2012. március 29., csütörtök

Változik-e valami a Schmitt ügy után?

Noha a Schmitt - ügy kormányrajutása óta Orbán első látványos belpolitikai veresége, az is elképzelhető, hogy a felszínen egyelőre semmi se változik. Ami nem jelenti azt, hogy a mélyben se lesznek nagyobb mozgások. Erről azonban csak utólag, a fejlemények fényében tudunk majd meg többet.

A vereség lényege, hogy Orbán és eddigi bizalmasai varázserejében immár nem hisz a saját tábora egy része sem. Márpedig az orbáni meghökkentő vagy megfejthetetlen lépések kritikátlan támogatása, az elháríthatatlan problémák sajátos kezelésének elfogadása ezen a vélt varázserőn nyugodott.A legnagyobb pofont ezért most alighanem azok a láthatatlan közvetítők kapták, akik fenntartják a kontaktust  Orbán és külföldi - mindenekelőtt német - támogatói között. Orbán gazdaságpolitikája és külpolitikája eddig is nehézzé tehették annak "eladását", hogy Orbán zsenije az egyetlen garancia a magyarországi konzervatív pozíciók megtartására, aminek csak a káosz az alternatívája.A külföldi támogatókban megsokszorozódhattak a kérdőjelek.

Az is nehezen elképzelhető, hogy ez a kudarc ne bolygatná meg az erőviszonyokat Orbán legszűkebb boszorkánykonyhájában és körülötte. Akik eddig is nehezen viselték második vonalba szorítottságukat, most alighanem igazolva látják, hogy jobb lett volna őket közelebb engedni a döntéshozáshoz. Titkos világról lévén szó, ebből nem látunk semmit. De azt, hogy a kudarcos gazdaságpolitika épp a közelmúltban élezte ki a harcot az oligarcha mogul(ok) és a tábor más érdekcsoportjai között, azt végignéztük. Most mintha ez ismétlődne meg a sajtó és propaganda területén is. Lehetetlen, hogy ez ne érné el a legbelső magot is.

Még egy körrel kíjjebb szintén felsejleni látszottak ellentétek a  Központ és a helyi képviseletek között. A választókerületi főmegbízottakat parancsszóval bármikor le lehet váltani egy tekintélyuralmi gúlában. A négy évre megválasztott polgármestereket viszont csak egyenként lehet - vagy nem lehet - szoros satuba szorítani. Ebben a meccsben is rontja a Központ pozícióját a Schmitt - pofon.

Pikáns helyzetbe került a jobboldali média is. Közönsége bizalmának megtartása érdekében partizánakciókba kellett kezdenie az utóbbi napokban a hivatalos deklarációk ellenében. Ennek emléke nem törölhető ki egy mozdulattal. Ahogy a jobboldali közgazdászok már egy ideje túlélésük kulcsát a kormány gazdaságpolitikájával (illetve annak hiányával) való szembefordulásban látták, ez a gondolat és magatartás "megfertőzheti" a jobboldali médiamunkásokat is .Különösen, ha ez még az egyes orgánumok tulajdonosai politikájába is beleillik.

Végül itt a legkülső kör, a Fidesz - szavazók. Lehet, hogy ez a politikai vereség lecsapódik a legközelebbi közvéleménykutatásokban, de az is lehet, hogy (még) nem. Ám ha a feltétlen bizalom sokakban belül megrepedt, akkor nem tudni, hogy újabb, kiélezett helyzetekben az mikor és milyen formában tör felszínre. Tehát ha a szavazótábor magjával eddig minden fordulat esetén is biztonsággal kalkulálhattak, mostantól ott se zárhatóak ki kiszámíthatatlan reakciók.

Természetesen a Schmitt- ügy nem csak az Orbánt támogató oldalon hozhat változásokat. Schmitt leégése nem csak az ügyet kirobbantó hetilapnak siker, hanem részesedhet benne az ellenzéki oldalon szinte mindenki, aki próbálkozni akar vele. Lehet, hogy ebből kakofónia keletkezik, lehet, hogy túlbecsülik azt a változást, amit Orbánnak ez a veresége a közönségükben és potenciális közönségükben okoz. Ebből akár zavar is támadhat. De aki az ellenzéki politikában (hivatásosban és civilben) és az ellenzéki médiában jól olvassa a Schmitt-ügy üzenetét, az a következő hónapok során nagyon megerősödhet és a későbbiekben kulcsszereplővé válhat.

5 megjegyzés:

  1. Várom a pl. olyan vitatkozó véleményeket, amelyek szerint a Schmitt - ügy az Orbán -rendszer felgöngyölítésének kezdete.

    VálaszTörlés
  2. A Schmitt- ügy annyiban lezárult, hogy megfosztották doktori címétől. Európai szellemben az lett volna logikus, ha ezek után lemond a köztársasági elnöki posztjáról. Blogbejegyzésemet ennek feltételezésével írtam. Most úgy látszik, ezt nem teszi meg. A leírtak szempontjából ez csak modulációt jelent. Így változatlanul úgy látom, hogy Orbán érzékeny belpolitikai vereséget szenvedett a plágium - üggyel. Ha ezt eszkalálja és elhúzza, a negatív hatás csak fokozódik.

    VálaszTörlés
  3. Anus mirabilis

    Nagyon hamar elpárolgott a magára adó jobboldali értelmiség nekibuzdulása. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ha a józan eszükre és az európai normákra hallgatnak, a Bálvánnyal kerülnek szembe. Ráadásul annak meg van a véleménye az értelmiségi bolondozásokról. Elszégyellték magukat, mert nem jönnek rá, hogy ők teszik erőssé a Bálványt azért, mert önmagukban nem bíznak. Tehát most nagyon megharagudtak Tulassay rektorra, aki megszemélyesíti saját "megingásukat". De azt jelenti ez, hogy minden marad a régiben, sőt a korábbinál is nagyobb lesz az anus mirabilis körüli buzgólkodás? Korántsem. Most erős az elfojtás. De a következő krízis során fel fog törni a megvilágosodás emléke. És ez csak a jobboldali értelmiség, amelyik erősen akarja redukálni a kognitív disszonanciáját és affektív zűrzavarát.

    VálaszTörlés
  4. A lemondatáshoz az vezetett, hogy a Fidesz frakció nem állt egységesen Orbán mögé. A jelek arra mutatnak, hogy az elégedetlenségbe Kövér fontos szerepet játszott.Ha ő lesz a végleges jelölt, azzal Orbán nem csak leszámítol egy vereséget, hanem mindjárt büntet is. Bünteti magát Kövért, akit ezzel végképp kivon a politikai döntéshozásból. Bünteti pártja elégedetlenjeit, mert egy erős poteciális támogatót vesztenek. Bünteti a jobboldali értelmiséget, mert megmutatja, hogy nincs szüksége még szükséghelyzetben sem értelmiségi bábfigurára. Bünteti a magyar ellenzékieket, hogy egy símamodorú bábfigura helyett kapnak egy dúvadot. Ugyanezzel bünteti a külföldet is: henceg előttük, hogy nincs ráutalva arra, hogy egy közéjük illő "tiszteletreméltó" figurával kárpótolja őket az elszenvedett botrányért.
    E sok saller közül a legfájóbbat a jobboldali értelmiség kapta.A fellángolt rövid lázsadásáért nem volt elég gyors meghátrálással vezekelni. Áperté meg is mondatott nekik, hogy ne képzeljék, hogy beleszólhatnak a nagyok dolgába.

    A gyors és sokirányú visszacsapás azonban korántsem az erő jele. Nemcsak hajszálrepedés lett a Schmitt - ügyből a hatamli bázis mérsékelt oldalán, hanem olyan mélyebb törés, amellyel ugyan a mai politikai helyzetben Orbánnak nem kell törődnie. Még hűségnyilatkozatokat is kicsikarhat itthon a megpörkölődöttekből. De a következő válság során borítékolható, hogy az "egy a tábor" nem fog működni.

    Ami meg Orbán EPP-beli támogatóit illeti, azok már most is alig tartható helyzetbe kerültek a cseppet sem felemelő dramolettől.

    VálaszTörlés
  5. Szokás a Schmitt-ügyet tudatosan bedobott gumicsontnak minősíteni. Nagy politikai hozzá nem értésre vall ez a vélemény. Az persze lehetséges, hogy a Habony - brigád valóban gumicsontnak szánta. Ha így történt, ők is politikai hozzá nem értésről adtak tanubizonyságot. A tét ma ugyanis az, hogy mit gondol az "egyszerű" potenciális Fidesz - szavazó "azokról ott fenn". A Schmitt - ügy arra volt jó, hogy komoly kétségek támadjanak sokakban közülük. A dolog akkor válik az ország alapkérdésévé, ha az IMF tárgyalások elszabotálása miatt bekövetkezik egy újabb drámai forintromlás és kamatfelár - emelkedés. Akkor ki hiszi el, hogy ezt nemzetellenes gonosz erők művelték és mennyien tulajdonítják ezt Orbánnak.

    VálaszTörlés