Bebizonyosodott, hogy az EU, mint a demokratikus államok közös szervezete nem tud mit kezdeni Magyarországgal az ország parlamenti többsége nélkül. Minthogy az ellenzéki pártok a 2014-es választásokat elvesztették és őszre se sikerült magukat összeszedni, jelenleg nem tényezők a nemzetközi politikában. Ahhoz, hogy (újra) azzá váljanak, országos választásokon kell sikeresnek lenniök.
Ebből a politikusok többsége arra a következtetésre jut, hogy mivel a következő választások menetrendszerű időpontja 2018-ban lesz, akkorra kell az ellenzéket olyan állapotba hozni, hogy esélye legyen a választási győzelemre a 2/3-os kormánytöbbség, a média kormány által kontrolláltsága és egyéb, a NER-re jellemző feltételek között. Ez így elég reménytelenül hangzik, viszont egyben kényelmes is, mert rövid távon lehetővé teszi annak az egymással vívott iszapbirkózásnak a folytatását, amelyben nagy rutint szereztek. Csak a potenciális választók idegenedtek el ettől és aligha fogják azt a jövőben megkedvelni.
A NER 2011 végén- 2012 elején egyszer már csődbe jutott. Orbán kénytelen volt az IMF-hez fordulni, az ellenzék pedig zsebében érezhette a revans megnyerésének esélyét. Ám az akkori parlamentben nem volt lehetséges Orbánt leváltó többséget összehozni. Közben neki és csoportjának pávatánccal, a deficit kíméletlen és trükkös leszorításával, a nemzetközi piacok bőséges és olcsó hitelkínálatának kihasználásával, a szinte monopolizált média segítségével folytatott parasztvakítással, más nemzetközi orientáció keresésével sikerült nem csak felállnia a padlóról, hanem az örökös harc hirdetésével is a stabil uralom látszatát kelteni kül- és belföldön egyaránt. Erre ráerősített az újabb 2/3 2014-ben.
A NER ettől a valóságban nem vált stabillá. Külpolitikai gyengeségét megmutatta az ukrán válság nyomán Oroszország (és a magyar kormány) nemzetközi elszigetelődése, az államadósság magas szintje, ami fenntartja az ország erős függését a nemzetközi konjunktúrától és a pénz- és tőkepiacok kiszámíthatatlan mozgásától, a belső felhalmozás lehetetlensége, a beruházásszűke, a fokozódó lemaradás az innovációban, az értékes munkaerő nagyfokú külföldre vándorlása stb.Ezért egyáltalán nem magától értetődő, hogy Orbán rendszerének négy nyugodt éve következik. Ennek következtében a politikai ellenzéknek bármelyik pillanatban ütőképesnek kellene lenni, nem pedig szemellenzősen a 2018-as választásokra készülődni.
A baloldali és liberális ellenzék vesszőfutásának mélyebben fekvő oka az, hogy megszűnt korábbi társadalmi beágyazódása. Az új körülmények között a magukat újrafogalmazó pártoknak a jó irányvételen és az alkalmas személyek kiválasztásán túl rengeteg szívós aprómunkára van szükségük, hogy "szervüljenek" a szélesebb társadalomba, annak is főképp annak fiatalabb évjárataiba. Ez előfeltétele a későbbi sikeres kampányoknak - de nem csak azoknak. Annak is, hogy váratlan válságok idején a demokratikus pártok orientálni tudják a szélesebb közvéleményt, forduljanak hozzájuk bizonytalanságaikkal, problémáikkal.Ehhez nem csak magukra a megújult pártokra van szükség, hanem sokszínű holdudvarukra is.
Mindebből az következik, hogy nem bőséges az idő a következő választásokig, hanem az ellenzék megújulásának szükségessége közvetlenül az újabb vereség után most van napirenden. Csak arra nézve nem szorít az idő, hogy a bátrabb változásoknak még esetleg szükségessé váló korrekciójára is lenne lehetőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése