2021. február 20., szombat

Egy hónap

Egy hónapja az érdeklődők és az aggódók izgatottan figyelték az USA új elnökének beiktatását és első lépéseit. Talán még soha nem került sor ilyen zűrzavaros és veszélyes hatalomátadásra. Ehhez képest az  esemény komoly, ünnepélyes és átgondolt volt.

A Biden adminisztráció mind személyi, mind a tennivalók szempontjából felkészülten kezdte meg a tevékenységét. Tudta, hogy mit akar ígéreteiből gyorsan  végrehajtani, de igyekezett végig "középről" irányítani és amihez volt lehetőség, azt kétpárti alapon oldani meg. Így - egyes várakozásoktól eltérően - az ország konszolidált maradt. A vesztesek is inkább négy év múlva bekövetkező revansban gondolkodnak, mint azonnali lázadásban.

Ugyanez történt a nemzetközi színtéren is. Az USA visszatért azokba a nemzetközi szervezetekbe, amelyekbe előre jelezte. Határozottan deklarálta, hogy mik lesznek a nemzetközi prioritásai, mit vár és mit helytelenít más országok politikájában, de tartózkodott bármiféle elhamarkodott lépéstől. A legfontosabb világhatalom, Kína tekintetében is egyértelmű dolgokat szögezett le, de egyben világossá tette, hogy nem szeretne új hidegháborút vele.

Mindezeket beborította az aktuális covid-járvány. Minthogy  a bölcsek köve az új USA adminisztráció kezében sincs, a járvány korábbitól eltérő kezelése legaktuálisabb feladatnak is, más dolgok elhalasztásának is jó okául szolgál. Bonyolultabb a helyzet a gazdasági válsággal. Ott ugyanis a meghozott döntések befolyásolhatják a válság utáni állapotokat és folyamatokat is A Biden adminisztráció gazdaság- és társadalompolitikai  elképzelései majd csak akkor fognak a gyakorlatban vizsgázni.

S itt jutunk el az igazi kérdéshez. Az adminisztráció startja az adott körülmények között jónak mondható- Ugyanakkor mind az USA, mind a világrend évtizedek óta sokrétű válságban van. Ezek megoldása sem a fennálló rendszer alapjait megtartva, sem valamiféle forradalmi módon nem látszik kivitelezhetőnek. Ilyet tehát ép ésszel egy USA adminisztrációtól nem várhatunk. De azt igen, hogy otthon és világszerte több legyen a többé-kevésbé elégedett ember s közben nagyobb zökkenők nélkül menjen végbe az aktuális technikai forradalom és ne fenyegesse kipusztulással az emberiséget a környezeti viszonyok megváltozása. Mert az ezeken való munkálkodás a Biden adminisztráció igazi történelmi feladata.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése