Meghalni Danzigért?
A 2. Világháború előtt hangzott el sokszor ez a hírhedtté vált kérdés. A békés körülmények között élő polgár hitetlenkedése volt ez, hogy akár az életét kellene áldozni egy kis, számára távoli és jelentéktelen ügyért, amiben ráadásul nem is látott tisztán. Hogy mennyi halál és pusztulás lett a következménye ennek az ártatlan kérdésben tükröződő közhangulatnak, azt jól tudjuk - feltéve, hogy tudni akarjuk.
Mindez sokáig a régmúlt egy epizódjának tűnt Európa kettéosztottsága és a hidegháború idején csakúgy mint Európa "újraegyesülése" után. Azután az utóbbi két évtizedben az USA számára a beavatkozás - be nem avatkozás újra napi realitás lett. De éppen mert a világ számos pontján egyidejűleg alakult ki a Pax Americanat fenyegető helyzet és az nyilvánvaló volt, hogy szárazföldi USA hadsereget sok okból nem lehet a világ másik végébe küldeni, a polgárokra szabott Danzig - kérdés már fel sem merült.
Mára viszont olyan helyzet alakult ki, hogy csaknem 70, alapjában békeév után Európa békéjének alapjai vannak megingóban. Ez egyelőre nincs a közvetlen közelben a Krim annektálása ellenére sem. Egy lehetséges háború, vagy akár egy preventív csapás azért is tűnik abszurdnak Európában, mert a kontinens nyugati része katonailag a NATO védernyője alatt van és a peremterületén katonai akciókat eleve csak az USA hajthat végre. (v.ö. Szerbia, ahol szintén csak a légicsapás jött szóba.) Vagyis a mai és holnapi "Danzigokért" nem vérrel kéne áldozni az európaiaknak. De ez nem jelenti azt, hogy a kérdés maga ne vált volna újra aktuálissá.
A kérdés ma úgy vetődik fel, hogy a később fenyegető bajokkal az európai lakosság tisztában van-e, saját ügyének érzi-e és ha netán igen, hajlandó-e a prevenció érdekében áldozatokat is hozni? A három kérdésre határozott nemmel lehet válaszolni. S úgy látszik, az EU országainak politikai osztályai sem látják előre a veszélyeket, ezért semmit se tesznek a lakosságuk hamis biztonságérzetének felvilágosítással való megingatásáért. Ez pedig könnyen megbosszulhatja magát - akár már a közeljövőben
.
Nem menti, de magyarázza a helyzetet, hogy az USA a vietnami kudarc óta egyre inkább a helyettesekkel vívott háborúzást állítja előtérbe - bármilyen szörnyű fejleményei is vannak a helyettesek későbbi elszabadulásának. Ez jogos idegenkedést vált ki európaszerte. Az is nyilvánvaló, hogy Európa (netán az egyes EU-tagok) újrafelfegyverzése nem csökkentené, hanem tetézné a bajt. Amit hiányolni lehet, az az előrelátás, a veszélytudat, s ennek következtében annak tudatosítása, hogy a prevenció érdekében újítani és áldozatokat hozni is szükséges lehet - a struccpolitika és a minden kis önérdekhez való makacs ragaszkodás helyett.
A 2. Világháború előtt hangzott el sokszor ez a hírhedtté vált kérdés. A békés körülmények között élő polgár hitetlenkedése volt ez, hogy akár az életét kellene áldozni egy kis, számára távoli és jelentéktelen ügyért, amiben ráadásul nem is látott tisztán. Hogy mennyi halál és pusztulás lett a következménye ennek az ártatlan kérdésben tükröződő közhangulatnak, azt jól tudjuk - feltéve, hogy tudni akarjuk.
Mindez sokáig a régmúlt egy epizódjának tűnt Európa kettéosztottsága és a hidegháború idején csakúgy mint Európa "újraegyesülése" után. Azután az utóbbi két évtizedben az USA számára a beavatkozás - be nem avatkozás újra napi realitás lett. De éppen mert a világ számos pontján egyidejűleg alakult ki a Pax Americanat fenyegető helyzet és az nyilvánvaló volt, hogy szárazföldi USA hadsereget sok okból nem lehet a világ másik végébe küldeni, a polgárokra szabott Danzig - kérdés már fel sem merült.
Mára viszont olyan helyzet alakult ki, hogy csaknem 70, alapjában békeév után Európa békéjének alapjai vannak megingóban. Ez egyelőre nincs a közvetlen közelben a Krim annektálása ellenére sem. Egy lehetséges háború, vagy akár egy preventív csapás azért is tűnik abszurdnak Európában, mert a kontinens nyugati része katonailag a NATO védernyője alatt van és a peremterületén katonai akciókat eleve csak az USA hajthat végre. (v.ö. Szerbia, ahol szintén csak a légicsapás jött szóba.) Vagyis a mai és holnapi "Danzigokért" nem vérrel kéne áldozni az európaiaknak. De ez nem jelenti azt, hogy a kérdés maga ne vált volna újra aktuálissá.
A kérdés ma úgy vetődik fel, hogy a később fenyegető bajokkal az európai lakosság tisztában van-e, saját ügyének érzi-e és ha netán igen, hajlandó-e a prevenció érdekében áldozatokat is hozni? A három kérdésre határozott nemmel lehet válaszolni. S úgy látszik, az EU országainak politikai osztályai sem látják előre a veszélyeket, ezért semmit se tesznek a lakosságuk hamis biztonságérzetének felvilágosítással való megingatásáért. Ez pedig könnyen megbosszulhatja magát - akár már a közeljövőben
.
Nem menti, de magyarázza a helyzetet, hogy az USA a vietnami kudarc óta egyre inkább a helyettesekkel vívott háborúzást állítja előtérbe - bármilyen szörnyű fejleményei is vannak a helyettesek későbbi elszabadulásának. Ez jogos idegenkedést vált ki európaszerte. Az is nyilvánvaló, hogy Európa (netán az egyes EU-tagok) újrafelfegyverzése nem csökkentené, hanem tetézné a bajt. Amit hiányolni lehet, az az előrelátás, a veszélytudat, s ennek következtében annak tudatosítása, hogy a prevenció érdekében újítani és áldozatokat hozni is szükséges lehet - a struccpolitika és a minden kis önérdekhez való makacs ragaszkodás helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése