Az euro-atlanti világ két legfontosabb országában is sakkot kapott a mainstream politika. Az USA előválasztásokon a republikánusoknál egy kalandor populista jelölt megszerezheti az elnökjelöltséget, a demokratáknál egy"rendszerkritikus" baloldali jelölt szorongatja a "hivatalos" esélyest a fiatal szavazók buzgó támogatásával. Németországban a három tartományi választáson (nyilván a migráns - kérdés miatti zavar miatt) valamelyest visszaestek a kormánypártok. Alternatívájuk változatlanul nincs és a nacionalista jobboldali protestpárt korántsem jelent akkora erőt, mint francia megfelelője. Nagy Britanniában a miniszterelnök eresztette ki a palackból a Brexit népszavazás szellemét és kérdés, hogy vissza tudja-e gyömöszölni. Görögországban egy mainstream ellenes, lelkesen megválasztott kormány ígért könnyű álmot és most kénytelen küszködni a nehéz hétköznapokkal. Protest - pártok szinte minden európai országban lábra kaptak, a volt keleti tömb EU-tag országai meg egy nacionalista, a mainstream számos elemével szembeforduló tömböt ácsolnak. Mindezt nem lehet másnak tartani, mint az euro-atlanti eddigi konstrukció és politika komoly fenyegetésének.
Ha a mélyebb okokat keressük, akkor a posztindusztriális globalizált gazdaság és társadalom fejleményeit, a világgazdasági és katonai erőviszonyok átrendeződését, valamint az ökológiai változásokat kellene elemezni .Ha meg csak a "nagypolitikára" szorítkozunk, akkor a hatalmon lévők elkényelmesedését, vízió nélküliségét, döntésképtelenségét, választási ciklusokra való szinte kizárólagos figyelmét kell a középpontba állítani, amelyből következően sem a rossz, sem az elmaradt döntéseknek nem volt igazi következménye.A mainsream elbizakodottságának és halogató magatartásának oka nyilván az volt, hogy nem láttak magukkal szemben működőképes, sikert ígérő alternatívát. Ilyen ugyan azóta se bukkant fel, de ideje lenne a sok sakkot végre komolyan venni.
Mitől mainstream a mainstream, mi tartja pozícióban? A világ legnagyobb gazdasági, katonai és politikai erői mind formálisan, mind informálisan kommunikálnak egymással és a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelő kompromisszumaikkal nyomást gyakorolnak a kormányokra, amelyek egyedül képesek világszerte a kvázi - rend, a kvázi koordináció fenntartására. Mindig voltak és vannak erők, amelyek ebből a kompromisszumból kimaradnak, s olyanok is,amelyek benne vannak ugyan, de éppen rosszabbul jártak. Így a szisztéma állandó mozgásban van, de fenntartja, hogy a nagy erők egyaránt érdekeltek a kvázi - rend és a kvázi koordináció fennmaradásában.
Most azonban egyre több olyan erő jelentkezik, amely saját céljait fontosabbnak tartja a rend és a koordináció fenntartásánál. Hogy ezt fanatizmus, hazárd kalkuláció vagy közönséges tudatlanság, netán elkeseredés mozgatja, az szinte mindegy. A mainstream politikának látnia kellene, hogy valóságos alternatívája akadt: a káosz. S ezzel csak akkor van esélye megküzdeni, ha képes átvezetni politikáján a világ valóságos változásait, hajlandó szembenézni rendszeresen szőnyeg alá söpört problémákkal, a felismert sarokpontokon kemény, konfliktusokat felvállaló változtatásokat hozni és ezeket végigvinni. Ha erre képes, változatlanul maga mögé állíthatja mind a nagy gazdasági, katonai és politikai erők formális és informális támogatását, mind pedig országaik választópolgárainak többségét.
Lehet erre a lehetőségre szkepszissel nézni. Akkor azonban a káosz, vagyis a nemzetközi rend és koordináció fokozódó felbomlása elkerülhetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése