2012. március 17., szombat

Egy blogbejegyzésem a magyar antiszemitizmusról - amely egy konkrét vita-szituációban született

 Akár voltak illuziói valakinek az antiszemitizmus potenciális mértékéréről, akár nem, ami most van, az kívül esik minden korábbi elképzelésen és elviseléséhez komolyabb elemzés és jó idegek kellenek. Ez pedig nem mindenkinek van meg és akinek igen, annál is előfordulhat túlterheléses rövidzárlat.
 Eddig a szubjektív részről, most elmondanám, hogy mit gondolok az elvontabb részéről. Persze, hogy tudományos értelemben a rasszizmus terminus fedi le azt, amiről beszélünk. De használata a hétköznapi nyelven inkább zavaró és kontraproduktív, mintsem megvilágosító lenne. Előszöris némileg más srófra jár a romaellenesség és az antiszemitizmus, másodszor a legtöbb ember romaellenessége, antiszemitizmusa egyedi vagy esetleg konkrét antiszemita vagy romagyűlölő szervezethez tartozik. Ezért nem érzi találónak, ha egy gyüjtőfogalom alá kerül, ahol olyan nézetek, magatartások is megtalálhatók, amiket ő személy szerint nem oszt. Így aztán vagy megsértődik és ettől kezdve ő érzi sértettnek magát, vagy kiteljesedik tőle a rasszizmusa.
    Ennyit a rasszizmusról. A továbbiakban csak az antiszemitizmus - témában mondanék egyet - mást. A holokausztért való felelősség - témájában: minthogy a numerus clausustól a zsidótörvényeken keresztül magában a holokausztban való részvételig és a nyilas bandák vérengzéseiig minden "magyar" volt, képtelenség és arcátlanság a csomagot egészében a németek háza elé áttolni. De a magyar felelősségen belül szerintem szükséges eleve elválasztani az "elit" antiszemitizmusát a "népi" antiszemitizmustól, jóllehet a kettő nem válik el mindig élesen egymástól. A fő felelősséget a történtekért a magyar politikai, egyházi és szellemi elit viseli, amely követelte és később megvalósította az állampolgári jogegyenlőség felszámolását a "zsidók" kárára. (Az idézőjel annak szól, hogy azt, hogy ki a zsidó, ők határozták meg, fütyülve arra, hogy ki mit gondol magáról, történetesen milyen vallású stb.) A korábban is meglévő népi antiszemitizmus annak alapján virult és alakult, hogy "fentről" kimondták: a zsidók másképp kezelendők, mint mindenki más, ez törvény, nem pedig vélemény. A "fentről" kimondott megkülönböztetés elfogadása viszont annál kevésbé se antiszemitizmus önmagában, hogy azt a zsidók ugyanúgy elfogadták, mint a nem zsidók. A "magyarok" antiszemitizmusa azután széles skálán szóródott a tettestárstól az egyik,a dolgon felháborodóig a másik végen és a skála a kormányzathoz képest túloldalát teljesen képtelen dolog antiszemitának nevezni. Akkor sem, ha az aktív szembeszegülés és/vagy a "zsidómentés" egy még szűkebb körre korlátozódott. De ezt számon kérni éppúgy képtelenség, mint ahogy az államszocializmusban sem lehet számonkérni, hogy embertelen törvényekkel, intézkedésekkel miért nem szálltak önmagukat kockáztatva szembe az emberek. Hősnek lenni nem reális elvárás.
     Végül lenne néhány szavam a mai helyzetért való felelősségről is. A rendszerváltás után természetes módon felütötte a fejét a nyílt politikai antiszemitizmus is. Hatása erősen korlátozott volt. A végzetes hibát szerintem a "mérsékelt" jobboldal követte el, amikor átgondoltan és következetesen nem volt és ma se hajlandó éles határvonalat húzni önmaga és a szélsőjobb, ezzel együtt a penetráns antiszemitizmus közé. (v.ö. Csurka - problematika). És ezt aztán a sokadik hatványra emelte Orbán, aki gonosz módon módszeresen is rájátszott a lappangó indulatokra, miközben gondosan vigyázott arra, hogy ő és szűk köre ne mutassa semmi jelét az antiszemitizmusnak, csak nyilvánosan ölelkezzen annak penetráns képviselőivel. Jogos viszont annak felvetése, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásában súlyos felelősség terheli a dogmatikus liberálisokat is, akik szociológiai vakságból agresszíven kiálltak a szólásszabadság túlfeszített értelmezése mellett és ezzel kizárták olyan törvények megalkotását és betarttatását, amelyek gátat vethettek volna a fortyogó antiszemitizmus térhódításának.Ugyanők a "politikai korrektség" parancsoló képviseletével lehetetlenné tették az antiszemitizmussal kapcsolatos mindenfajta kommunikációt is, aminek preventív szerepe lehetett volna.( Mindez ugyanígy igaz a roma- problematikával kapcsolatban is, ott a pozitív diszkrimináció magyarázat nélküli eröltetésével is súlyosbítva.) És felelőssége van a jobboldali, helyenként akár szélsőjobboldali pedagógusoknak is, akik tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalok körében még sokkal több az antiszemita, mint az idősebbek között.   
     Az elmondottakból valószínűleg világos, hogy amíg az Orbán - rendszer tart, addig az antiszemitizmussal kapcsolatban nem lehet tenni semmit, az tehetetlenségi pályán van. Viszont ha utána egy demokratikus ,EU konform kormányzat jönne, akkor az antiszemitizmus kérdésköréhez is másképp kellene hozzányúlni, mint azt a rendszerváltás óta megtapasztaltuk, hogy az legalább a többi, antiszemitizmussal fertőzött EU tagország szintjére szoruljon vissza, ne pedig európai hídfőállás legyen.

   (És egy szerintem szükséges fogalom - magyarázat: az antiszemitának logikai ellentettje nem a filoszemita - mint sokan gondolják -, hanem az anti - antiszemita.)                                                      

7 megjegyzés:

  1. Bravó, Bálint! Megint egy tökéletesen találó, minden szavában igaz dolgozat, gratulálok.
    M.

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek és fontos volt számomra minden megállapítás. Különösen a felelősség felvetése és keresése, ami engem
    is foglalkoztat már régen. Voltaképpen azóta, amióta a "Csurka-ügy" kirobbant. Akkor végzetes dolog történt azzal, hogy nem történt meg azonnal a NEM Ezt NEM! határozott kikiáltása és a valamilyen törvényes módon (ha még ez nem állt rendelkezésre, akkor azonnal meg kellett volna alkotni) való büntetés. Nem lett volna elég akkor sem az Ejnye-ejnye, vagy Jaj de csúnya, avagy a Mi ezt nem szeretjük! Ennél sokkal többet vártam, de még ezek sem hangzottak el igazán, és miután nem történt meg az, amit felkínált a helyzet, akkor ment el a kedvem az egésztől. Azóta punnyadunk hol a saját levünkben, hol a mások által ránk borított moslékban. Hogyan lehet ehhez ezek után "hozzányúlni"? A kérdésem igazi kérdés, nem a lemondás szava. L.M.

    VálaszTörlés
  3. A rendszerváltás idején eléggé általános volt a bizalom abban, hogy a demokratikus jogállam és a szabad piacgazdaság belátható időn belül olyan jó életet hoz széles néprétegeknek, amely önmagáért beszél. Ez a disszonáns hangok periferizálódásának reményét jelentette. Magyarázatnak ez figyelembe vehető, felmentést nem adhat.
    Aki optimista abban a tekintetben, hogy az EU túljut a jelenlegi válságperiódusán és Magyarország visszatalál az elhagyott európai főútra, az sem várhatja az életkörülmények olyan rohamos javulását, amelyek pl. a rasszizmus problermatikáját levennék a főbb politikai teendők listájáról. Az igaz, hogy az akkori tennivalókat lényeges módon meghatározza, hogy milyen eseménysoron keresztül jutunk el a remélt - de távolról sem adott - pozitív kibontakozáshoz. Ez azonban nem elegendő ok arra, hogy a kérdés iránt fogékony értelmiségiek, értelmiségi műhelyek ne kezdhetnének hozzá muníció gyűjtéséhez a hipotetikus helyzetben jelentkező feladathoz. Ez mindenesetre pozitívabb tevékenység lenne a folyamatos, meddő sopánkodásnál.

    VálaszTörlés
  4. Újabb riadalmat okozott a magyar nyilvánosságban a B'nai B'rith által iniciált nemzetközi véleményvizsgálat, amely szerint Magyarországon a legnagyobb Európában az antiszemitizmushoz köthető véleményekkel kapcsolatos egyetértés: ez elérné a válaszolók kétharmadát. A vizsgálattal kapcsolatban számtalan jogos módszertani aggály, kifogás vethető fel. Véleményem szerint a konkrét vizsgálattal kapcsolatos pánikreakció túlzott. De!

    Ha az antiszemitizmust magát vesszük vizsgálat alá, akkor kulcsjelentősége van annak, hogy valaki számára a zsidók léte, tevékenysége világmagyarázat szerepét játssza - e, vagy csak egyszerűen több - kevesebb fontosságú attitüd, vélemény-e a zsidókkal kapcsolatos averzió. Ennek a különbségtevésnek különösen fontos a szerepe a politikai antiszemitizmus kérdésében. Magyarország esetében a szélsőjobbon nem képezheti vita tárgyát, hogy erős az antiszemitizmus világmagyarázatként vallók befolyása. A probléma súlyossága mindaddig a kritikus küszöb alatt van, amíg az így gondolkodók zárt enklávét képeznek. Ha viszont - ilyen-olyan megfontolásból - a politikai jobboldal beemeli a szélsőséges antiszemitákat a szalonképes politikai spektrumba, a probléma azonnal más minőségűvé válik. Ilyen helyzetben a "puha" antiszemitizmus (amely korántsem korlátozódik a politikai jobboldalra) olyan környezetet ad a kemény antiszemitizmusnak, amely kritikus helyzetben beláthatatlan eseménysorhoz vezethet - úgymond "váratlanul". Ezért a hivatásos politikusok felelőssége fatális az antiszemitizmus kérdéskörében.

    VálaszTörlés
  5. Jelenleg a kulturharc keretében hangzanak el olyan burkolt kijelentések, amelyek nyilvánvalóan arra utalnak, hogy az adott területek (színház, film) megtisztítása folyik a liberális zsidó "izlésterrortól", pozíció - monopóliumtól. Ehhez zsidó vallású vagy származású szereplőket is felhasználnak, így a kurzus nyomulásában az antiszemita él bármikor kétségbe vonható. De az érintettek mindkét oldalon nagyon is értik a célzásokat, utalásokat.

    VálaszTörlés
  6. Kommentem M.Zs. találó formulájához, amely kulcsjelentőségű az antiszemitizmus - témában:

    Teljesen igaz. Az országhatáron kívül sokan nem értik, mit jelent az, hogy "az embergyilkos indulatokat és szavakat maga is használja vagy passzivitásával hitelesíti". Hogy hogy jön a kettő egymáshoz? Itthon is lehet ezt műcsodálkozással kérdezni. Pedig Magyarországon ezt jól lehet érteni az 1940-es évek vonatkozásában is, meg ma is. Feltéve, hogy valaki akarja érteni.

    VálaszTörlés
  7. Többen felvetették nekem az u.n. népi antiszemitizmus kérdését.Kétségtelen, hogy az változó intenzitással folyamatosan jelen van az országban. Nehezen mérhető és a tartalma is változékony. Vannak azonban ezzel kapcsolatban tévképzetek is. Ilyen az, hogy 1944-ben kulminált volna. Ezt a deportálásból visszatért zsidók visszaemlékezései alátámasztani látszanak. Ugyanerre a számlára írják a feljelentések tömegét, az utcákon razziázó és a védett házak lakóit Dunába lövő nyilas suhancokat, továbbá azokat, akik skrupulus nélkül eltulajdonították a zsidók holmiit. Ez azonban egyoldalú kép a főváros akkori lakóiról.Nem veszi figyelembe, hogy a "csillagos házakban" élők sárga csillaggal a mellükön naponta meghatározott időben kimehettek vásárolni, egyéb ügyes - bajos dolgaikat intézni. Ezek során nem volt jellemző, hogy inzultusok érték volna őket. 1944 október végéről fennmaradt egy amatőrfilm, amelyen néhány suhanc egy csoport zsidót terel az úttesten a Rákóczi út elején a Síp utcába. A kamera felvette a járdán járókelőket is, akik vagy meglepetten nézték az esemény, vagy igyekeztek róla nem tudomást venni. De inzultáló szándéknak semmi nyoma a filmen. És ez a fővárosnak éppen azon a helyén történt, amelyre az alábbi, jó 50 évvel korábbi eseményekről beszámoló történet zajlott.

    "Eötvös Károlynak nem volt elegendő ítéletként a felmentés, Ő családi békét is akart a Scharf családban. Küldetéséhez tartozott, hogy a „tékozló fiút” visszatérítse szüleihez. Ezért mindent elkövetett, amit siker övezett.
    Az Egyenlőség augusztusi 12-i számában olvasható, hogy Scharfék a tiszaeszlári lakásukat elhagyták, Budapestre költöztek,- a hitközség segítette őket. Érkezésük után egy antiszemita csoport jelent meg szállásuk (Hattyú szálloda) előtt, ahol hangos, harcias tüntetésbe kezdett. Éltette Istóczyt, Ónodyt, és trágár szavakkal szidalmazta a felmentetteket, valamint az egész zsidó etnikumot. A tüntetők, látva, hogy a hatóságok nem tesznek ellenük, egyre jobban egymást tüzelték, s mind hangosabbak lettek. Vandál módra nekiestek a Weingruber szállodának, boltokat törtek fel, kifosztották, lerombolták azokat. Budapest főkapitánya csak akkor adott parancsot a megfékezésre, amikor már csak fegyverrel tudott rendet teremteni. A nyomozás és tárgyalás időszakában demonstrációk szép számmal fordultak elő, sőt rombolás és tettlegesség is. Pestről kiindulva futó lángként vonult végig Horváthországig a veszedelmes zendülések, melyek helyenként emberéletet is követeltek. Csak hetek múltán sikerült lefékezni a kitört szenvedélyeket.
    Közben a „tékozló” Móric, Hollandiába, Amsterdamba került, ahol gyémántcsiszoló lett, felnőtt korában megtért, hithű ortodox lett. Időskorában megírta visszaemlékezéseit, melyekben őszintén feltárta súlyos tévedésének történetét."

    VálaszTörlés