2012. március 5., hétfő

A központi erőtér esete a liberális értelmiséggel (Fb.)

Könnyűnek találtatott, szétszóratott, de...

A liberális értelmiségről van szó. A rendszerváltás első szakaszának győzteséről. Arról, amelyik a legjobban értette a rendszerváltás környékén az idők szavát. A többiektől eltérően hamar felfogta, hogy a létező szocializmus rendszere a maga egészében összeomlott, ezért nem a korábbi két világrendszer hibridjét kell kikísérletezni, hanem át kell térni a jelző nélküli piacgazdaságra és a plurális demokráciára.
Hogy lett a győzelemből vereség? Elemezni bonyolult, sok aprómunkát igényel, felsorolni egyszerű. Itt van mindjárt a szembeszökő elbizakodottság és az ebből fakadó fölényeskedés. A gyakorlat kérdéseiben való tájékozatlanság és ezért a jó kormányzásra való éretlenség. A fontos és a nem fontos kérdések közötti különbségtevésre való képtelenség. Az új világhelyzet dinamikája elemzésének elhanyagolása, ezért a hozzá való alkalmazkodás elmaradása. Az új rendszer züllött politizálása csábításainak ellenállni nem tudás.A belső elvi és személyi viták macchiavellisztikus kezelése. A holdudvar szerepének tisztázása híján annak szeszélyes kezelése. A társadalommal való párbeszédre törekvés teljes hiánya. A következetlen és rossz optikájú koalíciós kormányzás országos és helyi szinten. A lista kívánságra tovább bővíthető.
Természetesen a liberális értelmiség nem azonosítható egyértelműen az SZDSZ-szel, mint párttal, de nem is választható el attól. Már csak azért sem, mert sokan bármennyire kritikával szemlélték is a pártot, a választásokon többnyire - jobb híján - rászavaztak. Az SZDSZ egészen buta és primitív módon szétverte önmagát (na persze azért ebbe sokan besegítettek "kívülről" is), de ez egybeesett a gazdasági világválság berobbanásával, ami a végső csapást mérte arra az amúgyis foszladozó axiómarendszerre, amire az 1989 - 90 -es liberális értelmiség egésze alapozott, és amely mellett - egy két ideológiai disszidensétől eltekintve - kitartott. A liberalizmus, mint szervezett politikai erő eltűnt a magyar politikai arénából.
Az új hatalom és az általa létrehozott új rendszer elégedetten nyugtázta, hogy legfőbbnek tekintett ellenségétől megszabadult. E hitét folyamatosan megerősítette, hogy a lépten - nyomon felbukkanó liberális pártcsírák inkább egymással rivalizáltak és még a potenciális támogatóikat se sikerült maguk mögé állítani. Az amúgyis individualizmusra hajlamos liberális értelmiség - lám - nem is akar pártba tömörülni és ezáltal fegyelmet a nyakába venni. Ezzel értelemszerűen arról is lemondanak, hogy a jövőben a hatalomban részesedhetnek.
De mit kell tapasztalnia a győztes centrális hatalomnak? Eddig volt egy politikai alakzat, amely jelen volt a központi és helyi hatalomban és amit ő megtanult felderíteni, ütlegelni, kihúzni a méregfogát. Most, hogy ettől sikeresen megszabadult, hol itt, hol ott ütközik bele liberális partizánokba. Ha itthon élnek, ha külföldön. Hol ebbe a témába harapnak bele, hol abba. Hol tanulmányt írnak,hol találó karikatúrát rajzolnak. Hol kisebb demonstrációt tartanak, hol a világsajtónak nyilatkoznak. Hol váratlanul reagálnak egy őket szekírozni, lejáratni akaró kormány- és médiaakcióra. Hol felbukkan egy a tizes körbe beletaláló leleplező írásuk. Másképp jár a fejük, mint a rendszernek, de másképp ahhoz képest is, ahogy a hatalom kalkulálja. A partizánok ellen keveset ér a hatalom brutális segédcsapata, a szélsőjobb is, mert a liberálisok verbálisan immunisak, célpontként pedig mozgóak. És sohase tudhatja a centrális erőtér, hogy kik és mikor lesznek fogékonyak más társadalmi - politikai körökben azok iránt a gondolat - morzsák iránt, aminek forrása a szétszórt liberális értelmiség.
Az így kialakult helyzet most is idegesíti a hatalmat, amikor bázisa még úgy - ahogy stabil. Mi lesz akkor, ha ez megrendül?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése