Vizipóló

Nézi az ember a meccset és nem egészen érti. Vagy egészen nem érti. De ha szurkol, akkor ez nem túlzottan zavarja. Tudja, hogy melyik a csapata, örül akkor is, ha a játékosa átlövésből gólt dob, akkor is, ha kapusa látványosan véd. Ha ezt az ellenfél produkálja ugyanezt, akkor búslakodik. De nem ilyen tiszta helyzetekből áll a meccs. Kavarodás, a labda a hálóban, gól. Vagy nem gól, hanem kiállítás és az ellenfélnél a labda. Vagy látszólag nem történik semmi és jön egy váratlan bírói ítélet. Mert egyszerre három meccs folyik. Amit látunk, amit a játékosok a víz alatt művelnek egymással ahányan csak vannak és amit a bíró(k) fütyül(nek) a szabályok, a szabályok sajátos értelmezése vagy egyszerűen úri kedvül szerint. De az egészet keretbe foglalja az óra és az eredményjelző tábla. Legalább tudhatjuk, hogy hol tartunk és hogy állunk.

A világ folyása még ígyebbül van. Nincs medence, a játékosok nem viselnek meghatározott színű számozott sapkát, nincs óra, nincs eredményjelző tábla, szabályok ugyan vannak, de szabálykönyv nincs, bírók itt is, ott is vannak is meg nem is. Mégis nézzük, mert izgalmas, mert a sorsunk függhet rajta, mert egyes akciók láthatóak és értelmezhetőek. Bár nyáron állítólag szünetel a játék.  Készülnek edzéstervek, folynak átigazolások. De azért esnek váratlan gólok, összecsapások. Mi vaan?

Tekinthetjük reménytelen káosznak, ami folyik. Csak a víznél maradva: hallhatunk a kiszáradás veszélyéről csakúgy, mint a tengerszint elárasztással fenyegető emelkedéséről. Ha valamelyik fél kezd jól állni, legyinthetünk, hogy nyugi, a java még hátra van. Gondolhatunk új összecsapásokra, hálószggató gólokra, sőt új csapatok előbukkanására is. Új szabályokra is. Meg lelkiismeretes, megvesztegethetetlen bírókra is, kezükben varázspálcával.

De így, vagy úgy, nézzük, nem nézzük, látjuk, nem látjuk, kár áltatni magunkat,


mert földünkön az idő érik,
zajtalanul és félelmesen.