2013. május 28., kedd

Fb. bejegyzésem Hitlerről és a megbékítési politikáról

Hitler sikerének

számottevő tényezője volt az u.n. megbékítési politika. Minden komoly politikai és egyházi erő minden addigi tette ellenére szóba állt vele. Remélték, hogy ennek hatására egyszer csak meg fog elégedni azzal, amit addig elért és felhagy az agresszív terjeszkedési politikával és moderáltabb nézeteket fog hangoztatni.

2013. május 27., hétfő

Fb. bejegyzésem egy írásról, ami az állampolgári közömbösségről szól és Orbánban Kádár folytatóját látja

 Az írásnak két hibája van, de az alapvető. Nem vesz tudomást a kádári béke egyik oszlopáról, a sokáig tartó életszínvonal - emelkedésről. Márpedig ez a mentalitás sokáig nem nélkülözheti a sokak gyarapodását. A másik: Kádár megbékítő politikát folytatott: "Aki nincs ellenünk, az velünk van". Orbán viszont folyamatosan inzultál, harcol, uszít, csodákat ígér.

2013. május 26., vasárnap

Fb. bejegyzésem a farkasról, amelyet a pásztorok kiáltanak - de egyre késik

A farkasról, amelyik csak nem akar jönni

Jó közgazdászaink évek óta farkast kiáltanak. Ami jött helyette, az sokáig csak keveseknek tetszett, de mégse formázta a beígért farkast. Közgazdászaink váltig magyarázták, hogy miért késik az a vadállat és miért bizonyos, hogy inkább előbb, mint utóbb, mégiscsak megérkezik. De a fenyegetés egyre kevésbé hat. Közben a kormányzat elkezd cukorkákat osztogatni, az EU meg alighanem leveszi az országot a deficitcsináló rosszfiuk listájáról. Ezt is el tudják magyarázni közgazdászaink és hozzáteszik: a majd megérkező farkas még sokkal vérengzőbb lesz. Bár igazuk van, számolniuk kell azzal, hogy a megszokott nyelvezeten, érveléssel nem hisznek nekik. Mondják másképp!

Fb. bejegyzésem a fideszes népbolondítás esetleges szakmai hátteréről

Van - e műhelymunka a fideszes népbolondítás mögött?

Ellenzéki értelmiségi oldalról primitívnek és átlátszónak tűnik a kormány unortodox megszorítási politikája. Nyakra főre vetik ki az új adókat a deficit kézben tartására, de azokat, illetve a bankokra, közműszolgáltatókra stb. kivetett adók fogyasztókra hárítását a lakosság politikailag nem reagálja le, viszont olyan koncokra, mint a rezsicsökkentés, sokan ugranak. A jelenség előtt értetlenül álló politikusokat és szakembereket nem látszik érdekelni, hogy itt egy szűk csoport politikai rögtönzésiről van szó, ami - csodák csodája - működik, vagy pedig a jobboldali think - tankek szisztematikus munkája van mögötte. Pedig ennek a kérdésnek a megválaszolása cseppet sem mellékes kérdés (mondhatni alapinformáció) az ellenzéki politizálás szükséges megújítása szempontjából.

2013. május 24., péntek

Fb. bejegyzésem a fidióták jövendő sorsáról

Mi lesz a fidióták sorsa?

Orbán programszerűen "elitcserét" hajt végre. Mindenhová saját híveit, azaz a fidiótákakat ülteti. (Visszautalva ezzel a párt neve etimológiájára, a "hűség"-re.) Tudjuk, az elit szót két értelemben használjuk: az egyik bizonyos pozíciók betöltőit jelöli, a másik értékrendre utal. A csere értelemszerűen a pozíciókra vonatkozik. Az odakerültek kiválósága - fogalmazzunk finoman- kétséges.

Meggyőződésem, hogy lesz Magyarország Orbán után. De a fidióták ittmaradnak. Mi lesz velük? Hűtlenekké válnak kinevezőjükhöz? Lesz ilyen is. Ismét lecserélik a pozícionális elitet? Kikre? Hogyan? Mi van, ha a minőségi elit számottevő része addigra elhagyja az országot. Spontán visszajönnek? Visszahívják őket? Kiknek lesz kompetenciája annak megítélésére, hogy kik is ők? Számos megválaszolatlan kérdés. De gondolkodni érdemes rajta. Mennél többet, mennél többeknek.

Fb. bejegyzésem az EU Magyarország - politikájáról

Az EU Magyarország - politikájáról

Arra mutatnak a jelek, hogy az EU kiengedi Magyarországot a túlzott deficit eljárásból. Ezt helyeselni lehet. A csata ugyanis két síkon folyt : tizedszázalékokon, illetve azon, hogy fenntartható-e ez az alacsony deficit. A kormányon látszott, hogy a maga adószedő eszközeivel bármit hajlandó megtenni, hogy a tizedszázalékokon ne bukjon el. Ezenközben sok tagország - engedéllyel, vagy a nélkül - túllépi a bűvös 3%-ot. Ilyen körülmények között a vitatható fenntarthatóság miatti negatív döntés joggal vetette fel a kettős mérce vádját. Továbbá azt is, hogy a deficit csak ürügy a magyar állapotokkal szembeni súlyos kritika kifejezésére.
Miközben helyeselhető, hogy nem kezeli az EU ürügyként a kifogások szankcionálására a túlzott deficit eljárást, egyben vizsgahelyzetbe is kerül. Talál-e hatékony eszközöket politikai kifogásai érvényesítésére, vagy paragrafusok között bujócskázva lényegében kapitulál a tartalmilag elfogadhatatlan és prepotensen képviselt magyar fejlemények előtt.

2013. május 22., szerda

Fb. bejegyzésem Orbán botrányos beszólásairól és botrányos megbízottjairól

Az egyik tévéműsorban töprengtek arról, hogy Orbánnak miért vannak borzalmas kiszólásai és miért használ olyan kompromittáló dolgokat produkáló figurákat, mint Kerényi

Ezek az elemzők Orbán politikájának lényegét nem értik. A jobboldalon is vannak eredetileg gondolkodó, igényes, szégyenérzettel is rendelkező emberek. Orbán számára a legnagyobb veszély az efféle finnyáskodás. Ez vezetne a jobboldal feletti uralma eróziójához. Ezért bele kell őket kompromittálni abba, hogy meghökkentő és botrányos epizódokkal is szolidarizáljanak, s így veszítsék el az önálló véleményalkotáshoz szükséges önérzetet, erkölcsi alapot.
Nem új dolog ez a technika a világtörténelemben.

2013. május 19., vasárnap

Fb. bejegyzésem a "magyar ügy" szerepéről a német belpolitikában


A német szocdemeknek a magyar ügy hálás választási téma,ezért nem a CDU -CSU-n múlik, hogy hányszor és hogyan kerülnek vele szégyenpadra.

Fb. bejegyzésem az ügynök - kérdésről

Pupu is áldozatul esik a ködösítésnek ügynökügyben. Mint ha arról lenne szó kezdettől, hogy kik voltak a besúgók, mert fujj. Vagy kik voltak a besúgók "tartói", mert dupla fujj. Frászt! Nyilván a titkosszolgálatoknál előbb látták a rendszerváltás elkerülhetetlenségét, mint akár az Ellenzéki Kerekasztalnál. És alaposan rákészültek. Ha az 1988 előtti ügyek lennének a lényeg, már rég nyilvánosságra hoztak volna mindent. De nem! Merthogy az 1988 - 1990-es tevékenység a lényeg. A velünk élő múlt. Ezért védik a titkot foggal - körömmel.

2013. május 17., péntek

Fb. bejegyzésem a mostani deficit és a magánnyugdíj - megtakarítások államosítása összefüggéséről

A magyar deficit és a magánpénztári nyugdíjak államosítása

Hír érkezett arról, hogy az EU azért nem értékeli a magyar deficit mértékének csökkenését, mert az a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításának köszönhető. Hogyan is? Miért érinti az a tavalyi deficitet, amikor már korábban megtörtént az államosítás? Azért, mert nem csak a vagyon, a korábbi megtakarítások lenyúlásáról van szó. Ha marad a régi szabályozás, akkor tavaly is, idén is, jövőre is a nyugdíjjárulék egy része a magánpénztárakba folyt volna be, nem a költségvetésbe. Most a költségvetésbe folyik, javítja az egyenleget, viszont eladósítja az államot a jövendő nyugdíjasokkal szemben. Ezért csak látszólagos a költségvetés pozíciójának javulása.

2013. május 11., szombat

F.b. bejegyzésem Stadlerről és Orbánról

Akasztó 2

Orbánnak sikerült utolérnie Stadlert : NB I-es csapatot csinált falun és stadiont is épít neki. A vállalkozás értelmetlensége egyaránt jellemzi az akarnok viszonyát a józan észhez és a magyar foci minőségét. A különbség annyi, hogy Stadler állami pénzt csak könyvelési trükkök formájában használt, Orbán meg hatalmi eszközeivel. Egy tény: Stadler börtönben végezte és a homokra épített stadion az ebek harmincadjára jutott.

2013. május 10., péntek

Fb. bejegyzésem az MSZP politikájáról

MSZP kontra MSZP

Az MSZP egyedül szeretne a magyar ellenzék vezetője lenni. Az MSZP a fennálló állapotok baloldali kritikáját akarja nyújtani és közben semmiben nem akar szembe menni a nemzeties közfelfogással. Van ezekben a törekvésekben bármi lehetetlen? Ha önmagában nézzük: nincs. De ha együttesen nézzük: van. Merthogy vannak ellenzéki szavazók, akik allergiásak a tradicionális baloldali klisékre és mindenfajta populizmusra. Van olyan balra szavazó, aki nem tudna megbékélni egy olyan párttal, amelyik támogat a magyar foglalkoztatást, életszínvonalat sértő EU határozatot. De van olyan ellenzéki beállítottságú szavazó is, aki a magyar kormányt aljas túszejtőnek tekinti, amely a népet tartja maga elé az EU ellen vívott harcában.Az utóbbiak szerint túszejtőknek nem szabad engerdni akkor se, ha zsarol.
Ha az MSZP tudomásul venné, hogy az egyik fajta szavazó igényeinek ő felel meg, a másik fajtának viszont egy választási szövetségese, akkor semmi baj nem lenne. De a hegemóniáért folyó harca eredményeként hol ezt, hol azt a választói tábort ingerli fel és saját politikáját megbízhatatlan színben tünteti fel. Mire jó ez?

Fb. bejegyzésem a magyar holokauszt témában

 A fiatalabb generációnak az a fixa ideája, hogy 1944-ben kellett volna ezt vagy azt másképp csinálni. Nem. A megelőző 25 év beprogramozta azt, ami történt. A nyilasok ebben a történetben epizodisták voltak. A főszereplők a mindenféle (politikai, egyházi, katonai és rendőri, kulturális stb.) uralkodó körök!

2013. május 7., kedd

Fb. bejegyzésem a Tavares - jelentés vitájához

Nem értik a különbség lényegét: más országokban a visszásságokat leküzdheti az önkorrekció, Magyarországon viszont a rendszer olyan lett, hogy lehetetlen a lényegi önkorrekció.

Fb. bejegyzésem a legújabb Median - közvéleménykutatás interpretációjáról


http://www.median.hu/object.97f35923-5ae3-4376-a3f6-a3ef5b01ab38.ivy

Megpróbálkozom a magyarázattal -
Tehát: 1., Korábban az ellenzék, a közgazdászok és a nemzetközi szervezetek baljóslatúnak mondták az ország fizetőképességének jövőjét, amin csak az IMF hitel segíthet. Ma senki se beszél közeli államcsődről, funkcionál a piacról finanszírozás. 2., A jövő kilátásait mindenki borúsra festette, amit az újabb adók és a GDP csökkenés hitelesített. Most kevesen helyeznek kilátásba újabb recessziót, stagnálásról vagy minimális növekedésről szól a vita. A kormány meg a rezsicsökkentéssel és egyebek kilátásba helyezésével a jövőt illetően javulást jelez a rá hallgatóknak. 3., Botrányszagú személycserékre stb. került sor, most viszont (legalábbis a trafik - ügyig) semmi ilyen nem érte el a széles választóközönséget. Ezért a látens, de bizonytalan kormánypártiak visszaszivárogtak az akolba.
A kormány megítélése változatlanul negatív Ám az ellenzéki oldalon feltűnő a TELJESÍTMÉNYHIÁNY és az egymásnak betartás minden, csak nem reménykeltő.

2013. május 4., szombat

A magyar politika alapproblémája

Tegnapi blogbejegyzésemben a választási matematika problematikus voltával foglalkoztam egy feltételezett 2014-es országgyűlési választás árnyékában. A bejegyzés kerülte a tartalmi kérdéseket és az Orbán - rendszerrel szembeni lehetséges szavazatok maximalizálását tartotta szem előtt, függetlenül annak motivációitól. Azonban mind a választások, mind az esetleges ellenzéki győzelem utáni kormányzás szempontjából a lényeget a tartalmi kérdések jelentik.

Az Orbán - rendszer a plurális, nyugati típusú demokráciával szemben egy "centrális erőtér" körül kiépített tekintélyuralmi rendszert, a fékek és egyensúlyok és a jogbiztonság rendszerére felépített jogállammal szemben a parlamenti többség mindenkori döntéseit paragrafusokba foglaló jogi önkényt, a szabad piacgazdasággal szemben egy államközpontú, kinevezett oligarchák által dominált vegyes gazdaságot, az euroatlanti elkötelezettséggel szemben egy háborús szellemiségű, rögtönzéseken alapuló, elvek nélküli nemzetközi kapcsolatrendszert, az állam világnézeti semlegességével szemben egy irányzatos "hitvallás"- monopóliumot  jelent. E rendszer következetes ellenfelei elvi alapon mindezt elutasítják és meggyőződésük, hogy az Orbán rendszer nem csak elfogadhatatlan, hanem egyben már középtávon életképtelen is, mert sem gazdaságilag, sem külpolitikailag nem biztosítható a fennmaradása. A következetes ellenfelek azonban csak a magyar választók kisebbségét teszik ki.

Az, hogy az Orbán - rendszer következetes ellenfelei kisebbségben vannak, nem jelenti azt, hogy a többség viszont támogatná azt. Vannak olyan választók, akik a kormányzat elveinek és gyakorlatának egyes elemeit élesen elutasítják, más elemeit azonban meggondolandónak tartják.  Igen sok választó pedig megélhetésének, mindennapos tapasztalatainak alakulása alapján dönti el, hogy egy választáson Orbánra, vagy ellene szavazzon. Ez azt jelenti, hogy Orbán ugyan legyőzhető egy választáson, de ha politikája azt megelőzően nem vezetett látványos és vitathatatlan csődhöz,  akkor nem csak elkötelezett híveiben marad meg az az elképzelés, hogy ez az út is járható, választható. Ezért van ellenzéki körökben olyan, nyíltan nem vállalt vélemény is, hogy amíg Orbán nem járatja le magát végképp a masszív többség szemében, addig nem is érdemes átvenni a kormányzás felelősségét. Más ellenzéki álláspont szerint Orbán uralma olyan kártékony, hogy amint lehet, véget kell vetni kormányzásának.

Nem lehet azonban vita ellenzéki körökben arról, hogy ha a hatalomtechnikai szempontból igen virulens Orbán - csoporttal szemben csak egy széttagolt, tétova, marakodó, kis tömegbázisra támaszkodó ellenzéki mező áll, akkor vajmi kétséges, hogy bárhogy alakulnak környezetünkben és az országon belül az események, lehet-e azokat az ország javára fordítani- visszatérve egy nyugati típusú gazdasági, társadalmi és értékrendbeli alapmodelhez. Ezért egy ellenzéki választási felkészülés mindenképpen kiváló alkalom (és egyben kényszer), hogy a különféle divergens csoportok és erőtényezők az Orbán rendszer ellenzékeként megfogalmazzák és elfogadtassák magukat mind itthon, mind az EU-ban és a NATO- ban, mind pedig a tágabb külvilágban.

2013. május 2., csütörtök

Szamárfület mutat a helyzet a szabályos választási matematikának

Ha az akárhogyan definiált demokratikus ellenzéknek az a célja, hogy bebizonyítsa: egy valamennyire is tisztességes választáson legyőzné az Orbán - csapatot, akkor nem tekinthet el  attól, hogy a külföld szabad választásként mit tud elfogadni. Nem tudni, mire készül a hatalom, de eddig olyanok a meglebegtetett választási és választási eljárási procedúrák, amilyen "pályalejtésre" a külföld akár igent is mondhat. Ezért a demokratikus ellenzéknek készülni kell a választásokra, mégpedig az eddig körvonalazott - igaz, bármikor átszabható -szisztémának megfelelően.

Idáig ez kristálytiszta, de itt kezdődnek a problémák. Mert ki is az a demokratikus ellenzék? Szervezetekben próbáljuk definiálni, vagy érzületben. S ha netán érzületben, akkor azokat számoljuk ide, akik érzületüknek adott esetben politikai formában is jelét adják, vagy azokat a láthatatlan elégedetleneket is, akik megfelelő feltételek esetén elmennek választani és a demokratikus ellenzék jelöltjeire szavaznak. Nagyon nem mindegy, hogy erre a kiinduló kérdésre hogyan válaszolunk.

Ez ugyan fontos kérdés, mégis csak is-is lehet a válasz. A választásokon pártok indulnak, egy sor választási tennivaló professzionális tudást és annak megfelelő lépéssort igényel. Továbbá egy választási részvétel értelmét (nem utolsó sorban a választók számára) az adja meg, hogy akik legyőznék a jelenlegi kormányt, maguk kormányképesek -e és egyben jobbak is a jelenlegieknél. Mindez méltán fordítja figyelmünket az ellenzék mai szervezeti állapotára és várható mozgásterére és teljesítményére ebben a tekintetben. Másfelől viszont az ellenzék szervezeti ereje, azon belül a belső erőviszonyai távolról sem mutatnak egyértelmű párhuzamot a választási mozgósító erejével. Lehetnek olyan potenciális választók, akiket egy ellenzéki párt szervezettsége, határozottsága, érdekérvényesítő ereje egyenesen elriaszt a szavazóurnáktól. Számukra egy rendetlenebb, némileg kaotikusabb alakulat vonzóbb lehet.

Hogy ne beszéljünk talányokban: az MSZP rendelkezik komoly szervezeti fórral és valamelyes választási professzionalizmussal. Azt ők is látják, hogy a közvéleménykutatások sorozata sem mutat arra, hogy győzni tudnának, bár reménykednek abban, hogy a tényleges választások közeledte ezen lényegesen változtatni tud. Ennek ellenére elfogadják, hogy a győzelemhez szélesre kell nyitni a kaput együttműködő partnerek és különféle szavazórétegek felé. Ebben viszont kísért az atavisztikus model: valami Hazafias Népfront szerű képlet, amelyben bevonnak a szavazóknak szimpatikus "útitársakat", de azért a "hegemónia" szilárdan a kezükben marad. Mások viszont egy olyan konglomerátum - szerű választási párt lehetőségeit hangsúlyozzák, amely képes mozgósítani a pártot eddig nem választók tömegeit. Ezek a szavazók - mondják - soha sem szavaznának az MSZP-re, de jól kitárgyalt feltételek, megfelelő ellensúlyok mellett elfogadják annak kényszerét, hogy képviselőik az MSZP-vel összefogva kampányoljanak és győzelem esetén koalicióban kormányozzanak.

Ezt a vitát napestig lehet folytatni hónapokon át, de ez a választási felkészülés idejét pocsékolja csak el. Ezért többen is megkísérlik különféle kalkulációkkal tenni egzaktabbá az alternatívák közötti választást. Ehhez a muníciót havonta szolgáltatják a professzionális közvéleménykutató cégek. Az adatok minden esetlegessége, helyenkénti ellentmondásossága ellenére havonta lehet látni, hogy a megszokott kérdezésmód szerint melyik ellenzéki párt mögött éppen milyen támogatottság mutatható ki. Azt ugyan mindenki tudja, hogy az egyes ellenzéki pártok támogatottsága nem adható mechanikusan össze, de azért a másodlagos preferenciák vizsgálata révén erre nézve bizonyos becslések lehetségesek. A makacs rejtőzködőkkel azonban ezek a módszerek se tudnak semmit se kezdeni.

Egy gyorsan meghozandó döntés alátámasztására meg lehet próbálkozni másfajta lakossági megkérdezések szervezésével. De ha ezt a vitázó felek nem együttesen készítik, ott marad a jogos feltételezés, hogy az eredményekben a megrendelő szempontjai, feltételezései köszönnek vissza. Minthogy a válaszolóknak hipotetikus helyzetekről kérik a válaszait, mi sem természetesebb, hogy az ilyen felméréseknek nem ad hitelt az, aki számára az eredmények nem kedveznek.

Marad tehát a jó öreg választási matematika: a korábbi választások ismételt tanulságait próbálni kivetíteni az eljövendőre. Esetünkben ez is nehézségekbe ütközik: a Fidesz olyan mértékben átszabott és átszab minden keze ügyébe eső törvényi alternatívát, hogy a korábbi tapasztalatok használhatósága erősen kétséges. Egy dolog azonban biztosnak látszik: ezúttal megnő a választókerületekben megválasztott egyéni jelöltek súlya, s az egyfordulós, tisztán a többségi elvet figyelembe vevő módszer esetükben világos helyzetet teremt. Ezért a nyilvánvaló helyzetre tekintettel meg is született a megállapodás: az ellenzéknek, ha győzni akar, közös egyéni jelölteket kell indítania. Hogy milyen módszerrel választanák ki a közös jelölteket, s hogyan csinálnának közösen kedvet az összes potenciális ellenzéki választónak, hogy rá is szavazzon, azt még homály fedi.

Itt azonban véget is ér a tudomány. Az egyéni jelölteket náluk kisebb létszámmal listás képviselők egészítik majd ki. A dolgok jelen állása szerint a pártok listás képviselőinek számát a pártlistájukra adott szavazatokon kívül az egyéni jelöltjeikre adott szavazatok is szaporítják, továbbá a "nagyok" még prémiumot is kapnak. Formálisan ebből, vagyis a választási matematika mechanikus alkalmazásából szinte automatikusan következnék, hogy a listán is közösen kellene indulni az ellenzéki pártoknak. Itt azonban a valóság alkalmasint szamárfület mutat a választási matematikának. Mert nyitott kérdés, hogy mi van akkor, ha a különféle pártok nem akarnak lemondani arról, hogy saját nevük alatt fusson a kampányuk? És mi van, ha a pártvezetők még csak lemondanának, de a választóik ebben nem követik őket?

Az egyértelműen következik a várható választási rendszerből, hogy nagy számú pártnak nincs semmi esélye önálló listával bejutni a parlamentbe. A "kicsik" csak egy nagyobb csóvájában tudnak egyáltalán részt venni a választási harcban. De az még megválaszolatlan kérdés, hogy ha két bejutásra esélyes ellenzéki párt (avagy pártkonglomerátum) indul külön listával a választásokon és a közös egyéni jelölteket is "szétmérik" e két párt között, az összességében mennyi többletszavazatot hozhat az ellenzéknek. Vajon így lényegesen több egyéni körzet kerülhet-e ellenzéki kézre? Hoz, vagy visz ez mandátumszámot a közös listához képest? Annyi a bizonytalansági tényező, hogy ennek a problémának az eldöntésére szimulációs módszerek nem kínálnak biztos bázist. Lehet próbaszámításokat végezni néhány variánsban, hogy mégis mit mondanak a számok a külön lista esetén - de erre döntést alapozni nem lehet.

Dönteni politikai alapon lehet és kell, mégpedig azoknak, akik személyükben be is szállnak a gyakorlati politikába. Ki mit tekint a választási együttműködés előfeltételének, ki milyen feltételek mellett venne részt győzelem esetén közös kormányzásban, kudarc esetén utólag miért hajlandó vállalni a politikai felelősséget is az elszalasztott lehetőség miatt? Ez az, amivel mindentudó választási matematika híján az ellenzéki hajlandóságú választópolgároknak adottságként ma szembe kell nézni. Egyben ez az, ami a következő időszakban maga is részese lesz a politikai erőviszonyok további alakulásának. És ebben mit sem segít egyéni spekulációk és morálisnak szánt szentenciák folyamatos közzététele.