2012. január 25., szerda

Focivilág

Még Mourinho is pácban

Mourinho egy kis, de a focivilágban számottevő ország ország igen ambiciózus focistája volt, aki a második vonalnál tovább nem jutott. Felismerve, hogy focistaként nem lehet az, aki szeretne, hamar abbahagyta a játékot és edzőnek állt. Jó helyeken volt másodedző, sok mindent felszedett és azt hazájában kirobbanó sikerrel kamatoztatta: vezető edzőként váratlanul nemzetközi kupát nyert csapatával. Ez megnyitotta előtte a világkarrier útját.
Bevállalt egy nagypénzű és nagyambíciójú csapatot, amely a korábbi edzőkkel nem hozta azt, amit egy ebben a formában parvenűnek tekintett csapat külföldi tulajdonosa elvárt. Jött, látott, győzött.
Mivel is? Játékosai körében magabiztos, a hagyományokkal látványosan szakító magatartása bizalmat és lelkesedést keltett. A csapat játéka a nagytradíciójú bajnokságban az ellenfelek számára kiismerhetetlen volt. Nagyhangú, provokatív nyilatkozataival szörnyűlködést és viharokat keltett, melynek árnyékában saját csapata nyugodtan focizhatott a megzavart ellenfelek ellen. Nem törekedett szép játékra, de eredményesre annál inkább. Ennek ugyan aprólékosan gondoskodott az előfeltételeiről, de a gólokat improvizatív módon kellett a játékosainak elérni. Elérték, mert az ellenfeleket Mourinho általában sikeresen paralizálta. Bajnokok lettek, nem is csak egyszer. Nemzetközi kupát azonban nem nyertek, mert az ellenfelek alapos feltérképezése ellenére nem tudott az edző annyira ura lenni a várható fejleményeknek, mint otthon. A nemzetközi sikerek hiánya miatt Mourinho nem tudott a tulajdonos fejére nőni. Úgy döntött, más ország bajnokságában bizonyítja nagy öntudatának megalapozott voltát.
Egy nagymúltú bajnokság nagymúltú bajnokcsapatába igazolt, amelyen azonban a hanyatlás kétségtelen jelei mutatkoztak. Ő a szokatlan módszereivel és szokatlan nyilatkozataival hiába váltott ki a bajnokságban tömeges ellenszenvet, a játékosai bíztak benne - és megnyerték a bajnokságot.Sőt kisvártatva megynyerték a legrangosabb nemzetközi kupát is. Mourinho már harmadik focivilágban bizonyított, igy a nemzetközi szakma kénytelen volt elismerni: egyike a legkiválóbbaknak, ha nem a legkiválóbb. Megkapta a "special one" ragadványnevet.
Áttekintve helyzetét, látta, hogy csapatánál előre már nem visz út, ezért újra váltott. Egy szintén patinás bajnokság egyik sztárcsapata ajánlatát fogadta el, ahol annak ellenére, hogy a pénz nem számított az átigazolásoknál, az utóbbi időben rendre elmaradtak az igazi eredmények - az örök második méltatlannak tartott helyzetébe kerültek. Annyira éhesek voltak az aranyra új csapatánál, hogy elnézték neki a megszokott szép foci elmaradását is. Provokatív nyilatkozatainak negatív visszhangját is. Ő bízott abban, hogy bajnoki konkurrensének, a világ legjobb csapata fiatal edzőjének túl fog járni az eszén, hiszen egyszer ez már sikerült neki a nemzetközi kupameccsen. Nem sikerült. Arany csak a hazai kupából került a vitrinbe. De, gondolta, hogy az idő neki dolgozik. Kiismerte a terepet, vigyázott olyasmire, amire korábban nem és így a bajnoki pontokat tekintve csapata előnyben van. A nemzetközi kupában is versenyben van a csapat. Csak a hazai vetélytárs ellen nem sikerül fölénybe kerülni: mind a bajnokságban, mind a kupában vereséget szenved. Ez kikezdi vitathatatlan tekintélyét. A saját közönsége kifütyüli a riválisal szembeni sikertelenségekért és a csapat múltjához méltatlan, sportszerűtlen, szégyellnivaló incidensekért pályán és pályán kívül. Ez kikezdi Mourinho legfőbb erejét, játékosai teljes odaadását is. Klikkharc jelei mutatkoznak a csapaton belül. Szárnyrakap távozásának híre a nélkül, hogy a még megszerezhető áhított arany sorsa eldőlt volna.

Ha bárki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni Mourinho és bárki más dolgai között, az hamis nyomon jár. Mourinho vitatható módszerei ellenére a mai nemzetközi labdarúgás meghatározó, vitathatatlan eredményeket maga mögött tudó alakja, aki előtt nyitva a további sikerek kapuja is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése