A tekintélyuralmi rendszerek szükségszerű velejárója a hiány. Ennek kiterjedése és mértéke lehet nagyobb, vagy kisebb, de jelenléte a rendszer lényegéből fakad. A tekintélyuralom ugyanis mindig együtt jár valamiféle elzárkózással. Szétválik a belvilág és a külvilág. A hatalom igyekszik az élet és az erőforrások mennél nagyobb részét a maga kontrollja alatt tartani és szűrni a lakosság és a külvilág közötti kapcsolatokat. Ezáltal mind kevesebb az, ami tisztán szabadpiaci és mind több, ami a hatalom kezében lévő elosztáson keresztül jut el az emberekhez. A túlméretezett elosztási rendszer pedig szükségképpen a centrális erőforrások végességéhez vezet, amiből zömmel a felső politikai prioritásokból, döntésekből következő, de részben nem szándékolt mellékhatásokból is adódó hiányjelenségek. fakadnak.
Az efféle rendszernek van egy országos szintje, amit törvényekkel, rendeletekkel, erőszakszervezetekkel, a hatalmi ágak egy kézben tartásával, tömegpropagandával és kíméletlen kinevezési politikával tartanak kordában, illetve működtetnek. De van helyi szint is, ahol a legszélesebb értelemben vett kliensek a "hatalom" képviselőivel kerülnek szemtől szembe. Ez nagyon tarka világ. A portástól a jegyellenőrig, az ügyfélszolgálati tisztviselőtől a tender eredményének kihirdetőjéig, a főnővértől a tanítónőig, a kisfőnöktől az eggyel nagyobb főnökig rengeteg féle - fajta találkozás van, amikor a kérelmező pozíciójában lévő állampolgár az elvont állam képviselőjével találkozik. A polgár többé kevésbé tisztában van azzal, hogy a vele szembenálló nem maga találta ki a szabályokat, hogy erősen meg van kötve a keze, de mégiscsak vele kéne zöld ágra vergődnie, vagy jobb híján rajta vezetheti le indulatát. Abban is tág keretek vannak, hogy a rendszer az ilyen "utolsó lancszemeknek" ad-e mérlegelési jogot, s ha nem, azok kezelhetik - e az eseteket szigorúbban, vagy elnézőbben., esetleg korrupció hatására behúnyhatják-e a szemüket. Mindenesetre amíg a rendszer működik, az állam minden rendű és rangú képviselői akarva - nem akarva kénytelenek eljátszani az állam, illetve az intézmény képviseletét, őrizni azt a fikciót, hogy alapjában rendben mennek a dolgok.
Ha azonban a tekintélyuralmi állam működése, erőforrás - elosztási rendszere elérkezik egy olyan pontra, ahol a hiányjelenségek egy-egy ágazatban vagy problematikában a közfelfogás szerinti működési minimumot sem képesek "kibocsájtani", akkor a különféle ütközőpontokon lévő emberek is válaszút elé kerülnek. Vagy védik a védhetetlent, vagy átállnak klienseik, illetve beosztottjaik mellé. Harmadik lehetőség - ha van - az, hogy elhagyják posztjukat, amihez addig ragaszkodtak.
A leírtak - általános séma. Nyilvánvaló, hogy a mai Magyarország is az itt vázolt keretekben működik. Nem lehet természetesen megmondani (bár sejteni lehet), hogy melyek azok az ágazatok, életterületek, amelyek mostanra a kritikus pont közelébe kerültek és hogy a krízis nyílt kibontakozása a sok tényező eredőjelént mikor következik be, átcsapva a lokális szinten. A séma arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendszer stabilitását nem a "tömegek", a választópolgárok kérdőjelezhetik meg, hanem az ütközőpontokon dolgozó, saját mérlegelési, döntési lehetőségektől megfosztottak lojalitás - felmondásának kritikus mennyisége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése