Tegnapi blogbejegyzésemben a választási matematika problematikus voltával foglalkoztam egy feltételezett 2014-es országgyűlési választás árnyékában. A bejegyzés kerülte a tartalmi kérdéseket és az Orbán - rendszerrel szembeni lehetséges szavazatok maximalizálását tartotta szem előtt, függetlenül annak motivációitól. Azonban mind a választások, mind az esetleges ellenzéki győzelem utáni kormányzás szempontjából a lényeget a tartalmi kérdések jelentik.
Az Orbán - rendszer a plurális, nyugati típusú demokráciával szemben egy "centrális erőtér" körül kiépített tekintélyuralmi rendszert, a fékek és egyensúlyok és a jogbiztonság rendszerére felépített jogállammal szemben a parlamenti többség mindenkori döntéseit paragrafusokba foglaló jogi önkényt, a szabad piacgazdasággal szemben egy államközpontú, kinevezett oligarchák által dominált vegyes gazdaságot, az euroatlanti elkötelezettséggel szemben egy háborús szellemiségű, rögtönzéseken alapuló, elvek nélküli nemzetközi kapcsolatrendszert, az állam világnézeti semlegességével szemben egy irányzatos "hitvallás"- monopóliumot jelent. E rendszer következetes ellenfelei elvi alapon mindezt elutasítják és meggyőződésük, hogy az Orbán rendszer nem csak elfogadhatatlan, hanem egyben már középtávon életképtelen is, mert sem gazdaságilag, sem külpolitikailag nem biztosítható a fennmaradása. A következetes ellenfelek azonban csak a magyar választók kisebbségét teszik ki.
Az, hogy az Orbán - rendszer következetes ellenfelei kisebbségben vannak, nem jelenti azt, hogy a többség viszont támogatná azt. Vannak olyan választók, akik a kormányzat elveinek és gyakorlatának egyes elemeit élesen elutasítják, más elemeit azonban meggondolandónak tartják. Igen sok választó pedig megélhetésének, mindennapos tapasztalatainak alakulása alapján dönti el, hogy egy választáson Orbánra, vagy ellene szavazzon. Ez azt jelenti, hogy Orbán ugyan legyőzhető egy választáson, de ha politikája azt megelőzően nem vezetett látványos és vitathatatlan csődhöz, akkor nem csak elkötelezett híveiben marad meg az az elképzelés, hogy ez az út is járható, választható. Ezért van ellenzéki körökben olyan, nyíltan nem vállalt vélemény is, hogy amíg Orbán nem járatja le magát végképp a masszív többség szemében, addig nem is érdemes átvenni a kormányzás felelősségét. Más ellenzéki álláspont szerint Orbán uralma olyan kártékony, hogy amint lehet, véget kell vetni kormányzásának.
Nem lehet azonban vita ellenzéki körökben arról, hogy ha a hatalomtechnikai szempontból igen virulens Orbán - csoporttal szemben csak egy széttagolt, tétova, marakodó, kis tömegbázisra támaszkodó ellenzéki mező áll, akkor vajmi kétséges, hogy bárhogy alakulnak környezetünkben és az országon belül az események, lehet-e azokat az ország javára fordítani- visszatérve egy nyugati típusú gazdasági, társadalmi és értékrendbeli alapmodelhez. Ezért egy ellenzéki választási felkészülés mindenképpen kiváló alkalom (és egyben kényszer), hogy a különféle divergens csoportok és erőtényezők az Orbán rendszer ellenzékeként megfogalmazzák és elfogadtassák magukat mind itthon, mind az EU-ban és a NATO- ban, mind pedig a tágabb külvilágban.
Felvethető a kérdés, hogy ha ennyire centrális kérdés a magyar demokratikus ellenzék számára az euroatlanti integrációhoz való szerves tartozás, akkor mi a helyzet a demokratikus ellenzékkel akkor, ha Orbán víziójának megfelelően az EU-t a hanyatlás és bomlás fogja jellemezni. El kell ismerni, hogy ilyen esetben egy pluralista berendezkedésű jogállamnak nemigen vannak esélyei Magyarországon. Annak ellenére lehet ezt megállapítani, hogy a mondott fejlemények Orbán rendszerét is válságba sodornák.
VálaszTörlés