Holtponton (Fb.)

Holtponton

A gondjaival küszködő EU és a szabadságharcos magyar kormány eddig is több szakaszból álló küzdelmet folytatott. Most éppen holtponton áll a viadal. Szükségszerű, hogy a küzdelem új szakasza kezdődjék, de ennek tartalma és formája még nem alakult ki.

Az EU számára 2010-ben a gazdasági válság elhúzódása, az euro és az Eurozóna krízishelyzete állt a figyelem előterében. Felvetődhetett annak mérlegelése, hogy jó-e az, ha Magyarország adja a Tanács soros elnökét 2011 első felében, mivel több, mint gyanús gazdaságpolitikát és külpolitikát kezd folytatni. Végülis az EU részéről túl kockázatosnak tűnt az elnökségi staféta megszokott rendjének felborítása, ezért inkább a kompromisszum mellett döntött. Ennek lényege, hogy az EU behúnyja szemét a soros elnököt adó ország belső történéseivel kapcsolatban, a soros elnök viszont alkalmazkodik a Bizottság és a Tanács erős tagjainak prioritásaihoz az Uniót, az eurozónát és a közös pénzt érintő kérdésekben. A hátsó gondolat világos volt: az EU körei nem akarták egy újabb tematikával, sőt azok sorával tetézni az agendájukat, Orbán meg mind a közös pénz, mind az egész Unió válságának elmélyülésében reménykedett, amely indokot is ad a szabadságharcára és növeli is annak mozgásterét, ezért nem látta fontosnak a kis lépések elgáncsolását.

A soros elnöki félév nagyobb baj nélkül be is fejeződött, új szakasz kezdődött. Az EU megnyugodva tapasztalhatta, hogy a tagországokban sokkal erősebb a centripetális erő a centrifugálisnál, viszont a görög válságon nehezebb úrrá lenni, mint az addig tűnt. Az epicentrum Görögországban és az adósságválság tovaterjedése akkor kritikusnak látszó országában, Olaszországban úgy tűnt, a hatalmon lévő kormánnyal nem kezelhető a probléma, ezért kormányváltást kellett kikényszeríteni. Ez azután nagy nehézségekkel, több menetben működőképesnek látszott és csökkent a piaci nyomás az euron és elhalkultak a jóslatok az eurozóna, illetve maga az EU bomlásával kapcsolatban. Ennek a nagyobb fejlemény - sorozatnak volt egyre jelentősebb részütközete a magyar problematika.

Ebben a szakaszban Magyarország szinte minden tekintetben érintett volt. Kritikussá kezdett válni itt is az adósságválság, a magyar kormány ellenállást mutatott a válságkezelő, a fokozott integráció irányába mutató európai stratégia kérdésében és kivagyi módon gyorsított ütemben provokálta az EU értékrendbeli identitását az alkotmányozási folyamatával és politikai kirohanásaival. Vagyis - méretétől függetlenül - konzekvensen centripetális erő volt. Mindez meggyőzte az Uniót, hogy a korábbi be nem avatkozási politika nem folytatható, mert a magyar fél az elvárható minimális játékszabályokhoz sem tartja magát. A gazdasági retorziót a görög krízis akut periódusában a piacokra lehetett bízni: a forint megállíthatatlannak látszó gyengülése és a magyar hitelkamatok felárainak megugrása kérelmezőként az IMF-hez fordulásra kényszerítette vissza azt a magyar kormányt, amelynek önazonosságát mindaddig az IMF országból való "kipaterolása" jelentette. Ezzel párhuzamosan megerősödött a magyar kormányra gyakorolt politikai nyomás is: előbb egyre szigorodó verbális akciókkal, majd az EU-s kötelességszegési eljárások elindításával. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a görög - olasz kormányváltási séma megismétlése is felvetődhetett mértékadó fejekben. A mattháló annyira erősnek látszott, hogy a szakasz lezárása egyben az egész játszma végét is jelenthette volna. Ez lehetett az, amit Orbán egy ízben puccskísérletként emlegetett és amire azóta is ilyen - olyan megfogalmazásban utalni szokott. Hozzátéve, hogy ő ezt a kísérletet sikeresen elhárította, visszaverte. Kétségtelen, hogy politikai hátországát egyben tartotta és a belső gazdasági hátterében is csak repedések mutatkoztak, gátszakadás semmiképpen. Az Unió - látván, hogy a magyar belső képlet változatlan - csak eggyel lépett tovább: precedenst teremtve szankciókat helyezett kilátásba a túlzott deficit - eljárás keretében. A politikai kifogások tekintetében továbbra is a lépésről lépésre fokozódó nyomásgyakorlás lassú útján jár. Ezek egyben azt is jelentik, hogy alapvető politikai engedmények nélkül el sem kezdődhetnek az IMF - hitelről szóló tárgyalások a magyar kormánnyal.

Van a korábbi matthálónak egy olyan sarkalatos eleme, ami az Orbán kormány átmeneti stabilizálódását automatikusa segítette. A piacokat nem politikai megfontolások vezetik. Ha a görög (és ez által az eurozóna ) válság kikerült a rövidtávú fenyegető veszedelmek sorából, hirtelen megnőtt a bizalom a "feltörekvő országok" gazdasága iránt. Ennek oldalvizén erősödött a forint, nőtt a kereslet a magyar a magyar állampapírok iránt, csökkent azok kamatfelára. Ezzel élve a kormány sokhónapos távra ki tudta tolni azt az időpontot, amikorra szabadságharca súlyos likviditási, adósságfinanszírozási problémákat okozott volna neki. Nem kell olyan kétségbeesett lépésekre gondolnia, hogy szemet vessen az MNB devizatartalékaira, provokálva ezzel azonnali pénzügyi visszacsapást. Ez a lélegzetvételi szünet erősítette belpolitikai helyzetét is: azok, akik a forint folyamatos gyengülésének, az infláció fokozódásának hatására kételkedni kezdtek a kormány gazdaságpolitikájának egészét illetően, a menekülés helyett most ismét várakozó álláspontra helyezkednek. A magyar ellenzéket is visszatartja az offenzívától az, hogy nem érzi olyan módon a csőd vagy a gerinctörés közelséget, mint télen.

A holtpont azonban csak átmeneti. Nem megnyugtató a görög belpolitikai és gazdasági helyzet és ez újabb piaci pánikhoz is vezethet. Ráadásul ott van nyomában ezúttal Portugália : aspirál a beteg ember pozíciójára az eurozónában. Az Unió is kénytelen lesz újra felpörgetni válságelhárító aktivitását. Mindez ismét kikerülhetetlenül csattanni fog a forinton is, párosulva a kormány és az EU konfliktusának újabb éleződő szakaszával. Az IMF - hitel, ami most nem sürgető kérdés a magyar kormány számára, ismét azzá válik. A forint helyzete közvetlen hatással van a belpolitikai helyzetre. De e mellett azok az államháztartás, a költségvetés egyensúlyba hozását célzó drasztikus megszorítások, amelyekre a magyar kormány akkor is rákényszerül, ha le kell ülnie tárgyalni az IMF-fel, de akkor is, ha éppen ezt akarja elkerülni saját megoldásokkal, tömeges elégedetlenséget kell kiváltsanak. Ezt alighanem tetézni fogja egyes ágazatok (mindenekelőtt az egészségügy) várható látványos megroggyanása az elmulasztott intézkedések miatt.

A holtpont után tehát egy újabb konfliktusos szakasz várható mind a magyar bel-, mind az Európa politikában (és távolabbról összes külkapcsolatunkban). Ennek se konkrét forgatókönyve nem látszik, se az időskálán nem lehet elhelyezni - főleg azok részéről és azok számára, akik a most meglévő kártyákba se láthatnak bele.. De a fennálló pillanatnyi nyugodtabb helyzetet exrapolálni teljesen indokolatlannak látszik.