Korunk gazdaságába és nyilvánosságába -és egyre inkább a politikájába - egyre több személy, csoport beavatkozhat úgy, hogy a maga számára se világos, hogy voltaképpen mit is akar, ám nem érez felelősséget beavatkozása következményeiért. Ez a korábbi "erősek" számára egy ideig nem okozott nagyobb problémát, mert a kialakított intézmény- és egyezményrendszer alapjában nekik dolgozott, ezért nyilvános és színfalak mögötti eszközökkel el tudták hárítani a nekik nem tetsző törekvéseket (netán blöfföket).
A világ objektiv változásai, továbbá több más fejlemény is megrengette a korábbi státusquot. Az ipari korszakot követő évtizedek során egyre kevésbé körvonalazódik, hogy mi minden termeli a jövedelmet és az milyen elosztási formákon keresztül jut vagy nem jut el a lakosság különféle csoportjaihoz. A globalizáció révén egyre többféle kultúrájú szereplők jutnak kisebb, de akár nagyobb aktív szerephez a világban, akik a fennálló "rendet" a maguk módján értelmezik, tartják be vagy játsszák ki, vagy akár törekszenek annak megváltoztatására. Ezzel párhuzamosan a tradicionális centrumban vezető pozícióban lévők is esetlegesebben kezelik a formális és informális szabályokat, aminek helyretétele az ügyészségekre és bíróságokra marad, vagy legalábbis maradna. Az információk és a kommunikáció világában még kaotikusabb a kép mind a nyilvános, mind a félnyilvános szférában. A nyilvánosságnak szánt és a titkosan kezelt információk korábbi kettősségét lépttn-nyomon keresztbeszántja a kiszivárogtatások, a leleplezések és a félrevezető hírek áttekinthetetlen szövedéke.
Mindez lényegesen korlátozza, leszűkíti a demokratikus politika, a politikusok akciórádiuszát. Demokratikus viszonyok között egyre kevesebb lehetőségük marad átfogó programok megalkotására, de főképp végrehajtására. Sőt, a tevékenységük lényegét jelentő koordinációs szerepük is egyre inkább ad hoc jellegűvé válik, amelynek során más demokratikus intézményekkel (parlament, igazságszolgáltatás, erőszakszervek, stb.) is folyamatos iszapbirkózásban vannak, akárcsak szövetségeseik vezető köreivel. Ráadásul ahogy távolodunk az utolsó nagy háborús kataklizmától, a megismétlődés lehetőségének garantált elkerülése is megszűnik első számú prioritás, politikai rendezőelv lenni. Így nem csoda, hogy az igazán kreatív, koncepciózus emberek számára egyre kevésbé vonzó a politikusi pálya, amiből kontraszelekció következik.
A különböző okokból frusztrált választópolgárok, akiknek az establishmentbe vetett bizalmát a 2008-as pénzügy, majd világválság nagy mértékben aláásta, keresik a változás lehetőségét.. Számukra kezük ügyébe eső bűnbakként csak a politikusok adódnak, akiknek a választásokon kimutathatják az elégedetlenségüket. Ha egyáltalán nem hinnének abban, hogy valami is a javukra változhat, a távolmaradás lenne a proteszt eszköze. De sokan hisznek,vagy reménykednek a jobb jövőben, ezért az establishment pártok ellen szavaznak. Hogy kire, az esetleges, mert nem fárasztják magukat komplett programok végiggondolásával s így a választékot adó pártok sem fárasztják ilyennel magukat. Egy-egy téma, program-elem elegendő. A kormányozhatóságot meg végképp nem gondolják olyasminak, ami az ő felelősségük lenne.
Vannak a demokratikus országokban olyan választók is, akikre nagy hatást tesz, hogy a régi centrumon kívüli, olykor világpolitikai rivális országokban bárminek mondják is, erős államközpontú, keménykezű rendszer van, többnyire egy ember nagy hatalmával. El tudják képzelni, hogy náluk is egy ilyen vezetés eredményes lenne és ezért az ilyet kínáló pártokra szavaznak. S ha egy ilyen vágású jelölt egy tradicionális nagy párt jelöltjeként, annak apparátusát is használva láp színre, akkor képesek őt meg is választani, mint az eddigi elő számú világhatalom USA-ban. Akik pedig ezt nem akarják, nem hajlamosak összefogni a "kisebbik rossz" jelöltje mellé állva.
Hogy hová vezet mindez, azt nem tudhatjuk. De nehéz arra számítani, hogy a rossz közérzet, a bizalmatlanság ,az értékválság és a meghatározó erők és viszonyok áttekinthetetlensége talaján úgy alakuljon ki egy fenntartható és elfogadható világrend, hogy a lakosság előzőleg ne szembesüljön a jelenleginél sokkal riasztóbb élményekkel.
A frusztrált választópolgárok bizalmát nem a válságok, hanem a végletekig lezüllött politikai osztály áldatlan tevékenysége rendítette meg. Miért is fárasztanák magukat komplett programok végiggondolásával, amikor ezeket még egyik párt se tartotta be a hatalomra jutásával, a választásokat pedig csalárdság és hazudozás jellemzi, ami csak manipulált, valódi választék nélküli szavazás. Ez nem demokratikus ország. Az valóban életszerűnek tűnik, hogy egy fenntartható, elfogadható világrend kialakulásához sokkal riasztóbb élmenyekkel való szembesülés kellene, csakhogy ilyenek már jócskán voltak, de az eredményük egyszer sem lett elfogadható világrend, legfeljebb az előzőnél kevésbe élhetetlen rendszer. Fenntartható pedig sosem.
VálaszTörlés