli mozgalmakkal, de nem helyezheti vissza tevékenységének centrumát az utcára. Az LMP viszont láthatólag ezzel kísérletezik. Nyilatkozatában nem zárkózik el a többi mozgalommal való együttműködéstől, de igazándiból a kerekasztalt meghirdető Szolidaritás felé intéz kihívást. A felé a sikeres tömegakciókat produkáló mozgalom felé, amely ( szemben a vele együttműködő Millával) maga is lebegteti, hogy méhéből nem lép-e elő a jövőben egy új párt.

A magyar politikai élet tehát új hadszíntérrel gyarapodott. Rivalizálás indult meg mozgalmak között az utca meghódításáért. Talán ebből az az igazán érdekes, hogy újra nyílttá tette azt a kérdést, hogy az Orbán rendszer ellen a szó klasszikus értelmében vett pártok tudnak-e eredményesen harcolni a választók bizalmáért, vagy a szervezetileg és és tételes fogalmazásaikban kevésbé kontúros, ám mozgékonyabb és a közhangulat változásaira rugalmasabban reagálni tudó mozgalmak.

Mozgalmak, amelyek ha a napirend úgy hozza, képesek választási pártokká válni és/vagy egymással és pártokkal széles összefogásban akár fölényesen is megnyerni egy választást egy minimálprogram alapján.

2012. január 28., szombat

Hangszigetelés



Sokan a csaknem teljes médiamonopóliummal magyarázzák. Azt, hogy a lakosság túlnyomó többsége minden problémáról a hatalom által elvárt formában szerez tudomást. Hogy racionális érveléssel nem közelíthető meg. Hogy az ellenzéki tehetségesebb kommunikátorok is beleütköznek egy falba,amelyen túl szavuk nem ér el. Hogy hiába romlik kézzelfogható módon a különböző lakossági csoportok anyagi helyzete, csökken szabadságuk és biztonságuk, ennek ódiuma nem száll egyenesen a hatalomra.
Hiba lenne lebecsülni a hatalom kommunikációjának hangerejét csakúgy, mint a szó üzleti értelemben vett professzionalizmusát. Igy volt ez már Orbán első országlása idején is. A látszat és a várakozások ellenére akkor mégis megbukott. Bízzunk most is ebben és ne vegyünk tudomást a hangszigetelésről? Ez nem lenne szerencsés.

Mi lehet az oka ennek a hangszigetelésnek? Első sorban az orbánista újbeszél. Ennek olyan a természete, hogy ha valaki nem kifejezetten ellenséges vele szemben, akkor olyan sok forrásból árad feléje, hogy nem tudja magát kivonni a hatása alól. Nagyon kevés olyan ember van, aki képes ugyanazzal a témával kapcsolatban több nyelvet, logikát, mitológiát befogadni, fejben tartani, egymással szembesíteni. Ha tehát ez a nyelv végiggondoltan hat a zsigerekre, épít a közkeletű sztereotípiákra és legendákra, gátlástalanul magabiztosan függetleníti magát a tárgyi igazságtól és néha szántszándékkal meghökkent, az a kvázi médiamonopólium esetén hatalmas erő. Annyira azért nem, hogy ne gondolnák tömegesen a válaszolók, hogy nálunk rossz irányba mennek a dolgok. De annyira igen, hogy a kormányéval ellentétes argumentáció le ne peregne még az így gondolkodókról is. Hiszen pesszimista várakozásai miatt amúgyis fél. A kemény bírálat pedig nem oldja a félelmét. Ezért nem is hálás érte.

Tudomásul kell venni azt, hogy a kormánnyal szemben nincs és belátható időn belül nem lesz erős tömegmédia. Tudomásul kell venni, hogy bonyolult okfejtések nem jutnak el sok emberhez. Tudomásul kell venni, hogy az ellenzékben lévő pártokat és személyeket évek alatt annyira lejáratták, hogy szavuk akkor sem töri át a hangszigetelést, ha jól beszélnek. Tudomásul kell venni, hogy a lakosság jó életre vágyik és ha nem ezt ígéri az ellenzéki, mert felelősen akar politizálni, akkor nem lesz sikere. Tudomásul kell venni, hogy a lejárató technika nem csak a múltra vonatkozik a hatalom kezében, hanem a jelenre és a jövőre is. Tudomásul kell venni, hogy a külföldről jövő kritikákat a hatalom részben ki tudja védeni a hazafias halandzsával.

Azt jelenti ez, hogy a hatalommal szembenállók eszköztelenek? Aligha. Csak attól tartok, hibás axiómákból indulnak ki. Ilyen az a hit, hogy ma az ellenzéknek egységesen kell fellépni. Egy-egy nagy demonstráción alighanem? De ilyet nem lehet lépten- nyomon szervezni és még ha lehetne is, ha ezek nem hoznak kézzelfogható eredményt, garantáltan kifáradnak. Akkor meg nem jobb, ha sokszínű ellenzék próbálkozik sokféle módszerrel és töri át hol itt, hol ott a hallgatás falát egyre több embernél? Egység helyett elegendő lenne, ha senki se foglalkozna a másik ellenzéki hiteltelenítésével, nem hánytorgatnák fel egymásnak találékonyan múltbeli vélt vagy valós ballépéseiket. És nem zárná ki, hogy valamikor hirtelen össze is kell fogni a többi ellenzéki demokratával, ha nem is most azonnal.

A másik hibás axióma, hogy egy ellenzék csak programmal győzhet. Legenda. Nem csak 2010 az ellenpélda. A választók Magyarországon lényegében nem olvasnak pártprogramokat, azokat nem veszi komolyan. A teendők egy része meg amúgyis olyan világos, hogy azonosításához nem kell összefüggő program. Más része viszont annyira bonyolult és szinte hónapról hónapra új fejlemények írják át itthon és külföldön, hogy nem érdemes programmá formálni. Ha túl általános egy program, akkor semmitmondó, ha túl konkrét, akkor avulékony. Ráadásul ellenzéki kormány amúgy se egy párt programja alapján alakulhat a jövőben, hanem csak széles összefogással - és esetleg tűzoltó jelleggel.

A harmadik hibás axióma, hogy az Orbán utáni világban a pártok, mint alakulatok eleve fontosabbak, mint a lazább alakulatok. Nem. Ami a pártok előnye (az országos szervezet) az egyben a hátrányuk is. Frakciósodhatnak, személyi konfliktusok tarkíthatják, lassúak lehetnek,tért nyerhet a korrupció, kívülről támadhatóbbak. A lazább szervezetek az internet és a mobiltelefon korában már nem indulnak eleve hátrányból. Nem a vagy - vagy, hanem az is-is vihet előre.

Ha félretesszük a vitatott axiómákat, mik lehetnek hatásos eszközök a hallgatás falának áttörésében? Egyrészt az egyes kisebb- nagyobb társadalmi csoportokat ért sérelmek közismertté tétele olyanok körében, akik közvetlenül nem hallanak róla. Másrészt annak az állandó, folyamatos ismétlése,indoklása, hogy a bajok egy elég nagy része nem is lenne, ha nem ez a hatalom uralkodna.Harmadrészt annak a sokoldalú és sok eszközzel való terjesztése, hogy milyen előnyökkel jár EU tagságunk és mit vesztenénk nélküle. Végül, de nem utolsó sorban érdekes, figyelem- felkeltő új személyek felbukkanása, hírértékű események produkálása és szimpátiakeltű ügyek kitalálása és felkarolása látványos eszközökkel. Egyik sem csodaszer önmagában, de együttesen akár hónapok alatt képesek kilyuggalni a hallgatás falát. Egymás hatását erősítve.

2012. január 27., péntek

A fatalista egy régi meséje a Fb.-on

A szultánhoz feldúlva érkezik öreg hű szolgája és szól: Uram, bocsáss el engem! A kertben a Halál megfenyegetett. Hadd menjek el a testvéremhez Iszfahánba. Szultán:Sajnálom, te voltál a leghűbb emberem, gondoskodni akartam békés utolsó éveidről. De ha menni akarsz, adok 5000 dirhemet, köpönyeget,kényelmes nyerget és legjobb lovamat. Szolga hálálkodva el. A szultán elgondolkodva sétál a kertben és meglátja egy bokor mögött a Halált. Megkérdezi: Mondd, miért ijesztgeted a derék öreg szolgámat? Halál: Dehogy ijeszgettem. Csak csodálkozásomat fejeztem ki, hogy Bagdadban látom. Pedig - tudod szultán - nekem ma Iszfahánból kell őt elvinnem.

2012. január 25., szerda

Focivilág

Még Mourinho is pácban

Mourinho egy kis, de a focivilágban számottevő ország ország igen ambiciózus focistája volt, aki a második vonalnál tovább nem jutott. Felismerve, hogy focistaként nem lehet az, aki szeretne, hamar abbahagyta a játékot és edzőnek állt. Jó helyeken volt másodedző, sok mindent felszedett és azt hazájában kirobbanó sikerrel kamatoztatta: vezető edzőként váratlanul nemzetközi kupát nyert csapatával. Ez megnyitotta előtte a világkarrier útját.
Bevállalt egy nagypénzű és nagyambíciójú csapatot, amely a korábbi edzőkkel nem hozta azt, amit egy ebben a formában parvenűnek tekintett csapat külföldi tulajdonosa elvárt. Jött, látott, győzött.
Mivel is? Játékosai körében magabiztos, a hagyományokkal látványosan szakító magatartása bizalmat és lelkesedést keltett. A csapat játéka a nagytradíciójú bajnokságban az ellenfelek számára kiismerhetetlen volt. Nagyhangú, provokatív nyilatkozataival szörnyűlködést és viharokat keltett, melynek árnyékában saját csapata nyugodtan focizhatott a megzavart ellenfelek ellen. Nem törekedett szép játékra, de eredményesre annál inkább. Ennek ugyan aprólékosan gondoskodott az előfeltételeiről, de a gólokat improvizatív módon kellett a játékosainak elérni. Elérték, mert az ellenfeleket Mourinho általában sikeresen paralizálta. Bajnokok lettek, nem is csak egyszer. Nemzetközi kupát azonban nem nyertek, mert az ellenfelek alapos feltérképezése ellenére nem tudott az edző annyira ura lenni a várható fejleményeknek, mint otthon. A nemzetközi sikerek hiánya miatt Mourinho nem tudott a tulajdonos fejére nőni. Úgy döntött, más ország bajnokságában bizonyítja nagy öntudatának megalapozott voltát.
Egy nagymúltú bajnokság nagymúltú bajnokcsapatába igazolt, amelyen azonban a hanyatlás kétségtelen jelei mutatkoztak. Ő a szokatlan módszereivel és szokatlan nyilatkozataival hiába váltott ki a bajnokságban tömeges ellenszenvet, a játékosai bíztak benne - és megnyerték a bajnokságot.Sőt kisvártatva megynyerték a legrangosabb nemzetközi kupát is. Mourinho már harmadik focivilágban bizonyított, igy a nemzetközi szakma kénytelen volt elismerni: egyike a legkiválóbbaknak, ha nem a legkiválóbb. Megkapta a "special one" ragadványnevet.
Áttekintve helyzetét, látta, hogy csapatánál előre már nem visz út, ezért újra váltott. Egy szintén patinás bajnokság egyik sztárcsapata ajánlatát fogadta el, ahol annak ellenére, hogy a pénz nem számított az átigazolásoknál, az utóbbi időben rendre elmaradtak az igazi eredmények - az örök második méltatlannak tartott helyzetébe kerültek. Annyira éhesek voltak az aranyra új csapatánál, hogy elnézték neki a megszokott szép foci elmaradását is. Provokatív nyilatkozatainak negatív visszhangját is. Ő bízott abban, hogy bajnoki konkurrensének, a világ legjobb csapata fiatal edzőjének túl fog járni az eszén, hiszen egyszer ez már sikerült neki a nemzetközi kupameccsen. Nem sikerült. Arany csak a hazai kupából került a vitrinbe. De, gondolta, hogy az idő neki dolgozik. Kiismerte a terepet, vigyázott olyasmire, amire korábban nem és így a bajnoki pontokat tekintve csapata előnyben van. A nemzetközi kupában is versenyben van a csapat. Csak a hazai vetélytárs ellen nem sikerül fölénybe kerülni: mind a bajnokságban, mind a kupában vereséget szenved. Ez kikezdi vitathatatlan tekintélyét. A saját közönsége kifütyüli a riválisal szembeni sikertelenségekért és a csapat múltjához méltatlan, sportszerűtlen, szégyellnivaló incidensekért pályán és pályán kívül. Ez kikezdi Mourinho legfőbb erejét, játékosai teljes odaadását is. Klikkharc jelei mutatkoznak a csapaton belül. Szárnyrakap távozásának híre a nélkül, hogy a még megszerezhető áhított arany sorsa eldőlt volna.

Ha bárki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni Mourinho és bárki más dolgai között, az hamis nyomon jár. Mourinho vitatható módszerei ellenére a mai nemzetközi labdarúgás meghatározó, vitathatatlan eredményeket maga mögött tudó alakja, aki előtt nyitva a további sikerek kapuja is.

2012. január 24., kedd

Kicsit ázottan

Ha én főfidesznyik lennék

Ha én főfidesznyik lennék, egy idő óta érezném a büdöset. Minden hatalmat megszereztünk, de az új rendszer nem működik. Főleg a gazdaságban nem. Változtatni kell.
De miért én? Végülis nem én vezényeltem a parádét. Én csak fontos statiszta voltam benne. Vegyem a nyakamba az egész csődöt? Egy frászt! Ilyenkor jobb láthatatlannak, vagy terepszínűnek lenni. Menjen a frontvonalba a vezér. Elvégre ő a fő haszonélvező. Szenvedje el ő a megaláztatásokat. Vonuljon vissza ő. A mi igazi híveink rá úgyse mondják soha, hogy dezertőr. Ránk meg mondanánk, ha mi hátrálnánk.
A Vezér közöttünk a legügyesebb abban, hogy hozzon is meg nem is, hogy megmagyarázza, hogy a vereség győzelem és hogy mindent úgy változtasson, hogy minden úgy maradjon. Meg kell várni, hogy mire megy. És hogy ugyanígy minden büdös marad, vagy egy kicsit tisztább lesz körülöttünk a levegő. Elvégre még van idő.

Aztán ha netán nem lesz, akkor elhúzhatom a csíkot, mint ha soha ott se lettem volna. Vagy ha minden kötél szakad, én is kényszervállalkozó lehetek. Hol, mikor, milyen szinten, milyen tartalommal? Honnan tudjam? A folyón akkor kell átkelni, amikor odaérünk. Nem?

2012. január 23., hétfő

Válság - lakáskérdés - munkaerőmobilitás

Lakáspolitika

Köztudott, de nem elég hangsúlyos az a tény, hogy az ország gazdasági lemaradásának fontos oka a munkaerő országon belüli mozgékonyságának elégtelen foka. Ennek az alapja, hogy az ingatlantulajdon röghöz köti őket. A rendszerváltás után az állam és az önkormányzatok úgy szabadultak meg az ingatlankezelés egyre inkább nyomasztó költségeitől, hogy áron alul eladták ezeket a lakásokat a bérlőknek, akik akarva vagy nem akarva ingatlantulajdonossá váltak. Akik nem kótyavetyélték el új tulajdonukat, de továbblépésre nem volt pénzük, hozzáláncolódtak. De még akik elkótyavetyélték, azok egy része is magántulajdonú házat, lakást vett olyan településen, ahol olcsóbbak voltak az ingatlanárak. A továbblépők is saját tulajdonú másik ingatlant szereztek. Az állam pedig különféle kedvezményeket adott az új ingatlanok építéséhez, ami hitelfelvételre, eladósodásra ösztönözte az olyan építőket is, akik különben más fedelet is el tudtak volna képzelni a fejük fölé. Ezzel általánossá vált a munkaerőállomány "röghözkötése".Ráadásul egyre inkább eltávolodtak egymástól a különböző települések és régiók ingatlanárai még azonos műszaki paraméterek mellett is. Így a depressziós területek elhagyása az ingatlan eladásával és az ígéretesebb helyen való vásárlással szinte lehetetlenné vált. A korábbinál sokkal erősebbé vált a lakóhelyi szegregáció. A divatos települések "felfelé", a depressziósok "lefelé" távolodtak egymástól sebesen. A munkahelyek se tudták átvállalni se az alacsonyabb bérű alkalmazottak lakhatásának, se az utaztatásának költségeit.

Felvethető uganis, hogy ha költözni nem is, ingázni lehetett (volna) a munkahelyért. A tömegközlekedés a változatlanul mélynek mondható költségvetési dotáció ellenére lényegesen megdrágult, ami az alacsonyabb bérkategóriákban egyre inkább kizárta a hosszabb távú ingázást. Felvethető az is, hogy a saját gépkocsik számának szinte mesébe illő megugrása oldhatta volna meg a munkaerő mobilitását. Az ország útviszonyai és egyéb okok miatt ez nem következett be. Ezen az útdíjas sztrádák építése se változtathatott. A gépkocsi fenntartásának költségei úgy alakulnak, hogy erre a jövőben se lehet számítani.

Mindezeket a nehézségeket csak tovább fokozta a gazdasági válság. Ez sok vonatkozásban annyira evidens, hogy nem szorul részletezésre. Viszont annak a gondolatnak a hiánya, hogy minden válság megbolygatja a korábbi viszonyokat és ebben lehetőségek is rejlenek, nagyonis szót érdemel. Egyéni, családi szempontból egyértelmű tragédia, hogy valaki nem képes viselni ingatlana fenntartásának terheit. Lakhatásában jogosan igényel állami - önkormányzati segítséget, de az is érthető, hogy a pénzhiány gátat szab ezeknek az igényeknek. A mindenkori szociálpolitika dolga, hogy ezekkel a problémákkal kezdjen valamit.

Van azonban a kialakult helyzetnek egy másik dimenziója is. Ha az egész országban - a fejlettebb és az elmaradottabb régiókban egyaránt, bár nem azonos arányban - az ingatlanok tömege válhat szabad prédává, az lehetőséget adhat tervek kovácsolására, hogy hogyan lehetne ezt a vissza nem térő alkalmat a magyar munkaerő tartós mobilizálására felhasználni. Nyilván a változatos feltételekkel történő bérbeadások rendszeréről lehet szó. A terveket nem csak állami és önkormányzati szervek kovácsolhatnák, hanem kutatók, mai és jövőbeni vállalkozók, munkaadói szervezetek vagy bármiféle konzorciumok. Ha ezt az alkalmat közülük senki nem használja ki tudatosan és koncepciózusan, akkor a kiürülő ingatlanok sorsa előre látható: a jövőben fejlődést ígérő területeken hiénák vásárolják fel őket olcsón, hogy később jó áron értékesítsék, máshol a jelenlegi vagy más lakók fognak bennük vegetálni hosszú időn át reménytelen küzdelmet folytatva az adósságokkal, a lakásállomány leggyengébb része pedig tönkremegy a lakatlanság, vagy az önkényes beköltözés következtében.

Két út, két perspektíva.

2012. január 20., péntek

EU

Ellentét a Bizottság és a Parlament néppárti frakciója között - vagy egyeztetett taktika?

A külső szemlélő ellentétet tapasztal: Barroso kötelességszegési eljárásokat indít - a néppártiak pedig mentegetik Orbánt. Orbán cinikus, átgondolt és magabiztosnak látszó nyilvános szereplése arra mutat, hogy erősítést kapott pártcsaládjától: enged, amiben muszáj, de kitart igaza mellett. még azt a pimaszságot is megengedte magának, hogy önmagát az európai opció magyar védelmezőjének állítsa be, amíg - és itt egy hamiskás kacsintás - létezik európai opció.
Ezzel a benyomással ellentétben Lengyel László úgy ítéli meg a fejleményeket, hogy Orbán matthálóban, nyiti - csuki vesztőállásban van. Az Unió érdeke, hogy rendszere visszavonulását lehetőleg ő maga hajtsa végre. Ehhez kapott biztatást a Néppárt egyelőre még kinyilvánított támogatásával: érdemes nem felégetnie minden hidat maga mögött. Ha viszont akár most, akár a későbbiekben a szembeszegülést választja, jön a kíméletlen leszámolás.
Lengyel érvelése meggyőző. Ha igaza van - és nagyon úgy látszik - akkor a valóságos szándék ennek az ellentétes benyomásnak a tudatos kialakítása volt. Orbán hívei vigyorogva nyugtázzák vezérük látszatsikerét és könnyebben fogják lenyelni a békákat, amiket a vezér engedményei, retirálása fog nekikjelenteni. A rendszer hazai ellenfelei pedig frusztráltak, mert világos leszámolást vártak, ami elmaradt. De nem is kell az EU- nak, hogy Orbán sorozatos engedményeit az ellenzék diadalordítása kísérje, mert ez kontraproduktív lenne a látszatbéke őrzése szempontjából. Hasznosabb nekik bizonyos politikai kétértelműség mindaddig, amíg Orbán nem lép a nyílt konfrontáció útjára. Ha és amikor kenyértörésre kerül a sor, nem jelent az EU vezető körei számára gondot a látszólagos ellentét azonnali felszámolása, hivatkozva az akkori fejleményekre.
Addig meg folyik tovább a gazdasági, politikai és jogi presszing az Unió részéről. Megengedve, hogy különböző tagországok jobboldala érzelmileg kokettáljon a nemzeti, szuverén politikai opcióval. Úgy érzik, az ellenőrző pontokon uralják a gépezetet. És ez mindaddig igaz is, amíg az euro válságát ésszerű keretek között tudják tartani.

2012. január 19., csütörtök

Appeasement - Neville Chamberlain szelleme kísért



Természetesen Orbánt és helyzetét nem lehet összehasonlítani Hitlerrel. De logikájában és lehetséges következményeiben kísértetiesnek kell tartani, hogy a mai generáció európai politikusai mennyire nem tanultak a két háború közötti politikusok tragikus tévedéséből. Ma se tudják, hogy a demokratikus konszenzus erodálásának milyen mélysége felé nyitja meg az utat, ha minden kicsinyes, praktikus meggondolás félretételével nem húzzák meg a kategórikus határvonalat a demokrácia és a jogállam, illetve annak gyökeres tagadása között. És ahol a jog nem megfelelően használható eszköz, ott a bojkottnak kell segítségül sietnie. E tekintetben át kell lépni a pártcsaládokat egymástól elválasztó vonalakat és a demokratikus szolidaritásnak kell érvényesülnie.
Színvonaltalanságot bizonyít, hogy a Haider - eset komoly kiértékelésére se került sor. Nem vitatták meg, hogy ki is volt Haider maga, ki követett el és milyen hibát kezelésével kapcsolatban Ausztriában és külföldön. Úgy őrződött meg a dolog a politikai folklorban, hogy Wolfgang Schüssel túljárt Haider eszén és ügyesen leszerelte, viszont az Unió bumeráng hatást váltott ki a bojkottal. Ez az alapos, nyílt vitát nélkülöző leegyszerűsítés számos veszélyes kaput nyit ki. Akkor is, ha a Kaczinski eltávolításával a felszínen újra a Schüssel taktika vezetett sikerre. Ugyanis mindez komolyan vehetetlenné tesz minden elvi pozíciót a politikában és marad a cinikus pragmatizmus, amely a siker - sikertelenség duálon kívül semmiféle tartalmi védővonallal nem rendelkezik. Azt legfeljebb az erősebb ürügyként használja.

2012. január 16., hétfő

Fb,

Ha Orbán ragaszkodik a székéhez

Egy egyetlen személyhez kötődő rendszernek megfelelő közegben vannak ugyan előnyei, de ezek más körülmények között visszaütnek.Ennek vagyunk most tanúi Orbán esetében is. Minimálisra csökkentik manőverezési lehetőségeit. Túlságosan kiismerték és ezzel minden szava és tette a bizalmatlanság és gyanakvás gránitfalába ütközik immár mindenhol, kivévén saját elszánt híveit. Végülis ez volt a magyarázata 2002-es és 2006-os "váratlan" választási vereségének is. A kivétel aspeciális okok következtében létrejött 2010-es elsöprő győzelem volt.

Emlékezhetünk arra, hogy Orbán megpróbálkozott többször is manipulálni azzal, hogy valamelyik látványos funkcióját másnak engedte át, de ezek mindig kínos visszakozással végződtek. Most is mutattak jelek arra, hogy ismét ehhez a gyenge cselhez kívánt folyamodni, átadja a kormány vezetését másnak és ő meg más posztról tartja kézben a tényleges szálakat. Úgy látszik, ezt a megoldást elvetette, ami egyáltalán nemmeglepő. Ha ugyanis a háttérből valóban ő irányít, akkor ezen a szitán mindenki átlát és továbbra is őt támadja, akinek vele van baja, a strómanja meg új gondokat okozó szánalmas figurává válik. Ha viszont önmagánál rátermettebb személyt tol előtérbe, az az adott kül-és belpolitikai helyzetben önjáróvá válhat.

Most nagy a valószínűsége, hogy ragaszkodni fog a székéhez. Ezzel meg tudja hosszabbítani országlását, de igazi céljához egy jottányit se jut közelebb. A gyanakvás falát kikezdeni már nem képes. Mennél jobban tartja magát a megszokott farkasbőrhöz, annál inkább eleve értelmetlen a manőver. Ha viszont báránybőrben tűnne fel, akkor azt sokan szívesen fogadnák, amit saját rendszeréből önmaga visszavon, de a hiteltelensége farkasordító lenne és még a nevetségessé válással is számolnia kellene.

Miért hát a ragaszkodás a vesztett pozícióhoz? Egyrészt alkatilag képtelen veszíteni. Másrészt csodában bízik. Hallotta az ismert maximát: Qui habet tempus, habet vitam. Életet talán igen - csak milyet.

2012. január 14., szombat

A hitelesen európai gazdaságpolitikáról (Fb.)

Mitől válhat hitelesen európaivá a magyar gazdaságpolitika?

Az európai napirend következtében evidens kulcslépésnak tekinthető, hogy Magyarország az első körben aláírja-e a tagállamok költségvetési politikájának szorosabb összehangolását előirányzó új kormányközi szerződést. Rövid távon ez nem jelenthet különös gondot a magyar kormány számára. Ha ugyanis meg akarja kötni a készenléti hitelszerződést az IMF- EU - EKB tárgyalóküldöttséggel, abban amúgysem vállalhat kevesebbet egy ilyen szerződés pontjainak betartásánál. Az egyezményhez csatlakozás ennél többet csak annyiban jelent, hogy a fiskális egyeztetést az ország hosszú távon is vállalja. Ez azonban aligha igazi döntési kérdés a kormány számára, mert ha később deviálni akarna az akkori kormány az egyeztetett politikától, az újratermelné a konfliktushelyzetet az akkori Unióval - amiből megintcsak Magyarország húzná a rövidebbet.
A másik cölöp, ami a hiteles európai politikához kell, az a megfelelő monetáris politika. Tankönyvízű teoretikus megközelítésben az önálló monetáris politika biztosít bizonyos játékteret az országoknak, amellyel a reálgazdaságuk gyorsabb fejlődését mozdíthatják előre. De nem itt és most. A világ- és az európai gazdaság válságjelenségekkel küzd. Magyarország devizában eladósodottsága, az országgal szembeni mély és tartós bizalmi válság, a forint feltűnő volatilitása illuzórikussá teszi az önálló monetáris politikában rejlő lehetőségek kihasználását. Ezzel szemben az ERM2 rendszerhez tartozás drámaian csökkenthetné a bizalmatlanságot és a forint védelme, a spekulációs támadások visszaverése nem egyedül az MNB-ra maradna, hanem osztoznának benne az euroövezet országai is. Természetesen az ország ma nem érett az övezethez való csatlakozásra. Viszont huszárvágás lenne, ha a hitelkérelmi javaslat tartalmazná az ERM2-höz való csatlakozás pontos és hiteles menetrendjét. Ez politikailag méltánylást kiváltó lépés lenne olyankor, amikor sokan kételkednek a közös valuta fenntarthatóságában. A nemzetgazdasági érdeket a csatlakozás árfolyamsávjának megfelelő megválasztása, majd később az eurora való áttérés tényleges időpontja szolgálhatná. A politikai méltánylásnál talán még fontosabb lenne egy ilyen döntés beruházásvonzó hatása most, amikor igen csekély a hajlandóság a magyarországi befektetésekre.
Az egyértelmű elköteleződésnek kizárólag pozitiv hozadéka lenne mind az ország tekintélye, mind a gazdasági stabilitás és növekedés feltételei tekintetében. Az európai rendszer egészén túlmutató speciális kockázatai pedig nincsenek.

Fb.-on a szavakról

A szavak bosszút állnak

Talán semmi és senki nem szenvedett annyi gyalázatot Orbántól, mint a szavak. Csak címszavakban: a szavak értelmükből kiforgatása, a szószegés és a kettős beszéd- akármelyik nyomvonalon indulunk el a három közül, ugyanoda érkezünk. Aki ennyiszer, ennyi módon visszaél velük, azt elhagyják a szavak - és ellene fordulnak. Aki ennyiszer eresztette el a füle mellett mások szavát, mint ha meg se hallotta volna, azt utoléri ugyanez a sors.
Orbán és rendszere itt tart most. Szavára semmit se adnak külföldön és itthon is egyre kevesebben. Ez maga a probléma: immár csak a tettek jelentenek - annyira, amennyire - előzetes garanciát. E nélkül kormányával érdemileg nem is tárgyalnak. S a tárgyalások sem első sorban arról fognak szólni, hogy mit nyújt az egyik fél és mit a másik, hanem legalább ilyen súllyal arról, hogy a magyar fél milyen garanciákat ad és milyen helyszíni ellenőrzésekre ad lehetőséget. Kivételes helyzet ez a posztmodern világban.
Nehéz a szavak bosszúját tudomásul venni. Aki ennyi, látszólag sikeres visszaélésen van túl, az reménykedik, hogy időhúzással, további kétértelműségekkel, jogi rabulisztikával javítani tud helyzetén, tágíthatja a lehetőségeit. Hiába. A manőverek csak tovább erősítik a vele szembeni megszolgált gyanakvást. A szavakat irreverzibilis módon az ellenségeivé tette.

2012. január 12., csütörtök

Hozzászólás Mihancsik Zsófia cikkéhez a Galamusban, miszerint a jogi csűrcsavart Orbán az EU-ban is a maga javára tudja kihasználni

A múltat illetően MZS-nak teljesen igaza van. Sokkal korábban fel kellett volna ismernünk ezt a mechanizmust és ezért a demokratáknak a felháborodásukat és leplezéseiket nem az EU-nak kellett volna címeznünk, hanem az EPP-nek, a CDU-nak és személy szerint Merkel kancellárnak, akik helyzetüknél fogva különösen érzékenyek kell legyenek a tradicionális szélsőjobb újjáéledésével kapcsolatban és akik nem bújhatnak a jogi csűrcsavar mögé, mert felelősségük politikai és Orbán egzisztenciája közvetlenül függ tőlük. Persze ehhez itthon is egységesnek kellett volna lenni a meggyőződésben, hogy nincs külön Orbán - és Jobbik probléma, ugyanannak az erőnek a Janus- arcairól van szó. A múltidő annak szól, hogy ma már sokan osztják a mainstreamben DC-B látásmódját, amely egy éve még kivétel volt.

Bajnai népszerűsége



Bajnai önkéntes visszatérése a politikai arénába jelentős belpolitikai fejlemény. Eddig ugyanis Orbán pozíciójának tartóeleme volt a "de ki kerülne a helyére?" kérdés. Maga senki nem ajánlkozott, párt, mozgalom jelöltet nem nevezett meg. A jobboldali média minden kritikus pillanatban elővette és szajkózta az "Orbán vagy Gyurcsány " panelt, mit sok éve bejáratott és körbefont a lejárató technika összes eszközével. Hiába mondta Gyurcsány többször is, hogy saját magát belátható időn belül nem tartja lehetségesnek ilyen funkcióban, ez nem zavarta a jobboldali médiát a "vagy - vagy" beállításban. A mai rendszerrel szembenálló erőknek egyre fontosabb gyengeségévé vált a "névhiány"
Bajnai megszólalása ezen változtatott. Annál is inkább fontos ez, mert a választópolgárok leginkább nyilvánvalóan Orbán csődjéből a gazdaságpolitika ellehetetlenülését érzékelik. Bajnaihoz pedig éppen a gazdasági tematika kötődik. Neve nemcsak itthon referencia, hanem nemzetközi színtéren is, ahol a "névhiány" szintén fontos tényező volt a teendők megítélésében.
Természetesen továbbra is nyitott a pálya újabb miniszterelnökjelöltek jelentkezése, illetve jelölése előtt a politikai spektrum minden szektorában. Csak a halogatás és a kézszéttárás időszaka van lejárófélben. És hogy ez nem csak afféle politikai spekuláció, azt bizonyítja a legújabb közvéleménykutatási eredmény Bajnai Orbánt már ma felülmúló népszerűségéről. http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-megelozte-orbant-366538/
www.vg.hu

2012. január 10., kedd

Fb.

Feltétel nélküli megadás és kettős beszéd?

Teljesen nyilvánvalónak látszik, hogy a nemzetközi politikai és gazdasági erők megelégelték Orbán kisded játékait. Az is adottságnak tekinthető, hogy az államcsőd elkerüléséhez adott segítségük áraként már nem fogadnak el kevesebbet - kiismervén a magyar kormányfőt - mint a feltétel nélküli megadást. A kérdés az, hogy a megadáshoz hozzáfűzik-e a személyi változások megkövetelését, illetve a kettős beszéd abbahagyását. A jelek szerint nem fűzik hozzá.
A belföldi tisztánlátók szemében ez teljesen érthetetlen, mivel jól látják, hogy minden torzulás szülőatyja a miniszterelnök és személye önmagában kockázatokat jelent minden időben. Viszont az ő logikájuk szerint ezt a konklúziót a külföld erőinek már sokkal korábban le kellett volna vonni. Mégsem tették. Vajon miért?

Netán nem ismerték fel, hogy kivel - mivel állnak szemben? Egyes személyeket, csoportokat, tematikákat illetően egy ideig ez is lehetséges volt. Lényegét tekintve azonban ez szinte kizárható. Esetleg volt elég más gondjuk, nem akarták kiélezni a "magyar kérdést"? Ebben is lehet az igazságnak egy kis csücske, de jól tudták, hogy előbb-utóbb erre mindenképpen sort kell keríteni. Jogi problémáik voltak egy kétharmados parlamenti többséggel szemben? Nyilván voltak, de már egy éve látták, hogy az európai jog hatékony eszköz lehet a kétharmad felülírására. Mégsem siettek ennek az eszköznek a bevetésével. Úgy gondolták, hogy a kutya csak ugat, de kulcskérdésekben nem harap? Erre is mutatnak jelek. A soros elnöki periódust úgy lehetett nagyobb bonyodalmak nélkül átvészelni, hogy Orbán az EU moguljai számára fontos kérdésekben kezes bárány volt. Csikorgó fogakkal, de tudomásul vette azt is, hogy a költségvetési és államháztartási hiány mértéke is kemény hatalmi korlát.Mégse valószínű, hogy illúziók lettek volna a kutya harapását illetően, ha tekintélyuralmi rendszerének kiépítése a tét, márpedig ez maga nem tolerálható az EU számára - és valamelyest a NATO számára is. Akkor hát?

Akkor hát? Nyilván Berlusconi rendszere is nehezen viselhető volt a szövetségesek számára. Mégis elviselték hosszú időn át és nyilván nem csak azért, mert sokkal ügyesebben kerülgette a látszatra még demokratikus formákat. Hasonlóképpen a mindkét politikai irányzatot követő görög kormányok trükközésén is átláttak az EU illetékesei és komoly belső erőtényezői. Hiányzott azonban az adu ahhoz, hogy az EU és a NATO vezető körei a demokratikus szabályok betartásával kényszerítsék térdre ezeknek az országoknak a hatalmi elitjét, amelyik mögött választói támogatás is volt. Ez az ütőkártya került kézbe az olasz és a görög gazdaság csődhelyzetének kialakulásával.És ez alakult ki Magyarország tekintetében is. És most ennek a lapnak a megjátszása folyik. Változatlanul szem előtt tartva a demokrácia procedúráit és a választók hangulatát.

A kérdés tehát úgy vetődik fel számukra, hogy ha Orbán de facto feltétel nélkül megadja magát, akkor ragaszkodnak- e eltávolításához? Láthatóan nem ragaszkodnak, hiszen ő a legalkalmasabb arra, hogy a gyakorlatban "alkotmányosan" hajtsa végre a teljes fordulatot és ezt valahogy elfogadtassa választói többségével is. És itt a felelet arra, hogy miért nem szabják feltételül neki a kettős beszéd abbahagyását sem. Ennek leleplezésére elegendőnek tartják a világsajtót is.

A fordulat csak abban áll, hogy ha Orbán megpróbálja kijátszani a feltétel nélküli megadás tartalmi elemeit. akkor a szorítás újra kezdődik. És ehhez szinte azonnal kézben vannak a gazdasági, és nem nagy késéssel a jogi eszközök. Ezek ismételt bevetése már egyértelműen Orbán kiiktatását is elkerülhetetlenné teszi.

A magyar belpolitikai aréna kihívása az, hogy a közhangulat mennyire fog Orbán ellen fordulni. Ezen belül a demokraták, a nyugatosok "leckéje"az, hogy az Orbánnal való érzelmi szembefordulás indokát milyen szavazói rétegekben tudja a demokratikus rend és a szabálykövető, konstruktív gazdaságpolitika lábbal tiprása kövekezményeként fogadtatni el. Mert erősödni fog a jobboldali ellenzék is, amelyik a gazdaságpolitikai-politikai vereség elfogadása miatt fordul majd szembe a kormánnyal.
· · · pár másodperce

2012. január 7., szombat

Orbánék hatásos kútmérgezése: a világháborús vereség tudatának végtelenítése (Fb.)



Magyarország világháborús vereségei vitathatatlanok. A vereségtudatból való kikecmergés fő eszköze a Horthy - korszakban az irredentizmus folyamatos elevenen tartása: ha konszolidáljuk Csonkamagyarországot, az persze jó, de az igazán jót az elcsatolt területek visszaszerzésétől várhatjuk. Ez - Hitler támogatásával - részlegesen meg is történt, de szinte azonnal fizette az ország az árát is: részvétel a vesztes oldalon az újabb világháborúban és az ebből következő újabb vereség.

A vereség feldolgozásának kísérlete ekkor egészen más úton kezdődött: az újjáépítést a társadalmi igazságosság hirdetése kísérte, aminek fő tette a földosztás volt, de kísérte az iskolázás radikális demokratizálása és a felfelé irányuló egy- és többlépcsős mobilitás lehetőségének megnyitása is. Az ezt követő szovjetizálás a földet visszavette ugyan, de a mobilitási csatornákat nyitva hagyta, a lakosság minden szükségletének biztosítására totális felelősséget vállalt, miközben a háborús vereségért való felelősséget leszűkítette a volt uralkodó osztályokra, a népnek pedig egy új, győztes társadalomhoz tartozást helyezte kilátásba. A gondokat és nehézségeket a Nyugat háborús fenyegetéseivel magyarázta. 56 tömeges lázadás volt a rendszer ellen, céljai ugyan kialakulatlanok voltak, de hazugság azt állítani, hogy iránya a Horthy rendszer visszaállítása lett volna, és még kevésbé az irredenta. Az újabb megszállás értelemszerűen újraélesztette egy időre a vereségtudatot, de a konszolidáció mind az életszínvonalpolitikával, mind a szovjet jelenlét érzékelésének háttérbe szorításával ezt erősen csillapította, a határok kérdése pedig a legtöbb ember számára már nem maradt eleven.

Az államszocialista rendszer gazdasági csődje és az ezen alapuló politikai és kulturális szétzilálódás vektora a sikeres Nyugathoz való csatakozás irányába mutatott. A békés rendszerváltás ezt beteljesíteni ígérte, úgyhogy a túlnyomó többség az államszocializmus bukását nem élte meg vereségként. A gyors felzárkózás, az euroatlanti integrációba való befogadás a remény, sikeresség érzését hívta elő tömegméretekben. Ehhez képest a megélt transzformációs válság, a tömeges munkanélküliség csak átmeneti rossznak tűnt, a megélhetés biztonságának eltűnése sem volt ekkor több zavaró mellékmotívumnál. Trianon pedig csak a társadalom egy kisebb része számára tűnt aktuális problémának, ami a társadalmi közérzetet negatív irányba befolyásolhatná. Még a kérdés iránt fogékonyak többségét is kielégítette a határok átjárhatósága és a szomszédoknál a magyar kisebbségek helyzetének ilyen - olyan javulása.

A fordulópont 2006 volt. Ekkor tört meg a gazdasági helyzet folyamatos javulásába vetett hit - amit aztán a 2008-as világválság elmélyített. De akkor vált az élet állandó részévé az Orbán keltette sokszálú - bár nem előzmények nélküli - hisztéria, amibe összezagyválták a gazdasági és szociális elégületlenséget az EU iránti bizalmatlanságot, az irredenta színezetű trianonozást, a szélsőjobb tradicionális szimbolumainak visszahozását, a politikai marketing lejárató, fekete eszközeinek folyamatos adagolását, a tényleges jobboldali médiadominancia kiteljesítését az erőfeszítés nélküli jólét hol explicit, hol implicit ígéretével párosítva. Ez vezetett Orbán elsöprő győzelméhez a 2010-es választásokon.

A minden hatalmi posztot maga alá gyűrő másfél éves orbáni rohammenet, amely felszámolta az 1990-ben kialakított, európai karakterű demokratikus rendszert, egyben az ideológiai mezőt is megszállta és alaptörvényében az 1944 márc. 19. előtti állapotokat oktrojálta rá a népre, mint az utolsó legitim állapotot. Tehát a náci Németország oldalán vívott, már vesztésre álló háborús állapotokat, amikor azért még a "meggyarapított" ország a budapesti központi irányítás alatt állt, miközben az állampolgári jogegyenlőség lényegében fel volt számolva. Magyarország tehát belekormányozta magát abba a pozícióba, hogy ma Európában egyedül mutogatja a vesztes világháború sebeit és rongyait mindenki másnak, akik ezt értetlenül és döbbenten nézik. Mindezt a brutális átszabást egy gazdasági szabadságharcos kivagyiság kísérte szövetségeseink ellen, provokációk a szomszédos államok kormányai ellen, a jogbiztonság tüntetően durva megsértései, a nemzetközi tőke elleni antikapitalista demagógia és a nemzeti tőke dicsfénybe emelése. De fontos, sőt nélkülözhetetlen elem volt a szuverén állam mindenhatósága révén tömeges jólét gyors elérésének megcsillantása a nem szokványos gazdaságpolitika sikerei által.

Mostanra láthatólag Orbán gazdasága romokban van, külpolitikailag totálisan elszigetelődött, államigazgatása szétzilálódott, a lakosság szegényedik és nem várt veszélyek leselkednek rá a közeljövőben.Ugyanakkor a felélesztett háborús vereségtudat kiegészül az ígért sikeres szabadságharc, az állami mindenhatóság elvesztésének tudatával is. Azok a politikai erők, akik mindazzal, amit Orbán művelt, kezdettől szemben álltak, vagy amelyek közben jöttek rá arra, hogy megintegyszer zsákutcába rángatták bele az országot, keveset tudnak tenni ez ellen a közhangulat ellen. Ha felelősen politizálnak, nem tudnak a népnek meggyőző, átélhető sikereket ígérni és ezért képtelenek úrrá lenni a mesterségesen felkeltett vereségtudaton. Csak remélni lehet, hogy a hamis ígéretek látványos csődje lesz annyira főbekólintó, hogy a tömegszuggesztióból fölébredtek nem az önsajnálat és a vak remény ketrecébe zárják be magukat, valamiféle irracionális csoda vágyát melengetve.

De akár a legrosszabb, akár ennél valamivel jobb fejlemények következnek, szomorúan kell leszögeznünk, hogy a kútmérgezés hatásos volt és ez a hatás nem tűnik el egyhamar..

Fb. bejegyzés az alkimista retortáról

Fellegi mandátuma

Ha majd valakit utólag érdekel, fel fogja kutatni Fellegi szerepét az Orbán - univerzum világában az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet és a Bibó kollégisták kapcsolatától a jobboldali médiavilág felépülésén át Fellegi tárcájának szerepéig és szokatlan lemondásáig. Ezt azonban most nyugodtan zárójelbe tehetjük. Még csak Fellegi "főtárgyalói" szerepkörének orosz és kínai tekervényei sem kell érdekeljen bennünket. Maradunk az IMF - EU tárgyalási mandátum kérdésénél.

Annyi kiszivárgott, hogy Fellegi mandátumának kulcsszerepe volt decemberben a tárgyalópartner decemberi hirtelen hazarendelésében. A küldöttség olyan témákat vetett fel, amelyek túlmentek egy hitelmegállapodás szűk tematikáján. Fellegi válasza az volt, hogy ezeket illetően tárgyalási felhatalmazást kér Orbántól. Másnap azzal tért vissza, hogy ezt a felhatalmazást nem kapta meg. Ezért az előkészítő tárgyalások megszakadtak. Az új évre kiderült, hogy szűk mandátummal meg se kezdhetők újra a tárgyalások. S jött a fordulat: nyilvánosságra hozták, hogy meghatározták, mire terjed ki Fellegi tárgyalási mandátuma a továbbiakban, de ez -az adott kereteken belül - megállapodás lehetőségét is magába foglalja.

Egy zárt, titkos világban a kremlinológiai módszerekkel lehet csak megpróbálni tájékozódni. Tegyünk rá kísérletet. Világos, hogy a mandátum tényének nyilvánosságra hozása értelemszerűen azt jelenti, hogy az EU előszöris tájékozódni akar a mandátum tartalmáról. Ezt az információt Fellegitől nyilvánvalóan meg is fogja kapni. Ha ezt elégtelennek találja, arról mi is értesülni fogunk abból, hogy nem indulnak meg a tárgyalások. Ha napokon belül nem kapunk értesítést se arról, hogy újraindulnak a tárgyalások, se ennek ellenkezőjéről, azt csak úgy magyarázzuk, hogy tovább folyik a kötélhúzás a mandátum terjedelme körül. Vagyis arról, hogy Orbán már engedett-e annyit, hogy képviselőjével szóba álljanak, ha nem, van-e remény további lényeges engedményekre, vagy nincs miről tárgyalni.

Most Fellegi mozgása az indikátor arra nézve, hogy mi fortyog az alkimista retortában.

2012. január 4., szerda

Ne nyitogassuk a történelmet , ha együttes cselekvést akarunk (Fb.)



Ahhoz, hogy elkerüljük az államcsődöt és stabilizáljuk a helyünket az EU-ban, mennél szélesebb körű együttműködésre lenne szükség. A legjobb variáns az volna, ha a mai parlamenti többség markáns csoportja szembefordulna az eszement nemzetrontó orbáni politikával. De ha ez megtörténne, nem lenne kártékonyabb ember, mint aki pont ekkor tartaná időszerűnek, hogy a szembefordulóknak egyenként a fejére olvasná, hogy mikor milyen rossz fát tett a tűzre.

Ha azonban csak a parlament ellenzéki képviselői keresnék egymáshoz az utat, akkor is kerékkötők azok, akik a legaktuálisabbnak Gyurcsány valóságos vagy vélt hibáinak felhánytorgatását tartják, akiknek most nincs jobb dolguk annak firtatásánál, hogy akkor ki is szivárogtatta ki az öszödi beszédet, vagy aki éppen most szeretné kidomborítani Sólyom László kiemelt felelősségét abban, hogy a dolgok idáig jutottak.

Ebből a szempontból a civil mozgalmaknak van a legkönnyebb dolguk: nincs nagyon múltjuk, amit a fejükre olvasnának. Épp azért van rájuk különlegesen nagy szükség. De ha ők túljátsszák a szerepüket és a "tisztaságot" állítják központi mércének, ők is az együttcselekvés kerékkötőivé válhatnak.

Az együttműködés, együtt cselekvés egy korlátozott cél elérésére és egy meghatározott időszakra nézve elengedhetetlen. Utána logikus, hogy a heterogén erők útjai szétválhatnak. De akkor se hiszem, hogy az identitáskeresés legcélszerűbb formája a múlnak a versenytársak fejére olvasása. Jobb, ha az elkülönülés az akkori jelen tennivalóira és az elképzelt jövőre épül.

A múltat - beleértve a közelmúltat is - jobb a forrásokat kutató, tárgyilagosságra törekvő történészek terrénumának tekinteni és nem pancsolni bele aktuálpolitikai érdekeket követve.

2012. január 2., hétfő

2012.01.02. (Fb.)

Mi is történt tegnap a Sugár úti palotában és körülötte?

Ez volt az az esemény, ami önérték. Orbán álmai megvalósulásának tetőpontját sutyiban, zárt körben merte csak megünnepelni és a színhelyről pánikban kellett elszöknie. Miközben az Andrássy úton 100 000 ember minősítette gyalázatnak életművét. A kultusz betlijének visszavonhatatlan népítélete volt ez.

2012. január 1., vasárnap

Hol mindenhol landol Nádas ÉS - cikke? (Fb.)



Biztos, hogy Nádas cikkének számos részállítását joggal lehet vitatni, de legalább ennyire egyértelmű, hogy a fő vonalakat tekintve igaz a kép, amit felvázol. Minthogy már korábban is megírta, a "haditikot" tőle is megtudta sok ember, de a jobban tájékozottak ezt nélküle is tudták. Tudták, de hagyták. Egyrészt nem tudhatták, mihez kezd Orbán a kétharmados hatalommal, másrészt sokan remélték, hogy a 2008-as válság kisiklás volt, amit egy konjunktúra fog követni. Most már világos a kép és a világpiac, az EU és az USA (a sorrend közömbös) eldöntötte, hogy ezt Magyarországon így tovább ne.

Kérdés, hogy egy író cikke egy kis magyar hetilapban számít-e valamit ekkora léptékben. Szerintem igen. A számos elemi információt egységes - bár nem hibátlan - struktúrába rendező, relatíve rövid írás "aha" érzést ad és sok elemzőt sok munkától kíméli meg. Ráadásul mindenhol egyszerre. Feltéve, ha tényleg eljut mindenhová. Tételezzük fel, hogy eljut. Mégpedig azért, mert a nemzetközi diplomácia, a stratégiai kutatóintézetek, a piaci elemzők és a nívós világsajtó egyaránt ki vannak éhezve a magyar információkra. Ezért nyilván magyarul tudókat is igénybe vesznek az információgyüjtésre és ebbe biztos, hogy a komolyan vehető média figyelése is beletartozik. De ha ez az első körben nem történne meg, elég, ha egyetlen fontos sajtótermék hírt ad róla - és akkor a második menetben jut el mindenhová. Nádas esetében valamelyik német orgánum szinte biztos, hogy előáll vele.

Van azonban még ezen is túlmutató jelentősége egy ilyen cikknek. Tegyük fel, hogy az igazán fontos körök számára nincs a cikkben semmi nóvum. Ebben az esetben sem közömbös tény azonban, hogy ez valami exkluzív tudás marad-e, vagy pedig számos outsider is hozzáférhet. Minthogy a cikk ezt az utóbbi variánst jelenti, ez alighanem a döntések és az abból következő lépések során figyelembe veendő befolyásoló tényezővé válhat.

Ami már most a cikk tartalmi vonatkozását illeti, a legfontosabb talán az, hogy az államot, a politikai elitet, a magyar nagyvállalkozókat, beszállítóikat és az árnyékgazdaság morzsáinak haszonélvezőit egységes rendszerként mutatja be. Ennek a világnak az összetörésére egy államcsőd kedvező lehetőségnek tűnhet. Természetesen ezt mindenkinél jobban értik azok, akiknek a legnagyobb a hasznuk a statusquoból. Így ők juthatnak arra a következtetésre, hogy a manifeszt csőd árnyékában egy preventív lépés számukra még mindig előnyösebb, mint ha hagynak mindent a fejükre omlani.