2016. május 29., vasárnap

"Láthatatlan alkotmány", független ügyészség - és következményei a jogbiztonságot illetően

Nem lévén jogász, az alábbi gondolatok egy laikus vitatható elmeszüleményei.

A békés rendszerváltás számos precedens nélküli és bizonytalan sorsú helyzetet teremtett. A pártállam alkotmányát még annak parlamentje alakította át egy polgári demokrácia kereteit megcélozva - a kerekasztal-tárgyalások megállapodásainak megfelelően. Nem csoda,ha a megváltozott körülmények közepette a gyakorlat során lyukakat találtak benne. A problémát meg lehetett volna oldani a parlamentben kétharmados alkotmánymódosításokkal, bár a kiéleződő harc kormánypártok és ellenzék között ezeket bizonyára gyakran kudarcra ítélte volna. E helyett az Alkotmánybíróság vállalt aktivista szerepet, vindikálta magának azt, hogy ismer egy "láthatatlan alkotmányt", amelynek alapján ki tudja tölteni a szöveg hézagait. Ezzel elkerülte ugyan a parlamenti csatákat alkotmányos kérdésekben, de a jog alapja az Alkotmánybíróságban és elnökében való bizalom volt, amely eleve ingoványos talaj. Meg is látszott ez abban, hogy az Alkotmánybíróság gyakran előre kiszámíthatatlan, meglepetést okozó határozatokat hozott.

Ez utóbbi nem türelmetlenséget váltott ki egy új alkotmány mielőbbi elfogadásával kapcsolatban, hanem a politikai erőknél és másoknál felhívást jelentett a "kreatív" jogászkodásra. Ez gyakran szócsavaráshoz, a probléma egésze szempontjából egy lényegtelen mozzanat kiemeléséhez és annak bíróságon való keresztülerőszakolásához és más zúgjogászi trükkök elterjedéséhez vezetett. Végső soron tehát a "láthatatlan alkotmány" fikciója nem bizonyult konstruktív,. szolíd eszköznek, hanem példaképül szolgált a jog, a jogállam relativizálódásához, fokozatos lejáratódásához. A második parlamenti ciklusban ugyan félszívvel nekimentek egy konszenzusos alkotmány kidolgozásának, de ez végül megbukott a pártérdekeken. Az Alkotmánybíróság tekintélyvesztésébe szintén alaposan besegítettek a pártok  az új alkotmánybírák megválasztása körüli lóvásárral. Nemkülönben rongálták a lakosság bizalmát a jogrendben a bírák váratlan, ellentmondó,  követhetetlen ítéleteikkel, amelyeket meg se próbáltak tisztességesen elmagyarázni.

A rendszerváltás körülményei között a független ügyészség intézménye garanciának látszott a végrehajtó hatalom nyomásának távoltartására. Hogy aztán a háttérben milyen politikai nyomások voltak, azt nem tudhatjuk. Az ügyészség az új rendszer első tíz évében politikailag nem is járatódott le. Annál inkább a nyilvánosságra került közbűntények tekintetében. Sok "nagy bűnügy" forgott a médiában és közszájon és ezekben a nyomozó hatóságok vagy nem tettek semmit, vagy alibi tevékenységet folytattak. Bármi is folyt az ügyészség és a rendőrség berkeiben, a közfelfogás az országot "következmények nélkülinek" tartotta.Amióta pedig - láthatóan az akkori kormány nyomására - az első, konszenzussal választott főügyészt lemondásra kényszerítették, a második 10 évben a főügyész függetlensége paródiává vált.

Lehet persze azt mondani, hogy a tulajdonviszonyok drasztikus megváltozása közepette (privatizáció) ezen a kiemelt fontosságú területen a jogi korrektség eleve lehetetlen, mert a jog kompetenciája maga is erősen korlátozott. Ám ez aligha magyarázat és mentség a fent leírtakra.

Ami 2010 után történt az alkotmányozás és a jogrend tekintetében, az már egy másik történet.

Fb. bejegyzésem arról, miben látom máshogy a 2006-os magyarországi történéseket

2006
Nekem különvéleményem van az év magyarországi történetéről és nem a lerágott csontokra építem. A történet nálam ott indul, hogy a Medgyessy - Gyurcsány kormány nem vette komolyan, amit az EU konvergencia - programban és a túlzott deficit - eljárásban követelt. Tudták, hogy a kegyelmi állapot csak a 2006-os választásokig tart, de azt hitték, marad valami a kegyelemből azután is. A választási propagandában nem csak arról nem volt szó, hogy elkerülhetetlenek a megszorítások, hanem a m.e. mutatott egy oszlopnyi dossziét a kidolgozott reformokról, ami közönséges blöff volt. E helyett a a választási győzelem után a kormányalakítás elhúzódott. Az egyetlen kidolgozott reformterv Molnár Lajoshoz fűződött, aki a szlovák e.ü. reformot akarta lekoppintani. A m.e. nem döntötte el, hogy teljes mellszélességgel kiáll mellette, viszont mégis Molnárnak adta az e.ü. tárcát. Ez így nem működhetett. - Amit viszont reformok helyett csinált, az a hagyományos minisztériumi szerkezet összebarmolása és a közigazgatási államtitkári poszt megszűntetése. Ezzel úgy ment selejtbe a vitatható államigazgatási rendszer, hogy semmi épkézláb nem került a helyére.
E mellett aktuális téma volt 56 50. évfordulójának nemzetközi megünneplése. Orbán ezt eleve revansnak szánta a választási vereségére. Az öszödi-ügy exponálásához kötött balhé bekerült a tervezésébe és olyan állapotokat akart teremteni, hogy ő és bandái tűnjenek 56 igazi örököseinek a külföld előtt, a kormány meg a muszkavezetők örökösének szerepét kapja. Ezt a tervet a kormánynak körültekintő, időnként kockázatos taktikával sikerült kivédenie és utána győztesnek érezhette magát a rendet akaró többség előtt. Ezt a győzelmét viszont elmulasztotta kihasználni.

2016. május 27., péntek

Merre van az előre?

1945 óta megszoktuk, hogy országot - világot valamiféle fejlődés, növekedés, haladás szemszögéből nézzük. Ennek két legelfogadottabb, ideológiailag szinte nem kötött mércéje az egy főre jutó GDP, illetve a születéskor várható élettartam. Minden más megközelítés ennél partikulárisabb és vitathatóbb volt.Ez utóbbiak vagy vallási, vagy nemzeti módon tételeztek valami jövőbeni kívánatos állapotot, nem törődve azzal, hogy mások ehhez mit szólnak.

Amit ma globalizációnak nevezünk, az ennek az univerzalisztikus felfogásnak a sikere  Vannak ugyan panaszok, kifogások a globalizáció ilyen vagy olyan következményei miatt, de fordulatról a közgondolkodásban nem lehet beszélni. Már 40 éve elhangzottak komoly figyelmeztetések a növekedés határairól, az ökológiai és a népesedési veszélyekről,  ezekről mind az elitek, mind az iskolázottabb népesség tudomást vettek, születtek különféle elképzelések, sőt tervek és határozatok, hogy hogyan kellene a fenyegető veszélyeket csökkenteni, de ezek alapjában nem hoztak változásokat. A "zéró növekedés" elképzelése nem kapott érdemi társadalmi támogatottságot  - különösen nem az életformát illetően.

A késői modernitásban (beleértve a posztmodernet is) a belső béke szinte kizárólag a pozitív összegű játékok formájában vezetett és vezet stabilitáshoz. A megszokotthoz képest a körülmények romlását csak átmeneti jelenségként lehet elfogadtatni, vagy - ha ez nem lehetséges - bűnbakképzéssel. Hogy ez utóbbi esetben meddig és milyen szempontból beszélhetünk belső békéről, az erősen vitatható.

Korunkban jellemző, hogy kevés pozitív utópia születik és ezek szerepe is marginális. A fejlettebb demokratikus országokban a választók eddig a mindenkori kormányoktól várták a megszokott körülmények fenntartásán túl a körülményeik (legalább szerény mértékű) javulását is. A politikai váltógazdaság elfogadott eszköznek látszott ennek biztosítására. A 2008-as válságot követően az utóbbi években vagyunk tanúi annak, hogy a választópolgárok ingerülten szembefordulnak a mainstream politikai elit egészével és hajlamosak durvább stílusú, nagyotmondó új politikai erőkre adni a voksukat. A hagyományos elit defenzívában van és igyekszik betömni a leginkább fenyegetőnek látszó réseket.

A defenzíva aligha jelenti az "előrét". Ám a hagyományos elitek valamennyire ismerik a különféle problémák komplexitását, azokat a fontos erőtényezőket, amelyek sérelmének be nem kalkulálása nagy megrázkódtatásokkal fenyeget - így képesek a globális világ valamelyes koordinációjára. Ugyanez a tudás a feltörekvő politikusokból, politikai erőkből hiányzik. Így őket is vajmi nehéz az "előre" megtestesítőjének tekinteni.

A vallási és a nemzeti célokat előtérbe állító erők fellendülő időszakukban képesek híveikben az "előre" illúzióját kelteni. Ezt követően azonban kivétel nélkül beletorkollnak a háború, az elnyomás, a nyomor világába. Ez egy szűk, magát ebben jól érző csoport kivételével korábbi híveiknek is keserű, kiút nélküli  csalódást jelent.


Tehát akkor merre az előre? Válaszoljon rá, aki tud és ahogyan tud. Ismerve a kockázatokat, vagy nem véve tudomást róluk.
 


,

2016. május 24., kedd

Fb. bejegyzésem arról, hogy kétféle puha diktatúra volt-e Magyarországon

Kétféle puha diktatúra?
Ahogy időben távolodunk a Kádár korszaktól, úgy terjed róla egyszerre kusza és sematikus kép, amely nem tesz különbséget periódusok generációk és egyéb tényezők szerint. Viszont látva a nagyvárosi és a vidéki Magyarország közötti különbséget, egyre fontosabb lenne kutatni és vitatni ennek az előzményét. Vajon ugyanazt jelentette a puha diktatúra a feudális nagyúri allűröket mutató megyei párttitkárok árnyékában, mint Budapesten? Vagy ez csupán felszínes látszat?
Ebben a tekintetben ugyan a ma is élő akkori generációk fontos ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, de ezt mindenképpen torzítja az életrajzuk. - bármilyen is legyen az. Ezért kellenének komoly kutatások, amelynek ma sajnos mindenféle feltételei hiányoznak. De legalább ezt a hiányt kellene tudatosítanunk.

2016. május 19., csütörtök

Látens pénzügyi világválság van?


Az alábbiak egy érdeklődő nem-szakember benyomásaiként, következtetéseiként értendőek.

A 2008-as világválság annak nyomán robbant ki, hogy a hatóságok engedték csődbe menni a felelőtlenül gazdálkodó Lehman Brotherst. Látván a hatást, több bankot nem engedtek csődbe menni, mert az teljesen szétzilálta volna a gazdaságot. Ennek következtében a válság nem is tisztította meg a pénzügyi szférát, mint ahogy a válságot követően a bankrendszer újraszabályozása is csak félszívvel történt meg.

Az akut válságból való kilábolást mind az USA-ban, mind Európában a központi bankok fokozott pénzkibocsájtásával és az alacsony kamatlábakkal próbálták megoldani. Ez a részvény- és kötvénykibocsájtásokkal együtt pénzbőséget teremtett. Ám ez is csak a megélénküléshez volt elég, fellendülést ebben a térségben nem tudott teremteni S most, hogy a FED megpróbálkozik egy kamatemelési kurzussal, a piac hisztérikusan ellenáll. Nehéz kivédeni mind a deflációs tendenciákat, mind az újabb recessziót.

A problémák oka mélyebben húzódik. A válság hatására el lehetett érni az államok költségvetési deficitjének kordába szorítását, meg lehetett nyírbálni a szociális kiadásokat, nyomást lehetett gyakorolni a bérszínvonalra. Mindez egyszerre korlátozta a fogyasztást és így a növekedést, ugyanakkor erősen csökkentette mind az USA-ban, mind Európában a mainstream politika, a kormányzás népszerűségét. Mára ez utóbbi már a kritikus mértéket közelíti. Viszont nem lehetett semmit se kezdeni a pénzügyi szféra hipertrófiájával.

Ma már közkeletű az a megállapítás, hogy a jövedelem- és vagyonpolarizálódás szélsőségessé vált. Ennek azonban nem a kvantitatív, hanem a kvalitatív oldala ad okot leginkább az aggodalomra. Olyanok kezén halmozódott fel hatalmas tőke, akik azt sem - egy fokon túl - elfogyasztani nem tudják, sem ésszerű beruházási cél nemigen mutatkozik számukra. Minthogy ezt a felesleges tőkét tezaurálni se akarják, olyan pénzügyi konstrukciókra gyakorolnak szívóerőt, amelynek révén haszonra, nemegyszer kiemelkedő haszonra tesznek szert. Ez a kereslet folyamatosan meg is teremti az igényelt kínálatot. Hogy ez a pénz, vagyontárgy valójában micsoda, az iránt senki sem érdeklődik igazán. A valóság és a fikció között nincs határ, így a "valóság" is erősen idézőjeles.

Ha mindez így igaz, akkor tulajdonképpen a 2008-ban kipattant válság csak a felszínen múlt el,  látenssé vált. Ami azt is jelenti, hogy egy lépéshiba következtében bármikor újra szétpattanhat a buborék. S ezt már pénzügyi manőverekkel aligha lehet ismét a felszín alá nyomni.


2016. május 16., hétfő

Fb. Fb. bejegyzésem a jövedelemelosztásra redukált közgazdasági érdeklődésről

Újraelosztás
A Rendszer működtetői csak újraelosztásban gondolkodnak: mit lehet nekik és a híveiknek lenyúlni és mit lehet stadionokra, reprezentációra stb. és egyéb hobbiaik céljára "átcsoportosítani". A válasz: ezekből a pénzekből kellene rendbehozni az oktatást, az egészségügyet, a szociálpolitikát, emelni a fizetéseket stb. A jövedelemtermelés kérdései senki nem érdekelnek. A közgazdasági tudatlanság és érdektelenség a csillagokat verdesi.
És sajnos ez egyre kevésbé magyar sajátosság.

2016. május 15., vasárnap

A Trump - Sanders jelenség (2)

Márc. 27.-i bejegyzésemben arról volt szó, hogy az USA két nagy pártja szavazótáborának láthatóan elege van az establishment politikájából és radikális változásokat szeretne. A republikánusok nagy része - némi leegyszerűsítéssel - az akaratban hisz, amellyel az Államok régi pozíciója visszaállítható, a demokraták közel fele pedig valami méltányos, a józan észre alapozó rendben. S mindkét tábor - nem egészen érthető módon - hisz abban, hogy elnökké választása esetén jelöltje ezt meg is tudja valósítani. Akkor még a Demokrata Párt helyzete egyszerűbbnek látszott: az esélyesebb Hillay Clinton révbe jutásával Trumppel szemben nem csak Sanders szavazóinak nagy részére számíthatott a majdani voksolásnál, hanem - valamilyen formában - a mérsékeltebb republikánusokra is.

Ez utóbbinak a lehetősége a szó technikai értelmében ma is nyitva van, de politikailag a helyzet sokkal veszedelmesebbé vált. A Sanders kampány egyre inkább világossá tette, hogy bírálatának éle nem a republikánus elnökök tevékenységére, még kebésbé Trump kampányára irányul, hanem legalább annyira Bill Clinton elnöki és Hillary Clinton közéleti tevékenységére fókuszál, akik ugyanennek az establishmentnek a politikáját folytatták. Ezek után nehezen képzelhető el a konvención az összeborulás és utána a sikeres közös kampány. Túl mélyek lettek az ellentétek.

A probléma lényege nem az, hogy az USA kormányok hazai és nemzetközi politikája folytatható-e. Bárkinek - köztük e sorok írójának - joggal lehet az a véleménye, hogy nem. Hanem az, hogy ha ez feketén-fehéren kiderül, lesz-e az USA-nak olyan adminisztrációja, amely valamennyire cselekvőképes és sikeres lehet. Trump megválasztása esetén cselekvőképes éppen lehetne, de sikeres aligha, mert világképe tömény fantazmagória. Sanders meg alighanem kampányában inkább szembesíteni akart és nem arra számított, hogy meghirdetett nézetei kormányhatalom birtokában a gyakorlat próbájának lesznek alávetve. S láthatólag erre lelkes támogatói se gondolnak, vagy ha igen, valamiféle népmesei formában.

Az eddigi politika folytathatatlanságával két dolog szembesítheti az USA-t: egy újabb válság, vagy súlyos nemzetközi fejlemények. Mindkettő nem csak a politikai osztálynak, hanem a mögöttük álló gazdasági és katonai köröknek is súlyos károkat okoz, ha bekövetkezik. De nem csak nekik, hanem az ország lakossága nagy részének is. Így a választók zöme által követelt változás - legalábbis közvetlenül - nem jobb, hanem rosszabb életet hoz számukra. Az éppen kormányon lévők ezen a szinten csak a válság kezelésével próbálkozhatnak. S ez aligha ígér bármiféle sikert, ha az establishment mögött állló köröknek en bloc támadnak neki. Az lehet ésszerű és valamelyes sikert ígérő politika, ha ki tudják választani, milyen erős körök érdekeivel szemben és kiknek a támogatását megnyerve akarnak konszolidálni. A jelenleg folyó kampány nem segíti egy ilyen (szükség esetén válságkezelő) politika megalapozását, sem pedig a leendő adminisztráció iránt bizalmi légkör megteremtését.

2016. május 12., csütörtök

Fb. jegyzetem arról, hogy vajon spin doktori figyelemelterelés-e, hogy a Kiss - ügy ekkora visszhangokat keltett?

Szerintem - és kezdettől ez a véleményem - csak másodlagosan. A kormány koratavasszal egy sor kérdésben tematizációs hátrányban volt és mérsékelt sikerrel eröltette folyamatosan a migráns ügyeket hol a terrorveszélyt, hol a nőket fenyegető nemi erőszakot próbálva előtérbe állítani. Ebbe a kommunikációs térbe robbant bele az 1960-es, pikáns részletekben vájkáló és a migráns-téma egyik vonulatára is asszociáló bírósági ítélet egy olyan személlyel kapcsolatban, aki a Hosszú Katinka - ügy révén sokaknak amúgy is a begyében volt és a mai politikához asszociálódott.

Így minden feltétel együtt volt a megszólalások robbanásához. Ebből a szempontból sokadrangú jelentőségű, hogy a régi ügy elővételével kinek milyen konkrét szándéka volt. S az is kizárható, hogy az egész így együtt a kormánypropaganda tervezett manővere lett volna. Objektíve persze nagyon hasznos volt a megszólalás-özön a kormánygépezetnek és háttérbe szorított olyan akut témákat, mint a pedagógusok mozgalma vagy az egészségügy állapota és feledtette a közigazgatás előre jelzett átalakítását. Mindez azonban nem spin doktori mesterséges termék volt.

2016. május 9., hétfő

Két közkeletű tévedés az Orbán rendszerrel kapcsolatban

Az egyik közkeletű tévedés, hogy az Orbán rendszert valami nagyon egyedi képletnek gondolják, megpróbálják leírni sajátosságait, működésmódját, terminológiákat gyártanak hozzá. A valóság sokkal egyszerűbb. A Szovjetúnió szétesése után (a balti államok kivételével) szinte minden volt tagállamban egy sajátos, az egyszerűség kedvéért államkapitalistának nevezhető rendszer alakult ki egy erős vezetővel az élén. Az Orbán rendszer sajátossága az, hogy EU és NATO-tagként irányította át alkotmányos puccsok útján országát ilyen jellegűvé, míg ma is élvezi a tagságból következő előnyök nagy részét - ezért bizonyos engedményeket téve.

A másik közkeletű tévedés, hogy mivel van egy olyan réteg, amely vagyonát és befolyását, státusát Orbánnak köszönheti,  részese és haszonélvezője az ország kontroll alatt tartásának, ezért ők a végsőkig hajlandók ki is tartani mellette. Ez lényegében addig igaz, amíg Orbán pozíciója erős, bár láttuk, hogy főbb kegyencei mostanában is  hogyan fordulnak vele szembe, ha kisebb vagy nagyobb mértékben kiesnek a Vezér kegyeiből. Ha azután Orbán pozíciója - bármilyen okból - lényegesen meggyengül a jövőben, kegyeltjei zömére csak akkor számíthat, ha azok úgy vélik, hogy nem lehet más sorsuk, mint vele bukni, ami a teljes pozíció- és vagyonvesztést jelenti. Viszont akik és amikor úgy vélik, hogy Orbán bukása után is megtarthatnak többet vagy kevesebbet a megszerzett pozíciójukból és/vagy vagyonukból egy normalizálódó rendszerben, bizonyára alternatívának fogják kezelni a Vezér cserbenhagyását, sőt a vele szembefordulást is.

Ha az eseményeket figyelő állampolgár számára ezek a lehetőségek túl valószínűtlenek, akkor nem is gondol rájuk, Orbán maga azonban láthatólag nagyonis számol ilyen fordulat esetleges bekövetkeztével. Sok nehezen magyarázható lépése aligha magyarázható mással, mint azzal, hogy megpróbálja az ilyen fordulatot eleve lehetetlenné tenni.

2016. május 7., szombat

Miben csalódhatott eddig sok korábbi Fidesz- szavazó - és miben nem?

Némileg sommásan a nem végsőkig elkötelezett, de a választási győzelemhez mindig szükséges Fidesz rés-tábor egy sikeresnek és ígéretesnek remélt kormányzásra adta a szavazatát. Sikeresen azt értve, hogy a kormányzás és vele a lakosság mindennapi élete nem a korábban tapasztalt állandó fenyegetettségben, válságról válságra bukdácsolva él, amelyben megszorítást megszorítás követ. Ígéretesen pedig azt, hogy belátható időn belül ezek a szavazók olyan országban fognak élni, amilyenben szeretnének, amilyenben jól érzik magukat.

Ez nem csak a 2010-es szavazókra érvényes, hanem a - valamivel kisebb összlétszámú - 2014 -esekre is. Bár a Jobbik megerősödése arról tanúskodott, hogy a szavazók egy része már nem tartotta annyira ígéretesnek a Fidesz kormányzást és még inkább  jobbfelé kereste reményei megvalósulását. 2014 után a közhangulat azonban érezhetően megváltozott, A Fidesz sorra vesztette el az időközi választásokat, mind az internet adó elleni tüntetésen, mind a közelmúltban a tiltakozó pedagógus - mozgolódás esetében a Fidesz szavazók számottevő hányada a kormánnyal ellentétes oldalra került, akárcsak a fociban a felcsúti Puskás Akadémia csapata körüli manipulációk ügyében. A különféle korrupciós botrányok is tépázták az uralkodó körök iránti bizalmat. Az Orbán rendszer iránti szolidaritás külföldi elvbarátaiban is erősen megingott. Mindezek hatására hírek és álhírek terjedtek el a Fidesz táboron belül mutatkozó törésvonalakról.

A közhangulat ilyetén megváltozása reményt keltett azokban, akik tartósan és elkötelezetten szemben állnak a rendszer egészével. Nagyvonalúan eltekintettek attól, hogy az elégedetlenség egy része a Jobbikot erősítette és attól is, hogy 2015-ben a módszeresen felépített migránsellenes hisztéria átmenetileg ismét megnövelte a Fidesz népszerűségét. Azt remélték, hogy a Fideszben és politikájában való csalódás eszkalálódik és rövid távon elvezet a rendszer bukásához. Erre azonban ezidő szerint semmi jel nem mutat.

A magyarázathoz talán közelebb jutunk, ha különválasztjuk a rendszer ígéretességével kapcsolatos reményeket a sikeresség kérdésétől. A csalódás minden bizonnyal arra vonatkozik, hogy ez egy jó, megbízható rendszer lenne, ami nekik tartósan javuló életet, jó közérzetet, jogos büszkeséget ígér. Ezt ma már legfeljebb a törzsszavazói réteg gondolja így - vagy talán már az sem. Lehet, hogy egy részüknél is a reményt a minden más alternatíva iránti gyűlöletük helyettesíti.

Más a helyzet a sikeresség tekintetében. A különféle rendű és rangú politikai ellenzék kezdettől fogva kétségbe vonta és vonja a rendszer sikerességének lehetőségét is és ezt bőséggel meg is indokolja. A Fidesz - szavazó (akik közé nem tartoznak azok a leszakadt rétegek, akik el se mennek szavazni.) viszont úgy látja, hogy a gazdaság - és ezen túlmenőleg a mindennapi élet - számára tartósan biztosítani látszik a rendet, a működőképességet, azt, hogy legalább minimális mértékben megtalálja a számításait - ha másképp nem, a hazai és külföldi kétlakiság révén. Ugyanígy azt látja, hogy a kormány meredek külpolitikai húzásai se járnak olyan súlyos következményekkel, amelyek saját személyes életét megzavarnák. S tegyük hozzá: ez a szavazó réteg nem lát olyan más politikai alternatívát sem, amelyik számára szavahihető módon ennél jobbat ígérne.

Aki túl lát a mindennapokon, az tudhatja, hogy az Orbán rendszer ilyetén "sikeressége" egy számukra kiemelkedően szerencsés világgazdasági és világpolitikai fejlemény - sorozat eredménye. A 2008-as válságot követő, számos művi elemet tartalmazó kilábalás maga, a mérsékelt konjunktúra, az olcsó pénz, a vonzó beruházási célok általános hiánya mind oxigén a sajátos magyar gazdaságpolitikának. Ugyanígy a sokféle válsággal küzdő EU és NATO inkább elnéz a magyar kormánynak mindent, sőt pénzügyileg is hajlandó a rezsimet támogatni, semhogy egy destabilizált Magyarországgal találja magát szemközt. Ám ez a szerencsesorozat a mai magyar kormány számára bizonyosan véget fog érni, sőt alighanem ez közelesen fog bekövetkezni. Ami egyben véget is vet "sikerességének" a választói szemében. Ez lesz az az időpont, amikor az Orbán rendszer olyan, amilyen stabilitása végetér.

Hogy ez után mi következhet, azt csak találgatni lehetne. De nem érdemes, mert annyi benne a maitól különböző, precedens nélküli feltétel, tényező, reláció, hogy nincs alap egy vagy néhány markáns forgatókönyv felvázolására.