A Kelet-Középeurópából indult, feltartóztathatatlannak tűnő és az atlanti térséget is beborítani készülő jobboldali nacionalista hullám, amely a választópolgárok frusztráltságát felhasználva a liberális demokráciát akarta a térségben eltörölni, láthatóan kifulladt. Ez megmutatkozik abban is, hogy Donald Trumpot hiába választották meg az USA elnökévé, nem tudta a demokratikus rendszert rohammal maga alá gyűrni és legfrappánsabb politikai lépései megbuktak. Nem különbözve Nagybritanniától.,ahol a nacionalista illúziók megszavazta Brexit végrehajtása mindent látszik ígérni, csak a remélt diadalmas, prosperáló Egyesült Királyságot nem. A trendforduló első, bátortalan lépése az volt, hogy Ausztriának nem lett szélsőjobboldali államelnöke. Ezt követte az, hogy a holland választásokon Wilders reményei oszlottak el a szavazók jóvoltából. S most ezt tetőzi b e a francia elnökválasztás első fordulójának eredménye.
Persze korántsem arról van szó, hogy az európai választók visszaszerettek volna abba a döntésképtelen, nemegyszer cinikus leválthatatlan establishmentbe, amely Európát nemzetközileg versenyképtelenné tette és ennek árát azokkal a széles társadalmi rétegekkel fizettette meg, amelyek vagy közvetlen anyagi helyzetükben, vagy státusukban és perspektívájukban ennek a lecsúszásnak a kárvallottjai voltak. Pusztán abban csalódtak az elégedetlen csodavárók, hogy a magyar és lengyel nacionalista, a korábban elfogadott értékekkel szembeforduló tekintélyuralmi model lenne a gyógyír problémáikra.
A francia elnökválasztás első fordulójában a korábbi kormányzati váltópártok jelöltjei súlyos vereséget szenvedtek. A jobboldali nacionalista Le Pen bejutott az elnökválasztás második fordulójába és primitív rátekintésre komoly befolyása van és marad a "vidéki Franciaországra". Váratlanul jó eredményt ért el a baloldali populista Mélenchon, aki most szavazóit kérdezi, hogy a második fordulóban vajon Macront vagy Le Pent támogassa-e. S itt van maga Macron, aki ugyan nyilvánvalóan az establishment köreiből jön,(a népszerűségi verseny első vesztesének, Hollande elnöknek a kormányából lépett ki,) de új és fiatal voltát hangsúlyozza és gazdasági és politikai dinamizálást ígér. Vagyis nem múlt el nyom nélkül a korábbi establishmentből való kiábrándulás. Macron komoly esélyese ugyan az elnökválasztás második fordulójának, de első lépéseivel semmiképpen sem szabad majd csalódást okoznia a változást akaróknak, különben azok visszacsaphatnak neki a nemzetgyűlési választásokon.
Macron új politikája egyértelműen EU-pártinak és a Németországgal való szoros szövetség hívének ígérkezik. De a nagykoalíció kormányozta Németország se a régi politika folytatójaként határozza meg immár magát, hanem a többsebességes Európa iniciátoraként, amelyben - kiszabadulva az Unió visszahúzó erőinek tehertételétől - egy dinamikus fejlődést lehetővé tevő mélyebb integrációt tud megvalósítani, amelynek sikereiből az egész lakosság tud részesedni. Ez máris visszaszorította a német szélsőjobb támogatottságát és a két nagy mai kormányzó erő választási küzdelmét sem fogja élet-halálharccá tenni. S az ígérkező francia-német EU-s magnak az is kifejezett előnyös, hogy a Brexit révén már eleve megszabadult a föderális törekvések örök fékjétől.
A francia elnökválasztás első fordulójának kimenetele azért összeurópai jelentőségű kiindulópont, mert nem csak hangsúlyosan megállít egy baljós gőzhengert, hanem mert - mint jeleztük - egy új, a régi, sehová sem vezető helybenjárást felváltó dinamikus regionális politika kiindulópontjának ígérkezik. Hogy azután az alacsonyabb sebességfokon maradó EU-tagok kormányai hogyan birkóznak majd a kialakuló új helyzettel, mit kezd majd ezzel a a török (nacionalista, tekintélyuralmi) kérdéssel is megáldott NATO és mit fognak mindehhez szólni a kimaradó EU országok választói - az még a jövő zenéje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése